37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok
Mágusfalvak - Martin Romberg hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2021. január 26. 18:46 | Link

Tobias
helyszínelünk | Üstösd

Szeretem, ha helyszínre hívnak. Majdnem olyan, mint amikor egy-egy ásatásra kell kimenni, csak itt kevesebbszer dacolnunk az időjárással, és kicsit több körülöttünk a hozzá nem értő ember, akikkel emiatt általában könnyedén konfliktusba kerülünk. Mert nagy bajok szoktak lenni abból, amikor ész és erő ütközik egymással. Tipikusan él bennem az aurorokról a köznép által gyakran emlegetett sztereotípia. Minisztériumi alkalmazottként tudom, hogy - szerencsére - vannak közöttük normális feladatokat ellátó, értelmes gondolkodású egyedek, akik előtt őszintén emelem kalapom. A saját kis területükön kimagaslóan látják el a veszélyesebbnél veszélyesebb feladataikat. Sőt, még olyanból is akad, akinek az alantas munkakörök jutnak, és mégsem tapló hozzá, hanem alázattal húzza le a napokat. De mindig összeszorított foggal kell megérkeznem, mert csak ott dől el, hogy összeveszünk-e az okoskodókkal, vagy hagynak minket nyugodtan végezni a dolgunkat. Bezzeg, ha fordítva lenne, és mi parancsolnánk nekik... De ez egy olyan béka, amit le kell nyelni, elhitetni velük, hogy ők az istenek, és akkor nincs gond. Amíg a régészetből hullámzó a projektek száma, itt szinte mindig akad valamilyen ügy, aminél képbe kerül egy körülményes varázstárgy. Úgyhogy nem unatkozom. Nincs családom, nincs mit veszítenem. Tudják jól a főnökeim, hogy kit kell küldeni ilyenkor.
Annyit mondtak, hogy lesz itt egy volt-nincs szekrény. Is. Meg a jó ég tudja, hogy mi kerül elő azokból a dobozokból, amit a rajtaütés elől menekülő, számomra is homályba burkolózó bűnözők a nagy sietségben hátrahagytak. Hoppanálva érkeztem meg Üstösd füstös, komor naplementéjébe, hogy az egyik elhagyatott gyárépület - vagy valami olyasminek tűnő - frissen felfedezett, a leírások alapján lakásnak használt részlegéig ballagjak át a gazos udvaron keresztül. Összehúztam a kabátomat, aztán rutinosan nekiálltam körbekérdezni, hogy ki a főnök, ki milyen feladattal dob meg.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2021. január 27. 17:19 | Link

Tobias
helyszínelünk | Üstösd

A kirendeltek nagy száma arról árulkodott, hogy nem kispályás ügyről volt szó. A hely atmoszférája rögtön magával ragadott, a felfordulásban a füsttel egyszerre szívtam be a félelem és nyugtalanság nehéz szagát. Amennyire lehetett, próbáltam kizárni a nyomasztó gondolatokat fejemből, és távol tartani magam a civilek kordonok mögüli, vizslató tekintetétől. Elég volt, ha csak a munkára koncentrált az agyam, felesleges eszmefuttatások helyett. Nem az én tisztem volt, hogy empatikus legyek, de még az sem, hogy a kelleténél többet értsek a körülöttem történtekből. Tárgyakat látok, és nem embereket. Bizonyítékok érdekelnek, nem pedig háttérsztorik. Mégis úgy éreztem, hogy az adrenalintól megemelkedett a szívverésem, lábamban pedig szokatlan bizsergés támadt.
A cigiszüneten lévőkhöz mentem oda elsőként, de nem tűntek valami segítőkésznek. Éppen mielőtt beléptem volna az épületbe, akkor szólalt meg a hátam mögül az ismerős hang. Megálltam, vettem egy mély levegőt, majd kihúzott testtartással fordultam szembe vele. Mint mindig - tettem majdnem hozzá, végül azonban csak magamban jegyeztem meg az utalást a hosszú évekre. Nem először keresztezte egymást az életünk, és nem is utoljára. Arcvonásaim kisimultak, még ha ügyet se vetettem a halvány mosolyára. Inkább az fogott meg, mennyire határozottan tudott megszólalni. Erősnek tűnt, még ha lehet, hogy csak én láttam annak, de semmiképpen sem az a fiú volt, akit annak idején az ölemben szorítottam magamhoz, késsel a hasában.
- Mutasd, miket találtatok - utasítottam cselekvésre, csak hogy minél kevesebbet kelljen ezen a frusztráló helyen töltenem, és minél hamarabb belevethessem magam a munkába. Nem szeretem, ha húzzák az időm. Pedig szívesen beszélgettem volna vele, csak egyszerűen nem tudtam mit mondani. A legidegesítőbb az volt, hogy az ő szemében is ilyen szándékot láttam. Aztán megtorpantam, feltartott mutatóujjal, és inkább időt kértem, amint fél szemmel kiszúrtam, hogy kinek is jelzett az előbb Tobias.
- Illetve nem várhatok esetleg addig, amíg végeznek egyesek? - puhatolóztam, az utolsó szót kellően hangsúlyozva. Esetleg... nem az én szavam, de muszáj volt udvariasnak lennem, mert ő diktált. A tumultus nem a kedvencem, de az ő és a halottak jelenlétének összefonódásából nem akartam, hogy álmatlan éjszakáim legyenek. Épp elég nehézségem támadt ezzel az üggyel.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2021. január 28. 18:35 | Link

