South W., "Máté"

Gondosan feljegyezte a naptárba, melyik lesz az az este, amikor muszáj félretennie a munkát, legalábbis ami a papírokkal való bíbelődést jelenti. A szórakozás nem igazán szerepel a szótárában, ezért az előadásra is a saját jója érdekében bólintott rá. Mátéból talán egyre több és több információt tud majd kicsalni.
Hosszan, gondosan készülődött elő az estére. A piheszálaktól való megszabadulástól a sminkelésig minden volt párizsi otthonában mielőtt belebújt a külön erre az alkalomra beszerzett kis fekete ruhájába és a magassarkúba. A ruha épp csak annyira rövid, hogy az bőven illemhatáron belül mozogjon, ahogy a dekoltázsrésze is inkább takar, mint mutat. A végeredmény viszont igazán szép. Kontyba fogott haja nem hétköznapi, talán az illata, a könnyed virágillat változatlan. Meg is fordul a fejében, hogy vajon partnere fel fogja-e ismerni.
A megbeszélt időre érkezik a színházba, s miközben megáll a hallban körbenézni, táskájával babrál. A sok emberen keresztül neheze ugyan, de észreveszi Mátét. Elmosolyodik, amiért nem neki kell várnia a férfira, és azonnal felé indul.
- Szép estét, Máté! - üdvözli.

South W., "Máté"

Nem mutatja jelét, de neki is épp úgy tetszik a férfi megjelenése, mint az fordítva érzékelhető. Már persze amennyit és amilyen módon ezt Astrid érzékelni képes...
- Köszönöm - ahogy az kell, egy minimális zavarral mosolyog és hajtja le a fejét. - Ön sem panaszkodhat. Merész húzás lecserélni a kockás inget.
Mivel minden találkozásuk alkalmával azt viselt, így nem volt nehéz rájönni; a szekrénye javarészt ilyen-olyan módon, de kockás, nagypapadivatú ingekkel lehet tele.
Vékonyka kezét úgy csúsztatja Máté karjára, hogy nem ér hozzá, csak amikor belé karol. Ujjait óvatosan pihenteti meg a könyökhajlatához közel Pontosan úgy helyezi ujjait, hogy érezze a főér lüktetését. Nem szándékos ez a mozzanat a nő részéről, de tanult, rögzült, így elkerülhetetlen.
- Amennyiben az az ital ásványvíz, igen. Szívesen - bólint. Kissé feszélyezve érzi magát amiért még egy kis időt el kell tölteniük a büfében, azért mégsem kérdezhet egyből rá North Westre. Tehát hétköznapian kellene kezelnie a beszélgetést... A gondolatra is elakad a lélegzete.

South W., "Máté"

- Ez a bemutató előadás, ha jól tudom. Valóban különleges - bólintással jelzi, hogy egyetért, valamint utána is járt a darabnak. Nem mondhatni, hogy az ő ízlésvilágának megfelelő lenne, de nincs mit tenni. Talán a színésznővel is tud később váltani pár szót.
A kiválasztott asztalnál idő közben helyet foglalnak, és bár eleinte vonakodik, nem biztos a dologban, csak rábólint. Jöjjön a pezsgő, ha már ragaszkodik hozzá az úr.
- Nem kellene ezzel megvárni Csinszkát? Ő az ünnepelt - emeli fel kacsóját még hangsúlyosabbá téve a kérdést. Egy kicsit a szemöldöke is megemelkedik ezalatt. Végül csak elhallgat, zavartan pislog körbe a helyiségben. Rajtuk kívül nem nagyon vannak, de ez változni fog. Ezt tudja Szösz is. Csakhogy Párizsban nem munkaügyben szokott színházba járni, ott nem érzett még hasonló feszültséget.
- Minden rendben az iskolában? - teszi fel érdeklődő kérdését. Pusztán kíváncsiság, mintha érdekelné Máté élete.

