A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=748100#post748100][b]Jason Henry Payne - 2019.01.30. 22:40[/b][/url]

jasmine
csütörtök délelőtt

Mondjuk azt pontosan nem tudom, épp a Fővárosi blabla Ispotály hogy működik, de volt már szerencsém nem is egyszer hasonló wellness szállodákban vendégeskedni hosszabb-rövidebb ideig, habár egyikbe sem a saját lábamon tipegtem be, mert úgy esett, hogy pont mindig félájult állapotban voltam, és másoknak kellett vinniük. Csórók. Így én még életemben nem csekkoltam be ispotály recepcióján, vagy vártam ki a sorom a rendelők előtt, ahogy egyébként szokás - gondolom.
Hát, őszintén szólva most sem tervezem; a recepciótól jobbra, mint aki tudja is, merre megy, magabiztosan sétálgatok fel- és alá, bizonyos, random időközönként lustán felpillantgatva az utamba kerülő ajtókra, keresem a körzetembe tartozó - illetve hát, én tartozom az övébe - gyógyító nevét.
Azon egyébként, hogy megtalálom, még én is meglepődöm, és miután néhány hosszúra nyúló másodpercig szemezek az ajtóra szegezett névtáblával, felvont szemöldökkel oldalra pillantok, hátha lát valaki, és nem is kell csalódnom. Azt, hogy megtaláltam a kórtermet, mármint így tök magamtól, bizony végignézte valaki! Méghozzá a váró legszélső székén üldögélő idős, rendezetlen külsejű, igencsak hóbortosnak tűnő, botját reszkető kezei között szorongató boszorkány. Királyság! Most már tuti, hogy ha egy nap menni kell, hát ő azzal a tudattal fog távozni e világról, hogy a következő generáció rendben van. Megcsináltad, Jason. Büszke mosollyal emelem fel mutatóujjam, és intek az ajtó irányába, jelezve az idős hölgynek, hogy tényleg célom átlépni a küszöböt, majd elfordulva tőle ismét lenézek a névtáblára. Közben előkotrok egy gyűrött cetlit a farzsebemből. Jasmine A. Jhaveri. Helyben vagyunk.
Úriember lévén, természetesen kopogtatok, kettőt is, de azért nem esem túlzásba, így mielőtt még bármilyen választ is hallanék, lenyomom a kilincset, és kissé meghajolva, nehogy beverjem a homlokom, beljebb tolom az ajtót, és a kis résen bedugom a fejem.
- Csókolom! - suttogok, mintha véres műtétet zavarnék meg éppen. - Szabad? Jasmine... - az ajtórésben megjelenik a kutya szájából kiszedett, gyűrött pergamenlap is, amelyre hunyorogva pillantok le. - Izé... Jhhh - erősen próbálkozom a megfelelő kiejtéssel, és be kell valljam, szerintem abszolút jó vagyok. - Jhhhaverit keresem.
Vigyorogva nézek fel, bal szemöldököm lassan feljebb araszol. Bárki is legyen ez a nő, Jhaveri vagy sem, asszem nála maradok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=748145#post748145][b]Jason Henry Payne - 2019.01.31. 14:37[/b][/url]

jasmine
csütörtök délelőtt

Míg a nő az asztal elé sétál, én behajtom magam mögött az ajtót, és közel lépve hozzá elfogadom a felém nyújtott kacsót. Áh, szóval valaki csillagos ötös illemtanból! Óvatosan rászorítok az ujjaira, közben az itt-ott szakadt és már foszlásnak indult - lehet, hogy egyszer már ki is mosott - fecnit gyorsan visszacsúsztatom a nadrágzsebembe. Nem mintha szégyellném, az életem tele van velük; a lakás falai, a hűtő ajtaja, még a mosdóban is találni egy-két emlékeztetőt, nehogy lemaradjak egy óráról, amit éppen én tartok, vagy Cody első szülinapjáról, ami... mikor is van? Meg... hova írtam fel?
- Jason Payne - segítek neki ragyogó mosollyal, és bár szívesen mondanék a nevem helyett valami mást - elég csak ránéznem, hogy eszembe jusson egy rakásnyi kellemes jelző, nem teszem. Ennyi kultúra még belém is szorult. - A betegbiztosításomon áll egy középső név is, de nem szükséges hangosan is kimondania.
Kevesen hívnak Henry-nek, még kevesebb ember az, akitől szó nélkül meg is tűröm. Például anyám, igen, na az ő szájából még a Henry is szeretettel cseng, és ott van Jeannie is, aki bárhogy is hívna, ugranék. Az első szavára.
- Milyen kedves, miss Dzshá-vör - épp úgy hangsúlyozom ki vezetéknevét, mint az előbb ő tette. A szemeim mosolyognak, miként Jasmine arcán legeltetem őket. A megjegyzésére gondolkodás nélkül felelek, számszélén szemtelen kis mosoly csillan. - Szerintem a Miss Europe Continental 2019 előválogatója sem itt kerül megrendezésre. Lehet rosszul értette a címet.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=748150#post748150][b]Jason Henry Payne - 2019.01.31. 16:57[/b][/url]

