A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=872162#post872162][b]Salamon Gréta - 2024.01.17. 19:06[/b][/url]

Az első napomon még rettegve léptem át az Ispotály küszöbét, mert hiába volt az ebéd és a hosszas beszélgetés, azért ez mégis csak más közeg volt az étteremhez képest. Itt máris éreztem a nyomást, tudtam azt, hogy jól kell teljesítenem, figyelnem kell mindenre is, és bármikor érhet váratlan meglepetés. Gyakornokság ide vagy oda, ha baj van, akkor minden kézre szükség van, szól a mondás, vagy valami ilyesmi. Szóval tényleg paráztam az elején, az első napomon emlékszem, még a kérdésemet is bátortalanul tettem fel, de aztán rájöttem, hogy Dávid, bocsánat, a doktor úr teljesen normális, türelmes és mindent szakszerűen elmagyaráz, nem sajnálva az időt rám. Emiatt napról napra bátrabb lettem, már nem féltem kérdezni és azt hiszem, hogy sikerült megszoknom a stílusát is. Egy hét még nem sok, hogy teljes egészében összecsiszolódjanak a kollégák, de szerintem egészen jól ment a gyakorlat. Élveztem, sok mindent megismerhettem, még olyan dolgokat is, amivel nem számoltam. A doki tényleg precíz volt, szerencsém volt, hogy hozzá kerültem.
Ma reggel is időben érkeztem, mert fontos volt az, hogy munkára kész legyek, amint a doktor úr azt mondja, hogy kezdjük. Munkaruhában vártam őt, váltottam egy-két szót a kedves recepciós hölggyel, aztán fordultam is, amikor meghallottam a lépteit. - Jó reggelt doki! Doktor úr - helyesbítettem egy mosollyal és lelkesen nyúltam a kávé után, amit minden reggel megkaptam, még csak kérnem sem kellett. Nem is értettem, hogy mivel szolgáltam rá erre, más gyakornokoktól csupa rosszat hallottam, volt olyan is, akit a mentora mindig kiküldött a boltba. Az enyém meg mindig hozott valami finomságot, így néha tényleg úgy éreztem, mintha megnyertem volna az ötös lottót.
- Még nem, de a kávé után az leszek - feleltem jókedvűen, és már kortyoltam is a gőzölgő, jó meleg feketéből, amit egy kis tejjel és cukorral fogyasztottam. És még ezt is megjegyezte!
- Nagyon jó, mint mindig - jegyeztem meg az első kortyok után. Kora volt még, egyelőre nem volt nagy nyüzsgés, mondhatni kihaltnak tűnt a folyosó és a recepció előtti rész, de pontosan tudtam azt, hogy ez bármikor változhat.
- Ma mire készüljek doktor úr? - kíváncsian pillantottam rá, az előző héten sok részleggel és tevékenységgel megismerkedtem, az ápolói teendők tetszettek a leginkább, de tudtam, hogy most még annál is nehezebb dolgok lesznek majd.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=872254#post872254][b]Salamon Gréta - 2024.01.18. 18:35[/b][/url]

- Ez aztán a célzás - elismerően bólintottam, ahogy betalált a szemetes kosárba ilyen távolságból. Magam ezzel nem mertem próbálkozni, ehelyett miután kiittam az utolsó kortyot is, szaporán szedtem a lábaimat, hogy minél előbb megszabaduljak a kiürült pohártól és felvehessem a ritmust a dokival.
- Figyelek! - szúrtam közbe, ahogy végül sikerült beérnem a lépteit, így már le is lassíthattam mellette. Feltárult előttünk az ajtó, s végre betehettem a lábam arra a részlegre, amiről egész eddig csak álmodoztam. Mindeközben nem győztem figyelni arra, amit Kozák doktor úr mondott. - Ez jól hangzik - jegyeztem meg, elméletben már tanultunk erről, de egy gyakorlat azért mégis csak másabb volt, mint egy tankönyvi száraz anyag.
Ahogy vonultunk a pult felé, ide-oda kaptam a tekintetem, és igyekeztem továbbra is nem elveszíteni a tempót, amit a doki diktált. - Az amputoportálás az a mugliknál az amputáció, tehát ahhoz hasonló? - úgy éreztem, hogy jobb, ha rákérdezek, mert ezzel kapcsolatban volt bennem egy kis zavar.
A továbbiakban még felsorolt néhány dolgot, az utolsó szavainál azonban egy pillanatra megállt bennem a levegő. Tudtam jól, hogy mire vállalkozom, életek megmentésére, de valamiért eddig sosem kellett szembesülnöm azzal, hogy valakiről én állapítsam meg azt, hogy már nem lélegzik többé. Viszont most kíméletlenül hangzott el az igazság.
- Azért remélem, nem lesz sok ilyen és minél több embert meg tudunk gyógyítani - pozitívan álltam hozzá a feladathoz, és a lelkességem továbbra sem csökkent. A nyüzsgés pedig már kezdett érzékelhetővé válni, itt már jóval több beteg ücsörgött és várakozott, mint a másik részlegen. A pultnál egy ötven körüli, dauerolt hajú, szemüveges hölgy ült és széles mosollyal köszöntötte a dokit, látszott, hogy már régóta ismerhetik egymást. Ilona - ez volt a kitűzőjén - máris egy paksamétát tolt a doki elé. - A reggeli laboros eredmények, aláírás kell - bökött rá a papírosra.
- A táblán már kint van, hogy kik várnak beavatkozásra. Van egy bokaficamos az egyesben és egy rontástól sebesedő a kettesben. Kapott fájdalomcsillapítót - én csak csöndesen hallgattam és figyeltem, de ahogy berobbant a túloldali ajtó, riadtan kaptam arra a pillantásom. A SÜVEG munkatársai - mert hogy ilyen egyenkabát volt rajtuk - sietős mozdulatokkal toltak befelé egy ágyat.
- Jöjjön Doki! Robbanás volt a külváros egyik elhagyatott épületénél, két auror megsérült, az egyik nagyon rossz állapotban. Nyaki fájdalom, vállfájdalom, a mellkasa is fáj, külső horzsolások, sérülések. Eszméletvesztése volt, A vérnyomása hetven, szaturáció esik, hippovolémiás és egyre cianotikusabb! - az ágy gurult el mellettünk a hármas kezelőbe, én meg csak döbbenten néztem, miközben földbe gyökerezett a lábam. Az a pasas durván vérzett, és ilyet még soha nem láttam.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=872267#post872267][b]Salamon Gréta - 2024.01.18. 20:32[/b][/url]