Tobias
helyszínelünk | Üstösd

Értettem, amit mondott, de nem jött meg tőle sem a bátorságom, sem pedig kedvem ahhoz, hogy bemenjek. Biztos voltam abban, hogy nem elbagatellizálni próbálta egy ember halálát, mégis mintha elvárta volna tőlem, hogy felvegyem a halottkémek hálátlan szerepét, és azzal kívánt nyugtatni talán, hogy ennél csak rosszabb várható. Nevetséges. Ismerem őt annyira, hogy felismerjem az arcáról leolvasható indulatokat. Valamiféle mély harag lakozott benne. Mindaz, amit ha hazavisz, a fáradtságban, az életkedvének eltűnésében, szokatlan viselkedésében látok lecsapódni. És amiből egy-egy veszekedés születik. Egyre kevésbé vagyok kíváncsi erre. Talán a kor teszi. Látszik, hogy miért tartják - szenvedéllyel, önmagát feláldozva dolgozik, akárcsak én, de velem ellentétben ő túl nagy árat fizet az empátiájával. Mély sóhaj hagyta el a számat, mert tudtam, hogy nem fogom tudni észhez téríteni. A múltkor sem sikerült, és ott még jóval humánusabbak voltak a körülmények. Lassan változunk, az idő vasfoga csúnyán belénk mar, s mintha e harapásnyomból egy mély seb szakadt volna fel, melynek két szemközti oldalán állva kerülnénk egymástól egyre távolabb.
- Ha sietteted magad, te is csak morzsákat fogsz hagyni - figyelmeztettem halkan, megtörve a kísérteties csendet. Ha nem lettek volna körülöttünk, még a vállára is rátettem volna a kezem. Könnyű ilyenkor elveszíteni a fejünket, ugyanakkor felelősnek érzem magam Tobi lelkiállapotáért.
- Nem akarat kérdése... - mosolyodtam el halványan, némileg akadékoskodó hangon. Semmi kedvem nem volt vitatkozni vele. Ezért is utálom, ha ismerősökkel dolgozom. - Tartsuk magunkat ahhoz, amiért ideküldtek minket, és ne terjeszkedjünk túl annál, mint amivel megbíztak. Olyanban akarsz elmélyedni, ami nem visz közelebb a megoldáshoz, csak ostorozod magad vele... De neked ezt már tudnod kéne - szúrtam oda a végén, majd intettem, hogy vezessen, mielőtt még egymásnak ugrottunk volna. Úgy tűnt, inkább a holtak, mint az élők társaságára kezdtem el vágyni.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2021. február 10. 00:33 | Link