jasmine
csütörtök délelőtt

- Egyes nőkkel sokkal inkább meggyűlik a bajom, mint a rezervátum hölgyeivel - mondom egy féloldalas mosoly kíséretében, és beljebb sétálva leülök a nekem szánt székre. Az kínkeservesen reccsen meg a súlyom alatt, mire egy bocsánatkérő pillantást küldök a papírjai között kutató gyógyító felé, és teszek egy alig hallható megjegyzést az ispotály berendezésére. - Hogy én mindig kifogom a gyatra minőségű darabokat...  
Halvány mosollyal dőlök előre, s alkarjaimat az asztal szélén megtámasztva jobbra billenő fejjel kezdem olvasni a nyomtatvány kérdéseit. Aj, jaj. Arra, amit a bókomra felel, már nem mondok semmit, mondjuk megfordul a fejemben, hogy talán nem értette a (béna) célzást, sebaj, előfordul. Dehát nyilvánvaló bók volt, értenie kellett! Nem?
- Kár. Imádom az indiszkrét kérdéseket - sóhajtva pillantok fel rá, majd hátradőlök, és néhány ujjamat nadrágzsebembe csúsztatva szegezem tekintetem a plafonra. Erős gondolkodást színlelve húzom az időt, a legteljesebben használva ki Miss Jhaveri - édes istenem, hogy még gondolatban is beleakadok a nevébe! - társaságát. Még ha a testsúlyomról is van szó. Részletkérdés. Kiszélesedő mosollyal nézek vissza rá. - Nem dohányzom és nem szedek gyógyszert sem. Általában makkegészséges vagyok, azt pedig megnézném, hogy mér meg engem egy akkora nő, mint maga.
Pálca nélkül. Pálcával túl könnyű, amiben ráadásul semmi móka nincs, bár feltételezem, hogy a szemben ülő fiatal hölgy a legkisebb mozdulathoz is pálcát használó tábort erősíti.
- Százkilencvennyolc centimétert mértek négy éve a Romániai rezervátumban, mikor állományba vettek, és olyan száztizenhét kiló körül mozoghatok - felelem Jasmine szemeit keresve. A számszegletéből egy percre sem hervad az a fránya, piszkos mosoly. - Persze, Karácsonykor én is tartottam egy kis szünetet a fitness diétámban, szóval... - átsandítok a mérleg felé, majd vissza a gyógyítóra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=748260#post748260][b]Jason Henry Payne - 2019.02.01. 19:04[/b][/url]