Ez a doki tényleg nagyon toppon volt, bármit is kérdeztem tőle, mindenre tudta a választ. Nem győztem megjegyezni a sok infót, amit az elmúlt hét óta sikerült összegyűjtenem. Tényleg sokkal több dolog ragadt rám a gyakorlaton, mint az iskolapadban, az biztos, hogy az amputoportálást egy életre megjegyeztem.
A mosolyom lehet, hogy halványodott, amikor életekről volt szó, viszont tényleg próbáltam pozitívan hozzáállni, még akkor is, ha tudtam jól, hogy Kozák doktor csak próbál felkészíteni a jövőre. Ez is benne volt a pakliban, egyelőre azonban még naivan úgy álltam hozzá, hogy ha minden erőnket beletesszük, akkor ilyen meg sem történhet.
A kedvem töretlen volt a süveges srácok érkezéséig, ugyanis akkor tényleg szó szerint megtorpantam és döbbenten figyeltem az eseményeket. A doki persze nem tétlenkedett, máris ugrott, s én már csak arra eszméltem, ahogy rám szól.
- Máris - zökkentem ki a gondolataimból, és már szedtem is a lábaimat, hogy beérjem őt. Az éterben eközben egyik szakkifejezés hagyta el a másikat, a mentőkolléga nem győzte sorolni a sérüléseket, én meg csak lefagyva álltam és azon agyaltam, hogyan is lehet ennyi vér egy emberben. Annyira megzavart a szituáció, hogy a doki talán kétszer is nekem szegezte a kérdést, ki tudja, mire észbe kaptam. - Öhm, a…ha jól értem, akkor súlyos vérveszteség és oxigénhiány és meg kell állítanunk a vérzést, pótolni az oxigént és…és a fejét is megvizsgálnunk. A mellkasát…- zavarosan hadartam, miközben éreztem, hogy a szívem ezerrel kalimpál és még annál is jobban izgulok. Nem a válaszaim helyessége miatt, hanem a betegért, és azon, hogy meg tudjuk-e menteni az életét.
Miközben soroltam, a doki már intézte is a dolgokat, figyeltem, hogyan dolgozik össze a mentőkkel,  tekintetem ide-oda cikázott a beteg és a kollégák közt, a gyomrom görcsben állt és idegesen, remegő kézzel kaptam az eszközök után. Minden mozdulatomon látszott az, hogy egy kezdő vagyok, reszketve álltam a beteg felett, érezve a nyomást, hogy most rajtam is sok minden múlik.
- Máris…- mondtam, mintha sürgettek volna, de hiába gyakoroltam ezt már ezerszer, ez itt most teljesen más helyzet volt. Pánik lett úrrá rajtam, első nekifutásra nem sikerült, ezért még egyszer megpróbáltam. - Mindjárt…jóh, kész - de már kaptam is a pálcám után, hogy szorító bűbájt alkalmazva leszorítsam azt a kart.
- Minden csupa vér - szaladt ki a számon, mintha ezzel ne lettek volna ők is tisztában. Az a kar rémes látványt nyújtott, nem elég, hogy üvegszilánkok szaggaták szét a felkar-váll környékét, az alsónál nyílt törés volt szemrevételezhető. A homlokom gyöngyözött, sápadtan álltam ott, kezemben még mindig a pálcát tartva, de a gyomrom addigra már felkavarodott. Csak bírd ki, most bírd ki. Próbáltam nem kidobni a taccsot.
- Doki, még mindig esik a vérnyomása! - szakadt ki az egyik mentősből, miközben az osztályos nővér is berohant, hogy segítse a munkálatokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=872576#post872576][b]Salamon Gréta - 2024.01.22. 19:01[/b][/url]

Egy percig sem álltunk tétlenül, minden dolgos kézre szükség volt, és tette is mindenki a dolgát. A mentős kolléga bekötött még egy fizsót a doki kérésére, a másik az eszközöket készítette oda a dokinak, én meg az első sokkból felocsúdva megküzdöttem a centrállal, ami nem volt egyszerű, de legalább már túl voltam rajta. Ám ez még csak a kezdet volt, látszott, hogy mennyire komoly a sérülés és még nem voltunk túl a nehezén. Próbáltam koncentrálni, tényleg, de néha úgy éreztem, hogy úrrá lesz rajtam a stresszből fakadó gyomorgörcs.
A dokin bezzeg idegességnek a nyoma sem látszott, szakszerűen, precízen és gyorsan látta el a feladatait, csak úgy kapkodtam a fejem, ahogy egyik utasítást adta a másik után. Úgy éreztem, hogy talán soha nem fogok felérni egy ilyen szaktekintéllyel, ettől még nagyon távol voltam.
- Rendben - ekkor már a kart szorítottam, közben a segítségünkre sietett egy nővér is, aki rutinosan dolgozott a doki keze alá, mintha már ezer és egy alkalommal tették volna ugyanezt.
- Igen, az volt. Egy egész raktár berobbant, különféle bájitalok voltak odabent - biccentett a süveg tisztje, miután végzett a fizsó bekötésével. A másik biccentve már szaladt is, hogy intézze a vizsgálatot a toxikológia kapcsán, én pedig nagyító bűbájt alkalmaztam a doki kérésére.
- Bocsánat - kértem elnézést, mert elsőre nagyon bemozgott a kezem, de próbáltam koncentrálni, s újra megismételtem a varázslatot, mire már tisztán, jól láthatóvá vált a sérült kar, a nagyítás pedig tökéletesen működött. Két kézzel fogtam a pálcám, most nem mozdulhattam el, a többiek pedig hozták az érfogót. Ezt követően feszült percek következtek, síri csend telepedett a műtőhelyiségre, csak a mugliktól beszerzett gépek pittyegtek, jelezvén az életfunkciókat, miközben a doki tette a dolgát.
- Doktor úr, javulnak a funkciók, a vérnyomás és az oxigénszint is kezd helyreállni. A vérzés is elállt. Adjunk még fájdalomcsillapítót? Fizsót? - érdeklődött a süveg munkatársa, eközben még mindig tartottam a nagyítót és figyeltem a precíz varrást. Gyönyörű munkát végzett a doki, és úgy tűnt, hogy ez a beteg bizony megússza ma, ennek pedig nagyon örültem.
- Doki, kell még a nagyítás? - érdeklődtem, miután úgy tűnt, hogy sikeresen összevarrta a sérülést. - Mi a helyzet vele, fogja még tudni használni rendesen a karját, vagy szükséges lesz újabb beavatkozás? - kíváncsiskodtam a férfitől.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=872657#post872657][b]Salamon Gréta - 2024.01.24. 18:12[/b][/url]