Tobias
helyszínelünk | Üstösd

Egyikünk sem az a típus, aki munka közben valami olyanra koncentrál, ami hátráltatná őt a feladata elvégzésében. Zavaró tényezők mindig vannak, mint nekem az, hogy egy levegőt kellett szívjunk egy rendkívül nyomasztó helyen. Tobi előszeretettel foglalkozott az összképpel, mintha Sherlock módjára megtalálhatott volna valami rejtett nyomot a káoszban, zűrzavarban. Pedig a bűnözők általában nem ilyen összetetten gondolkodnak, mint ő. Itt nincsenek apró betűs részek, csak a szomorú tények. Ezeket kellene észrevennie. A kész dolgokat. Nem többet belelátni. Nem más elméjében kutakodni, mint valami önjelölt legilimentor. Suszter a kaptafánál, érzékek ide, vagy oda. Mások azt hihetnék, a pénzért csinálja, de még az se kell neki. Mi másért marcangoltatja ennyire magát? És hogyhogy nem roppant még össze?
Megfeszültem, torkomon azonban megakadt a szó - miért kellett ezt felhoznunk? Maradhattunk volna a szakmai részénél, helyette sebeket kezdtünk feltépkedni. Utálom az ilyet, ha még nem mondtam volna. Mindig is tudta, oly sok emberrel ellentétben, hogy hogyan találhat rajtam fogást, keltheti a bűntudatot következmények nélkül.
- Megint...? - haraptam el a számat, mert nem mertem konkretizálni a kérdést, bár sejthette, mire, vagy kire gondolhattam. Örültem, hogy őszinte volt, még ha fájtak is a szavai. - Ne hagyd, hogy egyedül harcolj - talán ez volt a legtöbb, amit mondhattam volna azon kívül, hogy szigorúan ráparancsolok, hogy szedje össze magát.
- Hát nem könnyebb szelektálni, mint részletekből rekonstruálni az összképet? - vontam kérdőre. Tudtam persze, hogy parttalan vitát kezdtem, ezúttal is, de sose bírtam, ha valaki afféle veleszületett tulajdonságokkal akart takarózni, palástolni magánéleti nehézségeket. Arra való a pszichológus, hogy helyretegye az ilyen kijelentéseket, nem pedig arra, hogy minden egyes magatartást kimagyaráztasson olyan dumával, hogy ezt a kisujjadból szoptad ki. - Na ugye... - zártam le ennyivel. És jött a hordágy. A kerekeit néztem, majd a lepelt. Rezzenéstelenül. Be akartam bizonyítani, hogy erős vagyok, de arcom fehéren világított az alkonyatban. Nyeltem egyet, kezeim ökölbe szorultak, aztán követtem mai felettesemet. Alig nyúltak még valamihez odabenn. Hátraléptem eggyel, szememmel Tobi és az általa megbámult tárgyak között cikázva, próbáltam olvasni az arcáról, hátha a munkámban is hasznosíthatom a reakcióit. Nem mertem újra megszólalni.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2021. április 4. 18:31 | Link

Tobias
helyszínelünk | Üstösd

Az életem kevés ahhoz, hogy valaki másért szenteljem. Senkitől nem várhatom el ugyanezt, ahogy magamnak sem tudom teljesen megadni azt, amire vágyom. Nem szorult belém túl sok empátia, de néha próbálok segíteni. Olykor-olykor... Mert azért akadnak számomra fontos emberek, még ha nem is én akartam, hogy azokká váljanak. Épp elég meghatározóak voltak számomra a szüleim, és örülök, hogy hosszú harcok árán függetlenedni tudtam tőlük, új életet kezdve Magyarországon, felépítve azt az egzisztenciát és megbecsülést, ami lehetővé teszi többek között a terepmunkát, és amire elmondhatatlanul büszke vagyok. Mert ezen kívül nem is tudnék mást felmutatni. Nincs családom. Nincsenek a szó szerint vett szeretteim. Csak valami maszlag, aminek Tobias is a részévé vált. Nem voltam ott mindig mellette, mert magamnak én vagyok az első. De a helyzetét is rosszul mértem fel. Aztán sokadjára is világossá vált, hogy rajta nem tudok úgy segíteni, ahogyan akarok. Ott álltam mellette, mégis elfordult tőlem, saját gondolataiba merülve. Lett volna-e értelme vitatkoznunk? Biztosan értette volna, hogy miről beszélek. De mégsem változott volna semmi, úgy hiszem.
Nem bűntudatot kelteni akartam benne a kérdésemmel, csupán tudatosítani, hogy nincs egyedül, ha hagyná. Túl sokat valóban nem tudnék tenni érte. De magamhoz képest nagyon is. Egy kicsit szerettem volna, ha értékeli ezt tőlem, de megszoktam már a stílusát.
- Akkor főleg azokra a részletekre koncentrálj, amik tekintettel vannak a lelki nyugalmadra, és szakmailag relevánsak - csavartam egy utolsót a párbeszéden, noha mindketten sejthettük, hogy mire gondolunk. Mintha abban bíztam volna, hogy valami újat mondok, valami oly módon, ahogyan meghallgatásra talál benne, mintha újból és újból megpróbálnám elszórni a magokat, amik egyszer majd jó talajba hullva kihajthatnak Tobias lelkében. Lehet, hogy ezúttal valamit elindítottam benne, erőt vesz magán, és megváltozik. Talán. De mióta lettem ilyen könnyelmű?
Lépteim megszaporáztam volna, de helyette beleragadtam egy kies, kegyetlen térbe, ahol a kísérleti és fogvatartási eszközök hevertek, precízen elrendezve az asztalokon, míg másokról lerítt, hogy sebtében hagyták ott őket. Kényszerítenem kellett magamat, hogy rájuk pillantsak. Csak én és ő voltunk ott, ez valamelyest levette rólam a lámpalázat. Elővettem a pálcám, végeztem egy sor előírt bűbájt, az eredményről mindig beszámolva neki.
- Az ott ártalmatlan. Csak egy mugli kütyü - böktem az egyikre, némi habozást és ellenőrzést követően. - De ennek itt... elég sötét a kisugárzása - szóltam vészjóslóan, ahogy az érintett eszköz fölé álltam. - Mit is tudunk róluk eddig? - fordultam felé kíváncsian.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2021. április 16. 03:05 | Link

