Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=814389#post814389][b]Lóránt Emma Regina - 2020.07.26. 19:37[/b][/url]

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Lassan megint ezer kérdés és teher szakad a nyakunkba, de az mérföldekre van, mi pedig papíron felnőttek, akiknek vannak igényeik. Szórakozás, mulatság, elszakadás a hétköznapoktól, vagy valami ilyesmi. Karolának nagyon kellett, nekem is, ő szakított Márkkal, én nekem meg nem jött be, akivel véletlen ismerkedtem meg, de csak egy a sok közül, akinek jó lettem volna ágybetétnek. Nem vagyok szent, de... az sem. Akit annak idején ajánlott, az egy sráccal jár, nem is akármelyikkel, de a szerencsém ilyen, már hozzászoktam, ha most mégis vesztesnek érzem magam, mégsem számít. Most Karolának van szüksége arra, hogy kikapcsoljon, még ha nem is látom összezuhanva, vagy csak jól tartja magát, hát nem álltam ellen annak, hogy kicsit messzebbre menjünk, mint a falu és ott keressünk valamit, amely elfeledteti, hogy milyen is az iskola falai között. Úgy történt, hogy béreltünk ki egy szobácskát Budapest egyik szegletében, így nem kellett a vonaton aggódni visszafelé, majd csak másnap, ha jól kisétáltuk magunkat a városban, reggeli és egyebek. Nem akartam nagyon hivalkodó sem lenni, így a fekete szettem húztam elő, kontyot tűztem hajamból és vártam arra, hogy mondja, mi a szíve vágya. Vacsoráztunk egy tök jó helyen, legalább valami elverem végre a zsebpénzem, előtte azért nézegettünk sok üzletben, a cipőm mondjuk onnan van, mert bár nem tartom magam boltkórosnak, de nem is tudtam ellenállni, így hát megvettem. Segítettem neki is válogatni, azt mondják a vásárlás erre is jó, meg a sok beszélgetés, hát mindkettőből akadt. Borral koccintottunk végül a kaja felett, nevettünk és hát olyanok voltunk, vagyunk, mint az átlagos lányok, akik épp nyaralnak, a boszorkány felünket totálisan félretettük. Jó, táskámban ott lapul a pálca, biztos ami biztos alapon, de nem nagyon szeretném használni. Sőt. El akarom felejteni, abban jó vagyok, így aztán mikor leszállt az este, egy szórakozóhelyre mentünk. Sok ember, pörgés, forgás, nagyszerű zene. Sosem éreztem ilyen jól magam, nagyon ritkán bulizom, erről Bence nem is tud, sőt, nem is mondtam neki hasonlót sem, mert tudom, hogy aggódna. De nincs miért, ez csak egy csajos este, aztán visszatérve lesz minden olyan, amilyen. Az idő telik, az éjszaka egyre fülledtebb, egy szempár, egy mosoly, és csak táncolunk. Minden olyan csodálatos. Képszakadás.
...
Melegem van, ezért lerúgom magamról a takarót, vagyis csak lendítem a lábam, rég nincs azon takaró. Kispárnát érzek sajgó fejem alatt, meg ahogy valami az oldalamba vág, talán valami ékszer? Öngyújtó? Lehet a rúzsom? Félhomály van, lehunyt szemeim mögül mégis érzem, hogy vakító fényáradat. Nyöszörgök egy sort, mert most már el is zsibbadtam, de mindenem olyan nehéz, hogy aligha megy. Mozdulok, eltűnik alólam az a vacak, fordulok, gördülök a másik oldalamra. Lábam és kezem is beleütközik valamibe, de a falnak hiszem, próbálok tovább aludni. De falnak túl puha, meleg, és hajas. Morcogok ismét, majd meg is nyugtatom magam. Karola az, hát nem egyedül voltam eddig sem, nincs semmi vész. Mégis, mikor megemelem magam, hogy lelkemnek és kissé zaklatott szívemnek nyugalmat magyarázzak, nem azt látom, amit lefoglaltunk. Az eleve két egy személyes ágy, ez pedig francia. Ez egy barnás tapétájú szoba, az fehér volt. Lassan ülök fel, majd nyílnak nagyra a szemeim, amennyire lehetséges. A bal karomon támaszkodok, jobbommal pedig kinyúlok és megrázom Karola vállát – remélem tényleg ő, és nem csináltam semmi hülyeséget, miután... Nos, nem emlékszem. Bántja a szemem a fény, ahogy hunyorgok, lepillantva pedig a feketém helyett egy fehér póló pihen. Mi a franc. Mi? Csak csajos napot, estét toltunk. Csak.