A Doki szigorú volt velem és a csapattal, talán egy kicsit pattogósan mondta, hogy ki mit csináljon, viszont azt hiszem, hogy ezt a helyzet pontosan megkívánta tőle. Nem lettem volna most a helyében, hisz rajta volt minden felelősség, én hozzá képest csak egy kis szelete voltam ennek a történetnek.
A nagyítót még tartani kellett, s bár már kicsit remegett a kezem, azért igyekeztem stabilan tartani, hogy ne mozogjon és ezzel ne okozzak problémát a férfinek. Az egyébként látszott, hogy milyen rutinnal ölti össze az ereket, nem igazán zavartam meg őt a műveletben, így egy kicsit én is megkönnyebbültem. Attól meg főleg, hogy kiderült, túléli a beteg, sőt, talán még újra használhatja is a karját.
- Rehabilitáció, az is érdekes része lehet ennek az egésznek - jegyeztem meg, bár azt hiszem, ez most nem volt megfelelő alkalom, hogy erről érdeklődjek, viszont elhatároztam azt, hogy majd legközelebb megkérem, hogy egy ilyen rehabilitációs osztályra is látogassunk el, mert nagyon kíváncsi lettem arra, hogy milyen utómunkálatokkal hoznak helyre egy ilyen sérülést szenvedett kart.
- Mármint, rám tetszik gondolni? - nagyon meglepett, amikor hozzám fűzte a szavait, nem is tudtam, hogy örüljek-e ennek, vagy pánikoljak, de persze jól esett, hogy rám mer bízni egy ilyen feladatot, csak közben még mindig ott volt bennem a félelem, az hogy valamit elrontok és egy örök életre kárt hagyok a fekvő betegen. Ezeket az érzéseket nehéz volt csak úgy leküzdeni, ezt még tanulnom kellett. Ettől függetlenül átvettem tőle a feladatot, és neki álltam összevarrni a sebet, ügyelve arra, hogy precíz legyek és lehetőleg szép munkát végezzek. Mélyen szívtam be magamba a levegőt előtte, hogy így csillapítsam magam, majd elkezdtem a feladatot és megpróbáltam kizárólag a feladatra koncentrálni. Közben a fejem fölött még zajlott a konzultáció, a Doki kiosztotta a további teendőket, azért ezeket az infókat is próbáltam megjegyezni, de nem nagyon hagytam elkalandozni a gondolataimat.
- Kész vagyok, jó lesz így? - léptem picit hátrébb, feltartott kezekkel, várva, hogy a főnök leellenőrizze a munkámat. Még mindig nagyon izgultam, a gyomrom teljesen felkavarodott és alig vártam, hogy végre végezzünk.
- Máris nézem…a nála talált iratok alapján Mark McMillan auror a Bogolyfalvi kirendeltségről. Kapcsolattartóként az idősebb lánya neve szerepel, máris értesítjük őt - biccentett a mentős kolléga, majd távozott a helyiségből, a nővér közben elkezdte összepakolni a műszereket, míg egy másik zenét kapcsolt a Doki kérésére.
- Elnézést, nekem ki kéne….- nem tudtam folytatni, hirtelen a torkomba szökött minden, sietve szaladtam ki az ajtón, s a folyosón lévő kukába kiadtam magamból mindent.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=872705#post872705][b]Salamon Gréta - 2024.01.24. 22:37[/b][/url]

A dicséretet öröm volt bezsebelni, annak ellenére is, hogy tudtam, azért bőven volna még mit tanulnom a varratokat illetően is. Ettől függetlenül jól esett a Dokitól az, hogy nem szidott le semmiért, sőt, inkább támogató módon állt hozzám. Ha annyi erőm lett volna még, hogy a stressz miatt kialakult hányingert is legyűrjem, akkor én is jókedvűen ünnepeltem volna odabent, hallgatva a kellemes dallamokat, ám annyira rosszul voltam már, hogy mindent ki kellett adnom magamból, szó szerint.
Ilyen rosszul nem is tudom, hogy mikor voltam utoljára, de azt nem az idegesség okozta, hanem a romlott étel. Most viszont a sok stressz és gyomorideg távozott belőlem, ciki vagy sem, de ott a folyosón, néhány járóbeteg szeme láttára. Miután felocsúdtam és kicsit megkönnyebbültem, láttam a rám szegeződő furcsa tekinteteket. Aztán feltűnt, hogy a ruhámat itt-ott vércseppek tarkították, volt ahol nagyobb foltok is. Nem volt túl bizalomgerjesztő, ki tudja, hogy ezek a szegény betegek most mit gondolhattak rólam, és az Ispotályról. Sóhajtva fújtam ki a levegőt, aztán sietve sétáltam be a szemben lévő mosdóba, ott egy kicsit felfrissültem, a víz sokat segített. Leöblítettem az arcom, a szám, a kezeimet jó alaposan lemostam, a ruhámról pedig a pálcám segítségével, tisztítóbűbájjal tüntettem el a foltokat. Ez persze nem volt olyan, mint egy rendes mosás, de valamelyest javított a közérzetemen. Kisétálva egy kicsit még megpihentem, hátammal a falnak dőltem és lehunytam a szemeimet, úgy éreztem, hogy egy kicsit a fejem is megfájdult. Már csak akkor néztem fel, amikor a Doki megszólított.
- Jaj nagyon köszönöm doktor úr, elnézést kérek, hogy odabent nem voltam a helyzet magaslatán, ezt még szoknom kell, de hálás vagyok - tényleg az voltam, hisz az ő biztatásának hála, hogy megálltam a helyem odabent. Sokat számított a hozzáállása, az, hogy nem ordibált velem és türelmes volt. Ha ez másként alakul, akkor talán most zokogva adnám fel a leendő orvosi karrierem. Így viszont felcsillant bennem a remény, hogy talán tényleg lehet belőlem egy napon majd igazi gyógyító.
Doki szavai tényleg jól estek, egy kicsit még el is mosolyodtam az utolsó szavain. - Ne mondjon ilyet doktor úr, Ön tett csodát, én csak közreműködtem- vallottam be, de ettől függetlenül tényleg jó érzés volt az, hogy az első napomon nem veszítettünk el életet, sőt, úgyis mondhatnám, hogy megmentettünk egyet.
- Viszlát akkor holnap - intettem még neki mosolyogva, de addigra már sarkon is fordult, és sietve távozott. Kár, hogy mindig ennyi dolga volt, de ezt valahogy nem is csodáltam, igen forgalmasnak bizonyult ez a sürgősségi osztály.
Ezen gondolatokkal, és a nap sikerével a zsebemben távoztam, hosszú és fárasztó nap után estem be az ágyamba, de nem bántam meg ezt a napot sem.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=875294#post875294][b]Salamon Gréta - 2024.03.19. 21:40[/b][/url]