Tobias
helyszínelünk | Üstösd

Nálam kevesebben ismerik őt jobban. Szeretem azt hinni, hogy ez így van. Mintha kevésbé gyötörne a régről gyökerező bűntudat, amikor kimondom magamban, szükség esetén többször is. Ha viszont ilyenkor az arcára pillantok, és látom a meglepődöttségét, újra és újra elszégyellem magam, mert pontosan úgy viselkedek vele, mint a többi idegen. Ugyanazt mondom, ugyanúgy, és ezzel talán a maradék reményét is elveszem, ha van neki még egyáltalán. Pedig ennek nem kellene így lennie. Rég elhittem magamról, hogy más vagyok, és tudok segíteni, meg még egy sor hiú ábránd, amit dédelgetek magamban, amivel nyalogathatom a sebeimet, amikor a gondolataimon kívül nincs más mellettem - ilyen egyébként gyakran előfordul, még az új idők ellenére is.
Miért makacsság az, ha ragaszkodunk valamihez? Mintha a ragaszkodás bűn volna, pedig sokszor nagyon is alapvető igény. Régen azt hittem, hogy a makacs emberek rosszak. Önfejűek, engedetlenek, hajthatatlanok - mondják rájuk. De céltudatosak is olykor, nemde? Mi van, ha mégis Tobiasnak van igaza... Nem hallgat ő senkire, akárki álljon mellé. Nem ugyanilyen vagyok sokszor én is? Egyikünk sem adja fel. Mint két kecske a hídon, ütközünk egymás fejének periodikusan, jelenleg kifújva magunkat az újabb csatáig. Elhatároztam, hogy várni fogok. S ha csak azért hozott minket újra össze a sors, hogy elkapjam, amikor összeesik, ám legyen. Mégis, még szeretnék hinni abban, hogy nem akadály vagyok a számára. Vagy súly, ami lehúzná, vagy épp egy mentsvár. Neki olyanra amúgy sincs szüksége. Legyek fény, irányjelző, amit követhet, vagy csak mankó, amibe kapaszkodhat. Valami. Csak mondd meg, mi. Arcizmom megrándult, elszámoltam tízig. Lehajtott fejjel, de egy nagy sóhajtás után, le kellett nyeljem azt, hogy nem érveltem elég jól.
- Demonstrate! - vittem a tárgy fölé a pálcát, miközben síri csendben figyeltem a válaszra, ami végül nem jött. Ezt túl erős rúnamágia védte, amit az én varázsigém, ha képzett is voltam hozzá, nem aktiválhatott. Megpróbálhattam volna elolvasni a jeleket, hiszen annak idején volt időm tanulmányozni az írást, de nyilvánvalóan őrültség lett volna kísérleteznem egy ilyen veszélyes terepen. Tobi jól beszélt. - Az a biztos. Na meg a protokoll - morogtam halkan, a felirat sokadik átfutása közben. Ha jól raktam össze, a kínzóeszköz automatikus működéséért felelt, de szándékosan nem akartam hülyeséget mondani. - Meg egy fegyverszakértőt - tettem hozzá, ahogy gondterhesen felsóhajtottam a földön heverő pisztolyokat megpillantottam. Jóval nagyobb parti ez, mint amire számítottam, így világossá vált, hogy a siker sem lesz csak a kettőnké. Ennyi mindenhez még én sem értek.
Percek telhettek el, amíg mindketten fagyottan bámultuk a szobát. Tudtam, mire gondol a megérzéseivel, mert a sötét mágiának ereje van, sőt hangja, íze is, ha kell. Aki elég időt tölt vele, azt messziről hívni kezdi, vagy ha úgy tetszik beszippantani. Mintha már az is átok lenne, hogy foglalkozol vele. És én is éreztem, hogy itt valami nagyon rossz történt. A mágikus bilincsek és kötelek, a fegyverek és kínzóeszközök, ráadásul kiskorúakon...
- Szóval... - köszörültem meg újra a torkomat türelmetlenül. - ...azzal ott, vért szívnak le. Ha a könyvek nem hazudnak, fogyasztási célból. Láttam már ilyet, és azt hiszem, hogy te is jól ismered. Milyen szervezettel van dolgunk? - mutattam ismét az említett eszköz felé a sarokban. Min Jong jutott eszembe, amikor utána kutattam. Ezer közül is felismernem az ilyet.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2021. augusztus 18. 16:34 | Link