- Jézusom...

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=815383#post815383][b]Lóránt Emma Regina - 2020.08.09. 19:24[/b][/url]

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Egyre jobban nem értek semmit sem. Minden olyan jól indult és ment is, sőt, túl jó volt és túl szép, szinte már ilyenkor várja az ember, hogy na, most történjen valami olyan, amire nemhogy nem lehet felkészülni, de nem is tudna. Csakhogy, amikor benne volt az ember, nemigen arra és abban gondolkodik, hogy oké, még egy szám és utána minden átfordul a rosszba. Én sem ezzel számoltam, csak jót akartam Karolának, hogy ne legyen rossz kedve, magamnak is, hogy kicsit szálljak ki a komfortzónámból és történjen valami, meg persze, hogy nekünk ez jól essen. Nem számoltam azzal, hogy mi fog reggel fogadni. Sem később.
A lépésekre figyelve észlelem, hogy Karola ott van, ott jön ki a fürdőből és bár zsong a fejem és fáj, a látásom se tiszta még az álmosságtól és a másnaptól, de Karola nem mellettem fekszik. Szinte eláll a lélegzetem, ahogy elrántom a kezem attól a válltól, amely tapintásra sem egy nő válla, csak ez is később esett le. Magamban mantrázom a szentségelést, hogy mi van épp, majdnem sikítok is, de ezt úgy nyelem le, mint a hányingert, ami a felülés és a mozdulat miatt keletkezik bennem. A „te jó ég” ide lehet lassan kevés is. Meredt, nagyra nyílt szemekkel bámulom unokatestvérem, biztosan el is sápadtam az egészre, igyekszem nem elájulni. A tag csak horkant egyet és mocorog, ekkor nézek oda és látom, hogy mi nincs rajta, így legalább arcomba költözik egy szín a zavar láttán. Több se kell, a vékony takarót óvatosan dobom rá, hogy elfedje, de olyan lágyan, hogy erre se keljen fel. Még. Kell idő nekem, míg pánikolok, meg úgy mindent rendbe rakok, legalább annyira, hogy ne sikítsak, ténylegesen. Nagy levegő, ahogy esetlenül és óvatosan lemászok az ágyról és két lábra állok. Kicsit még szédelgek, a fehér póló leér a combomig szinte, biztos az övé, nemigen van más. Oké. Karola pedig csak mondja és mondja, ezerrel, miközben én készülök kiakadni. Ez nem lesz így jó. Gyorsan szemmel keresem a ruháimat, majd mielőtt bármit tennék, odasietek és felkapkodva őket, magamhoz szorítom. Remegek, érzem, hogy reszketek, pedig nem fázok. Biztosan hülyeséget csináltam, amire Bence, se a szüleim nem lennének büszkék és én sem. Sőt. De most, most még nem lehet kiakadni. Nem válaszolok egyenlőre, ráfogok finoman a nem tetovált csuklójára és visszahúzom ellentmondást nem tűrően a fürdőbe. Csak akkor nyugszom meg, amikor becsukódik az ajtó, kiszakad belőle egy sóhaj és majdnem a sírás is. De nem, nem sírok, felnőtt vagyok, aki, nos, aki hibázik és hibázni is fog. Csak akkor is… én _azt_ nem így akartam, ha megtörtént. Még mindig a ruháim ölelem, ahogy felé fordulok.
- Nem tudom ki ő! Sem hogy hol vagyunk… Nézd. Azt sem tudom, hogy kerültünk ide. A bárra emlékszem… - nyöszörgök, lepakolom a ruháim a hányingerrel küzdve és legalább a bugyim visszaveszem. Egy fokkal jobb, így ülök le a WC tetejére és tűröm hátra kócos tincseim, amik kibomlottak a kontyból. Nem, nem eshetek szét, még nem.
- Tetoválás. Idegen hely, idegen ember. Nagyon rossz történt, én úgy érzem – hangom elvékonyodik, de nem sírok. – Én lehet hogy azzal a valakivel… szóval érted… lehet hogy mi – mutogatok, mintha tabu lenne kimondani, hogy lehet szeretkeztem az éjjel, először és meggondolatlanul. Jaj, ebbe bele se merek gondolni… - Adj egy kis időt… nagyon fáj a fejem és szédülök – és haza akarok menni, inkább leszek béna és unalmas iskoláslány mint, mint… egy olyan, akinek ez az élete. Nem vagyok ilyen, csak a szám nagy sokszor, csináltam már más hülyeséget, hasonló ehhez és mégsem. Ott tudtam, hogy csinálom, itt pedig arra sem emlékszem, hogy megesett-e. Felnézek végül rá.