jasmine
csütörtök délelőtt

Hogyne, elővigyázatos. Én? Mindig. Vonásaimba ragadó derűvel figyelem a szemben ülő hölgyet, karjaimat közben összefonom magam előtt, és fejemet balra billentve hallgatom a kikezdhetetlen választ. Ha tévedek, és ez a csaj nem volt stréber diákkorában, Merlin nevére mondom, vállalom a sarki hamburgeres örök kihívását, és egy óra alatt megeszek harminc Trinidad Scorpion Butch T bucit meg felhörpintek mellé egy liter lángnyelv whiskyt. Mikor a szemmértékhez ér, fél szemöldököm megindul felfelé, ajkaim halvány vigyorra húzódnak - nagyon erősen próbálom visszafogni a röhögést, ami kellemetlenül kaparja a torkom.
- Én elhiszem magának, hogy szemmértékre megmondja a tutit - fűzöm hozzá halkan, s kissé előredőlve belepillantok az elém tolt nyilatkozatok egyikébe. Azon, hogy nem vagyok terhes, egészen meglepődöm, és egy na ne már! ez komoly? pillantással nézek fel Miss - jaj, hogy is hívják? - Mindenttudok kisasszonyra. - Adott kezelő?
A tekintetemben feltűnhet némi értetlenség; igaz, ami igaz, az évek során jártam már néhány gyógyítónál, de az éppen aktuális körzeteimben mindig ugyanaz az orvos látott el, még sürgős esetben is. Mit még sürgős esetben! Főleg sürgős esetben. Hívták, ha kellett, addig meg vártam - mondjuk általában ájultan. Pont ráértem. Hiszen mikor máskor a legfontosabb, hogy biztos kezek között érezzem magam? Jasmine kezei pedig, most ahogy így elnézegetem őket, természetesen csak a kellő alaposság okán, egészen biztosnak tűnnek.
- Miért, tud a környéken érdemes ott lenni farsangi bulit? - kapok a megjegyzésen, és bár nem terveztem, csak enyém lett az első indiszkrétnek is nevezhető kérdés kibökése. Egy pont ide, kedves Jasmine. Kérdésén aztán hangosan és jóízűen felnevetek. A hangom mély, a vállaim meg-megrázkódnak, és egy pillanatra elnézek a régi, ódon ablak felé, hogy szemöldökösszevonva kezdjem számolgatni a szűk rokonságomba tartozókat. Hú de sokan vagytok még mindig... Végül visszafordulok Miss Jhaveri felé, és drámai komolysággal, arcomon egyetlen kedélyes vagy viccesre álló vonás nélkül szólalok meg. - Van. Tizenöt. De szerintem elegendő lesz William Payne-t értesíteni, ha úgy látja, épp készülök átkelni a túlpartra.
A szavaim végén kezembe veszem a kikészített pennát, és az alkatomhoz illő, óriási és hosszú, igen kacskaringós betűkkel írom alá a nyilatkozatokat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=748656#post748656][b]Jason Henry Payne - 2019.02.03. 20:05[/b][/url]