Tobias
helyszínelünk | Üstösd

Akkor ott hirtelen belém hasított a felismerés, hogy Tobias apja révén konyíthat a fegyverekhez. Élénk figyelemmel lopóztam hozzá közelebb, hogy tisztán halljak minden egyes szótagot. Szomjaztam a tudására. Nem mintha képes lennék minden információt felszívni ilyenkor, de mégiscsak közel álltak a szakmámhoz. Ahogy végigfutott a markolatokon a tekintetem, úgy borzongtam bele a gondolatba, hogy vajon hányszor, s kikre szegezett puskacsövekkel sülhettek el. Valami, ami távol áll egy aranyvérűtől. A sötét nyílás, ahonnan egy pillanat alatt repül ki hangos robajjal a töltény, ijesztőbbnek tűnt, mint egy pálca hegye. De végül is, ezek ugyanolyan tárgyak, mint amiket nap mint nap forgatok a Minisztérium raktáraiban. Legalábbis ezzel próbáltam magam nyugtatni. Kevés sikerrel.
- Még jó, hogy hozzád osztottak be - arcomra elismerő, ámde halvány mosoly ült ki, olyasmi amit a jóérzésű vizsgáztatók szoktak megereszteni kedvenc tanítványaik felé az eredményes feleletük zárásakor. Amíg a Tobias kérésére rendelt rúnaszakértő meg nem érkezett, addig a folyosón várakozó másik aurornak magam mentem oda szólni az ujjlenyomatok végett. Tudtam, hogy közvetlenül nem utasíthattam volna, de szerettem volna ezt a kört megspórolni a magától értetődő művelettel, hogy egy kis időt nyerjünk. Nekik se volt kedvük fennakadni ilyeneken.
Tobias elindult a bilincsek felé, én ösztönösen, óvón lépkedtem mögötte. Erős késztetést éreztem arra, hogy visszafogjam a karját a veszélyes mozdulattól, de aztán csak lélegzetvisszafojtva hallgattam őt. Vajon látta és érezte-e, amit mondott, vagy puszta spekuláció? Magamnak feltett kérdésem után hallottam a rúnaszakértő megerősítő olvasatát. Az eszközre vésett jelek az ütés, valamint az alany fájdalmának erősségével arányosan képesek kapcsolatot teremteni áldozatuk erejével, az energiát pedig minden bizonnyal átnyerik egy másik eszközbe. De ez a része már pont találgatás volt tőlem.
- Biztos, hogy erről van szó? - köszörültem meg a torkom. Utálja, ha megkérdőjelezik, mások szerint viszont túl hamar zár ki bármit is. - Nem hagyhatjuk, hogy szándékosan félrevezessenek bennünket. Ha valóban ennyire felszereltek... - mutatok egy pillanatra magam mögé, a fegyver- és egyéb eszközarzenál irányába - ... akkor azt is tudhatják, hogy te nyomozol utánuk. Ismerhetnek. A vezetőjük minden bizonnyal szándékosan rejtőzik el a képességeidtől tartva. Az biztos, hogy egyelőre túl messze van. Máshova kell mennünk - kell lennie egy varázstárgynak, ami blokkolja a jelenlétének kimutathatóságát. Összefontam magam előtt a karjaim, kissé még mindig sokkolva érezve magam, de a hév elérte, hogy belekontárkodjak a nyomozásba ahelyett, hogy a többi tárggyal foglalkoztam volna.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2021. szeptember 23. 02:47 | Link