- Baj lesz ebből…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=816395#post816395][b]Lóránt Emma Regina - 2020.08.30. 22:08[/b][/url]

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

- Persze, hogy meg, elvégre nem hulla – válaszolok neki, kicsit csípősen, de halkan. Persze, hogy nem az, már csak az kellene, hogy valami krimibe is cseppenjünk, mint azokba a hülye könyvekbe és aztán kiderüljön, hogy ki a gyilkos. Nem. Itt valamit elrontottunk, ez teljesen biztos, de fogalmam sincs, hogy mit és hogyan. Roppant bosszantó a helyzet, mert egyszerre tudnék kiabálni, sírni és hazaszaladni anyáékhoz. Arra már nem is gondolok, hogy ha ezt Bence megtudja, akkor… nem tudom, hogy a nyakam tekeri ki, vagy szimplán csak akkorát csalódik bennem, hogy nem lehet visszacsinálni. Nem vagyok tökéletes, nem jó minden tettem, de igyekeztem mindig legalább józanul gondolkodni, nem is iszok és annyit és sokat, csak Karolának akartam jót, meg kicsit magamnak, erre tessék, belevittem valamibe, amibe nem kellett volna. Elfog a bűntudat is, nemcsak a harag és a szomorúság, fogalmam sincs, hogy hogyan fogom, fogjuk ezt megoldani. Semmiről nincs fogalmam és ez olyan rémes és ijesztő. Ez… borzalmas. Remélem, nem fog annyira megharagudni rám, hogy sose akarjon akár csak egy kávéra leülni velem a faluba, mert Merlin lássa lelkemet, ezentúl én tovább nem fogok menni, ott jó lesz minden.
- Igen? – emelem fel a fejem, amint már a fürdőben vagyunk, mert muszáj kimenni onnan, eleve ne keltsük fel azt a srácot, meg azért valamennyire jobb lenne jobban is lenni. Lehet be kéne ülni a tus alá, de az zajt csap és bár nem az én felsőm van rajtam, valahogy nem akarok ebben a házban – többet? – meztelen lenni. Félek, csak nem akarom mutatni, mert mindig valami vagány és talpraesett vonalat követek magamnak és látja azt a világ, ilyenkor azonban nagyon nem egyszerű. Nagyokat sóhajtok, próbálok legalább egyenesen ülni, nem a padlóra esni, meg hasonlók. Oké, eddig egész jó, de még mindig sikítanék.
- Hát, szerintem többet is ittunk és nem csak koktélt. Ittam már, egytől nincs bajom sosem – ennyire nem. Jó, fájhat a fej, lehet hányinger is, de nem, ennyire nem ütött ki sosem. Inkább nem gondolok bele abba, hogy lehet, hogy egy volt, csak került bele valami, ahhoz az már tényleg a legrosszabb eset lenne, az, amit ki sem szabad mondani.
- Én sem így akartam, csak egy jó estét, amibe egyik hülye sem rondíthat bele, kicsit nevetni, táncolni és vissza. De hát… - nézek körbe teljesen tanácstalanul, mégis mi a francot kezdhetek ezzel, de Karola könnyei megerednek. Teljesen érhető, nekem is le kell nyelnem a gombócot, majdnem felugrok, hogy átöleljem, de ahogy emelem magam, úgy szédülök is bele, így nem, nem fogok én ezzel most próbálkozni. Így nem sírok én, mert legalább erőt adok valamelyest? Fenéket. Összeszedi magát kicsit, felöltözik és hátamat a tartálynak vetve dörzsölöm meg az arcom.
- Semmit se akarok inni – nyafogok, mert attól tartok, lehet az is visszajön. Fogalmam sincs, mennyire normális most a gyomrom. Semennyire, de elveszem a poharat, amit ad nekem és apró kortyokat merek csak egyelőre ledönteni belőle. – Nem tudom, lehet ott hagytuk a szálláson. Mert hát, muglik közé minek vinni ugye – logikusan ez tűnik megoldásnak. – Ahh, nem akarom felkelteni, jobb ha alszik. Lehet nem akarom hallani, hogy mit mond – tényleg parázok most, sőt, inkább iszogatom a vizet, addig is telik az idő és nem kell kimenni. A kérdésére félrenyelek, köhögve engedem le a poharat, köpök ki némi vizet és remélem, rosszul hallottam. Amikor már képes vagyok beszélni, hitetlen meredek rá.