jasmine
csütörtök délelőtt

A pergamenhez egészen közel hajolok, és úgy, fejjel lefelé bújom a sorokat, olvasgatom a nememhez nem éppen passzoló kérdéseket. Hunyorogva próbálom értelmezni őket, majd, mikor Miss Jhaveri is közelebb merészkedik, mosolyogva pillantok fel rá.
- Az égvilágon semmi - felelem halkan, és egy mozdulat nélkül hallgatom, amit mond. Mint mikor félsz, hogy elijeszted az alig pár méterről rád meredő űzött vadat; nem akarok visszaegyenesedni, még a kezemet sem teszem arrébb, hogy azzal Jasmine esetleg jobban rálásson a közöttünk fekvő nyilatkozat kérdéseire és rubrikáira. Nem, ahhoz túlságosan élvezem a közelségét, hogy érzem az illatát, és hogy így még a szembogarát is jól láthatom. A tekintetem egészen az övébe fúrom, és mikor elhallgat, én azonnal megszólalok. - Merre szokott szaladgálni?
És tessék: már meg is érkezett a következő indiszkrét kérdés, és bár tudom, elég kevés esély van arra, hogy a gyógyítónő esténként Bogolyfalva közelében húzzon futócipőt, azért egy próbát megér. Ki tudja, még az is lehet, hogy abban az időben itt a fővárosban, vagy máshol, egy kisebb városban vagy faluban akad dolgom. Elvégre, kósza sárkányok az ország bármely pontján felbukkanhatnak! Ahol pedig feltűnik egy sárkány, ott előbb-utóbb megjelenek én is. Ez esetben talán inkább előbb, mint utóbb.
Aztán arra is fény derül, hogy a farsang témát nem fontos erőltetni. Persze, azt nem tudom, hogy azért, mert Jasmine otthonülő fajta, vagy a beöltözős bulikkal van a gond, és egyébként, ha a péntek estéit nem itt, kötelező ügyeleti óráiban tölti, akkor nyakába veszi a várost, és felcsap partykirálynőnek. Simán kinézem belőle. Mondjuk mindkét lehetőséget.
Hátradőlök, és tenyereimet combjaimon megtámasztva nézek rá a nőre. A vidámság, ami körülveszi, megmosolyogtat. Jó látni, hogy a már kiégett és megkomorodott idősebb korosztályt hamarosan felváltja Miss Jhaveri generációja.
- A Romániai Sárkányrezervátum állományának exterminátora vagyok - árulom el a hivatalos megnevezésem. Arról, hogy most már Pécsen is sűrűn látni, még általában - ahogy most is - elfeledkezem. Gyakorlatilag már az is csoda, hogy eddig az összes órámon megjelentem. A névsorolvasást esküszöm minden alkalommal magammal kell kezdenem... - Tanítom is a zöldfülűeket; megmutatom nekik, lehetőleg hogy kerüljék el a sárkány száját. A Bagolykőből néha feltűnik egy-egy diák nálunk, bírom őket. A legtöbbjük azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt, szóval van min röhögni, mikor aztán földbegyökerezett lábbal állnak odakint terepen.
Kuncogva nézek el az ablak irányába, majd futólag a halkan kattogó faliórára pillantok, és visszafordulva a nőhöz, néhány másodpercig csak fürkészem az arcát. Nem, korántsem érzem, hogy itt az idő elhívni őt bárhová is, így csak mélyen beszívom a levegőt, és hezitálva megpaskolom párszor a combomat, majd felemelkedem a székről.
- Akkor hát... - kezdek bele, és a kezemet Jasmine felé nyújtom. - Nagyon köszönöm, hogy időt szánt rám, és ezt sem felejtem itt - a nyilatkozatok közül a saját példányomért nyúlok, és míg hátrálok, azt magam mellett tartom, és ki tudja miért, de meg-megrázogatva a gyógyítónő felé mutogatom. - Még találkozunk, Miss Jhaveri!
Azzal megállok az ajtónál, s tekintetemet végig a nőn tartva magam mögött kezdek keresgélni a kilincs után. Amint megtalálom lenyomom, és kifordulva az ajtón tekintetem azonnal a már érkezésemkor is botjába kapaszkodó idős nénire esik. Ott ül, ahol eddig.
A fejemet gyorsan visszadugom a még résnyire nyitott ajtón, és valami olyasmit suttogok Jasmine-nak, hogy szerintem vörös kód, és ki kellene jönnie. Végül egy utolsó mosoly kíséretében behúzom a rendelő ajtaját, és elindulok kifelé. Mikor elhaladok a néni mellett, jó hangosan ráköszönök, majd dúdolgatva eltűnök a folyosó végén.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=805559#post805559][b]Jason Henry Payne - 2020.04.15. 16:19[/b][/url]

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Jókedvű, bár kissé talán türelmetlennek ható fütyörészés közben hajolok le a portáshoz, és a személyimet a minket elválasztó ujjlenyomatfoltos, itt-ott karcos üvegnek nyomva várom, hogy az ispotály mélyébe vezető ajtó végre kinyíljon előttem. Nincs sok időm, ugyanis csak a két előadás közötti félórás szünetben ugrottam ki az egyetemről, és bár hajnalban még úgy volt, hogy majd a délutáni órákban elintézem a bürokráciát tápláló, oly fontos papírmunkát, akkor már, mint kiderült, a rezervátumban leszek, az aláírt szarokat meg még ma vissza kell juttatnom a dékánnak. Ja, tudom, ideje lenne leszoknom arról, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyok, hallom eleget a családtól, mindenesetre már az is nagy szám, hogy most itt vagyok. Mer' hát a helyzet az, hogy mióta Jasmine úgy döntött, szexi doktornéni helyett inkább otthonülő anya lesz, én nem voltam hajlandó betenni ide a lábam. Érzed te is, hogy mélyen érintett a dolog.
- Ööö... - szakítom félbe a dance monkeyra emlékeztető fülbemászó füttynótámat, és szemöldökeimet összehúzva nézek körbe a folyosón. Most akkor Jasmine irodájába kell mennem, vagy...? Kihez tartozom? Merlineeeeem, ne tedd ezt velem, erre most tényleg nincs időm! Saját magamat hergelve állok meg a kávéautomata mellett, majd plafont fixírozó szemekkel meg ötéveseket idéző, kidugott nyelvvel kezdek kutatni a farzsebemben. A pergamenköteg, amit néhány hosszú pillanattal később végül sikerül előkotornom, egészen olyan, mintha valamelyik sárkányom húsmaradványoktól bűzlő, nyálas pofájából téptem volna ki, mielőtt még velem együtt le nem nyeli, de... a célnak megfelel. Ahogy így elnézem. Hunyorogva keresgélek a Jasmine után kijelölt doki neve után, aztán egyszercsak cuppantok egy diadalittasat. - ...szóval Vadász.  