Tobias
helyszínelünk | Üstösd

Hagytam, hogy átadja magát a munkának. Pontosan úgy, ahogyan én szeretném, hogy dolgozni hagyjanak. Ez viszont velejárt a szenvedéssel. Tobias kiteszi magát a fájdalomnak, megnyitja érzékeny, vihar verte szívét környezete zord ingereinek, hogy úgy cikázzanak rajta keresztül a közelmúlt emlékképei, mint a villám, vagy ahogy a szél járja át a kísértetházat a faluban, ami azóta amúgy város lett, noha még mindig nem sikerült megbarátkoznom e ténnyel. Ritkán beszélünk a munkáról, ha magunk közt vagyunk. Nem azért, mert ne hoznám szóba olyan sűrűn. Egyszerűen megtartja magának a részleteket, faggatni pedig nem látom értelmét. Ennél is ritkább, ha valamiért egy ügyön kell dolgoznunk, az pedig egyértelmű, hogy olyankor semmi jót nem jelent. De más, ha egy asztalnál ülve próbálom magam beleképzelni munkája hétköznapjaiba, és más az, amikor a véres valóság tárul elém. És ahogy otthon, úgy e hátborzongató helyen is csak kímélni akarom, kímélni akartam attól, amitől egyébként nem lehet. Aminek helyszínelésével önként és dalolva adja át magát sötét gondolatoknak, én pedig asszisztálok hozzá. Mert most épp ez a munkám. Pedig mennyivel jobb lett volna a karjánál fogva kiráncigálni innen, valahova nagyon messzire.
Szinte láttam rajta, hogy mit kérdezett vissza azzal, ahogy rám nézett. Lesütöttem a szemeim. Tudhatta, hogy csak egy maroknyi esélyt akartam hagyni annak, hogy ez az egész nem a jéghideg valóság. Hogy talán van jobb alternatíva. Mégis, nem volt itt semmiféle álom, amiből felébredhettem volna.
- Nem leszel egyedül - bukott ki belőlem aztán. Mondatai baljósan csengtek. Készült valamire. Ismertem annyira, hogy tudjam, magára akarja vállalni az áldozat-szerepet. Vagy hogy azt akarják, majd ő sétáljon bele a csapdába. De meg kell értenie, hogy bár kulcsszerepet tölt be, mégis csapatjátékos. Szinte biztos, hogy nem leszek ott végig mellette, amíg felgöngyölíti az ügyet. De nem kell temetnie magát. Persze lehet, hogy csak hiú ábrándokban ringattam magam, mert fontos számomra.
Tanácstalanul vakargattam meg a tarkómat, mégis felhorkantam a kérdésén. Rossz embertől kérdezed... Pedig egyáltalán nem hangzott viccnek. Mégis ki vagyok én, hogy megmondjam a tutit? Egy egyszerű varázstárgyvizsgáló, jelen esetben.
- Ha a tárgyakból indulok ki, a feketepiacok megérnek egy kört - tettem csípőre a kezem, s indultam meg a helyiség másik irányába. - A Glock tehát a csigaevők felé visz minket, ha jól emlékszem. De még így is túl nagy a mozgásterünk... - ráztam meg a fejem idegesen. Utáltam, ha valamit úgy éreztem, hogy nem fejthetek meg, de ez most nagyon úgy hangzott. Nem is ezért küldtek ide.
- Ha viszont újból az útjuk elé kerülsz, és már úgy érzed, hogy közel vannak... néhány strapabíró aurort még kérj magad mellé a biztonság kedvéért - nyeltem egy nagyot, ahogy Tobi elé lépve rátettem a vállára a kezem, s egy amolyan ígérd meg nekem fejjel a szemébe néztem.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2021. szeptember 24. 03:08 | Link