- Dehogy! Ilyenre ne is gondolj! – mert na, akkor nemigen egy lakásban lennénk, meg szabadon, olvastam ilyen könyvet is, amiben a lányt erre kényszerítették és nem volt kellemes. Nem, mi nem lettünk azok, de mire felkelnék és bármit tennék, nyílik az ajtó. Apró sikkantás hagyja el ajkaimat, ahogy meredek a belépő alakra, aki a kopogás után jelenik meg, nem is érdekli, hogy akár fürödhetnénk is, nem, csak jön és…
- O… oké – nyögöm ki, de semmi bátorság nincs a hangomban. Ahogy eltűnik, úgy teszem le a poharat, pattanok fel én is, hasonlóan ajtót akartam csukni, de csak meredek Karolára.
- Hát honnan tudjam?! Nem a pucér pasi, erre rájöttem – kissé idegesen járkálok fel-alá. Gyomrom is nyugtalan. – Most akkor menjünk ki? Ő lehet tud válaszokat adni…

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=820507#post820507][b]Lóránt Emma Regina - 2020.10.31. 23:54[/b][/url]

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Inkább nem akarok ilyeneket mondani, mondanám azt, hogy igen, sok volt, most vicces minden és majd mikor elmúlik a fejfájás, minden szép lesz és jó, mehetünk vissza a szállásra, majd vissza haza, bárhova, de nem, nem tudok ilyet mondani, mert ezerrel kattog a fejemben az, hogy valami mégis volt, valami történt, mert az biztos, hogy annyit nem ittam, hogy ne tudtam volna ott és akkor, no meg most, hogy hol a fenében vagyok. Márpedig, a baj megtörtént, így aztán, most állhatok tanácstalanul, hogy mégis mi a franc. Ez nekem sok, haza akarok menni, most fogok eltörni és az eddig erős, semmi sem árthat dolognak véget vetve sírva elrohanni. Aztán mégis nem. Hullámzok, érzem a rosszullétet.
- Biztos. Nézd, nem vagyunk ilyen… alpári nők, hogy literszámra. Érted. Szóval tuti biztos – vagy persze, csak egyszerűen nem bírjuk, még a keveset sem, és ez bár kellemesebb végkifejlet meg amúgy indok, mégsem jut eszembe, mert jelenleg túl egyszerű lenne ugyebár. Mint mindig ilyenkor. De nem, nem kattogok a témán, annyira nem akarok pánikot kapni, nem jobban, mint amúgy kaptam. Mindegy már, azt hiszem, mind a kettőnknek. Karola szipog, mindjárt sír, én is az előbb sírni akartam, de azzal, hogy kibukunk, semmit nem oldunk meg. Vagyis ez érződik abból, hogy én nem teszem, akkor ő sem alapon nem engedtünk teret a könnyeknek. Már nem. Vagy még nem? Nem tudom, azzal lennék előrébb, ha már hazafele tartanánk, egyelőre mégis a fürdőben bujkálunk és festünk úgy, mint valami kísértet-duó. Inni kell, ebben igaza van, de azt sem akarom leengedni, mert félek, tényleg kijön. Viszont rettentő üresnek érzem a gyomromat, szerintem, ha hányásról van szó, én azt már este megejthettem, ritkán történik meg, nem is nagyon szoktam, inni sem, szóval passzolom.
- Ahh, bánom is én, ha kijön. Nekem már mindegy – mint egy haldokló, de legalább ezt megiszom és vége. Vagyis nem, mert végül a szomjúság győz és eresztek még egy pohárral, de mire lemegy, úgy érzem, tele is vagyok. Akkor ezzel óvatosabban kell bánni. – Jó lenne, ha ezzel visszajönnének az emlékeim – viszont mivel nem csodavíz, ez nem történik meg. Más már igen és kizökkentett a majdnem elkezdődő nyugalmamból. Kapál a szívem, ahogy végre eltűnik az alak és úgy néz ki, most elrejteni sem tudom azt, hogy mennyire megijedtem ettől az egésztől és egy újabb ismeretlen alak felbukkanásától. Nem remegek, bár úgy érzem, de lehet, hogy csak a gyomrom csinálja idegességemben. Lehet kijön az a víz.
- I… igyekszem.. de ő se ismerős. Egyik se… - mert ő nem az alvó, hanem másik. Ennyire még most, a kómás agyam is működik. Mindegy. Mély levegő, kifúj, ismételgetem, miközben beszél hozzám és nyerem vissza a kis nyugalmam. Aprókat bólintok, meglep, hogy ő képes logikusan gondolkodni. Ha kitörök innen kiabálva, lehet tényleg dühösek lesznek, márpedig ehhez van kedvem, kiáltani és csapkodni.