Még mindig rosszul voltam a másnaposságtól, éppen a wc kagyló fölött roskadoztam a másodikon és adtam ki gyomrom tartalmát. Szabadnapot kellett volna kivennem, de gyakornokként ez nem volt ennyire egyszerű, mégis megbántam, hogy bejöttem. Szerintem a Doki is látta rajtam, mert bár eddig még nem szólt erről egy szót sem, a pillantásából azért úgy éreztem, mintha ma nem lenne megelégedve velem. Csak remélhetem, hogy nem szed elő emiatt, mert pont nem hiányzik az, hogy valaki még le is csesszen.
Közben sikerült feltápászkodnom, a wc-t lehúzva a csapnál frissítettem fel magam, arcmosás, öblögetés szájvízzel, miegymás. Ám ez sem dobott fel, szerintem egy hordó smink sem lett volna elég ahhoz, hogy varázslatossá váljak. Leginkább a karikás, kialvatlan szemeim árulkodtak az előző éjszakáról.
A csipogóm hirtelen törte meg a csöndet, ha nem fájt volna kellően a fejem, akkor ez a kis dög még rá is tett egy lapáttal. Halántékomat masszírozva néztem meg, hogy mi a helyzet, aztán sóhajtva indultam le a földszintre, ahol meglepetésemre a túrából ismert Tamás ácsorgott. - Öhm, szia - köpenyem zsebeibe csúsztatott kezekkel lépdeltem oda, értetlenül néztem a nővérre, majd vissza a férfire.
- Te érdeklődsz Mark McMillan állapotáról? - kissé meglepett, nem tudtam, hogy vannak a férfinek rokonai, csak egy nőt láttam hozzá bejárni, de arról is kiderült, hogy nem a neje.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=875301#post875301][b]Salamon Gréta - 2024.03.20. 17:46[/b][/url]

Ahogy megláttam Tamást a távolból, az első gondolatom az volt, hogy mégis ő vajon mi a francot kereshet itt? Aztán emlékeztettem magam arra, hogy mivel az üzenetben is az állt, hogy McMillan miatt érkeztek, így feltételeztem, hogy kizárásos alapon tényleg erről lesz majd szó, nem pedig randit akar kérni, vagy ilyesmi. Amúgy sem mentem volna bele ilyesmibe, már csak azért sem, mert nekem a társasága mindvégig inkább olyan barátinak tűnt. Nem éreztem különösebb vonzalmat a közelében, inkább felnéztem rá ott a túrán is, mert tapasztalt volt és persze tök jókat lehetett vele dumálni. Mindenesetre egy kicsit gyanakodva tettem fel neki a kérdést, hisz ezt a szerencsétlen aurort már egy nő is zaklatta korábban. - Aha...várj, tessék? Velem? - kissé értetlenül futott ráncba a homlokom, az első részét még értettem, a második résznél viszont megint csak arra tudtam gondolni, amire már idefele jövet is. - Öhm, persze igen – bólintottam, láttam rajta, hogy fura a viselkedése, nem tűnt olyan vidámnak és jókedvűnek, mint ott az erdőben, mondjuk ez rólam is elmondható.  - Gyere, van itt egy orvosi szoba, ami épp felújítás alatt van – pontosabban még nem szerelték be a műszereket, csak néhány szekrény, egy asztal, meg pár szék volt odabent. Ahogy kinyitottam az ajtót, még érezni lehetett a friss festés illatát.
- Rég láttalak, minden oké? - azért csak rákérdeztem, mert lehet, hogy talán valami orvosi ok miatt jött, végül is, elmeséltem neki, hogy gyakornok vagyok. Közben behúztam magam mögött az ajtót, és az egyik szék felé mutattam, hogy nyugodtan üljön le, ha szeretne, én magam egyelőre inkább csak álltam köpenyzsebembe dugott kezekkel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=875326#post875326][b]Salamon Gréta - 2024.03.21. 17:41[/b][/url]

- Hogy tessék?! - addig kómás pillantásom most egészen élesnek tűnhetett, szemeim szinte teljesen elkerekedtek és még a szemöldököm is a magasba szökött, amikor meghallottam Tamás kijelentését. Hát tényleg pont ez hiányzott két hányás között egy erősödő fejfájás és amúgy is pocsék hangulat mellé. Persze hallottam, meg láttam is, ahogy a szája mozog és tovább fűzi a történetét, de valamiért magamban arra gondoltam, hogy ó inkább mondta volna azt, hogy nagyon bejöttem neki, és el akar vinni randira, mert azt valahogy sokkal jobban tudtam volna kezelni, mint most ezt a váratlan kijelentést. - Te nyomoztattál utánam? - csattantam fel, bár magam sem voltam biztos benne, hogy ez zavart-e, vagy maga a tény, hogy egy pasi azt állítja, az apám. Az egészben csak az volt a legrosszabb, hogy alig pár napja még egy másik férfit hittem az apámnak. Pedig benne szinte száz százalékosan biztos voltam, de nem. Erre beállít a szuperügyes túrázótársam, és benyögi, hogy Ő az. - Várjunk várjunk, mi vág egybe? Hogyan? - széttártam a karjaimat, pillantásom szinte követelte a folytatást, mert most már tudni akartam az igazat.  - Hogy lehetnél az apám? - néztem rá értetlenül, hisz Hansági Tamásról egyetlen emléket sem találtam anyám cuccai között, bezzeg attól a Ránki Magortól…tele volt a padlás a leveleivel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=875617#post875617][b]Salamon Gréta - 2024.03.29. 16:12[/b][/url]