5 perccel később

- Én nem tudom, mér' utálják magát ennyire, hogy rezidens-e vagy gyakornok - ööö, az egy és ugyanaz, mi? na mindegy -, de hogy így el legyen dugva egy istenverte orvosi rendelő, hát mit gondolnak, mennyi ideje van az embernek fel-alá mászkálni a sehova sem vezető ispotálybeli folyosókon? - mutatkozom be azonnal és kérés nélkül, mi sem természetesebb, a kisasszony ajtaján úgy nyitva be, mintha csak egy percre ugrottam volna ki, és egyébként is ezeréve ismernénk egymást. A minden ízében gyűrött papírgombócot ősemberi eleganciával dobom a nő asztalára, és ahelyett, hogy elhelyezkednék a vele szemközti széken, inkább járkálni kezdek. Fel és alá. Még véletlenül se idegesítsem a hölgyet, ugyebár.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=805694#post805694][b]Jason Henry Payne - 2020.04.16. 11:12[/b][/url]

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Hogy ez nem a bestiárium? Tényleg? Miket nem mond! A hallottakon önkéntelenül is megrökönyödve állok meg a rendelő közepén, és zsebre dugott kézzel, értetlenségemben egy ideig csak némán pislogva nézek át az asztal mögött üldögélő nőre. Most vagy én vagyok nagyon hülye vagy ő, és bár legszívesebben az arcába is mondanám, hogy lehet kár volt az a diploma..., csupán a fél szemöldökömet engedem a kelleténél is jobban felszaladni.
- Hú, látom maga ilyen nagyon kis cuki - szólalok meg végül, a lehető legkedvesebb köntösbe csomagolva azt, amit valójában gondolok: szép, szép, ám úgy tűnik, kicsikét butácska a hölgyike, hát na, nem nagy ügy, sokszor megesik. Csak akkor ne menjen már orvosnak, hé! A biztonság kedvéért valamelyest lágyabb hangon folytatom. - Ha mindenáron tudni szeretné, az a kövér pacák engedett be, aki odalent hesszel a portán.
Előzékenyen beszélek, és noha korábban még soha nem foglalkoztam sajátos nevelési igényű gyermekkel, ezt a nőt itt és most egyfajta tanári challenge-ként könyvelem el. Nem mintha valaha is gondoltam volna magamra, mint tanáremberre, dehát aszondják, mindennek eljön az ideje. Mondjuk, azér' ezután a mesés kezdet után nagyon remélem, hogy ennek a nőnek soha nem kell megmentenie az életem, mer' félő, hogy ő lenne az utolsó gondolatom.
- Ha lenne oly segítőkész, és megtenné, hogy még - vetek egy türelmetlen pillantást az órámra - a következő tizennyolc percben széthajtogatja azt a hát..., minimálisan tényleg megviselt - ciccegő fejingatás - de a célnak tökéletesen megfelelő pergamenköteget - hát vigyáztam rá, az istenért! -, akkor gyorsan rájönne, hogy Miss Jhaveri sajnálatos távozása után - egyperces néma csönd - kezelőorvos nélkül maradtam, ami az én szakmámban egyenlő a halállal. Tudja. Szóval nagyon kéne a csinos kis aláírása a dékánnak. Hogy állományba vesz vagy tököm tudja, hogy hívják ezt maguknál. Tizenhét perc, Vadász kisasszony, egy-kettő, szóljon, ha diktálhatom az adataim.
Szó sincs tiszteletlenségről, egész egyszerűen ilyen megnyerő stílussal áldott meg a jósors, amellett a rendkívüli sárm és ellenállhatatlan fizimiska mellett, ami már az első pillanatban leveszi a lábáról a bárkit, ugyebár. Meg se kell szólaljak hozzá. Jó, tökmindegy, csak haladjunk, mosolygok rá kiskutyaszemekkel a nőre, hátha veszi az adást, és leteszi végre a még tizenöt perc múlva is pont így gőzölgő kávéját. Közben közelebb sétálok az asztalához, és kérdés nélkül előrehajolva mindkét tenyeremmel rátámaszkodom annak szélére, hogy aztán csendes megfigyelőként várni kezdjem, hátha még ma széthajtogatja a gyűrött gombócot, aztán elkezdhetjük végre az adatolást. Szóval mi lesz?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=805978#post805978][b]Jason Henry Payne - 2020.04.18. 19:07[/b][/url]

