37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
A fővároson kívül - Hollósi Zalán hozzászólásai (83 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Le | Téma száljai | Témaleírás
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2023. július 18. 22:47 | Link

Armand


Az apjára pillantott fel, aki a gólt követő mondatai után úgy sandított vissza Zalánra, mintha hallotta volna a gondolatait. Az cáfolt csak rá erre, hogy az idősebb Hollósi homloka ráncba szaladt értetlenségében a fia reakciójától. Arra számított ő is, hogy Zalán örömmámorban fog tombolni a közönséggel.
 Csak az tudta megint lerántani a fejéről a borongós fátylat, ahogyan a vállának koccantak. Mosolya először nem volt valami őszinte, akármennyire is szerette volna. Inkább bocsánatkérőnek hatott, hogy nem épp úgy viselkedik, ahogy egy rendes kviddics szurkolótól elvárható lenne.
 - Ha tudtam volna ilyen bűbájokat, amikor még elsős voltam, sok balhét megúsztam volna vele. - nyögte ki végül szórakozottan, ahogy rászorított a habszivacsra.
 Kis idő kellett csak neki, de mire a Magpies már a harmadik gólját szerezte, sikerült felvennie a hangulatot, ami sokkal jobban illett a meccshez.
 - Ez csak azért számít nagy dolognak a magyarok részéről - kezdte lassan, miközben próbálta lekövetni, miért történik egy nagyobb terelőcsoportosulás a magyarok karikáinál - Mert ennyi idő után már el kellett volna kapnia a Montrose-nak a cikeszt. Csak... - elég volt kimondania, hamar kiderült, hogy miért nem olyan könnyű a feketék fogójának a dolga; éppen két gurkót is rászabadítottak.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2023. július 22. 23:41 | Link

Armand


Barátságos meccseken nem szokta meg, hogy annyit vesződnének a terelők a gurkókkal. Maximum a saját csapattársaikról szokták lehámozni a veszett vasgolyókat, de ez... Voltak azért Zalánnak tippjei, miért történt. Egyrészt attól ez még egy verseny, amit minden résztvevő meg akar nyerni. Másrészt a feketék fényévekkel előrébb jártak a magyaroknál, ha a képességeket tekintjük. Ha ez felkészülten éri őket, nem lett volna akkora kihívás. Talán még örülnek is neki, hogy kicsit nehezítik a dolgukat. Harmadrészt: a alapvető rajongáson túl is sikerült felcsigázni a közönséget, hiszen valamennyien izgatottan figyelték, mi lesz ebből.
 Armand szavaira Zalán egyetértően bólogatott. Ő is kissé előrehajolt, mintha ettől élesebben látná a magasban cikázó fogót, aki immár nem a cikesz miatt suhant fejvesztve, hanem hogy megtalálja a saját terelőit, hogy leszedjék róla a két labdát.
 Amikor ez megtörtént, elégedett vigyor terült szét arcán és nyugodtabban dőlt hátra a padon. Kihívóan nézett a rellonosra, úgy kérdezte:
 - Mennyi pontkülönbséggel fognak nyerni szerinted?
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2023. október 8. 16:09 Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2023. október 8. 16:22 | Link

Armand


Szerény félmosoly kúszik ajkára Armand tippjétől. A saját elméletét akarta volna ecsetelni, amikor a Magpies terelői egy gurkót készültek bekeríteni, hogy továbbüthessék azt. A mozdulatot azonban az egyik magyar játékos kitakarta Zalánék előtt. Akkor próbálták meg felmérni a helyzetet, amikor az illető hirtelenjében alábukott; így nézett szembe a két fiú egy a lelátó felé tartó vasbestiával.
 Az idősebb Hollósi hangja is megcsuklott egy pillanatra, hiszen ő még hamarabb is felfogta, mi történik, Zalán szemei pedig úgy kerekedtek el, mint unikornisnak a pálcafényben.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2023. október 8. 18:00 | Link