Amikor az embernek amúgy is szar napja van, meglehetősen rosszul érinti egy ilyen hír. Nem készülhetsz fel rá, nem lehetsz topon és nem tudod, hogy a következő pillanatban mi zúdul majd rád. Nehéz kezelni egy ilyen helyzetet, a kavargó érzelmeket, még úgyis, hogy egy jó ideje már keresed az apád. Igen, tudni akartam, hogy ki lehet az, tényleg régóta nyomoztam, egészen addig, míg arcon nem csapott a Magorral való beszélgetés nem is olyan rég a Japánkertben. Akkor összezuhantam, kínos volt számomra, hogy letámadtam egy vadidegen fickót azzal, hogy az apám. Tragédiaként éltem meg, hogy még sem ő az, most pedig hirtelen bamm, besétál az igazi. Már ha egyáltalán Tamás az. Tényleg hitetlenkedve nézem Őt, persze hogy él bennem a felháborodás, s azt hiszem, joggal vonom kérdőre. - Az a nő, aki a páciensünket is zargatta? Áh, remek - sóhajtva csóválom a fejem, és védekezően fonom össze magam előtt a karjaimat, miközben tovább fürkészem a férfit, vizsgálom vonásait és közben hallom is, amiket mond. Haragudnom kellene rá, mégis rengeteg a vegyes érzelem, meg Ő mégis csak Tamás, az a jófej pasi a túráról. Attól sem tudok elvonatkoztatni igazán. - Ne haragudj, de ez az egész annyira…szürreális - bukik ki belőlem, látszólag mosolygom, de ha jó emberismerő, akkor láthatja rajtam azt, hogy közel sem érint ez olyan jól.
- Tényleg keresem az apámat már egy ideje, de így nem gondoltam volna, hogy egy napon majd besétál valaki…besétálsz éppen Te és közlöd, hogy Te vagy az. Ez…nem tudom - sóhajtva tárom szét végül a karjaim. - Egyáltalán hogy merült fel ez most? És hogyhogy megkerestél? Mármint, még ha Te is lennél az, akkor miért? - tényleg nem értettem, hisz egy jól szituált fickó, kinek kéne a nyakába egy ennyi idős gyerek? Nem tudtam, hogy mit akar, ahogy én sem tudtam abban a pillanatban örömmel kezelni a helyzetet.
- Ebben amúgy se lehetünk biztosak, míg nem készül teszt. Ki tudja, lehet te se vagy az apám, és akkor ugyanúgy egy csalódás lenne ez, mint a legutóbbi. Mert hogy anyának volt még egy szeretője, tudtad? Pontosabban mondhatnánk úgy, hogy lelkitárs. Rengeteget leveleztek, azt hittem, hogy ő az…aztán kiderült, hogy nem - sóhajtva meséltem el neki, hogy mi történt az elmúlt időszakban.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=875689#post875689][b]Salamon Gréta - 2024.03.30. 08:18[/b][/url]

Egyre jobban érződött a szobában a feszültség, úgy tűnt, már nem csak én voltam ideges, de Tamás is felkapta a vizet. S bár értettem én, hogy a rokonáért még tűzbe is menne az ember, egy kicsit talán még meg is lepett az állításával, nekem attól még azt az információt mondták a kollégák, hogy az a nő valaki másnak adta ki magát. A beteg meg nyilván akkor nem volt magánál, így nehéz lett volna igazolni, hogy ez nem zaklatás, csupán ismeretség vagy más, de végülis, ebben a helyzetben lényegtelen volt. Az viszont már engem is felhúzott, ahogyan Dávidról nyilatkozott. - Héhéhé! A Doki nem nagyképű! Megmentette azt a férfit, és ha Ő nincs, akkor nem lett volna senki, akit látogathat az unokahúgod! Szóval ne beszélj róla így! - úgy éreztem, hogy a doki védelmére kell kelnem, mert a velem szemben álló férfihoz hasonlóan én sem hagytam azt, hogy becsméreljenek egy számomra kedves személyt.
Sikerült tényleg felbőszítenie. Igazából mondjuk nem tudtam, hogy ezért voltam rá mérges, vagy azért, mert hirtelen beállított a gyakorlati helyemre és csak úgy előhúzta az apa kártyát. Feszülten újra magam köré vontam a karjaimat, s csak hallgattam, mert azért mégis csak érdekelt, hogy miért döntött úgy, hogy ezzel felkeres. Meglepett, hogy így beszélt erről az egészről, közben végig azon kattogtam, hogy mi lenne, ha tényleg Ő lenne az apám. Vajon tudnék ennek örülni? Mindig is tudni akartam, hogy ki lehet, az elmúlt időszakban nem volt nap, hogy ne ezen gondolkodjak, ez a pillanat most mégis megrémisztett. A sok kutakodás és kudarc után most itt állt velem szemben, és talán Ő volt az.
- Jó…értem valahol, de…ez nekem így hirtelen sok, mármint érted. Néhány napja még mást hittem annak, zavaros az egész, és Te sem vagy benne biztos - sóhajtva fújtam ki a levegőt, közben egy pontot néztem és továbbra is kattogtam.  - Az lenne a legkézenfekvőbb megoldás, ha akkor csinálnánk egy tesztet. Egy vérvétel, utána pár hét és kiderül. Mit gondolsz? - még dönthetett úgy, hogy meggondolja magát, hogy lelép és elfelejti ezt az egészet. Viszont ha belevág, onnan már nem lesz visszaút egyikünknek sem. Tekintetét fürkészve magam sem tudom, hogy mit vártam. Egy részem talán azt, hogy meneküljön el, de a másik felemben ott pislákolt a kíváncsiság, a remény. Hisz végre kiderülhetne, hogy kitől származom.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=875723#post875723][b]Salamon Gréta - 2024.03.30. 14:37[/b][/url]