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Szóval így játszunk.
Nem elég, hogy a viselkedése dölyfös és rátarti, hogy minden felém irányuló szava csöpög a fölényességtől, hogy a pillantás, amivel rám néz határtalanul gőgös, de... valahol még kacérnak és kihívónak is érzem. Hogy mennyire idegesítő a mosoly, amivel a kávésbögréje mögé bújik? Egyáltalán, mennyire idegesítő maga a nő? Úgy... épp csak annyira, hogy hőzöngve akarjam ráborítani a köztünk lévő olcsó asztalt, aztán csapot-papot hátrahagyva kezdjek el másik hivatás után nézni - szintekkel könnyebb lehet, mint új orvost találni.
Mostanában amúgy sem vagyok épp Buddha-állapotomban, az életem több területe is nyűgös, én is nyűgös vagyok, van, hogy feszült is, így az, hogy most nem ordítok rá Miss Túlképzettre, sőt, a bicskanyitogató stílusban előadott szavaira is csupán a fél szemöldököm indul el felfelé, azt hiszem, minimum várakozáson felülit érdemel. Érzem ugyan, hogy az asztal szélén támaszkodó karjaim egy futó pillanatra megfeszülnek, és a vonásaimból is mintha hiányozna az a megszokott kedélyesség, a tekintetem azonban, amit az első szó óta le sem veszek a nőről, se nem ingerült, se nem értetlen, de még csak türelmetlenség sem csillan benne. Az nyugodt maradt és derűs. Érdekes.
- Nagyszerű - morgom aztán halkan, míg megreccsenő tagokkal visszaegyenesedem, és a hátamat kiropogtatva az említett székhez lépek. Bár érzek némi késztetést, hogy ránézzek az órámra, inkább nem teszem, helyette leülök, és miután megszámolom a rendelő összes sarkát, végignézem minden komódját-szekrényét- meg polcát, átvizsgálom az elhanyagolt, az idők során már rendesen megkopott padlót és a plafon meszelés közben vétett hibáit is sorra veszem, jobbommal dobolni kezdek a karfán, és pillantásom is visszatalál az asztal túloldalához. Habár elfelejtettem megemlíteni, de remélem, k*rvajó az a kávé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=806421#post806421][b]Jason Henry Payne - 2020.04.21. 11:27[/b][/url]