Armand


Azt szokták mondani, hogy az ilyen élmények lassított felvételnek érződnek az adott pillanatban. Hát most vagy hazudtak neki, vagy vele volt valami gebasz, mert momentán fel sem fogta, hogy őket vette célba a labda. Ha nem löknek rajta egyet, valószínűleg ott marad és viselnie kellett volna a következményeit.
 Ehelyett a gurkó teljes sebességgel csapódott oda, ahol ő korábban ült. Belerezzent a lelátó, a körülöttük ülők felhördültek, egy boszorkány pedig vészesen sipákolni kezdett. Zalán dermedten gubbasztott a padlón és a beszűkült látóterében próbált támpontot keresni, hogy észhez térjen. Nehézkesen ment, mert a zsivaly kísértetiesen hasonlított...
 - Zalán! - kiabálta apja félig a mikrofonba, de már azon volt, hogy letegye azt és hozzájuk siessen a pódiumról.
 - Armand...? - kérdezte óvatosan a levitás, ahogy végigmérte a fiút. Sápadtan szegeződött kék írisze a fiú jobb fülére.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2023. október 9. 02:29 | Link

Armand


Az idősebb Hollósi bicegve tört utat magának a fiúkhoz a lelátón. Kommentátor híján az egész nézőtér értetlenül kezdett zúgolódni, csak a körülöttük ülők pattantak fel. Páran a fejüket forgatták, van aki már a szervezők segítségéért kiabált. Először Zalán azt hitte, hogy ájulás közelében van, mert már sötét alakokat látott maga felett körözni. Homlokráncolva konstatálta azonban, hogy csak a játékosok lebegtek a közelükben, fekete- és pirostalárosok egyaránt. Előbbiek angolul kérdezgették őket, a hazaiak közül volt, aki már repült is egy orvosért. Hiszen Armand vérzett.
 Megpróbált feltápászkodni és lesöpörte hátáról az apja kezét, hogy jobban szemügyre vegye a rellonos sérülését.
 - Ne mozdulj fiam, mindjárt érkezik valaki és segít. - szólt határozottam Hollósi úr Armandnak, de Zalán figyelme most újra fókuszt vesztett. Értetlenül meredt az ülőhelyére, vagyis... arra, ami maradt belőle.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2023. október 9. 12:30 Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2023. október 12. 02:08 | Link

Armand


Amikor Áron rájött, hogy a fia legnagyobb baja csupán a sokk, fél kézzel megpróbálta ösztönözni arra, hogy kimásszon az ülések közül és helyet adjon a gyógyítóknak.
 - Ültessétek le valahova, ahol nyugta lesz - fordult aztán az egyik szervezőhöz. A mellette lebegő magyar terelősrác azonban gyorsabban válaszolt.
 - A sportorvosi sátorba el tudjuk vinni. Ez a legkevesebb - sajnálkozó pillantását emelte Armandra annak reményében, hogy talán saját maga is tud reagálni a felajánlásra.
 - Nekem muszáj visszamennem - motyogta Hollósi úr, kék szemeit fiára emelte most. - Tudsz segíteni nekik, ugye?
 Zalán dermedten bámulta, ahogy pálcát szegeznek Armand sérüléseire. Csak akkor volt képes kinyögni egy igen-féleséget, amikor finoman ráztak egyet rajta.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2023. december 24. 23:13 | Link