South W., "Máté"

Kicsit gyanúsnak találja, hogy a nő nem igényelte a párja jelenlétét egy ilyen fontos este előtt. Legalábbis ahogy ismeri ezt a közeget, nem tapasztalta még, hogy a főszereplők ne osztanák meg életük fontos szereplőjével az izgalmat. Ha mást nem, egy drukkölelés erejéig. Erre jobbnak látja nem rákérdezni. Egyelőre véletlennek könyveli el, esetleg különös kapcsolati viszonynak.
Feje épp az ellenkező irányba mozdul, mint amerre Máté megy. Vesz egy mélyebb levegőt, s mosolyt varázsol arcára a visszatérésre. Egy kis burkolt kérdés, aztán hátha... De nem. Állkapcsa egy pillanatra megfeszül mosolya alatt. Kék szemei körülbelül annyi életet tükröznek, mint egy élőholté.
- Elnézést, én csupán a hogyléte felől érdeklődnék - kontráz rá, teljesen elfedve ezzel a kérdés alapját. Miközben kijavítja magát, átveszi a poharat, de nem akárhogy. Mivel érzi, hogy ingoványos a talaj és így nem fog előrébb lépni a játszmában, megerőlteti magát és minden nőies báját előveszi a poros polcokról. Ujjait finoman húzza végig a férfi kézfején, mintha puszta véletlenül lenne, s állja a tekintetét. Egy, két, és három másodpercig.
- Az estére - ismétli halkan, tekintetét lesütve. Szabad kezével végigsimít csupasz mellkasán és nyakán, majd a füle mögé tűr egy kilógó tincset.

South W., "Máté"

Egyáltalán nem cselekszik helyesen amikor félreérthetetlenül flörtöl egy kicsit Mátéval. Többre nem futja, ezt is nehezen oldja meg, hisz sosincs rá szüksége, csak másoktól látta, hogy művelik ezt a sportot. Az viszont végig ott lebeg a szeme előtt, hogy ki miatt vannak itt. Mert iszogathatnak, megnézhetik a műsort, a férfi attól még Csinszkáé.
- Remélem - bólint  két aprócska korty között. Nem találja rossz ízűnek a pezsgőt, de jónak sem. Lehetne ez a legdrágább pezsgője is, ő ezt az egy pohárnyit fogja beosztani amíg muszáj.
- Havonta ahogy időm engedi. A munka leköt - és persze az előbbiek ellenére most sem tudja elkerülni a témát.
- Nem kellene elfoglalnunk a helyünket? Úgy látom, érkezik a közönség - kíváncsian néz a hallban gyülekezőkről Mátéra. Amikor tekintetük találkozik, finoman el is mosolyodik.

Jamie L., "Kistestvér"

Terminátornak képzeli magát, napok óta szenved a fejfájástól, de nem keresett volna fel gyógyítót, hogy mulassza el bájitallal, vagy bármivel, amivel csak tudja. Nem, inkább a napi öt kávéra egy hatodikat is bevitt gyengülő szervezetébe. Megállás nélkül tanul és mellette dolgozik, napi egy-két órákat alszik. Meg is látszik arcán, ennek ellenére nem vallaná be semmi pénzért, hogy túlhajszolja magát. Az időjárásra fogja, na meg egyéb havi ügyekre egészen addig, amíg a fejfájáshoz szédülés nem társul.
Hoppanálástól mentes utat választ az ispotályig, ahol leinformálta, öccse még valószínűleg munkaidőben tartózkodik ott. Csupán két helyen kell utánakérdeznie, hol is leli fel a férfit és szépen útbaigazítják az auroroktól hemzsegő részre. A megszokottnál is távolságtartóbban halad el a beérkezők mellett, majd mikor megpillantja testvérét, megszaporázza lépteit.
- Jamie - emeli meg kissé hangját a folyosó végéről, hogy mielőtt eltűnne az ajtó mögött, biztosan észrevegye. - Segítened kell.

Jamie L., "Kistestvér"

Nem találkoznak gyakran. Sőt, már azt sem tudná megmondani, hány hete látta utoljára öccsét. Azt végképp nem, mikor volt házon és családi vacsorán kívüli találkozójuk. Szereti, hisz a testvére, de sosem fog kibékülni a hivatásával, amit választott az aurorság helyett. Ennek ellenére ha muszáj gyógyítót látogatnia, akkor nem megy máshoz, csakis a másik Leroux-hoz.
- Hallottam a hírt, nincs fertőzés - jegyzi meg halkan, mielőtt Jemie lekapná a fejét csuklója alapos szemügyre vétele után. Felszisszen, túl sok a fény és ezzel együtt el is húzza fejét, hogy szinte kisült szemeivel gyilkos pillantást küldjön öccse felé.
- Nézd, nincs szükség erre. - Hiába jelenti ki, mert a férfi már a vizsgáló felé tart, ahová Szösznek nincs kedve bemenni, de ha máshogy nem kapja meg amit akar, akkor nincs más út. Tesz, ahogy a gyógyító kér és szépen, mint tízévesen felül az ágyra, lábait lóbálja.
- Te meg kedves - vág vissza felciccenve. - Eleget, Apu - szemét forgatva fordítja fejét oldalra. Ott, a sarokban már látja is a bájitalos szekrényt, amire rá is mutat a felé eső kezével.
- Tudod mit akarok, szükségem van rá. Vizsgázok. Csak...adj belőle és jól leszek - kissé kedvesebben beszél, mint korábban, de még testvérével szemben is rideg, akárcsak egy jégcsap. Jamie tudja, hogy vannak ilyen időszakai, amikor az alvást élénkítő főzettel helyettesíti, máskülönben nem hinné el, hogy képes a maximumot teljesíteni.

