- Bumszalagbőr!
- Doxitrágya!
- Tatuepét tessék! Friss a tatuepe!
- L-es békatojás!
- Itt olcsó a kadosszagyökér!

Újabban meglepően sok időt töltöttem Bogolyfalván magamhoz képest, hiszen Moszkvában épp szünet volt. Azaz, engem nem hívtak be, a lányom miatt. Tehát már napok óta csak egy-két órára hagytam el a házat, akkor is csak próbára mentem a helyi, vagy a pesti színházba és igyekeztem minél kevesebb feltűnést kelteni.
Miért? Egyértelmű. Volt egy bizonyos személy, akivel egyelőre nagyon nem akaródzott összefutnom, annak ellenére sem, hogy hiányoltam. Sok mindent le kellett tisztáznom magamban és az, ha találkozom vele, nem segített volna ebben.
Ma viszont muszáj volt kimozdulnom a házból, nem bírtam már az olvasásra koncentrálni és amúgy is állt a füst a nappaliban, szóval szellőztetnem kellett, mielőtt Franci idegbajt kap.
Addig is úgy döntöttem, hogy igazán kéne már főzni is valamit, ne mindig szerencsétlen csillagomra maradjon az egész! Szóval minden különösebb átgondolás nélkül magamra kaptam a kabátomat és kivonultam a piac irányába. Pár dolgot megvettem a közértben, hogy ne kelljen kóvályognom, de mivel alapvetően utálok otthon ülni, csak betévedtem egy kicsit a piacra is.
Éppen szemügyre vettem magamnak egy adag instant sötétségport, mikor egy csíkos táska igyekezett megszabadítani a veséimtől. Persze azonnal arra fordultam.
- Már elnézést! - a hanglejtésemből egyértelmű volt, hogy egy cseppet sem bocsánatkérés miatt perdültem meg a tengelyem körül.

Ez a piac dolog annyira mégsem volt jó ötlet. Nem azért, mert már pakoltak el az árusok, meg nem is azért, mert nem dolgoztam, hanem mert ahogy szemügyre vettem egy adag instant sötétségport, valaki úgy döntött, fizikai kontaktusba lép velem. Azaz, inkább úgy, hogy most megszabadít a veséimtől egy csíkos bevásárlótáska segítségével és még bocsánatot sem kér. Ez persze kiprovokálta belőlem azt, hogy sarkon fordulva cinikus megjegyzést tegyek a lánynak.
Ő azonban nem vette az adást, ahelyett, hogy bocsánatot kért volna, kiült az arcára az értetlenség és elég meghökkentő kijelentést tett.
Egy pillanatig meredtem rá, majd a szokásosnál egy oktávval magasabb hangon kérdőre vontam:
- Hogy mi van?!
Általánosságban nem fogalmaztam volna ilyen pongyolán, hanem rejtetten küldtem volna el a jó meleg Afrikába, de ezúttal sokkhatásként ért a nő tapintatlansága.
Már-már hagytam volna az egészet, mikor a kijelentése megtorpanásra késztetett és az értetlenség jótékony köde pilledt az agytekervényeimre. Ez az áldásos állapot azonban pár másodperc után tova libbent és egyből fel is szökött az agyvizem az egekbe. Odáig jutott a mondókája közepén, hogy "itt és most", addigra már pálcát szegeztem a nőre, miközben mély levegőket véve igyekeztem lehiggadni: kevés sikerrel.
- Mondanám, hogy nézzen magába, de attól tartok, teljes a sötét - jegyeztem meg epésen, majd lendítettem is a kezem, hogy szétátkozzam.

Kira, majd Zója

Hiába is akartam végre kiönteni a lelkecském, hogy megszabaduljak az összes felgyülemlett feszültségtől - főleg attól, amit ez a csíkos táskás luvnya generált -, mert bár éppen átokra emeltem a pálcám, a sors közbeszólt.
Merlin szakállára esküszöm, hogy előbb vagy utóbb engem ezek a nyomokban vélát és földimogyorót tartalmazó hölgyek visznek majd a sírba. Mert hogy a nevemet rikkantva szökkent a képbe iskolánk nagyra becsült pszichomókusa, hogy megmentse a rettenetes piaci nőszemélyt a haragomtól.
Azonban első pillanatra még megfontoltam, hogy a kezem megdermedjen-e a mozdulatban, vagy esetleg megkockáztassam, hogy kiütöm a drága rokont. Végül jött az az ismerős érzés, majdhogynem rajongás, ami éreztette, hogy a lábaihoz borulva kéne imádjam, csak semmi átkozódás.
Csalódottan ejtettem vissza a pálcás kezemet az oldalam mellé, hogy aztán a nőre nézzek mély sóhajjal, majd gyilkos pillantással a csíkos táskásra. Szerencséje volt, isteni szerencséje.
- Zója... fejezd be a hősködést! Menjünk inkább innen - préseltem össze az ajkaimat, hogy aztán a földre pillantsak, majd zsebre vágjam a remegő kezem, a pálcát visszabiggyesztve a zakóm belső zsebébe, annak eredeti helyére.
Azután én mindenképpen hátat fordítottam a fura szerzetnek, megszereztem az időközben szabadlábra helyezett bevásárlásomat és igyekeztem ellenállni a kényszernek, hogy visszafordulva addig vonszoljam a hölgyet a főutcán míg meg nem válogatja a szavait.
- Mit keres itt, kisasszony? - kérdeztem végül kelletlenül Zójától.