37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok
Mágusfalvak - Katherine Danielle Averay hozzászólásai (8 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 3. 23:46 | Link

Konstantin

Szalamanton



Frusztrált voltam.
Nem, nem ez a megfelelő kifejezés; mérhetetlenül dühös voltam. Persze foghattam volna arra, hogy az esküvő megszervezése kiborít, vagy hogy a tökéletes ruha megtalálása lehetetlen feladatnak tűnik, esetleg azzal is áltathatnám magam, hogy Gwenért aggódom, de mindez nem lett volna igaz.
Konstantinra haragudtam.
Haragudtam? Tajtékoztam!
Mégis melyik nő ne tenné ezt az esküvője előtt, ha megtudja, hogy a vőlegénye valaki mással ütötte el az időt, csak mert ő éppen nem volt elérhető? És hogy ez a nőnemű egyed konkrétan elszakította egymástól az unokahúgomat és a fiút, akit szeret?
Szóval, miután kiüvöltöttem magamat Gwennek és mint egy őrült fel-alá járkáltam a nappalinkba, ahová kényszerrel rángattam el, elkezdtem összeszedni magamat a vacsorához. Meglepett a dolog, viszont kiderült, hogy a vőlegényem sem az időzítés mestere.
Ezt tovább tetézte a nyitómondattal.
Marhasült? Kit érdekel a marhasült? A francba is, titkolóztál előttem!
Így vicsorogtam magamban, ahogy befelé haladtunk az étterembe, majd anélkül, hogy megvártam volna a férfit lehuppantam a helyemre, összekulcsoltam a kezeimet az asztalon és kibámultam a tájra. Jobbnak láttam mélyen hallgatni.
Egy ideig.
-Miért hoztál ide? –szegeztem neki, ezzel esélyt adva, hogy legalább egy kicsit jobb színben tüntesse fel magát.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 3. 23:46 Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 4. 00:16 | Link

Konstantin

Szalamanton


Hallgattam.
Ez tűnt a lehető legjobb stratégiának jelen helyzetünkben. Nem akartam komolyan összeveszni Konstantinnal, sőt az, ami itt és most folyt közöttünk megőrjített, de muszáj volt tovább mennem. Női büszkeségből. Vagy legalább Gwen védelmében. Nem lehet mindent olyan egyszerűen megoldani, mint hogy lelép az ember, kitudja hová. Muszáj volt szembe állnom a férfivel és tisztáznom a helyzetet.
Még az esküvő előtt.
Halvány mosoly kúszott az arcomra, amikor a lehető legférfiasabb reakcióval hozakodott elő. Elpoénkodta a helyzetet. Azt hiszem, ez volt a legjobb, amit tehetett, ugyanis kiengedtem a bent tartott levegőt, de ujjaim továbbra sem reagáltak az érintésére.
Vártam, mikor ébred rá, hogy nem a fáradtság terített így ki, sokkal inkább ő.
-Szira.
Ez volt az egyetlen szó, amit első körben ki tudtam adni magamból. A tekintetem elsötétült, ahogy visszafordultam Konstantin felé. Többé nem akartam titkolózni és bíztam benne, hogy vére őszinte lesz velem. Nem titkolózik, nem próbál meg terelni –ez lett volna a lehető legrosszabb opció.
Kihúztam magam ültömben és a vámpírokra jellemző merev, szoborszerű mozdulatlansággal méregettem őt. Óceánjaim mélyen azokba a csodás szürkékbe mélyesztettem, így is tovább követelve az igazságot.
-Tőled akarom hallani az igazságot. Mikor, hogyan és a legfontosabb: miért?
Magamra öltöttem a kiismerhetetlenség álarcát, de közben legszívesebben átvetettem volna magamat az asztalon, csak hogy az ölébe fészkelhessem magamat és megcsókolhassam. Fizikai fájdalmat okozott, hogy nem érhetek hozzá… hogy ennyire hűvös vagyok.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 4. 00:16 Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 18. 12:06 | Link

