A mágusok által létrehozott ispotály 1930-ban nyitotta meg kapuit a Budai vár alatt. Az ország legnagyobb hasonló létesítményeként kifejezetten a nem fertőző jellegű mágikus nyavalyák, balesetek és rontások kezelésére szakosodott.

Megnyitását követően alig egy évtizeddel azonban a Magyar Mágiaügyi Minisztérium a mugli kormánnyal való együttműködés jegyében, a háború idejére az intézmény kisebb, 2000 m2-es területét átengedte a varázstalan betegek és orvosaik számára. A két intézmény, a muglik által üzemeltetett Szükségkórház és a mágusok által látogatott Ispotály összesen két alkalommal, évekig működött békében egymás mellett, a rejtettséget bűbájokkal biztosítva.

A béke rég beköszöntött már, ám a mugliknak adományozott területet az Ispotály máig nem vette vissza. Az egykori szükségkórházban jelenleg Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása várja a varázstalan érdeklődőket, egyáltalán nem zavarva a mellette továbbra is működő Ispotályt.

A látogatók a Budai várban található Vörös Sün fogadó előterében álló kandallón keresztül juthatnak az intézménybe.

A hely jelentősége ma:
Magyarország legnagyobb Ispotálya, a súlyosabb betegek az ország minden pontáról idekerülnek. Leginkább ambuláns ellátásra szakosodott, a hosszasabb kezelést igénylő, elfekvő betegeket az Északi- Középhegységben található intézmények egyikébe küldik tovább.

Érdekességek:
Az aurorok, sárkánykutatók és egyéb veszélyes munkát végzők számára külön kórtermek állnak rendelkezésre, leginkább azért, mert az említett betegek a sebeikkel való hencegés miatt túlságosan zavarják más sérültek nyugalmát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=531245#post531245][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.10.14. 23:37[/b][/url]

Eljött a nap… a nap, mikor az életem újabb fordulóponthoz ért. Számát már nem tudom, de talán még meg tudnám számolni a két kezemen az alkalmakat. Elvileg veszítenivalóm nincs ezzel az egésszel, de ha sikerül, akkor nyerni nagyot nyerhetek. Izgatottan, és félve ücsörögtem a kórteremben, miközben pálcámat forgattam a kezemben. Ismerős már a hely, viszont egy lehetőség miatt vagyok itt, amit a kontrollokat végző orvos ajánlott fel. Kaptam az alkalmon, de a végső döntést nehezen hoztam meg. Nem azért, mert ne akarnám a hallásomat, csak ennyi idő után eléggé… furcsa lesz, hogy mind a két fülem jó lehet, és tökéletesen hallhatok. Most… legalább látok, mikor bent vagyok az ispotályban, és nem kell attól tartanom, hogy felborítok valamit. A bezártság érzés is elfogott valamennyire, de kevésbé annyira, mint az iskolában. Pár órája már itt vagyok, felvették az adatokat, meg mindenféle előkészületeket is megtettek, de igazából nem figyeltem egyik ápolóra sem, csak elfoglaltam a szoba sarkában, az ablakhoz legközelebbi ágyat, és kész. Anyu, meg Zsombicc már elment, majd később visszajönnek, apa meg… őt be sem engedték, a legnagyobb örömömre. Nem tett volna jót a lelkemnek, ha itt lófrál és idegeskedik, meg a képét se akarom látni továbbra sem. Viszont kezdtem rosszul is érezni magam, az idegességgel párosítva meg nem a legjobb dolog. Letettem a pálcámat a szekrényre, és az ajtó felé fordulva vártam, hogy valaki jöjjön végre, és essünk túl azon a beavatkozáson. Aminek eredménye remélem, hogy pozitív lesz.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=533843#post533843][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.10.23. 19:38[/b][/url]

A terem ajtaja nyílt, a gyógyító hölgy már az ágyamnál is volt, és beszélni is kezdett. Figyeltem az ajkait, hogy tökéletesen megértsem a mondandóját. Így történt meg az is, hogy nagyot nyeltem, mikor meg kellett volna indulni. Még mindig féltem, de egy életem és egy halálom alapon indultam meg, miután eltettem a pálcámat. Üdvözölni én is üdvözöltem, mikor kellett, de a nevemet nyilván tudja, az így ki is maradt. Tartottam vele a lépést, végig figyelve előre, meg az arcát is Sarkadi doktornőnek, de egyszer nem vágtam közbe semmivel sem. Se kérdéssel, semmivel. Az altatás nem hangzott a legjobban, de ha azt vesszük, hogy ezzel a hallásomat visszakapom, akkor igazán kibírom a pár órás dolgot. Elvégre éjszakai is alszok, nem? Közben megérkeztünk a műtőbe, de mikor szétnéztem, egyáltalán nem olyan volt, mint ahogyan azt képzeltem. Valahogy a muglik által használt lebegett a szemeim előtt, de kellemeset csalódtam. A műtőasztal is inkább egy ágynak hatott, de azért nem kellene ilyen a szobámba.
– Félek egy kicsit… Nem éppen a legkellemesebb emlékek fűznek a kórházakhoz meg az ispotályokhoz, de bízom magukban. Érezni fogok valamit? Már mint fájdalmat az altatás alatt, vagy olyan lesz, mintha lefeküdtem volna pihenni? A bűbáj mennyi idő alatt tűnik majd el teljesen? –muszáj volt ezeket a kérdéseket feltennem, mert szeretek tisztában lenni a dolgokkal, mielőtt belevágok. Közben felfeküdtem az asztalra, próbáltam a legkényelmesebb pozíciót megtalálni, hogy később se mozduljak meg. Soha nem voltam mesterséges elaltatás részese, nem tudom, hogy akkor mozdulok-e vagy sem. Ha megkaptam a válaszaimat, a hallókészüléket is kivettem a fülemből, hogy azzal már ne kelljen foglalkozni a gyógyítónak. Ha még kértek valamit, vagy kérdeztek, arra válaszoltam, de amint nekikezdhettünk az egésznek, csak a mennyezetet néztem, és reménykedtem, hogy nem gyújtom majd fel a helyet. Bár hallottam, hogy van valami varázstárgyuk, amivel elnyomhatják az erőmet, de… mindegy. Bízom bennük, s ez a lényeg.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=536307#post536307][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.10.28. 22:26[/b][/url]