Most nem olyan jókedélyű a hangulat, mint ott a túrán. Az egy remek nap volt, rengeteget tanultam Tamástól és úgy éreztem, hogy egy igazán kedves barátra leltem, akivel bármikor szívesen túráznék. Ez a kép most viszont szertefoszlott, mert arról nem volt szó, hogy ő lehetségesen az apám. Egy ideig csend uralta a helyiséget, miután összekaptunk, kellett néhány másodperc, hogy mindannyian összeszedjük a gondolatainkat. - Gondolom - sóhajtottam, hisz mit is mondhatnék erre? Nyilván neki is sok, őt is váratlanul érhette az információ, bár szívesen látnám vagy hallanám, hogy az unokahúga vajon miket is találhatott információként. Mégis, legkönnyebben ezt egy apasági teszttel tudtuk volna eldönteni, az viszont meglepett, hogy már tűrte is fel kezén az ingujját. Esküdni mertem volna, hogy inkább sarkon fordul és lelép, de nem hátrált meg.
- Mármint, én vegyem le most? - pislogtam rá nagy szemekkel, úgy tűnhetett számára, mintha ezúttal inamba szállt volna a bátorságom. Bevallom, egy másodperc erejéig el is gondolkodtam azon, hogy elfussak, de túl közel jártam ahhoz, hogy megtudjuk az igazat. Ha ezt most kihagyom, örök életemben forgolódnék és rágódnék a témán.  
- Jó, mindjárt…- végül bólintva rugaszkodtam el addigi pozíciómból, a helyiségben voltak steril eszközök, hisz még nem nagyon használtuk ezt a szobát, ezért nem is kellett rohannom máshová. A kis kezelőkocsit mellé húztam, először kesztyűkbe bújtattam a kezeim, majd előkészítettem a vérvételhez alkalmas üvegcsét. Karját megfogtam, és egy gumiszalaggal kötöttem át a hajlat felett, aztán fertőtlenítővel töröltem át hajlatát, majd tűt ragadtam. - Biztos, hogy akarod? - pillantottam rá még a vérvétel előtt, s ha úgy éreztem pillantásából , vagy szavából hogy menjen, akkor nekiálltam és levettem hozzá a vért, végül egy kis vattapamacsot szorítottam a szúrás helyére és felhajtottam a karját. - Ezt szorítsd oda két percig, utána magától is eláll. Jól vagy?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=875733#post875733][b]Salamon Gréta - 2024.03.30. 15:33[/b][/url]

- Jól van, csak lazíts - utóbbit inkább a vérvétel miatt tettem hozzá, főleg miután elfordította a fejét. Látszott rajta, hogy nem szívesen nézné végig, ezt meg tudtam érteni. Engem az elején még zavart a vér, azóta már hozzászoktam, de ha a sajátomról lenne szó, lehet, hogy én sem szívesen nézném végig. - Pedig az egy nagyon izgalmas dolog, gondolom hogy jó élmény lehetett - leginkább most csak azért beszéltettem, hogy ezzel is tereljem a figyelmét, aztán ahogy sikerült rálelnem a vénájára, már egy gyors és határozott mozdulattal be is juttattam a tűt, a folyamat pedig innentől ment is magától. Biztos-ami biztos, két fiolával is levettem. - A laborosoktól függ, egy vagy két hét általában kell, mire elkészül az eredmény, de inkább mondanék kettőt, mert rengeteg a beteg - közben felcímkéztem a fiolákat, majd Tamásra pillantottam.  - Nem tudom, nem érzek semmit - ez persze nem igaz, inkább csak nem merek belegondolni abba, hogy mi van, ha tényleg megtaláltam az apámat. Előre nem jó inni a medve bőrére, mert abból később csalódás lesz. Tamás szavaira közben ismét rápillantottam, annyira fura volt ilyen dolgokról így beszélni és igazán nem tudtam, hogy mit kéne mondanom.
- Oké - talán nem ez volt a legkedvesebb válasz, amire várt, de ott és abban a pillanatban ennyire telt csak belőlem. Persze én is éreztem, hogy ez így nem túl jó hozzáállás. - Figyelj Tamás…- fura lett volna apának szólítanom. - Köszönöm, én majd…majd értesítelek - végül ennyit röviden csak kipréseltem magamból, viszont ennél többre nem futotta, valahogy nem voltam rá képes, hogy ennél mélyebb beszélgetésbe elegyedjek most vele.
- Ha nem haragszol, akkor…tudod - mutattam fel a fiolákat, amivel el kellett volna sietnem a laborba, nem beszélve arról, hogy valakinek az én véremet is le kellett még vennie. Majd talán megkérem a Dokit, vagy valamelyik nővért. S ezen gondolatokkal még intettem neki, aztán sarkon fordulva elsiettem. De ha őszinte akarok lenni, nem könnyebbültem meg, csak most kezdtem érezni azt a zaklatottságot, vagy izgalmat, amiről odabent mesélt. Mi lesz, ha kiderül, hogy tényleg ő az apám? És ha mégsem??

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=877108#post877108][b]Salamon Gréta - 2024.04.17. 17:51[/b][/url]

Ez egy viszonylag nyugis napnak számított, éppen nem ért senkit durva átok, nem is robbant fel sehol bájitallabor, hogy tömegesen hozzák a sérülteket, leginkább csak tipikus, apró balesetekkel estek be, volt aki a létráról esett egy nagyot és a karja ficamodott ki, más meg véletlenül rosszul használt egy varázslatot és az visszaütött rá. Mondhatni egész sikeres délelőttöt tudtam magam mögött, sikerült megnéznem mindenkit, akit rám bíztak, még egy kötözést is megcsináltam, utána pedig úgy döntöttem, hogy kiveszem a jól megérdemelt ebédszünetemet. Általában a Dokival szoktam ebédelni is, mert többnyire egymás mellé vagyunk beosztva, hisz a mentorom, most viszont valami dolga akadt, meg amúgy sem volt kedvem túl sokat a közelében tartózkodnom a történtek után. Emiatt egyedül álltam ma sorba, került is a tálcámra minden finomság, rántott szelet burgonyapürével és uborkasalátával, sőt, még egy szelet almás pite is desszertként. Nem sűrűn ettem édességet, de ennek nem tudtam ellenállni, olyan guszta volt az üvegfalon túl, hogy szabály szerint megkívántam. A fizetésnél kihasználtam a dolgozói kedvezményt, így tíz százalékkal kevesebbet húztak le a kártyámról, és már fordultam vissza, hogy a sor mellett elhaladva helyet keressek magamnak, amikor észrevettem Jácintot. - Nahát, szia! - mosolyogva köszöntem, ritkán láttam őt, és annyira nem ismertem jól, csupán pár napot voltam azon az osztályon, ahol ő is dolgozik, de azt megjegyeztem vele kapcsolatban, hogy imádják a gyerekek. - Tényleg? - meglepett a bókjával, egy kicsit talán el is pirultam, mert mostanában nem éreztem magam kicsattanó formában. Ez viszont most jól esett és persze, hogy szívesen foglaltam neki is helyet. - Persze - biccentettem egy mosollyal, aztán az ablak mellett éppen megürült az egyik asztal, így gyorsan le is csaptam rá. Letettem a tálcámat, szemügyre vettem a tálalást, majd kibontottam a vizemet és egy picit kortyoltam belőle, miközben figyeltem a kasszánál fizető fiatal gyógyítót, aztán ha elkaptam a pillantását, intettem is neki, hogy megtaláljon.
- Látom, neked is a rántotthúsra esett a választásod. Én majd éhen halok - jegyeztem meg neki egy mosollyal, csak azután nyúltam az evőeszköz után, hogy ő is helyet foglalt. - Jó étvágyat! Mi újság a gyerekosztályon? -