- Jó, csináljunk. De ha valamelyik úgy nyúl hozzám… lecsapom, sikítok – mert legyen egy határ, amin túl ők sem mehetnek, nem? Elkel. – Lehetséges, bár kevés esélyt látok arra, hogy semmi sem történt, legyen ez az én bajom. Akkor jópofizzunk, amíg lehet és akkor majd mesélnek. Ha meg nem, kérdezünk, cselesen. Oké, meg tudom csinálni! – állok fel azzal a lendülettel, de nem az igazi, kicsit szédelgek. Megfogom a kezét, jobb is, majd el is indulunk, a srác meg türelmetlenkedik. A szemem forgatom, ahogy végül lenyomom a kilincset és kilépünk.
- Persze, hogy megyünk, csak bepúdereztük az orrunkat – sétálok a konyha felé, ahol készül a reggeli. És tényleg az. Nem látok rácsokat, semmit, csak egy normális konyhát, mégis aggódok. – Ó, mivel készülsz? – próbálok kedves lenni, miután a srác egy Na végre mondattal és ellenállhatatlan vigyorral pakolja az asztalra a menüt. Azt hiszem, ideje lesz leülni, így elengedem Karolát és így is teszek.
- Vad éjjel volt, kell az energia.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=821769#post821769][b]Lóránt Emma Regina - 2020.11.22. 14:01[/b][/url]

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

- Szerintem is, másképp én ide nem jöttem volna. Vagy nem tudom, csak jó okkal? Nem, nem hiszem… - rázom meg a fejem, de csak nagyon, nagyon óvatosan, mert félek, beleszédülök, vagy olyan hányingerem lesz, hogy kijön belőlem az a kevés víz, amit magamba sikerült dönteni. Már csak az kellene, mégis, úgy érzem, hogy jönne az, magától is.
- Nem lesz. Más nem, széttörök valamit a fejükön – motyogom, hogy majd én leszek a bátor hősnő, mint a filmekben, hogy majd a legnagyobb kalamajkából is kimentem magamat, magunkat, aztán happy end lesz a történet vége. Vagyis, inkább ezt akarom elhitetni magammal, nem pedig valami sokkal rosszabb kivitelű akármi, amitől csak idegesebb leszek, mint ami amúgy most is vagyok. Nem hiányzik ez egyikünknek sem, kimondatlanul őrizzük egymás nyugalmát és így, valamennyire talpon is tudunk maradni, mert az is opció, hogy egymás nyakába borulva sírunk, zokogunk és akkor végképp elveszünk. De nem, erősek maradunk. Vagy valami olyasmi.
- Lehet, hogy visszajön, igen – reménykedek, de ugye, az én agyam eleve máshogy működik, mint kellene, van annak hibája elég, szóval, nem vagyok én most abban az állapotban, hogy még a ködös emlékeket is kutassam, örülök, ha annyira nem zakatol, hogy kettőt is lássak tőle, ahogy néha szokása. Bízok abban, hogy ha nekem nem is, neki már jobban fog sikerülni, az is bőven elég lesz, ha annyival okosabb leszek, amit Karola tud. – Az biztos, hogy ha bulizunk is, akkor valami olyan helyen, ahonnan sehova se tudnak minket vinni… - mormogom, hogy akkor marad valamelyikünk szobája, egy terem, vagy Bogolyfalva, vagy akármi, de még egy ilyen inkább ne. Szerintem ezzel egyet fog érteni ő is, talán mondaná is, amikor bekukkant hozzánk az idegen és minden okos, bátor gondolatom oda, mert azt se tudom nagyon, hogy mit mondjak szerencsétlennek, nem még azt, hogy mit tegyek. Lehet, hogy a sorozatgyilkos és hasonló gondolatokat félre kell rakni, de mégsem olyan egészséges az, hogy csak így benyit, beszél és egyáltalán, ő tudja rólunk, kik vagyunk, na de fordítva…
- Basszus – sóhajtok egyet, kócos tincseimet rendezgetem, már csak a magam megnyugtatására is. – Áhh, csak nem kell csapkodni! Az eléggé rosszul venné ki magát, lehet mérgesek lesznek és… De az sem jó, ha mindent hagyok. Viszont, akkor, ha barátságos maradok, már könnyebben fog beszélni. Az meg, hogy mennyire messze vagyunk bármitől… ó, kár, hogy nem tettem még le a hoppanálás vizsgámat, már itt sem lehetnénk! – morgolódok magamban, bár nem azért nem tettem le, mert annyira nem volt kedvem, hanem mert úgy véltem, lehet nem elég jók rá a képességeim, de most, most nagyon jól jött volna. Mindegy is, abból kell dolgozni, ami van. – Nem akarok sikítani, akkor már baj van – nem tartom magam ijedősnek annyira, de most nagyon úgy érzem, bennem van a pánik. Nem lesz ez így jó, úgy érzem, főleg nem úgy, hogy hazudni kell.
- A jót kétlem, amúgy pedig ja, azt egész jól tudok, bár nem idegeneknek, akik mellett felkelek emlékek nélkül – ez nehezíti a helyzetet, de tovább bujdosni sem lehet, a végén még megint benyit és kicipel innen minket. Kiérve fogadom a kedves kis bókot, legyintgetek, hogy na igen, aki jól néz ki, az smink nélkül is, de hát, biztos nem fogok most szerelmes tinit játszani, amikor leginkább az ajtót keresném meg, de gyorsan. – Fogalmam sincs, tetszel neki vagy csak ilyen – súgom vissza, majd lehuppanok, hogy ha már reggeli, akkor jöhessen. Kell valami, más nem csak arra, hogy kiadjam később, de nem tudok sokat a kajával törődni, mert szemöldököm a magasba szökken, amint az éjszaka egy szeletje kiderül számunkra. Épp olyan meglepve nézek Karolára, ahogy ő érzi magát.
- Ja, hát biztos már akkor éhes voltam, nem szomjas, mégis fürödni kellett – vonok vállat, de  szívem hevesebben kalapál. Meztelenül fürödtem vajon? Remek. Ha ez valaha kiderül, a családom leszedi a fejem. – Hát, ki a fene fürdik ruhában, nem? Ti meg láttatok olyat biztos – most lenne kedvem sikítani, de inkább még vízre vágyom, pohárban. Azonban, nemigen van időm kérni se semmi, mert minden helyett, a nemrég még hortyogó srác ajkait érzem meg a sajátjaimon, amitől úgy fagyok le, mintha az első lenne. Elhúzódom, megilletődött pislogásom meresztem felé, a többi meg jót mulat rajta, Karolán kívül. Most nyúlok a lány kezéért és szorítok rá kissé, és tuti érzi, mennyire remegnek az ujjaim.
- He.. hello.. – próbálom kiverni az előbbit a fejemből. – Nehéz reggelem volt, szóval… öhm… ja. Kellett. Kérhetnék egy pohár vizet? – nem, most semmi frappáns nem jut az eszembe, csak a kaja kerül elénk, meg a víz és hallgatom, ahogy a srácok valami programról kezdenek el dumálni, vagy koncert, ahol előző este voltak. Na most mi legyen?
- Nem akarok elrontani semmit, de nekünk majd… szép lassan vissza kell érnünk.. haza. Szóval, hol is… vagyunk? – teszem fel végül a millió dolláros kérdést.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=823821#post823821][b]Lóránt Emma Regina - 2020.12.30. 16:37[/b][/url]

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

- Hát ha erre lesz szükség, akkor nagyon nagy a gond – szusszanok, halkan beszélek felé, bár, a kissé kusza fejemben azért annyi nyugalom maradt, hogy ha eddig nem volt gond és erre szükség, akkor talán a későbbiekben sem. Hiszen akkor már este is kellett volna valamely durva módszer, azonban, abból, amit eddig láttam belőlük, nem úgy tűnt, hogy karmolva, harapva lenne bármelyik is, így, talán, nagyon óvatosan kockáztatom meg, hogy annyira nem is lehetnek szörnyetegek, viszont, semmi nem zárja ki, hogy azért valamiféle hátsó szándékuk legyen. Leülve látunk rájuk jobban, illetve érezzük az illatok és a gyomrom nem a félelem miatt, hanem a tegnap este miatt nagyon zavaros és nem hiszem, hogy ha én most nekiállok enni, jobb lesz. Sőt. Nemigen voltam eddig még másnapos, ennyire sohasem, ahogy ennyire ki sem estek a dolgok sosem, egy-két folt, az még semmi, de ez olyan, mint mikor a balesetem volt és amire most sem tudok emlékezni. Ijesztő ez a hasonlóság, akkor is kicsit kiszolgáltatva éreztem magam, most viszont abszolút. Nem tudom, hogyan oldjam meg a helyzetet, mert mennék én, de szeretnék még aludni is, sokat, úgy a nap további részében, de, hát nem itt.