Kornél


Szemforgatva szegezte tekintetét a plafonra, amikor tovább szívták a vérét és egy lassú sóhajjal próbálta magában tartani a válaszát. Tudta, hogy kár volna itt bizonygatni, hiszen ha kiderülne, mennyit szokott kutakodni a könyvtárban a képességét illetően, csak további kényelmetlen kérdések merülnének fel a nagyapjában.
 - Kornél elemi kurzusához kell. Meg akartam neki mutatni néhány írást apától is, ha már itt vagyunk.
 - Szolgáljátok ki magatokat. De a nagyanyád polcát...
 - Tudom - legyintett nagyot Zalán, amint fülébe jutottak az engedékeny szavak. - Nem bolygatjuk, csak ha muszáj.
 - Ne legyen muszáj. - Géza papa hangjával együtt koppant a lábtartó az asztalon.
 Zalán válaszra sem méltatta, fél lábbal már kint is volt a műhelyből, fejével pedig intett Kornélnak is, hogy jobb ha mennek, mielőtt még több feltételhez kötik őket.
 Fanni sikonyálása vert visszhangot az erdő fái közt, ami azt jelentette, hogy a húgával sem kell bajlódni egy darabig. Még akkor is hallatszott kicsit, amikor benyitottak a főépületbe.
 - Oké, gyere - vezette tovább barátját a ház belsejébe, bele sem gondolva abba, hogy a kaotikus mindenség talán először túlságosan ingergazdag lehet neki.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 11. 23:28 | Link

Kornél


Kilesett a könyvtár ablakán, mert tompán, de hallotta Fanni visítását. Aztán el is húzott az üveg előtt, épp csak elkapta a tekintetével.
 - Hogyne. Figyi nagyapa, az unokád nem a Hollósi, hanem a Szárnyaszegett nevet készül tovább mélyíteni a köztudatban, ugye büszke vagy rám? Vagy netán tudsz valami olyat, amit én nem? Biztos szívesen mesélsz róla magadtól, ha már tizenhét évig vakon tartottál vele! - Pofátlanul nyújtózkodott fel egy polchoz, amit a többihez képest sűrűbben lepett már a por. Nagy valószínűséggel ahhoz nem lett volna szabad nyúlnia. Most mégis az óvatosság minden fogalmát nélkülözve egy ódon könyvet passzolt át Kornélnak. Már attól, hogy ráfogott az ember, érezni lehetett a törékeny, száraz papírt.
 - Tessék. Neked fixen találunk itt hasznos dolgokat - biccentett mellé bíztatón, hogy bátran lehet tanulmányozni. - Nagyanya bagolyköves jegyzetei. - Arcán látszott a felismerés, hogy ennyivel még jószerével semmit nem magyarázott meg. - Elemis dolgok. Aeromágusnak készült.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 12. 00:37 | Link

Armand


Mikor az idősebb Hollósi hangja újra betöltötte a pályát, a feketék vonakodva fordultak csak el a srácoktól. Segíteni akartak, de már így is túl sokan zsongtak körülöttük. A magyarok velük maradtak, a csapatkapitányuk ezt látván lefüttyentett a cserejátékosoknak.
 Míg a szervezők Armandot támolygatták az említett sátorig, a pirosak úgy szelték a levegőt a nézőtér felett, hogy mindenki kénytelen legyen utat engedni nekik. Zalán esetlenül próbált felzárkózni hozzájuk.
 Ilyen lesz, amikor vele is meg fog történni, igaz? Csak ott már nem lesz mit összefércelni rajta.
 - Sajnálom - motyogta, s érződött hangjából, hogy nem teljesen fogta fel, mit mondott előtte Armand. Azt sem vette észre, hogy ugyanazt ismétli, amit Rue jegyzetének végén olvashatott. Az idegen alakról. Amit a lány először érzékelhetett rajta kívül a Lélekszobában.
 Mindenki más bíztató szavakkal és kedves hanggal próbálták nyugtatni őket.
 - Szép reflexek, a fiúk sem csinálták volna jobban.
 - Még egy kis fájdalomcsillapító és érezni sem fogod.
 - A Magpies üzente, hogy meccs után felkeresnek titeket...
 - Hé.
 Zalán összerezzent, mikor valaki megkocogtatta a vállát. Egy nagyjából velük egykorú lány lehetett, kinézetre és kisugárzásra sem úgy nézett ki, mint aki odavaló lenne. Tengerkék szemével méregette őt, arcán sebtében unott grimasz futott át.
 - Szedd fel az álladat. Még félidőnél sem járunk, ne most ess szét.
 A levitás Armand felé fordult ismételten a lelkes vigyorát felfedezve bizonytalanul bólintott anélkül, hogy visszanézett volna a lányra.
 - Mi megvagyunk, szóval... - rekedtes hangját vállvonás kísérte. - De te... - mikor valami szöget ütött a fejében, fejét mozdította vissza, de a kék írisz helyett egy barna szempár meredt vissza rá. Egy idős gyógyító személyében.
 - Reméltem is - mosolygott kedélyesen a férfi, mintha Zalán hozzá szólt volna az imént. Értetlenül nyíltak szét ajkai és nyakát nyújtva kezdte mustrálni a sátorban jelenlévőket. Tényleg sokkot kapott.

Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 20. 17:24 | Link

Armand


- Nem - motyogta még mindig fókuszt vesztett pillantással. Végül sikerült közelebb férkőznie a Rellonoshoz. - Nem, minden oké.
 Ujjongás hallatszott be a sátorba, úgy érződött, hogy a meccs halad tovább, de Zalán nem bánta, hogy most eljöttek onnan. A többiek kedélyes hangulata lassan őt is megfertőzte, pár percel később már mosolyogva viccelődött Armand oldalán. A magyar csapat pár tagja, akiket újonnan küldtek vissza a cserepadra, már az ő társaságukat gazdagították és hiába mozgott Zalán apja a köreikben, látszott rajta, hogy kellemes meglepetés velük szóbaelegyedni. Még egy közös fotót is felajánlottak nekik, így bátran kijelenthették, hogy nem akkora tragédia, hogy lemaradtak a mérkőzés másik feléről.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 20. 18:28 | Link

Kornél


- Dunsztom sincs - rándított a vállán egyet és egyenként kezdte méregetni a régebbnél régebbi borítókat. - Nem kezdett vele sokmindent, a deffenzív bűbájokhoz nagyobb tehetsége volt. Legalábbis Borisz bá ezt mondta - utalt nagybátyjára, fel sem nézve a kutakodásból. - Vele jobban megértették egymást, mint mondjuk apával, gondolom mert ő sosem tervezett semmit a repüléssel. Azért ez is elég árulkodó. De azt még tudom, hogy amikor nagyapa elkezdte a bizniszt, a Fecske első prototípusát együtt dolgozták ki. És aero-elméletet vettek alapul, hogy tökéletesítsék.
 Halvány mosoly futott át ajkán, mikor az egyik könyvből előhalászott egy régi fotót, ahol még az apjáék fiatalok voltak. Áron nagy büszkén feszített seprűvel a kezében, Borisz pedig pofákat vágva figurázta ki fivérét a háttérben. Aztán az anyjuk úszott be a képbe, fontoskodva előrébb terelte kisebbik fiát. Pálcájával hadonászva magyarázott valamit a fotósnak.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2024. január 20. 18:32 Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 20. 19:20 | Link

Kornél


Halkan elnevette magát, csak utána válaszolt barátjának.
 - Mert nem izgatta. Más volt a terve az életével, nem akart szerintem változtatni, csak mert közölték vele, mit "kéne" vagy "lehetne" csinálnia. Az ilyesmit nem tudják akarattal ráerőltetni senkire sem. - Itt megállt a keze egy pillanatra. Próbálta gyorsan elvonatkoztatni ezt a saját helyzetétől. Hisz a mamája esetében az adottsága nem hivatás és halál közé próbált ékelődni. Csak simán akarat ütközött egy másik lehetőséggel.
 Újabb lényegtelen írások, régi tankönyvek, pergamentekercs a családfájukról. Szinte biztos volt benne, hogy Athanaczkovicsék nem egy polcon dugdossák a sajátjukat és valószínűsíthetően szerteágazóbb volt Hollósiékéhoz képest. Noha nem azért alakult így, mert szégyelték volna a vérvonalukat, csupán... nem ért többet, mint az emlékek, amiket ők maguk éltek át. Inkább azok nyomai voltak prezentálva mind a nagyszülei házában, mind az apjáéknál.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2024. január 20. 19:22 Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 20. 19:39 | Link

Kornél


Combjához csapta aktuális olvasmányát és a plafonra szegezte türelmetlen tekintetét.
 - Azért, mert folyamatosan görcsölsz mindenen! - fakadt ki kicsit hangosabban. - Nézz magadra! Két lábon járó ideggombóc vagy évek óta. És nem csak az elemi miatt. Minden miatt, mindent ugyanolyan súlyosan fogsz fel. Lehet, hogy csak el kéne kezdened elengedni magadat legalább néhány dologban és máris lenne előrelépés.
 Még több könyvet pakolt félre, most már az azok mögötti, elfeledett holmikat méregette. - Lehet nekem is ezt kéne csinálnom. Szarni az egészre. Vagyis... arra, ami éppen kevésbé fontosabb. Talán úgy is lesz jövőre.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2024. január 20. 19:40 Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 20. 21:01 | Link

Kornél


- Páros lábbal foglak seggberúgni, ha még akkor is panaszkodni fogsz - egy ütött-kopott robbantós snapszli paklija landolt a tenyerében. Két ujja közé fogta a legfelső lapot és frizbi módjára célzott vele Kornél tarkójára. Remélte, hogy csattanni fog.
 Még egy ódon varázspálcát is talált, amikor Zalán keze valami sokkal érdekesebbe ütközött. A polc mögötti fal egy ponton olyan... homályosnak tűnt. Fejét fordította oldalra, s a napfény pont úgy csillant meg az említett felületen, hogy az mégjobban felkeltse a kíváncsiságát. Vibrált az egészt, mintha...
 Most már könyékig merült el a polcban, hogy mégtöbb helyet szabadítson fel és odaférkőzhessen a platánpálcával.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2024. január 20. 21:02 Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 21. 17:16 | Link

Kornél


Megpróbálkozott egy Revelioval, ami részben működött is. A fal látszata szertefoszlott és egy bemélyedést fedett fel a könyvek mögött.
 - Azt hittem, nagyapa már az összeset megtalálta - mosolygott elégedetten a felfedezéstől. - Nagyanya telebűvölte a házat ilyenekkel.
 Megpróbált átnyúlni, és mégha számított is kicsit arra, hogy nem lesz ilyen könnyű dolguk, azt nem vette számításba, hogy egy láthatatlan erő hangos durranás kíséretében fogja hárítani az érintést. Zalán felszisszent és kezét rázva tántorodott hátra.
 - Jószagú trolltakony...
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2024. január 21. 17:53 Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 21. 19:09 | Link

Kornél


- Ugyanannyit tudok, mint te - fordult rá Kornélra, de csak amíg az ujját fújta, hogy ne égesse annyira. Mikor már kevésbé fájt, visszatért a fő problémához.
 - Védőbűbáj. De van valami mögötte - nyújtózkodott megint fel, beszippantva egy adag porfelhőt és amíg barátja is odadugta a fejét, járt az agya. Megfogta azt a pálcát, amit azelőtt a könyvek mögött talált - a sajátjával mégsem mert kísérletezni - és megböködte a láthatatlan fátylat. Megint fülsértő pukkanás az eredmény.
 - Na majd adok neked durrogást - felelte hirtelen felindulásból. És egy újabb lapot húzott a robbantós snapszliból. Kornélt hátrébb terelte a könyökével és ő is visszább lépett egyet, majd a kártyát hasonló mozdulattal, mint az előbb, nekidobta az szóban forgó pontnak.
 A megbűvölt játék szinkronban hányt szikraesőt a felhúzott bűbájjal és olybá tűnt, hogy repedés keletkezett rajta. Mintha csak üveg volna csupán. Még jó, hogy nem a platánnal próbálkozott, ki tudja, az mekkorát robbant volna.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2024. január 21. 20:15 Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 21. 20:11 | Link

Kornél


- Mit mondtam arról, hogy mindenen agyonaggódod magad? - kérdezte szórakozottan, amint egy második kártyalappal is betalált. Izgatottan mérte fel az ereményt. - Van ott egy doboz - közvetítette halkan. Sikerült lyukat ütnie a burkon, hogy lássa de épp csak akkorát, hogy...
 - Ezen az én kezem nem fér be - tartotta elé a tenyerét, hogy hozzámérje a szélességét, majd mindenféle megjegyzés nélkül, de jelntőségteljesen nézett rá Kornél ujjaira. Mi több, kíváncsian ragadta meg barátja csuklóját és tartotta a szilánkos réshez. - A tiéd lányosabb. Mármint kissebb.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 22. 14:45 | Link

Kornél


Tekintetét végiszántotta Kornél sörényén, ami még az övénél is kuszább volt.
 - Lehengerlő - jegyezte meg lenyűgözetlenül. Akár csak két fivér, csípkelődtek egymással. Kicsit oldotta a rejtély szülte feszültséget Zalánban, szóval valahol legbelül még örült is ennek.
 Ajkába harapott és az ablakot mustrálta újfent, amíg Kornél a dobozzal szórakozott.
 - Lehet, hogy nagyapa direkt hagyta így. Az is lehet, hogy az övé.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. január 22. 17:25 | Link

Kornél


Nem foglalkozott a nyafogással, hiszen ebben az esetben ez nem számított. Nem tudta egészen pontosan mit keres, hát hülye lett volna nem számba venni minden opciót.
 Óvatosan vette el az üvegcsét és döntött rajta párat, hogy megnézze mi van benne. Először valami bájitalnak hitte, de ahhoz túl... illékonynak tűnt.
 - Ez az, amire gondolok? - kérdezte bizonytalanul. - Mert ha igen, akkor... Hogy a fenébe tudom megnézni?
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. március 10. 17:19 | Link

Kornél


Még jó, hogy Kornél időben szólt neki, így volt ideje pénzt félretenni a vonatra, ha a hopp-por drága is volt, és egyedül hoppanálni még nem mert nagy távolságokra. Még mindig kicsit elképedve pislogott a kúria hatalmas sziluettjére, de most már több szorongással lépett a birtokra, mint az első alkalommal. Persze Kornél azért megint beletrafált, hogyan terelje el Zalán figyelmét minderről.
 - Nem gondoltam, hogy pont az fog kérdezni tőlem ilyesmit, akinek megígértem, hogy nem csinálom többet - felelte hitetlenkedő mosoly kíséretében és egy gyors baráti ölelés után áthúzta feje felett a válltáskája pántját. - Csak mutasd az utat.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. április 20. 06:02 | Link

Kornél


Az istállóba érve Zalán most már mosolyogva közelítette meg a régen látott abraxánt.
 - Szia Mountain... - motyogta neki, s bár már bátrabban mert volna hozzáérni az állathoz, hagyta inkább, hogy Kornél inkább előkészítse őt. Kevesebbet szenvedett, amikor fel kellett szállnia rá, mégis látszott rajta, hogy tapasztalatlanul üli meg. Persze ez most az önbizalmán mit sem csorbított.
 - Csináljuk - vágott bele Kornél utolsó szavaiba, és úgy dőlt előre, mintha a Kométát késztetné gyorsulásra. Mountain széttáruló szárnyai láttán úgy vette a levegőt, mintha életében először tölthetné meg a tüdejét éltető oxigénnel. Sajátjainak érezte az ébenfekete tollakat, amik maguk alá parancsolták a szelet.
 Tudta jól, hogy észben kéne tartania, barátja valószínűleg azért volt ennyire engedékeny a repüléssel, hogy ezzel is elnyomhassa kicsit Zalán kíváncsiságát a hülye titkolózását illetően. De nem érdekelte. Akkor és ott, a levegőben mindez nem érdekelte.
 Húzott egyet a kantárszáron, mint aki meg akar bizonyosodni róla, hogy most nem álmodik, s mountain engedelmesen vett egy éles kanyart, ezzel a kifutó felett maradva.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. április 20. 23:17 | Link