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=877532#post877532][b]Salamon Gréta - 2024.04.25. 19:14[/b][/url]

- Változó, úgy tűnik, hogy most sikerült belefutnod - rámosolyogtam a doktor úrra, szegényen látszott az, hogy nem felhőtlen a boldogsága ettől a helyzettől. Őszintén egyet tudtam vele érteni, én sem szerettem a tömeget, olykor zavart is a hangzavar, de egy ilyen helyen ha tetszett, ha nem, ehhez hozzá kellett szokni. - Emiatt nem lennék mondjuk Japánban kalauz - nevettem el magam, bár már pontosan nem is emlékeztem arra, hogy vajon a vonatokon, vagy a metróban szokott tumultus lenni.
Elnézést kérésére csak legyintettem, a helyfoglalás pedig nem esett nehezemre és amúgy is szívesen ettem a társaságában, sokkal jobb volt így, mint egyedül, magányosan. - Én a csirkepaprikást is nagyon szeretem, de egy szelet finom, ropogós rántotthúsnak nem lehet ellenállni - na igen, ez volt az egyik kedvencem, ahogyan sok más embernek is. - Köszi! - nagyon kívánnunk sem kellett, láthatóan neki is jól esett a meleg étel, én is rendes falatokat kaptam be belőle, noha reggel még kicsit kavargott a gyomrom, most már jól esett az étel. - Jaj szegény, úgy nem szeretem, ha a gyerekek szenvednek - jó úgy amúgy azt sem szerettem, ha a felnőtteknek kínlódtak, szóval összességében nem rajongtam azért, ha bárkinek bármi baja volt, de azért egy gyerek mégis csak gyerek, nekik még boldognak kellene lenniük, örömmel futkározni, élvezni a szellőt, az esőt és a nap sugarait, addig, amíg tehetik, mert aztán jön a csúf, zord valóság. - Érthető, és jól tetted hogy ott maradtál vele, ilyen a jó hozzáállás - mondtam egy mosollyal, majd egy újabb falat krumplit tömtem a számba, egy kicsit megrágtam, lenyeltem és majd csak ezután sikerült tisztességesen felelnem Jácintnak. - Most épp a balesetin, ott kapok ilyen alap dolgokat, könnyebb eseteket. Ha valami komolyabb van, ott előfordult már, hogy bejutottam, de leginkább csak néztem, vagy tartottam ezt-azt, amit kell - a gyakorlat fontos volt, hisz így tudtam elsajátítani azt, amit az elméletben megtanultunk, de még mindig nem éreztem úgy, hogy mindent is tudnék. Őszintén szólva sokszor csak toporogtam, ha egy komolyabb esetet toltak be az ajtón. - Dr. Kozák a mentorom és ezért általában ott vagyok, ahol ő , bár mondjuk most épp lennék máshol - sóhajtottam egyet, aztán felpillantottam Jácintra. - Tudod most múlt hétvégén volt ez az orvoskonferencia a Balatonnál, nem tudom, hogy ott voltál-e, mert nem láttalak, de ott történt egy félreértés, ami miatt úgy érzem, hogy most az Ispotály fele összesúg a hátam mögött és az is megfordult a fejemben, hogy talán gyakorlati helyet kellene váltanom vagy nem tudom - sóhajtottam. - Teljesen tanácstalan vagyok, Te mit tennél?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=877558#post877558][b]Salamon Gréta - 2024.04.26. 19:02[/b][/url]

- Ez tényleg szerencse, abból hamar helyrejön. Egy kis gyomorrontás néha befigyel. Nekem is szokott mostanában lenni, gondoltam is rá, hogy kivizsgáltatom - jegyeztem meg csak úgy mellékesen, annak viszont örültem, hogy a kislány ennyivel megúszta. Sok kisgyerek súlyos tünetekkel érkezett, voltak, akiket baleset ért, és olyanok is, akik komolyabb betegséggel küzdöttek. Jácint biztosan tudott volna mesélni ilyen esetekről is, de őszintén nem akartam elvenni az étvágyát erre irányuló kérdésekkel, olyan jóízűen falatozott abból a rántotthúsból. - Még csak felmérem, nem döntöttem még el. Először mentőorvos akartam lenni a SÜVEG-nél, mondjuk még mindig lehetek az, meg persze a sürgősségi is érdekel és a sebészet, de annyi minden más van, és még a felét sem tapasztaltam. Szóval majd még kiderül - megvontam a vállaimat, tényleg volt még időm ezt eldönteni és persze megszerezni hozzá a szükséges tapasztalatokat. A hús és a krumpli közben rohamosan fogyott a tányéromról, akárcsak az a finom uborkasaláta.
- Te anno mi alapján döntötted el, hogy gyerekgyógyász leszel? - kíváncsi voltam, hisz a Jácint korú dokik többnyire az átok okozta sebekre szakosodtak, ragályokra vagy a nőgyógyászatra.
Beszélgetés közben egy kis zajra kaptam fel a fejem, de szerencsére nem történt semmi komoly, csak a mellettünk lévő asztalnál valaki véletlenül beleejtette a kanalát az üres tányérba. - Húh, megijedtem - mosolyogva fordultam vissza felé, de aztán szóba jött az orvoskonferencia, és így a mosolyom is alább hagyott. - Áh, nem - ráztam meg a fejem, sajnos ez több volt, mint némi túlaggódás. Az mondjuk meglepett, hogy nem hallott róla - amennyire pletykásak itt a nővérek - de talán jobb is, mert így akkor tőlem hallhatja az igazat.
- Sokkal rosszabb. Ugye azt mondtam, hogy dr. Kozákkal mentem, jutalomút volt ez nekem, mert gyakornokok nem nagyon mehetnek ilyen konferenciákra. Az előadások amúgy többé-kevésbé jók voltak…na de, a lényeg az, hogy a záróbálon felkért egy táncra, ebben ugye még nincs semmi. De aztán rosszul lett, én meg próbáltam ellátni. Ekkor termett ott a barátnője, csak úgy a semmiből, fogta és telibe öntött pezsgővel és hangosan mindenki előtt leribancozott. Gondolhatod…rettentően kínos volt és utána a közelünkben lévők mind összesúgtak. Mivel fogalmuk sincs róla, hogy mi történt, szerintem néhányan már azt pletykálják, hogy a Doki szeretője vagyok, de ez nincs így, szó sincs erről - nagyvonalakban elmeséltem Jácintnak a sztorit. - Szóval talán jobb lenne, ha emiatt új mentort keresnék vagy átmennék egy új helyre, nem? Te mit tennél a helyemben? Vagy ez nem olyan gáz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=877650#post877650][b]Salamon Gréta - 2024.04.28. 11:04[/b][/url]