Megkaptam a válaszokat, és Sarkadi doktornő jelenléte is nyugtatónak tűnt, ezért aztán semmi nem akadályozott meg, hogy igent mondjak a feltett kérdésére. Készen álltam a gyógyításra, és az sem zavart, hogy meg lett igazítva a fejem. Bizonyára úgy jobb lesz, vagy nem tudom, de gondolkodni se volt időm, hiszen a mennyezet hamarosan sötétségbe burkolózott. Mint az Erő Sötét oldala, tudjátok a Star Wars-ból…

Álmatlanul telt az egész. Hogy megmoccantam-e, azt nem tudom, és nem is fogom megkérdezni, mert nem merem. Az idő számomra megállt, mikor el lettem altatva, ezért, mikor nyitogatni kezdtem a szemeimet, azt se tudtam, hogy tart-e még az egész vagy sem. A fény nem tett igazán jót a szemeimnek, kellett pár perc, mire megszoktam a fényviszonyokat. Óvatosan, és lassan ültem fel az ágyon, feltéve ha megtehettem. Szétnéztem a teremben, és a doktornőt láttam csak bent, senki mást. Ebből arra következtettem, hogy befejeződött a "beavatkozás", ám változást egyelőre nem tapasztaltam még.
– Öhm… olyan… mintha egy fáradt nap után ébredtem volna. –halkan mondtam a szavakat a doktornőnek címezve. Nem igazán tudom, hogy mit kellett volna mondanom, de minden bizonnyal kérdezni fog pár dolgot a gyógyító, és akkor megtapasztalom, hogy mennyit is javul a hallásom.
– Hihetetlen még az egész. Mármint, annyi év után… most újra hallhatok mindent. –mosolyogva fordultam Sarkadi doktornő felé, akin azért látszódtak a fáradtság jeleit, vagy csak én képzelődöm, és az ébredés miatt nem látok még tisztán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1585&post=550831#post550831][b]Gyarmathi Mihály Ádám - 2015.12.07. 21:10[/b][/url]

– Ahogy látom, ön is eléggé fáradtnak tűnik, szerintem maga is aludjon sokat a következő napokban. Feltéve, ha megteheti. –még némileg álmosan, de rámosolyogtam a doktornőre. A gyógyításban nem vagyok jártas, nem tudom, hogy lehetősége adódik-e majd, hogy pihenhessen több napot egy ilyen beavatkozás után. Ha én lennék a felettese, biztosan megengedném neki, de sajnos ez nem adatik meg.
– Ennek igazán örülök, azon meg nem veszünk össze. Sokkal jobb ez a hely, mint a mugli kórházak. Azért beköltözni, nem költöznék. –tettem hozzá gyorsan, a félreértések elkerülése végett. Egyébként sem szeretem a kórházakat, de ez az ispotály elég szimpatikus. Mindettől függetlenül nem szeretnék huzamosabb időkent itt tölteni.
– Rendben van, akkor majd két nap múlva találkozunk, meg gondolom a zárójelentésnél. –most már lelkesebben mosolyogtam, nagyjából felébredtem, s most már csak a várakozás volt. Szívesen beszélgettem mindenféléről Sarkadi doktornővel, feltéve, ha ott maradt velem, amikor meg már lehetett, elhagytam az ispotályt.



Eltelt a két nap, most újra az ispotály várótermében ücsörögtem. Eléggé szokatlan érzés volt, hogy normálisan hallom a hangokat, de hála a bűbájnak, nem ért olyan váratlanul, vagy hogyan is fejezzem ki magamat. Boldogan várakoztam, persze egyedül, mert Zsombicc most nem jöhetett el, anya meg azt mondta, hogy ameddig bent vagyok, elintéz pár dolgot. Itt biztosan nem ér semmiféle baleset, ha meg igen, legalább helyben vagyok, és elláthatnak. Malmozni kezdtem, közben figyeltem, hogy merről jöhet a kedves Sarkadi doktornő. Remélem, hogy hamar ideér, aztán megint olyan jót beszélgetünk, mint a múltkor.