Jamie L., "Kistestvér"

- Amíg ki nem húzod nálam a gyufát - válaszolja egyből szinte fenyegetőn. Nem áll szándékában ilyet tenni egyébként, de azért jó, ha időnként tisztázzák az erőviszonyokat. Mert bár nem voltak azok a verekedős, párbajozós testvérek, Szösz elég biztos magában ahhoz, hogy ne kételkedjen saját győzelmében Jamie ellen.
- Nem? Ne légy ostoba - legszívesebben felnevetne és elvenné amire szüksége van, de nem érzi úgy, hogy biztonságban elérne a szekrényig. Sóhajt. Egyet, kettőt, de hármat is amíg a férfi elmegy a szekrényig, majd visszatér hozzá legalább az egyik üvegcsével, amire szüksége van.
- Őszintén Jamie, a mosdóig se tudok elmenni. Add be - már nyúl is a karjához, hogy lengje ingének ujját felhúzza könyökhajlata fölé. Ez lehet a legegyszerűbb megoldás arra, hogy ne kínozzák egymást a kelleténél több ideig.
- Kivizsgálni... Jamie, jól vagyok. Nem kell vizsgálgatni, szükségem van segítségre amíg a vizsgák tartanak és esküszöm, megtartom a szépítő alvást. Oké? De ha nem... Keresek valakit, aki megteszi ezt nekem.
Sosem értette, miért kell öccsének a nagy, felelős bátyó szerepét betölteni, amikor kettejük közül talán inkább neki lenne szüksége néha segítségre. Ezt látja legalábbis nővére, aki tökéletesen megbirkózik életével, ha a maximumot tudja kihozni magából.
- Jamie! A legjobb fej tesód vagyok. Meg az egyetlen! Becsülj meg és légy kedves hozzám, mert én foglak intézetbe adni amikor vén, járásképtelen, maga alá csináló apóka leszel.

Jamie L., "Kistestvér"


Egyértelműen Jamie érzelmi intelligenciája magasabb nővéréénél, de ez így van jól. Próbálja csak óvni, de messziről, úgy ahogy most is. Nagyon ritka, hogy kér tőle valamit, az is inkább a gyógyításhoz kapcsolódó, mert megáll ő a két lábán egyedül is, köszöni szépen. Ezért tudná megfojtani egy kiskanál vízben is öccsét ha nem fájna annyira a feje, hogy szinte könyörögjön a vénás beadásért.
- Vagy úgy. Ha itt esek össze, majd a kollégáidnak is ezt mondd - morog, miközben lehajtja ingujját, vissza egészen alkarja közepéig. Annyira ismeri már Jamie-t (hála az együtt leélt huszonöt évnek), hogy tudja, még ha el is dobná büszkeségét és tovább győzködné sem adna a kezébe olyasmit, amire valóban szüksége lenne.
Hallja a kérdést, de nem válaszol. Ajkait összepréselve mászik le a vizsgálóágyról, amiben szélében félkézzel meg is kapaszkodik. Talpai szilárd talajon, a bájital a kezében, indulhat.
- Viszlát az évfordulón - búcsúzik az ajtóban állva mialatt lenyomja a kilincset. Épp csak egy pillantást szentel neki, ennyi bőven elég volt egy napra. Ha nem, hát nem.
Fogalma sincs róla, hogy becsukja-e maga mögött az ajtót vagy sem, de a kórházi fényekre kissé hunyorogva szépen a recepció felé veszi az irányt. Majd ott kerítenek neki valakit sürgősen. Különben az asztalra csap.