Érdeklődve hallgattam Jácintot, már egy ilyen beszélgetéssel is hasznos volt ahhoz, hogy a jövőben jól döntsek majd. Ő pedig már megjárta azt az utat, ami előtt én még csak most álltam, így különösen érdekes volt számomra az, hogy végül is, hogyan kötött ki a gyerekgyógyászat mellett.
- Az biztos, hogy jó nagybácsi leszel - bólintotam, ugyan nem ismertem a testvérét, de az alapján, ahogyan itt bánt a gyerekekkel, ezt biztosan mertem állítani. - Aida volt akkor a mentorod? Jól kijöttetek? - ez a része is érdekelt, hogy vajon neki akadtak-e ilyen téren problémái. Azt hiszem, hogy tulajdonképp én sem haragudtam már annyira Dávidra, bár tény az, hogy részben a történtek miatt kerültem. Nem hiányzott ugyanis a nyakamra egy féltékeny barátnő, aki váratlanul rám törhet a semmiből és újra megaláz majd annyi ember előtt. Ahogy feljöttek az emlékek, úgy rá is tértem a témára és elmeséltem Jácintnak a történteket. Fura, de valamiért tőle nem tartottam, hogy ítélkezne, talán ezért is mertem neki mesélni a történtekről.
- Hát nem tudom, őszintén remélem, hogy neked lesz igazad és elfelejtik - sóhajtottam egyet, egyelőre most abba is hagytam az evést, miközben ráfigyeltem.  - Igen, meg van határozva az óraszám, de ettől függetlenül, ha tehetem , akkor jövök, nem is nagyon figyelve erre, mert úgy gondolom, hogy itt tudok tanulni igazán - ekkor ittam egy korty vizet, a poharat visszatettem és újra kezembe vettem az evőeszközöket. - Aranyos vagy, de nem akarlak belerángatni, tényleg. Szerintem megpróbálok ezzel nem foglalkozni, úgy lesz a legjobb - mosolyogva mondtam olyan határozottan, mintha magam is elhinném.  - Rám férne amúgy egy kis szórakozás, úgy értem, hogy olyan igazi, tudod, ahol tényleg kikapcsolódhat az ember. Anno jártam koncertekre, de ma már azt sem tudom, hogy mikor lesz élőben valami fellépés itt Bogolyfalván - közben befejeztem az evést és a szalvétába megtöröltem a számat. Igazán finom volt ez a rántottszelet, főleg ezzel az uborkasalátával.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=878122#post878122][b]Salamon Gréta - 2024.05.04. 19:43[/b][/url]

Nagyon nem akartam lesokkolni Jácintot, mert annyira azért még nem ismertük egymást, és nem tudtam, hogy mennyire előítéletes. Valamiért mégis úgy gondoltam, hogy benne megbízhatok, hisz annyira kedves személynek tűnt, kizártnak tartottam, hogy éppen ő legyen az, aki majd pletykálna tovább. El is meséltem neki végül a történteket nagyvonalakban, néhány részletet kihagyva, hogy azért Kozákot se tüntessem fel rossz színben, aztán halk sóhajjal nyúltam az italomért. Láttam Jácinton, hogy még emészt - szó szerint - intettem is, hogy csak nyugodtan, nyelje le azt a falatot, nem kívánom, hogy azon nyomban reagáljon. Addig is, ittam a vízből, amiből most hiányzott a citromkarika.  
- Legyen igazad, majd finoman rákérdezek Helgánál. Köszi, hogy meghallgattál, jól esett ezt így elmondani valakinek - mosolyogtam rá hálásan, a tanácsai is hasznosnak tűntek, s mivel jóval tapasztaltabb volt nálam, így bólintottam is. Biztosan meg fogom fogadni, előrébb jár, és csak jobban tudja, hogy mi hogyan is működik. Igaza van, nem kellene ennyire túlterhelnem magam, fölösleges. - Durva éved lehetett akkor - szívesen kérdeztem volna még, de neki a beosztásából adódóan is több dolga volt, mint nekem, így nem lepett meg az, hogy az étkezés befejeztével távoznia kellett. Legalábbis csak reméltem, hogy csupán ez az oka ennek, és nem az, hogy unta a társaságom. - Jól van, megértem, menj csak! És köszönöm! Legyen szép napod Jácint - intettem még utána, de addigra már elfordult. Kár, hogy nem maradt több ideje, de ilyen egy elfoglalt orvos, néhány év múlva talán én is hasonló cipőben fogok járni. Ezen gondolkodva, sóhajtva szedtem össze a tálcámra a maradékot, majd elindultam, hogy mindent visszategyek a helyére, aztán folytassam a napom, ami rémes lesz, főleg, ha konzultálnom kell majd Kozákkal.