Tobias
helyszínelünk | Üstösd

Pillantásom szomorú volt, ajkam mégis mosolyra húzódott. Úgy tűnt, mintha némi humor is szorult volna belé, pedig valószínűleg nagyon nem annak szánta a mondatát. Hasonló válaszra számítottam, és mégis majdnem elnevettem magam rajta. Az a fene nagy makacsság, ami ha úgy tetszik, közös bennünk, mégis az én nézőpontomból elegáns tud maradni, mert sosem voltam olyan hülye, hogy fogjam magam, besétáljak az ingoványba, és kihúzott háttal süllyedjek el benne, netán még szalutáljak is hozzá. Nem tagadom, gyakran forgolódom egy-egy álmatlan éjszakán az ágyamban fekve, és tűnődöm el azon, hogy vajon mennyire vagyok sikeres, elismert. Lassan közeleg az a harmincas szám. Azt mondják, változik akkor az ember. Kezdem azt érezni, hogy van benne valami, de legalább egy összegzést lefuttatok magamban, hogy vajon jó felé tartok-e. Tartok-e egyáltalán bárhová. Nem célom, hogy egyszer én legyek az osztályvezető a Minisztériumban. Szabad akarok lenni. Ahhoz igazából megtehetném, hogy ülök a pénzemen. Talán a terepmunka hiányzik. Nem ez a fajta persze. Inkább a szabad ég alatt, mint az erdő Kanadában, Nadine társaságában, vagy nélküle... Rég is volt. Utána meg ráhagytam Tobiasra, hogy gondoljon csak, amit akarjon. Úgyis tudta, hogy féltem őt.
- Képzeld, én is - vágtam vissza egykedvűen. Tudhatja jól, hiszen a tárgybűvölésügyin dolgozom már mióta, mellesleg hamarosan végzek átoktörés szakon, ahhoz meg nagy könnyebbség, ha szert tesz az ember fekete mágiával foglalkozó ismertségekre. Mindjárt más így megírni egy szakdolgozatot.
Megtorpantam. Egy lassú, mély lélegzetvétel után néztem rá újra, mintha az apja lettem volna. Az a szigorú fajta. Szikrázott a szemem, azonban észben tartottam, hogy munka közben voltunk. Ideges járkálásba kezdtem a helyiségben, tisztes távolságból kerülve ki a tárgyak fölött guggoló, vizsgálódó aurorokat. Őket korántsem érdekelte a mi bájcsevejünk. Nem sok dolgom maradt a teremben, de a biztonság kedvéért fejben újból végigfutottam minden lépésen, amolyan ellenőrzés gyanánt. De aztán újból a szavai jártak az eszemben, ezért visszaléptem hozzá.
- Ugyan ki beszélne itt hadseregről, amikor csak arról lenne szó, hogy néhány ember rajtad tartaná a szemét. Nyilván feltételezem, hogy a szálak mozgatója csak akkor fedi fel magát előtted, ha úgy érzi, sebezhető vagy, de csapdát még állíthattok neki - tapogattam meg a halántékomat ujjbegyemmel gúnyosan. Kissé ingerült voltam már, de azt hiszem a hely hozta ki belőlem. - Sajnos nem én vagyok a felettesed, de közbenjárhatok. Egyébként mit gondolsz, sétáljunk egyet? Talán a termen kívül is vannak még nyomok, amiket nem találtak meg eddig - titkos járat, a folyosón felejtett, törmelék alatt meglapuló aprócska tárgy, bármi. Úgy éreztem, egyre kevesebb szükség volt rám.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2022. január 29. 17:19 | Link

Tobias
helyszínelünk | Üstösd

- A csapdaállítás? - kérdeztem vissza meghökkenten, kissé lefagyott végtagokkal. Roppant logikus lépés, szinte adja magát Tobias fejében, hogy annak kellene következnie, mégis az a krisztusi beletörődés, az a tudatos önfeláldozás, egyszerűen szívszorító volt számomra. Én, aki inkább voltam materialista, elszörnyülködve hallgattam nyugodt szavait, ahogy rezzenéstelen arccal tudta átadni magát, s az élete feletti rendelkezést egy ijesztő, háttérből figyelő létezésnek. Az én méltóságom, a koponyámba szorult, parányi, de annál mohóbb lélek túlságosan gyerekes ahhoz, hogy kockázatot vállaljon egy nagyobb jó érdekében. Mondjuk hozzá kell tennem, hogy Tobiast alaposan sarokba szorították, zsarolása ezernyi álmatlan éjszakát átölelő hosszúsággal tart már, így ki tudja, én éppen hogyan döntenék, ha ugyanazt az utat jártam volna be.
Hiába jött blöff, vagy elhamarkodott, elbízott kijelentés, beszélgetőtársam pontosan tudta, hogy a hierarchia melyik fokán álltunk bábuszerűen, az állami gépezet mely fogaskerekébe raktak be minket forogni, így szavaimat sem vehette komolyan. Hogy én mit tudtam volna elérni a valóságban, az tulajdonképpen nem érdekelt. Vagyok annyira fontos, hogy beültem volna egy kávéra az irodába, ahol kifejtettem volna a nyomozóval kapcsolatos aggályaimat, és hogy szerintem hogyan kellene ezt csinálni. Lehet, hogy semmi közöm hozzá, de Tobiashoz mégis kötődtem annyira, hogy erre jogosultnak érezzem magam. És még miért? Mert, ha akkor és ott, nem úgy történik mindaz, ami, akkor most nem dolgozik sehol. Becsüljék meg, ahogy emiatt engem is. Kész. De ki hinne a valóságban ennek a történetnek? Ami aztán, ha minden részletét ismernék, feleannyira lenne hősies?
- Nem csak Az... és ez a lényeg - préseltem ki összeszorult torkomból, küszködve bármiféle könnycseppel, ami el akarta hagyni a szemem. Sóhajtottam egy nagyot. Halk szavai fájdítóan karmolták dobhártyámat, majd gerjesztettek valamiféle belső bűntudatot. Levegőt alig kaptam. A teremben minden fojtogató volt már. Ki akartam menni onnét. Nem akartam, hogy bárki is lásson így, megtörten...
- Ha egyedül is kell felvenned a kesztyűt, még mindig nem kőbe vésett, hogy te, vagy mindkettőtök hullik el. Legalább ebben egyetértünk? - tettem egy utolsó próbálkozást, amikor újra normális tudott lenni a hangom, s kellő hatásszünet telt el. Legyen már egy kicsit optimistább... Tudom, hogy én sem szoktam az lenni, de mégis...
Kíváncsian követtem őt felfelé. A folyosón már szájon át kapkodtam a levegőt, annyira hiányzott a friss oxigén, noha ott se volt valami ideális a helyzet.
Felértem. Eddigre kikapcsoltak az arcizmaim. Merev, unott arccal néztem szét a helyiségen. A szívem sem vert úgy, mint korábban. Megtanultam elfojtani az érzéseim. Monoton, unott hangra váltottam, talán azt is hihették külső fülek, hogy megsértődtem. Ha lettek volna. Pedig nem így volt. Leguggoltam, a jelektől biztonságos távolságra. Szemeim lehunyva idéztem fel legutóbbi tanulmányaim.
- Fekete mágia... Nem teljesen varázslat... inkább valamiféle imának mondanám. Fohász. Áldozathoz. De miért nincs itt vér? - toltam valamivel előrébb jobb cipőm orrát, s világítottam a padlóra a pálcám hegyével, ahogy hangosan gondolkodtam.
Szál megtekintése
Martin Romberg
Minisztériumi dolgozó, Végzett Hallgató, Bogolyfalvi lakos


