Marina | Borcica

Mondjuk elég kalandos az életem anélkül is, hogy random emberekkel random koncertekre járnék, de hát...istenem. Meguntam, hogy az elmúlt két hétben többet láttam a Lo Siento bagázst meg Benit, mint a saját családomat, szóval most itt vagyok, a tömeg közepén egy furcsa John Lennon és Kylo Ren szerelemgyerekének a koncertjén. Marika oldalán.
- Te ismered amúgy a dalaikat? - kérdezem a tömeget túlkiabálva a csajt.

Marina | Borcica

A kezemben levő műanyagpohár kétes tartalmát kortyolom, miközben összeráncolom a szemöldököm.
- Ja! Vágom kik ezek, egyszer már voltam a koncertjükön. Losziék haverjai a srácok - mondom nagy megvilágosodva. Még egy-két daluk is felrémlik a "valami szíves számuk" alapján.
- Felőlem - vonok vállat. Megfogom a karját, majd a vállammal utat kezdek törni a tömegben.

Marina | Borcica

Legalább két-három sorral előrébb kerülünk, amikor a banda tagjai szép lassan fellépnek a színpadra. Egy pillanatra lábujjhegyre állok, megnézni, tényleg ők azok.
- Kérsz cigit? - ahogy elengedem a lány karját, a zsebembe nyúlok, ahonnan előveszem a dobozomat. Jó anyag van benne ahhoz, hogy kellemesen teljen ez az egy-másfél óra. Az első slukkot követően kortyolok az italomból és úgy teszek, mintha lelkes rajongó lennék - húúúzok egyet. - Élem nagyon, jók a fiúk - mondjuk szerintem erős szarkazmusszagot áraszt a mondanivalóm.

Marina | Borcica

Elkapom a tekintetét és az az érzésem támad, mintha a tyúkanyója lennék. Elengedem ezt a gondolatot, mert a Kylo Lennon eltereli a figyelmem. Lefelé görbül a szám, egészen meglepnek.
- Hát ez életed felfedezése kellett, hogy legyen - horkantok. - Nem tudom, valaki biztos. Ők tuti nem, az angoljuk is olyan, mint az enyém...
Ennek ellenére hol a cigit szívva, hol a sört kortyolva mozogni kezdek a zene ritmusára.
- ...Tudom, hogy megtalááál - éneklem a második sort már az énekessel együtt.

Marina | Borcica

Általában nem szokott érdekelni, kik játsszák a zenét. A zene varázsol el és nem a hosszú hajuk, meg a színesre festett körmük. Az tény, hogy például Patrik mozgása le tudja kötni az embert, ennek ellenére le tudnám sokszor csapni egy baseball ütővel.
Marika felé pillantok, ráncolom egy kicsit a homlokom és arra a következtetésre jutok, hogy bizony neki bejön ez a csíkszemű.
- Miről beszél? - kérdezem mellékesen, épp nem oda figyeltem, hanem a csajra, aki majdnem kiverte a kezemből a cigit. Vetek rá egy pillantást, megropogtatom a nyakam is. - Gyere, nézzük meg közelebbről - azzal megfogom megint a csuklóját és áttolom magunkat egészen egyszerűen az első sorba, a csávó lábai elé. - Na, itt van neked vakond uraság - bökök az énekes felé a fejemmel.

Marina | Borcica

Nem figyelek igazán, miért is tenném? Egy bólintással letudom az egészet. A szöveghez van köze ezt értem, de miért annyira fontos? Sokan még a saját dalukat is rosszul éneklik vagy elfelejtik a szöveget.
Én nem kérek senkitől elnézést, mert átgázolunk rajtuk, Marika megteszi helyettem is ezerszeresen. A kordonnak támaszkodva bökök a fejemmel a férfi felé.
- Olyan szemei vannak, mint a vakondoknak. Nem? Hát ki sem lát rajta, ő tetszik neked? - kérdezem egyszer őt, egyszer a férfit figyelve. - Érdekes ízlésed van, de nem számít. Én...akkor már őt vinném haza - mutatok a legférfiasabbra mind közül, a gitárosra jobb oldalon. Mondjuk a lábai tuti vékonyabbak a karomnál.
Felteszem a felszabadult kezemet és jobbra-balra integetek, míg véget nem ér a dal.
- Juhú, csodálatos - szorítom ökölbe az ujjaimat, tapsolni nem tudok anélkül, hogy kilötykölném az italomat.

Marina

Nem értem én a mai fiatalokat amúgy. Totál más jeleket küldenek, mint amit akarnak, és akkor még meglepődnek, ha én értelmezem félre a hangyafasznyi érzelmi intelligenciámmal. Grimaszolva, értetlenül nézek rá, aztán legyintek. Kiürül valahogy a poharam, de hogy kilökték-e a kezemből, vagy megittam, azt meg nem tudnám mondani.
- Ja neked is azok a kigyúrtak jönnek be? Mint a Dávid - forgatom meg a szemem. Azt nem fogom érteni, miért vannak a lányok annyira oda a Dávidért. Lehet a kockás hasa, meg mert mindig beolajozza magát fellépés előtt. Fúj.
Ujjongok, bár asszem elég ironikusnak tűnhetek, az arcom ugyanis jobbára az értetlenséget tükrözi. Nem ismerem azt sem, amibe most kezdenek bele, de egyik oldalról megfogják a kezem és felemelik, veszem hát a lapot. Elkapom Marika kezét és felemelem, így kezdünk szinte kígyózni. Senki nem tudja, merre megy a hullám, tán vihart játszunk.

Marina

- Persze, hogy Patrik - legyintek. Igazság szerint a nők többségének a frontember kell, őt akarják letépni a színpadról. Nem rossz, nem rossz, de ha tudnák, mennyi idő neki elkészülni... Egyébként meg Beni ha tudná, hogy én az ő barátairól beszélek úgy, mint pasijelöltek meg crushok, a fejembe húzná a pálinkafőzőt.
Eltáncikálok én itt, meg hullámzok a random kezet és a Marikáét fogva, nem igazán törődve semmi mással. Ha hamarosan vége a koncertnek, szükségem lesz egy pattanóbogárra meg egy italra. Ennyi a gondolatmenetem, mikor a lány visszatereli a témát a szerelmekhez.
Kissé oldalra billentett fejjel hallgatom, mit kiabál át a zenén, aztán összepréselem a számat, hogy ne röhögjem telibe, amiért túlkiabálta még őket is. Körbenézek, többen kapják ide a fejüket, páran még tapsolnak meg kiabálnak is, mintha valami közös büszkeség lenne.
- Az...tök jó - mutatom fel mindkét hüvelykujjam. - Nekem is mindegy, ember legyen és lehetőleg ne büdös - bólogatok, mintha a kedvenc színünkről beszélnék. Valamivel halkabban mondom ezt már, mint ahogy ő bekiabálta a tömegbe.
- Meddig tart még ez? - bökök a vakondékra a színpadon.