Kornél


- Lassítani! - üvöltötte nevetve, mert röhejesnek találta már a feltételezést is, hogy ezek után vissza akarjon venni a tempóból. Nem volt olyan sebes mint a seprű, de őszintén nem izgatta. Csak ne álljanak meg. Az már annál inkább lekötötte, hogy a nap fénye olyan vonzó erővel bírt most neki, mint gyanútlan molylepkének a pálca fénye.
 - Feljebb, Mountain - kiabálta önkívületében az állatnak. Nem számított rá, hogy érteni fogja, de próbált úgy dőlni a nyeregben, hogy egyértelmű legyen, mit szeretne. Feljebb. És még annál is feljebb.
 Teste már olyan régóta könyörgött az adrenalinért, amit most ez felszabadított belőle. Szemébe könnyek szöktek a menetszéltől és egy percig úgy tűnhetett Kornélnak, ha a fiú kitör a felhők fölé, eszében sem lesz leszállni onnan.
Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. április 21. 00:58 | Link

Kornél


Égkék szeme eszelősen villant, barátja figyelmeztetése csak arra volt jó, hogy a határt akarja feszegetni. Így a végén a hátas állt meg magától, Zalán lélegzete meg elakadt. Úgy fordította arcát a nap irányába ismételten, mintha egy kedves szerelmétől akarnák távoltartani. Persze, a sebesség éltette, de a magasság átformálta a repülés egész élményét valami csodálatos ideává, amit csak az ostoba volt képes megtagadni. Azt kívánta, bárcsak tényleg hozzá tartoznának az éjsötét szárnyak.
 Talán a légnyomásváltozás miatt lettek ilyen furcsán elvont gondolatai. Percekig repültek így a magasban, mígnem a fiú érezte, hogy fájni kezd a feje. Nem akarta megvárni, hogy kiderüljön, miért is pontosan: mert elszokott a magasságtól, vagy mert az ingergazdag környezet ki akarta provokálni nála a látomást.
 Hagyta inkább, hogy Mountain ereszkedni kezdjen. Persze ez nem jelentette azt, hogy ne használta volna ki még a levegőben töltött idejét maximálisan, de a vakmerő száguldás részéről már letett.
 Ki tudja meddig volt odafent, de nem is számított. Akármennyi is volt, kevésnek bizonyult.
 - Hazajöhet velem? - Mint egy nyafogós gyerek, úgy nézett le Kornélra földetéréskor. Megpaskolta az abraxán oldalát, hogy ezúton is kifejezze neki a háláját.
Utoljára módosította:Hollósi Zalán, 2024. április 21. 01:00 Szál megtekintése
Hollósi Zalán
Prefektus Levita, Jövendőmondó, Másodikos mestertanonc



offline
RPG hsz: 1481
Összes hsz: 1797
Írta: 2024. április 28. 06:10 | Link

Kornél


Felettébb mulatságos gondolat volt elképzelni, hogy a Babona legnagyobb gondja nem a furkász-szaporulat lenne. De Zalánnak még csak baglya sem volt soha. Nem biztos, hogy egy bődületes méretű abraxánnal kéne kezdenie.
 - Mountain-el azt hiszem, már jobban összeszoktunk - legalábbis szerette volna ezt hinni. Ha nem akarja nyomban levetni magáról, az jó jel kéne legyen.
 Még egy utolsót simított végig az állat szárnyain, melyeket akkor húzott vissza. Úgy, hogy meg ne sértse azokat, a levitás megpróbált lekászálódni a nyeregből. A testében még mindig túltengett az adrenalin, nehéz döntés volt talpával újra a földet taposni és nem a kengyelt feszíteni. Már most visszakívánkozott az égbe.
 Nem tudta szavakba önteni, mennyit jelentett neki, hogy ennyi idő után ismét repülhetett, de Kornél észrevehette rajta, hogy elérzékenyült. Hogy ezt leplezze, ismét Mountain tollaival kezdett babrálni.
 - Inkább azt mondd el végre, miért akartad, hogy átjöjjek - motyogta halkan kis idő elteltével.
Szál megtekintése
A fővároson kívül - Hollósi Zalán hozzászólásai (83 darab)

Oldalak: « 1 2 [3] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek