A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=852621#post852621][b]Daróczy Elizabet - 2022.09.14. 20:43[/b][/url]

Valami nagyon nyom, azt hiszem, az egyik rugó az. Nem is rémlik, hogy bármelyik rugó is tönkrement volna. Meg van még a blokk, vissza kell vinni, hiszen ezt a matracot, annak érdekében, hogy a terhesség tökéletes ágynyugalommal teljék, alig pár hete vásároltuk. Én mondtam, hogy pénzkidobás, de mindenki javasolta. Nagyobbat sóhajtok, mindig, mikor felébredek, ösztönösen sóhajtok egyet, mintha az éjszaka terheit letenném, hogy felvegyem a nappalokét. Fáradt vagyok, mint akin átment egy úthenger. Olyan furcsa álmom volt, elvesztettem a fiamat. Az állomáson, a fagylaltozóban, a hivatalban, anyáéknál otthon. Mindenhol elhagytam azt a kis kócos kisfiút, aki a megszólalásig hasonlított Konrádra. Remélem olyan lesz valóban. A gondolattól elmosolyodva simítok végig a hasamon, de nem tetszik az, ahogy kerekedik. Picibb, sokkal kisebb, és nincs az az illat sem, amit otthon van. Rossz, túl erősen nyomakodó a tisztaság, ami itt van.
- Miért nem mentél el dolgozni?
Végül pedig Konrád, igen, őt is észreveszem, ahogy kábán nézelődöm, és próbálom kitalálni, hogy mi nem stimmel. De nagyon fáradt vagyok, érzem, ahogy a szemeim leragadnak, és szeretnék még aludni. Csak egy picit, pár percet, jó, talán egy órácskát. Vissza is ejtem a pilláimat, de nem jó, nagyon nyom a rugó, és elvesztettem a kisfiunkat. Pedig megígértem, hogy sosem vesztem el. Nem akarom megint azt az álmot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=852633#post852633][b]Daróczy Elizabet - 2022.09.14. 21:12[/b][/url]

- Nem.
Még a fejem is kicsit megingatom, habár nem nagyon, mert olyan, mintha valaki egy nehéz tárgyat nyomna rá, de amikor odateszem a kezem, nincs ott semmi. Semmi sem bánt. Álmodtam vele, hogy elveszítem, de nem történt meg. Hiszen megvan, megvolt. Az előbb még itt volt. Nem veszetettem el őt.
- Csak a kertbe mentem. Mindig kimegyek a kertbe.
Ez biztos, erre emlékszem. Kint voltam a kertben, mert olyan sok dolog van ott, és mindig megiszom a teám a friss levegőn. Megittam a teát, emlékszem az ízére, arra, hogy hogyan vált keserűvé, hogyan vált az egész helyzet borzalmassá, és emlékszem arra a maró bűntudatra, ahogy a hazugság miatt a szégyen végigáradt bennem. Hazudtam, mint akkor Teodornak, hogy csak Konrád erősen kapott el, mert megcsúsztam, most pedig arról, hogy a férjem nem bántana senkit. Emlékszem, hogy rosszul voltam, emlékszem a ragacsos vérre, ami ugyan már nincs rajtam, mégis az ágytakaróba törlöm, ahogy kinyitom a szemem.
- Nagyon vigyáztam rá, hogy ne veszítsem el.
Suttogom kétségbeesetten magam elé, mert a valós érzésekkel a valótlan félelem is társul, ami álmomban volt, hogy látom a szőke kis fejét az egyik pillanatban, a következőben pedig már nincs ott. Olyan valós volt... ott volt. Éreztem, emlékszem az érintésére.
- Nem lehet. Vigyáztam rá. Konrád, én nagyon vigyáztam rá.
Tényleg mindent megtettem, hiszen olyan nehezen estem teherbe, egy valamit nem akartam, hogy elveszítsem, így betartottam mindent, amit csak előírtak, és még annál is többet, és tudom, hogy ez mivel jár, hogy mit mondtak, mi lesz, ha nem szülök egészséges fiút.
- Ne hagyj el, kérlek.
Suttogom szomorúan, csalódottan magam elé, könyörögve pillantva rá. Jó leszek, jó akarok lenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=852690#post852690][b]Daróczy Elizabet - 2022.09.15. 09:00[/b][/url]