osztályvezető úr
offline
RPG hsz: 232
Összes hsz: 633
Írta: 2022. április 6. 00:25 | Link

Belián
erdei wellness | kényszerpihenő

A minisztériumi folyosók levegőjét körüllengi valami nyugtalan energia, amely kivételesen nem a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztály bugyraiból szabadult ránk, hanem sokkal inkább a vezetőséggel hozható összefüggésbe. Mint általában, úgy most is jók a megérzéseim. Látom, hogy készülnek valamire. Tudom, hogy mit tettem le az asztalra szakmailag. Egyetemi tanulmányaim végeztével egy leheletnyivel több szabadidővel bírok, amit átmenetileg nem tervezek kitölteni mással, mint a jól megérdemelt pihenéssel. Magamra szánt idő. Valamicske magánélet. Mert olyanom is van, bármilyen hihetetlen is. Természetesen tudom, hogy a saját céljaim, a munkába fektetett rengeteg idő és energia, és az önző vágyak fontosabbak általában, mint a kapcsolataim, de a hosszú évek alatt felnőttek hozzám páran, akik kiváltságosaknak érezhetik magukat, ráadásul okkal.
Tehát, ebben az átmeneti időszakban, amikor ott lóg a fejem felett az előléptetés, elküldtek nyaralni. Muszáj volt kivennem a szabadságom egy részét... De kár azt gondolniuk, hogy nem fogok a munkával foglalkozni, mert hoztam magammal egy kis olvasnivalót. Ha esik az eső, odabenn annak lapjait bújom, legalább csend van körülöttem.
A helyet igyekszem nem kritizálni. Pozitív energiákra van most szükségem. Gondolataim túlságosan elfoglalnak ahhoz, hogy bíráló legyek. A jelentéktelen dolgokon megtanultam átlépni. Kaptam egy szobát, szerényet, de elegendőt, ahol lepakoltam a holmijaimat. A tömeg után ejtettem meg a vacsorát, mert utálok sorban állni, és az sem érdekelt, hogy a kínálat fele elfogyott már. Megszoktam, hogy adott esetben nélkülöznöm kell, az expedíciókon sosem a kaján volt a hangsúly.
Mielőtt a lefekvéshez készülődtem volna, úgy döntöttem, járok egy kicsit a közelben. A szállás egy kiváló túraútvonal mentén fekszik, amit terveim szerint folytatni fogok, de a kíváncsiság hamarabb lett úrrá rajtam, és kicsit körül akartam nézni. Mennyire sáros az ösvény, milyen terepviszonyok várhatóak, ilyenek. Bakancsot, kabátot húztam, majd zsebre vágott kézzel jelentem meg a főbejáratnál. Megvetően néztem végig a dohányosokon, amíg meg nem pillantottam egy ismerősnek tűnő arcot az egyik padon. Túlzás, hogy meglepődtem, de valahogy nem terveztem ma beszélgetni senkivel. Ezért csak biccentettem, ahogy az úti célomat kitűzve elhaladtam mellette.
Szál megtekintése
Mágusfalvak - Martin Romberg hozzászólásai (11 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok