Fővárosi Mágikus Baleseti- és Rontáskúráló Ispotály
"Sziklakórház"




Történelmi áttekintés:

Jamie L., "Kistestvér"

Terminátornak képzeli magát, napok óta szenved a fejfájástól, de nem keresett volna fel gyógyítót, hogy mulassza el bájitallal, vagy bármivel, amivel csak tudja. Nem, inkább a napi öt kávéra egy hatodikat is bevitt gyengülő szervezetébe. Megállás nélkül tanul és mellette dolgozik, napi egy-két órákat alszik. Meg is látszik arcán, ennek ellenére nem vallaná be semmi pénzért, hogy túlhajszolja magát. Az időjárásra fogja, na meg egyéb havi ügyekre egészen addig, amíg a fejfájáshoz szédülés nem társul.
Hoppanálástól mentes utat választ az ispotályig, ahol leinformálta, öccse még valószínűleg munkaidőben tartózkodik ott. Csupán két helyen kell utánakérdeznie, hol is leli fel a férfit és szépen útbaigazítják az auroroktól hemzsegő részre. A megszokottnál is távolságtartóbban halad el a beérkezők mellett, majd mikor megpillantja testvérét, megszaporázza lépteit.
- Jamie - emeli meg kissé hangját a folyosó végéről, hogy mielőtt eltűnne az ajtó mögött, biztosan észrevegye. - Segítened kell.

Jamie L., "Kistestvér"

Nem találkoznak gyakran. Sőt, már azt sem tudná megmondani, hány hete látta utoljára öccsét. Azt végképp nem, mikor volt házon és családi vacsorán kívüli találkozójuk. Szereti, hisz a testvére, de sosem fog kibékülni a hivatásával, amit választott az aurorság helyett. Ennek ellenére ha muszáj gyógyítót látogatnia, akkor nem megy máshoz, csakis a másik Leroux-hoz.
- Hallottam a hírt, nincs fertőzés - jegyzi meg halkan, mielőtt Jemie lekapná a fejét csuklója alapos szemügyre vétele után. Felszisszen, túl sok a fény és ezzel együtt el is húzza fejét, hogy szinte kisült szemeivel gyilkos pillantást küldjön öccse felé.
- Nézd, nincs szükség erre. - Hiába jelenti ki, mert a férfi már a vizsgáló felé tart, ahová Szösznek nincs kedve bemenni, de ha máshogy nem kapja meg amit akar, akkor nincs más út. Tesz, ahogy a gyógyító kér és szépen, mint tízévesen felül az ágyra, lábait lóbálja.
- Te meg kedves - vág vissza felciccenve. - Eleget, Apu - szemét forgatva fordítja fejét oldalra. Ott, a sarokban már látja is a bájitalos szekrényt, amire rá is mutat a felé eső kezével.
- Tudod mit akarok, szükségem van rá. Vizsgázok. Csak...adj belőle és jól leszek - kissé kedvesebben beszél, mint korábban, de még testvérével szemben is rideg, akárcsak egy jégcsap. Jamie tudja, hogy vannak ilyen időszakai, amikor az alvást élénkítő főzettel helyettesíti, máskülönben nem hinné el, hogy képes a maximumot teljesíteni.

Jamie L., "Kistestvér"

- Amíg ki nem húzod nálam a gyufát - válaszolja egyből szinte fenyegetőn. Nem áll szándékában ilyet tenni egyébként, de azért jó, ha időnként tisztázzák az erőviszonyokat. Mert bár nem voltak azok a verekedős, párbajozós testvérek, Szösz elég biztos magában ahhoz, hogy ne kételkedjen saját győzelmében Jamie ellen.
- Nem? Ne légy ostoba - legszívesebben felnevetne és elvenné amire szüksége van, de nem érzi úgy, hogy biztonságban elérne a szekrényig. Sóhajt. Egyet, kettőt, de hármat is amíg a férfi elmegy a szekrényig, majd visszatér hozzá legalább az egyik üvegcsével, amire szüksége van.
- Őszintén Jamie, a mosdóig se tudok elmenni. Add be - már nyúl is a karjához, hogy lengje ingének ujját felhúzza könyökhajlata fölé. Ez lehet a legegyszerűbb megoldás arra, hogy ne kínozzák egymást a kelleténél több ideig.
- Kivizsgálni... Jamie, jól vagyok. Nem kell vizsgálgatni, szükségem van segítségre amíg a vizsgák tartanak és esküszöm, megtartom a szépítő alvást. Oké? De ha nem... Keresek valakit, aki megteszi ezt nekem.
Sosem értette, miért kell öccsének a nagy, felelős bátyó szerepét betölteni, amikor kettejük közül talán inkább neki lenne szüksége néha segítségre. Ezt látja legalábbis nővére, aki tökéletesen megbirkózik életével, ha a maximumot tudja kihozni magából.
- Jamie! A legjobb fej tesód vagyok. Meg az egyetlen! Becsülj meg és légy kedves hozzám, mert én foglak intézetbe adni amikor vén, járásképtelen, maga alá csináló apóka leszel.

Jamie L., "Kistestvér"


Egyértelműen Jamie érzelmi intelligenciája magasabb nővéréénél, de ez így van jól. Próbálja csak óvni, de messziről, úgy ahogy most is. Nagyon ritka, hogy kér tőle valamit, az is inkább a gyógyításhoz kapcsolódó, mert megáll ő a két lábán egyedül is, köszöni szépen. Ezért tudná megfojtani egy kiskanál vízben is öccsét ha nem fájna annyira a feje, hogy szinte könyörögjön a vénás beadásért.
- Vagy úgy. Ha itt esek össze, majd a kollégáidnak is ezt mondd - morog, miközben lehajtja ingujját, vissza egészen alkarja közepéig. Annyira ismeri már Jamie-t (hála az együtt leélt huszonöt évnek), hogy tudja, még ha el is dobná büszkeségét és tovább győzködné sem adna a kezébe olyasmit, amire valóban szüksége lenne.
Hallja a kérdést, de nem válaszol. Ajkait összepréselve mászik le a vizsgálóágyról, amiben szélében félkézzel meg is kapaszkodik. Talpai szilárd talajon, a bájital a kezében, indulhat.
- Viszlát az évfordulón - búcsúzik az ajtóban állva mialatt lenyomja a kilincset. Épp csak egy pillantást szentel neki, ennyi bőven elég volt egy napra. Ha nem, hát nem.
Fogalma sincs róla, hogy becsukja-e maga mögött az ajtót vagy sem, de a kórházi fényekre kissé hunyorogva szépen a recepció felé veszi az irányt. Majd ott kerítenek neki valakit sürgősen. Különben az asztalra csap.