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Bla-bla-bla.
A szemöldököm a vérnyomásommal együtt száll újra az egekbe, miközben az életemről is lemondva előredőlök, és könyökeimet térdeimen megtámasztva borulok arccal sebhelyes tenyereim közé. Nem tudom, miféle modern felfogású egyetemen okult a gyűrött papírjaim fölé hajoló Vadász kisasszony, hogy van-e a világon Waldorf stílusban működő orvosi egyetem (csak remélni merem, hogy nincs), de hogy nekem kampó, az a napnál is világosabb.
- Még magának kell felkészülnie lelkileg? - kérdezek vissza elhaló hangon, épp csak annyira nyitva szét ujjaimat, hogy kilássak közöttük, és a szemben ülő gyógyító is láthassa a tekintetembe költöző páni félelmet. - Ugye, most csak viccel?
Dermedt csendben ülök, csupán ujjaim rejtekéből figyelem a másikat, és közben olyan gondolatok kapnak lábra a fejemben, mint "Irgalmazz, Merlin", "...utoljára steaket szeretnék enni" és "...de hisz még olyan fiatal vagyok!".
Aztán elnyomok egy sóhajt, leengedem arcom elől a kezem, és visszaegyenesedve a széken, megrendítően komoly tekintettel nézek rá a nőre. Úgy, hogy érezze, ez, amit most mondani fogok, nagyon fontos lesz, életbevágóan fontos, és bár ezzel ellent kell mondanom minden férfiúi ábrándnak, úgy mint hiúság, becsület meg ösztön, ami mind-mind fejvesztve ordít és vörösen villódzó neontáblát lobogtat lelkiszemeim elé, hogy NE TEDD!, én sajnos tudom, hogy nincs visszaút, se mese, se más kibúvó, semmi, de semmi, mostantól ez a nőzet lesz az, aki megpróbál életben tartani, és bizony jobb, ha tud róla:
- Híztam - bököm ki rezignáltan, de azért a hasamat a tőlem telhető legnagyobb erővel húzom be és tartom úgy, hát... úgy-ahogy. A Karácsony... az a kibaszott Karácsony az oka mindennek! Az a rengeteg anyaféle mirinda szelet meg halászlé meg sült oldalas meg ótejóég!, hát mennyit ettem én?!, és még csodálkozom, hogy ez mind még így április végén is érezteti hatását? Dehát így járnak az agglegények, akiknek nem mondja otthon senki, hogy hé már, azért ezt így inkább ne. A tíz kiló az tíz kiló, testvérek között is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=809543#post809543][b]Jason Henry Payne - 2020.05.25. 15:26[/b][/url]

a vadász     ...vagy préda?láncstájm | grizzlyme

Vadász kisasszony kérdésére fél szemöldököm önkéntelenül is ívbe fordul, majd lassan, kíváncsian útnak indul felfelé.
- Már egy mágiatörténet professzorhoz vagy egy kviddics világkupa-győzteshez képest? - érdeklődök ártatlanul, a fejemet is oldalra billentve, és bár remélem, hogy az arcomon minden vonásom lágy marad, azért érzem, hogy kezdek kissé szemtelenné válni. Nem szokásom udvariatlanul viselkedni, főleg nem nőkkel szemben, kapásból megmondja ezt rólam bárki, csak hát van az úgy, hogy összejön minden, mer' még az ág is húzza az embert, ráadásul elég sietős is lenne a dolog, és akkor tessék, a hivatalos szervek egyik szemrevaló teremtése is inkább neki áll a véremet szívni, mintsem könnyítene kicsit az életemen... yepp, az okosok ezt nevezik bürokráciának. Az orrom hegyét fel-le mozgatva nézem a nőt, miközben gombolni kezdem az ingem. - Miért épp a gyógyítói pályát választotta?
A kérdés közben mindvégig a tekintetét keresem, majd a torkomat megköszörülve felállok, és a vászoninget a széktámlára dobva átsétálok a mérleghez. Egyelőre eszemben sincs ráállni, inkább lassított felvételként, kelletlenül bíbelődök a cipőim levételével.
- Mint látja - szólalok meg újra, és meztelen hátamat felé fordítva, a jobb vállam fölött pillantok hátra rá. - Van, hogy meggyűlik a bajom egy-két példánnyal. Szóval ha emiatt kérdezte, megnyugtatom: biztos, hogy fogjuk még látni egymást.
Szívesen hozzátenném, hogy abban is biztos vagyok, hogy lesznek helyzetek, mikor a frissen lefőtt kávéját bizony ott kell hagynia miattam, ha fincsi, ha nem, mert épp megtalálok halni, de nem akarom máris ilyen mélységekbe taszítani. Szoktassa csak a lelkét ahhoz az egyszerű gondolathoz, hogy megnyert magának mint praxisa legbiztosabb tagját, a többit meg majd úgyis hozza az élet. Mert hozza, ahogy mindig.
- Készen áll? Nem, én sem...- mormogom az orrom alatt, aztán kifújom a levegőt, és az államat tüntetőleg a plafon felé emelem, hogy egy pillanattal később már mindkét tenyeremet a szemeimre szorítva álljak rá a fém ítéletosztóra. - Ki ne mondja hangosan! Nem érdekel az ilyen lelketlen szörnyetegek véleménye.