- Valamit kell enni, akkor legalább nem leszünk rosszul – legalább erre tudjam bíztatni, hogy pár falat, és amúgy is, ha el akarunk menni, ahhoz kell majd az erőnk is, nem csak az akaratunk. Bár, hogy mennyire sikerül majd az, hogy el is menjünk innen, az jó kérdés. – Én is – súgom vissza, hogy mennék már bőven, de aztán kicsit késve ugyan, de nekem is leesik az, hogy mi is történt. Hogy mi meztelenül? Ez már bőven elég ok lesz arra, hogy én elsüllyedjek később szégyenemben, mert mindig azt mondják, hogy kellenek a vad dolgok, de azért az, hogy ledobjam minden gátlásom és őrültségeket tegyek, valahogy ennyire és így sosem volt rá indíttatásom. Mire azonban bármit is tehetnék vagy legalább illedelmesen le tudnám tagadni, már ott is van az egyik az aurámban, belemászott, ajkait érzem a sajátjaimon és bizsergek én, csak épp a hidegrázástól és nem a jó érzéstől. Ellökném, de kezem nem emelem, remélem nem most töröm ripityára Karola ujjait, nem lenne kellemes, de bennem se kellemes semmi. Hamar abbamarad, nem tolakszik vissza, meg mert hirtelen kibököm, hogy akkor vizet. Ezt le kell öblítenem… Meztelen fürdés, idegen csók, mi lesz még ma? Gyorsan lepillantok a kezemre, nehogy az legyen, mint valami történetben, hogy gyűrű is van valamelyikünk ujján. Akkor lehet fejhangon sikítanék.
- Köszi – veszem el a poharat és nagy kortyokkal tűntetem el. A fürdőben nem volt kedvem inni, itt annál inkább érzem, hogy kiszáradt a torkom, az ajkaim, mindenem. Egy vödör sem lenne elég most, úgy érzem. Hamar ki is ül a pohár, tovább szorongatva hallgatom a srácot, hogy mi is a helyzet, hol is vagyunk, no meg, mi is történt. Nagyot sóhajtok, hogy nem lettünk elrabolva, Karola felé is nézek, hogy ez legalább kellemes felszabaduló érzés, de mégsem, mert ettől még a helyzet változatlan.
- Nem, úgy néz ki, több pohár sikerült, mint illet volna – teszem is le az üres poharamat, majd kicsit vidámabb ábrázatot húzok magamra, mert nem kellene úgy kinéznem, mint aki temetésen ül. – Értem, tehát a tónál és mi jöttünk. Hát akkor, valóban jó buli lehetett – sandítok a mellém ülőre, és már bánom, így ismeretlen, hogy miféle hülyeségeket beszéltem este. Persze, ezek után koncert. Mondanom se kell, hogy szinte tudom, hogy Karolának mennyi kedve van hozzá.
- Persze, hogy nem bánnád – talán hűvösebbre sikerül, mint kellene, de a fene se bánja, bár tudnám, mi a francot csináltam vele, hogy ennyire tapad. De mire hozzámérne, Karola szólal fel, így a srác megáll a mozdulatban, nekem pedig majdnem nevetni támad kedvem. Tapsolnék, de csak a torkom köszörülöm meg. Szegény srác, ez tényleg belém van habarodva? Jaj, nem néz ki rosszul, csak rosszul indítottunk.
- Nem a pasim – nem mintha meg akarnám nyugtatni. – Bence a bátyám, nagy darab srác, az ő pasija – mutatok Karola felé, és úgy látom, ez nem annyira tetszik nekik, mint amit vártak szöveget. – És igen, ezt felejtettük el. Lehet este vele benézünk a koncertre, de mozit terveztünk. Szóval… bocsánat a kalamajkáért, igaza van. Szórakoztunk és most szeretnénk hazamenni, vissza Pestre. Nem baj, ha segítetek benne, akkor talán máskor is találkozhatunk – ezt intézem a hosszabb hajú srác felé, remélve, hogy bedől és egyszerűbb lesz az egész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=826624#post826624][b]Lóránt Emma Regina - 2021.02.21. 14:03[/b][/url]

illusztráció egy furcsa este másnapjához

---

Próbálok enni én is, nem baj, ha később kijön, csak ne essek össze sehol, főleg itt nem, mert nincs rá szükség, hogy még ez is itt tartson. Erősnek kell mutatkozom, így, akkor is, amikor pontosan a leggyengébb vagyok, mert félek és nem volt velem még ilyen, tele vagyok kérdéssel. Azt sem tudom, mit kellene tennem. Elmenni egy orvoshoz, aki megmondja, valóban lefeküdtem ezzel az ismeretlennel? Elmenni csak a patikába, venni egy esemény utánit? De ahhoz, tudomásom szerint orvos kell. Viszont Bogolyfalván ezt nem tehetem meg, mert akkor Bence meg fogja tudni és iszonyatosan nagy gond lesz belőle. El akarom titkolni igazából ezt az egészet, szóval… Nem is tudom. Azt hiszem, ha valaha visszaérünk Pestre, Karolával és egy titoktartási szerződéssel mugli patikában fogok venni egyet és beveszem, így biztos, ami biztos, nem lesz semmi. De akkor is rettegek, főleg, hogy nem tágít, a srác úgy veszi, nálam, nekünk, van esély, meg tovább, viszont én biztosan tudom, hogy hiába néz ki jól, semmi sem lesz ebből, soha többé nem fogunk találkozni. Szép dolog, hogy hívnak minket koncertre, akárhova, viszont én nem akarok velük menni és Karola sem, ezt úgy is tudom, hogy nem szól semmit. Látom rajta, hogy kevésbé tudja magát tartani, mint én, aki simán színlel nyugalmat, mert sokszor kellett akkor is, amikor rettenetesen fájt mindenem, csak nem akartam, hogy mindenki sajnálkozva nézzem rám, babusgasson. Most nem akarom azt se, hogy hozzám érjen, így Karola cselekedett valamit és bevallom, meglepett. De nem adtam jelét, eszegetek és belemegyek a játékba, kicsit késve, majdnem elrontva, végül sikeresen. Kicsit sajnos elrontva, mert na, mégis a bátyámról van szó és még hazugságban sem tudok másképp gondolni rá, mint a testvérem, fúj, így nem megy, viszont az, amit kanyarítok, az igen. Bocsánat, Karola, de muszáj.
- Én épp szakítottam Gergővel, de remélem kibékülünk, szóval, nem állok készen még semmire – sóhajtok szomorúan, hogy akkor legyen már kerek a történet. – Ezért is buliztunk. Sajnálom, ha… azt hitted – szinte már komolyan így érzek a srác iránt, de úgy nézem, hogy nem veszi annyira magára, talán mégis esélynek, de elnémul. Lehet most törtem össze? Szegény. Még hogy csak a pasik játszanak szívekkel.
- Persze, hogy nem akar semmit, mert hű és szeretik egymást. Ezt még álmában is tudja, szóval örülök, hogy nem erősködtél – nézek szúrósan a tagra, szinte lelegyintem Karolát, hogy tudom én, mire céloz. Nem is figyelek rá, próbálok incselkedve előnyt szerezni, hogy legalább eligazítsanak és elengedjenek minket. Úgy tűnik, sikerült. Szinte máris vidámabban eszek pár falatot. Sőt, tényleg az vagyok, szabadulunk innen.
- Köszönjük. És tényleg, ha úgy adódik, még találkozunk is. Csak nekem is kell egy kis idő, meg nekik is kell idő – hintem el a dolgot, hogy kezesebbek legyenek és nem, nem értem, honnan jön ez nekem, ravasz vagyok, pedig zavarban, félve, hevesebb a pulzusom is. De jön.
- Azt köszönjük! – közben befejezem az evést és állok is fel, míg Karolát környékezi a másik. Sóhajtok, hogy csak nem akad le róla, így fogom a szalvétát, és egy tollat, amit nagy nehezen szereznek és leírok egy teljesen random számot. Mert nem az enyémet, az teljesen fix.
- Ki van kapcsolva valószínű, nem viszem buliba, mert ellopják és kifiléznek, ha megint új kell. De csörögj rám este – azzal már ott sem vagyok, felöltözök, összeszedem mindenem és megyek, amint kész az autó. Nehezen engednek el minket, végül amikor már csak a kocsi féklámpáját látjuk, felsóhajtok. Remeg kezem, lábam, mint a fürdőszobában.
- Ez, ez nagyon meredek volt. Karola, soha nem iszok többet, ennyit főleg. Sajnálom, hogy így alakult… de örülök, hogy nem lett gond – neki nem, én megleszek. Jól megölelem, mielőtt jegyet veszünk Pestig, és a vonatra felülve nyugszom meg igazán. A városba érve valóban keresek egy patikát és ezzel remélem, hogy lezárom magamban ezt a furcsa éjjel összes szálát. Természetesen, az én mobilom soha nem csörren meg, így, könnyebb lesz. De sosem feledjük, ez biztos.