Konstantin
Szalamanton


Hallgattam.
Továbbra is ez tűnt az egyetlen megoldásnak. Tartottam tőle, ha kinyitom a számat, esetleg olyasmit mondhatok, amit a későbbiekben megbánnék. Mérhetetlenül csalódott voltam. Természetesen én magam is tisztában voltam vele, hogy nem várhattam el a férfitől a tökéletes hűséget, amikor sohasem tudhatta, mikor tűnök el és mikor bukkanok fel újra.
Csakhogy most felmerült bennem a kérdés: mi lesz, ha valamiért úgy alakul, hogy hosszabb időre el kell mennem? Ha akkor nem bízott bennem annyira, most miért bízna? Elvégre teljesen jogosan lapulhat meg benne a félsz, hiszen vámpír vagyok. Mégis mi tarthatna vissza attól, hogy eltűnjek?
Tudtam, hogy ennek sohasem szabadna őt kitennem. Meginogtam azon elhatározásomban, hogy hozzá megyek feleségül. Jó ötlet-e egy embert ilyen mértékű bizonytalanságban tartanom?
-Valamit tudnod kell. –szólaltam meg egészen halkan, amikor ő elmondta, amit el kellett. -A múltban tettem olyan dolgokat, amire nem vagyok büszke. Abban az időszakban, amikor te nem tudtad hol is vagyok és vissza jövök-e, én olyan életet éltem, amit talán nem kellett volna. Vannak ellenségeim és lehet, hogy ez komolyan kihat a közös jövőnkre. Még így is el akarsz venni?
Fel kellett tennem a kérdést és szándékosan figyelmen kívül kellett hagynom a szerelmi vallomást. Mozdulatlanul ültem a székemen és csak arra tudtam gondolni, hogy ha most nemet mond, akkor teljesen összetörök. Kezeim az ölemben pihentettem és ujjaim szorosan fonódtak egymásba. Az érzelmeimet a lehető legmélyebbre rejtettem, miközben szörnyű fájdalmat okozott figyelni, hogy ő mennyire szenved.
-Mi lesz, ha ezek miatt egyszer hosszabb időre el kell mennem? Akkor is keresel valaki mást?
Tudtam, hogy önző vagyok. Mérhetetlenül önző.
Nem várhattam el tőle, hogy várjon rám. Most sem. Tudnia kellett, mivel is áll szemben, mielőtt még az egész életét feltenné kettőnkre. A maszkom talán csak egy pillanatra, de megroppant, így ha elég figyelmes volt láthatta a tekintetemben a kimondatlan fájdalmat és gyötrődést, de a lehető leggyorsabban rendeztem az arcvonásaimat.
Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 25. 12:57 | Link

Konstantin
Szalamanton

Tiltakozni szerettem volna, de a szavak a torkomra forrottak. Egy dologban hihetetlenül hasonlítottunk egymásra; ha Konstantin hagyott volna el engem szó nélkül, én is csalódtam volna benne. Menekülőre fogtam volna és valószínűleg pontosan ugyanazt a hibát követtem volna el, amit ő.
A kis dobozkát figyeltem az asztalon, nem mertem a férfire nézni. Önzőnek és mocskosnak éreztem magamat. A fájdalom felkúszott a gerincemen és hányingerem támadt tőle.
Valószínűleg olyan volt ez, mint a poszttraumás stressz; elvégre egy vámpír nem lehet rosszul!
Az életem kész káosz volt és mikor a helyükre akartak zökkeni a dolgok, én makacsul tiltakoztam.
Féltem.
Megrémisztett a gondolat, hogy mindez egyetlen pillanat alatt összedőlhet, akár a kártyavár. Vettem néhány mély levegőt és hangtalanul, néhány széket félretolva és jó pár emberi testen átpréselve magamat a mosdó felé vettem az irányt. Ujjaim között szorongattam a bársony dobozkát, kétségbe esetten kapaszkodtam belé, miközben belöktem az ajtót és a lehető leghalkabban Konstantin mögé léptem.
-Nem tudnálak elhagyni. Főleg nem szó nélkül. -szavaimat felsőjéhez intéztem, ahogy átkaroltam hátulról és egészen hozzá simultam. -Talán te nem hiszel nekem, de te vagy a legfontosabb az élemben és bármit megtennék érted.
Egy pillanatig haboztam, majd ha hagyta, óvatosan szembe fordítottam magammal, hogy egyenesen a szemeibe nézhessek.
Fájdalmas volt látni, mit tettem vele.
Mit tettem kettőnkkel.
Rá kellett ébrednem, hogy a saját váramon taposok éppen. Óvatosan a férfi ujjai közé csúsztattam a kis dobozt és kezeim a derekán pihentek meg.
-Szeretlek. És melletted akarok maradni. Örökre.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 25. 12:57 Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 25. 21:06 | Link

Konstantin
Szalamanton


A levegő csak lassan szökött ki a tüdőmből, ahogy hallgattam Konstantint. Megnyugodtam és valamivel reálisabban tudtam felmérni jelenlegi helyzetünket. Tudtam, hogy én is épp úgy hibás vagyok a kialakult helyzetben, mint ő. Csakhogy nő vagyok. Megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy felkapom a vizet, ha a kastélyból kell megtudnom, miközben pakolok át a vőlegényemhez, hogy neki volt egy kisebb afférja az egyik diákkal.
Valahol gondolom, azért érthető, hogy nem repestem a boldogságtól és még csak körtáncot járni sem volt kedvem.
Nem vagyok féltékeny típus, sohasem voltam, de bántott, hogy Konstantin ezt a dolgot nem tudta szemtől szemben közölni. Elvégre tisztában volt vele, hogy ott élem a mindennapjaimat, ahogyan azzal is, hogy odabent még a falnak is füle van.
-Sohasem hagynálak el szó nélkül. -ismételtem meg, hogy nyomatékosítsam. -De ha mennem kell, velem tartasz? -lesütött pilláim alól lestem fel az arcára, reményteli íriszekkel.
Halvány mosollyal nyugtáztam csak, hogy sikerült valamilyen szinten helyre billentenem a kapcsolatunkat és sehogyan sem akaródzott eleresztenem őt, így végül az ujjaimat az övébe fonva hagytam el az éttermet.
Fejem a vállára hajtottam, miközben lassan lépdeltünk a part irányába.
-Voltam Gwennel ruhát nézni. -jegyeztem meg mintegy mellékesen, hogy tovább oldjam a feszültséget.
A „ruhát nézni” kifejezés tulajdonképpen egy egész délutánon átívelő, könnyekkel és verejtékkel megtoldott folyamatot jelent, mely idő alatt végig válogatott káromkodásokkal szórakoztattam magamat és a hallgatóságot.
Nem egyszerű ruhát találni, pláne úgy, hogy mindennél jobban meg akartam felelni a férfi szüleinek... főleg az édesapjának.
-Szerinted apád miért gyűlöl ennyire? -bukott ki belőlem a kérdés némi hezitálás után.
Őszinte választ vártam, épp ezért tekintetemet Konstantin arcára függesztettem.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 25. 21:06 Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 26. 10:36 | Link

Konstantin
Szalamanton


Jól eső érzés tudni, hogy valakire mindig, minden körülmények között számíthatunk. Kettőnk kapcsolata a lehető legrosszabbul indult.
Vadászott rám és bántott. Sokszor.
A választ várva mégis úgy kapaszkodtam belé, mintha az életünk ebből az illanó pillanatból állna és tudtam, ha elengedem mindennek vége.
Az egész életünk tulajdonképpen veszélyes volt. Nem is olyan régen még a tárgyalásomon csücsültem, ahová magammal rántottam a férfit is, mert segítségre volt szükségem, nem tudtam, kihez fordulhatok, kiben bízhatok. Ha akkor nincsen Ezra és Gwen, valószínűleg életem végéig az Azkabanban maradok.
Megborzongtam az emlékre, ahogy kifelé nyomakodtunk az étteremből, le a csendes, kihalt vízpartra.
-A hatodik bolt után én már őrjöngtem, Gwen meg maga alatt volt Krisz miatt. Majd emlékeztess, hogy soha többé ne vegyek fel menyasszonyi ruhát-elmosolyodva lestem fel rá a szemem sarkából.
Bár az étteremben történtek után igyekeztem kerülni a kényes témákat, az édesapjával kapcsolatos kérdés csak úgy felbukkant a semmiből.
Egyszerűen tudnom kellett, mit is tettem, amiért ennyire ellenségesen kezelt. A válasz egyértelmű volt ugyan, de bíztam benne, hogy más húzódik meg a háttérben.
-A vámpír is én vagyok, Konstantin. Ha azt gyűlöli, ha ettől fél, akkor tőlem fél.-néztem nagyon komolyan a szemébe, miközben lelassított és megálltunk.
Ismertem a tekintetet, ennél jobban már csak a nevetést. Az a fajta volt, ami kényszeríti az embert, hogy bekapcsolódjon, így aztán nem tudtam ellenállni neki. Egy percnyi hasizom gyakorlat után egészen óvatosan meglöktem a férfi vállát.
-Ezt direkt csinálod!
Talán ez volt az a pillanat, amikor én magam is felfogtam, mennyire szeretem őt. Minden idegszálammal, minden érzékszervemmel csak rá tudtam koncentrálni, csak őt akartam látni, vele akartam maradni.
Ebben a pillanatban az öröklét is kevés időnek tűnt volna együtt, de ami nekünk jutott még ennél is rövidebb, ijesztően rövid idő volt.
Halvány görbület játszott ajkaimon, ahogy közelebb léptem hozzá és ujjaim az inggombjaival kezdtek babrálni. Lassan haladtam lefelé, kezem becsúszott a felsője alá és egy pillanat alatt átvette a testhőmérsékletét.
-Úszunk? -érdeklődtem apró mosollyal és ezzel egyidőben a ruhám lecsúszott a cipőim mellé. Óvatosan kibújtam belőlük és apró léptekkel megindultam a víz irányába, de nem eresztettem Konstantin tekintetét.
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 26. 10:37 Szál megtekintése
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. augusztus 27. 11:18 | Link

Konstantin

Szalamanton


-Ilyet ne mondj! –csattantam fel gondolkodás nélkül.
Mérhetetlen fájdalmat okozott már csak belegondolni is, hogy elveszíthetem Konstantint. Túlságosan szerettem ahhoz, hogy ezt a fájdalmat túléljem, ebben szinte teljesen biztos voltam. Mármint elméleti síkon. A testem bármeddig képes lett volna fenntartani magát egy ki vér segítségével, de a sokak által vitatott  lelkem darabjaira hullott volna.
Régi kapcsolat volt a miénk, talán túlságosan is régi. Láttuk egymást kétségbeesetten próbálkozni, láttam őt küzdeni, ő pedig látott engem megtörni. Mentette a bőrömet, annak ellenére, hogy tudta, ha lebuktatják, mindkettőnkre komoly következmények várnak. Feláldozta magát értem, ahogyan én is bármikor feláldoznám magamat őérte.
Nem akartam elereszteni a tekintetét, amikor pedig megsimította az arcomat, belebújtam a tenyerébe. Egy pillanat erejéig jól esett úgy tenni, mintha semmi és senki nem állhatna közénk, de ez nem volt igaz. Tudtam, hogy az apjának nincs ínyére a kapcsolatunk és azt is, hogy Fleur édesanyja sem kedvel engem különösebben;  bíztam azonban benne, hogy ez nem lesz semmiféle hatással sem Konstantin és a lánya kapcsolatára.
-És a minisztérium? –vetettem fel elgondolkozva. –Ez az egész bizonyíték lesz a szemükben. Mostmár pontosan tudni fogják, hogy miért védtél engem.
Ez tény volt. Nyilvánvalóan nagy ívben el kellett volna kerülnünk a kapcsolatot, elvégre melyik épeszű, komoly előmenetelben reménykedő férfi venne el egy vámpírnőt, akinek minden lépését árgus szemekkel figyelik? Ezra, a teremtőm mindenben mellettem állt, így az alvilágban betöltött jelenlegi pozíciómat is neki köszönhettem. A kapcsolatai távol tartották tőlem a nemkívánatos egyéneket; talán nem is olyan nagy baj, hogy annak idején nem szakítottam meg vele minden kapcsolatot.
Figyeltem, hogyan őrlődik, hogy kövessen-e, miközben egyre beljebb sétáltam a vízben. Tetszett a tekintet, amivel rám nézett és szinte biztos voltam benne, hogy az én szemeim is csillognak. A fenyegetésre nem szóltam egyetlen szót sem, csak felkacagtam és még mélyebbre evickéltem.
-Kapj e! –szólítottam fel mosolygva, beharapva az alsó ajkamat.  
Utoljára módosította:Katherine Danielle Averay, 2015. augusztus 27. 11:18 Szál megtekintése
Osztrovszky Katherine
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. szeptember 3. 19:04 | Link

Konstantin
Szalamanton


Nem éreztem hidegnek a vizet, sőt valójában semmit sem éreztem. Kérdések sokasága kavargott a fejemben. Vajon jól döntöttem-e, amikor igent mondtam? Vajon helyes-e hozzákötnöm valakihez az életemet, akit minden bizonnyal el fogok veszíteni? Megéri-e ezt a fájdalmat vállalni? Miért nem tudok olyanná válni, mint mikor Serennek kellett a szárnyai alá vennie? Akkor vakmerő voltam, cseppet sem érdekeltek a következmények, most viszont már nem törődhettem csak magammal. Volt valaki, aki számított, akit akár az életem árán is hajlandó lettem volna megvédeni.
Akár magamtól is, ha erre van szükség.
Ennyire szerettem őt.
Ha a biztonság rajtam múlt volna, azon, hogy én mellette vagyok-e, gondolkodás nélkül a féléletemet adtam volna érte. Mert erről szól a valódi, színtiszta szerelem. Képesek vagyunk önmagunkat is feladni azért az egyetlen emberért, aki fontos nekünk.
Megálltam, amikor szólt és hagytam, hogy a karomnál fogva közelebb húzzon magához. Csak néztem rá, miközben próbálta összerakni a megfelelő szavakat a fejében és egy pillanatra elbizonytalanodtam. Megriasztott, fogalmam sem volt róla, mit is akarhat épp itt és épp most. Felvont szemöldökkel figyeltem, és minden egyes szavától egy kicsit szélesebb mosolyra húzódtak az ajkaim.
Pontosan azt mondta, amit hallanom kellett. A gyűrűt néztem, ahogy felemelte a víz alól és kissé összezavarodva haraptam az ajkamba.
-Egyszer már igent mondtam. Gondolod, hogy ezúttal máshogy döntenék? –érdeklődtem, mert ebben a pillanatban értettem csak meg, miért is volt olyan ideges. –Szeretlek és bármit megtennék érted. Sok mindenen keresztül mentünk együtt és egyszer sem menekültem el. Persze, hogy hozzád megyek!
Eddigre már egy szabályos vigyor csücsült a pofimon. Felé nyújtottam a kezemet, hogy ráhúzhassa a valódi eljegyzési gyűrűmet és épp csak a helyére került, én már Konstantin nyakában lógtam, ajkaim követelőzően tapadtak az övéire.
Ebben a pillanatban biztos voltam benne, hogy helyesen döntöttem.
Szál megtekintése
Mágusfalvak - Katherine Danielle Averay hozzászólásai (8 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínekMágusfalvak és városok