Vajon hová tűnt az, akit olyan nagyon megszerettem? A férfi, aki mellett tökéletesen biztonságban éreztem magam, akire vártam, aki miatt azt mondtam, hogy ezért nem lett még jegyesem, férjem, mert nekem őt kellett kivárnom. És én vártam, testileg és lelkileg is felkészültem rá, a férjemre, arra az emberre, aki először érint meg, és akinek utoljára adom majd oda magam. Én rá vártam, és azt hittem, amikor őszintén megnyílok neki, akkor teljessé válik minden. Teljessé vált, de nem úgy, ahogy hittem, és most, mikor fölém hajol, futni szeretnék. Menekülni, elbújni egy sötét sarokban, megszűnni létezni. Hogy ne találhasson rám többé.
~ Miért bántasz, amikor én annyira szeretlek téged? ~
Nem merek hangosan kérdezni, nem merek megszólalni sem, de még csak levegőt venni se. Félek, ha most kiengedném azt, ami bennem van, és újat szeretnék magamhoz venni, nem jutnék hozzá, hogy a kettőnk közötti részen nincs számomra levegő, de tudom, hogy válaszolnom kell neki.
- Fogalmad sincs, hogy mennyire fájdalmas volt megtenni.
Felelem végül csendesen, de érthetően. Az életem hátralevő részében végleg rabbá válok, ezt tudom, ennyi eszem még nekem is van, hogy az, amit mond, azt jelenti, hogy itt a vége, hogy már nem lesz esélyem elmenekülni. Miért is nem kértem meg korábban, hogy had mehessek hozzá Teodorhoz? Akkor talán lenne egy nyugodt, békés életem, ahol olyan emberrel élek, aki nem várja el, hogy szüljek, hiszen nem akar apává válni. De nem, én vártam, és ennek meg is lett az eredménye. Szinte hallom, ahogy a kalitka ajtaja bezárul, és vége, örökre ebbe a börtönbe kell maradnom. De, hogy bánom-e? Nos, ez kérdéses, és valójában én magam is félek a választól.
- Érthetően.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=852696#post852696][b]Daróczy Elizabet - 2022.09.15. 15:20[/b][/url]

Nem merek pislogni sem, mert ha most véget kell érjen az életem, akkor azt akarom, hogy lássa, hogy mit érzek, lássa, hogy mennyire fáj és ennyire szeretem őt, hogy mennyire szeretném, ha a házasságunk olyan lenne, min bárki másé. Boldog. Én nem vágyom sok mindenre, nincs igényem arra, hogy összenőve éljünk, hogy életünk minden percét megosszuk egymással, csak abban a pár órában, amit egy-egy nap együtt töltünk, szeretném, ha béke lenne közöttünk. Ha szövetségesek lennénk. Olyan nagyon sokat dolgozom, fejlődök állandóan, hogy elégedett legyen velem, hogy azt lássam, olyan felesége vagyok, amilyet szeretett volna. Talán kicsit öreges a gondolkodásom, amikor olyan álomképekkel teszem magam boldogabbá, mint, hogy együtt ülünk a kandalló előtt és beszélgetünk, őszintén, tervekről, sikerekről, kudarcokról, és egymás tanácsaiból építkezünk. Annyira kevés vágyam van az életben, és mégis annyira soknak tűnik, amikor azt szeretném, hogy szeressen.
Ajkaim kissé elnyílnak, a megnyugvó szívverésem újra felgyorsul, ahogy a fény játszani kezd az arcán, ahogy a férjem valóban sármosabbá válik, mint valaha. Vonzódom hozzá, mint nő, jobban, mint bárkihez életemben. Sokáig azt hittem, hogy nincs is igazán szexualitásom, aztán megjelent ő, a hangja, a szeme, az ujjai, vonzana, mintha valamiféle állati ösztön húzna felé újra meg újra, és ezzel együtt feledteti a legutóbbiakat. Szeretem, ahogy megérint, azt a durva féktelenséget, a fájdalmas gyönyört, amit átélek, minden alkalommal. Mintha őt nekem találták volna ki, akkor legalábbis, amikor így szólal meg, amikor így néz, ennyire gyengéden, és a szívem szorul meg, hogy egy perccel korábban azt feltételeztem, megölne.
- Talán, a következő terhességem alkalmával, Csermelyre kéne mennem. A vetélés jó indok arra, hogy miért kell különösen nagy odafigyelés és nyugalom a számomra. Akkor nem hibázhatnék és nem szólhatnék bele abba, hogy kivel...
Nyelek egyet, mert tőlem idegen szót készülök kimondani, de ha rám néz, állom a tekintetét, mert állni akarom, mert nem hagyhatom, hogy azt gondolja, gyenge és alkalmatlan vagyok.
- ...kefélsz.