37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
A fővároson kívül - Radetzky Médi hozzászólásai (16 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2023. október 2. 12:28 | Link

Adél
megjelenés


Ebben az új élethelyzetben szüksége van a már megszokottra, jelen esetben Adélra. Ők ketten ellentétek, mégis tökéletesen megértik egymást és tudnak úgy eltölteni órákat, hogy észre sem veszik az idő múlását. Lehetséges, hogy Médi kicsit jobban érzi magát attól a ténytől, hogy nem csak ő van szar helyzetben.
- Az író pedig Radetzky Médi? - nevet fel saját magát alázva. - Utolsó csók - olvassa fel a kezében tartott kötet címét és hümmögve lapoz bele. - Roberto halálos ágya mellett ülve nem volt más választása Rosalindának, be kellett vallania súlyos titkát. A testvére a gyerek apja - olvas fel belőle félhangosan, majd sűrű pislogások közepette becsukja a könyvet és gyorsan visszatolja a többi közé. Ez nem az, amit keres.
- Egyik sem, sajnos. Bár poénos lenne ezekkel telepakolni a polcot otthon, valószínűleg az első három olvasmány után beállna az agyhalál. Mint amikor anno megismertem a kedves férjedet. Mondjuk... Ott inkább nála állt be agyhalál - ingatja a fejét a kedves férjecskére gondolva. Médi többször gratulált már az évek során Adélnak ahhoz, hogy elviseli az embert.
- Egy pár normálisabb regény és feketemágia tudomány érdekel. Elég üres még a lakás. És amúgy a te történetedből tényleg könyveket lehetne írni, nem gondoltál még rá?
Szál megtekintése

Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2023. október 2. 15:57 | Link

Adél
megjelenés


- Köszönöm, majd átgondolom - bólint somolyogva és hirtelen majdnem kibukik belőle, hogy azon már nem kell segíteni. Bár az övé még mindig izgalmasabb lehetett, mint a könyvíróé.
- Hé, nekem is vannak romantikus regényeim - védi meg valamilyen szinten a hozzá hasonló embereket, akik egy bögre tea és egy zacskó ropi társaságában képesek órákon át bújni ezeket is.
- Kell? Miért kell? - szökik fel a lány szemöldöke. Adél férje meg a kötelező jellegű babusgatás valahogy nem passzolnak össze, vagy már túl régen találkozott velük. - Kezdem sajnálni szegényt, milyen sorsa kárhoztattad - nevet és cicceg röviden, miközben a feketemágia polchoz sétál Adél mellett.
- Hogy tessék? Hogyan szelí... Azta. Olvastad a múlt heti Nekeresd hírekben, hogy valaki egy kerti törpét vett feleségül? Azt hittem, annál betegebb dolog nem lehet - meglepetten pislog a könyvre, amit bedob a karján cipelt kis kosárba. Már csak a vicc kedvéért is hazaviszi.
- Nem vettek fel az Akadémiára. Vagyis... Nem vettek volna fel, a papa viszont a hátam mögött el akarta simítani a dolgokat, de anya lebuktatta. Szóval megbaszhatom az álmom, hogy auror legyek, helyette átoktörést meg sötét varázslatokat tanulok - Médi nem szokott gyakran alpári kifejezéseket használni, de érződik a hangján is, hogy idegessé válik a témától. - Azt mondták, te maradtál a művész vonalon. Az mit takar? És hogyhogy? Nem akarnál otthonülő feleség lenni? - őszintén érdekli, mi van mostanság Adéllal, de arra még nem mer rákérdezni, milyen a házasélet. Közben levesz egy Portréba zárt ellenségek címmel ellátott kötetet, felmutatja a barátnőjének és elvigyorodik. - Ez még hasznos lehet.
- Eddig nem, mert úgy volt, hogy befejezhetem az Akadémiát... De most mi lesz, nem tudom. Talán csak emlegetned kell és holnap berepül a meghívó. Vagy nem, mert kitagadnak előbb a családból - felhúzza a vállait, ő sem tudja igazán. - Milyen volt nektek, Adél? Úgy értem...milyen házasnak lenni?
Szál megtekintése

Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2023. október 2. 17:35 | Link

Adél
megjelenés


- Ő már most jó férj - gondolkodás nélkül vágja rá, még el is mosolyodik a gondolattól, hogy a vőlegénye mit meg nem tett az ő boldogságáért. De tényleg ez lenne a boldog házasság titka? Valahogy azt is leszűri, hogy Adél nem teljesen őszinte, valami más lehet a dologhátterében, faggatózni azonban nem fog.
- Ugye? Hiszek a szabad szerelemben, még a félóriások...oké...de egy kerti törpe? A következő könyv a Gyereknemzés egy inferussal lesz vajon? - ha már szelídíteni lehet őket, ugye...
- Nem fogom. Az a baj, hogy sokkal jobban dühít a papa háttérben való munkálkodása, mint hogy nem vettek fel. Nekem is inkább festőnek kellett volna mennem, akkor egy szakon lehetnénk most - most először mondja ki, ami azóta rengetegszer megfordult a fejében. Hosszan, szinte már megkönnyebbülten sóhajt fel. Gyerekkori álom volt, amibe belehajszolta magát és rágörcsölt, de túl sok időt pazarolt rá feleslegesen. Ahogy Adél mesélni kezd, Médi egyre közelebb érzi magához.
- Jogos. Ha Willhez kéne feleségül mennem, én már leszaladtam volna a térképről és inkább hajléktalan lennék - ezen gondolkodnia sem kellene és borzasztóan sajnálja emiatt Adélt. Nem lehet könnyű olyasvalakivel családot alapítani, mint a Krise gyerek. A folytatásra viszont szép lassan kikerekednek Médi barna szemei. Még szerencse, hogy idő közben a feketemágia polcnak dől és nem esik össze a szívrohamtól, amit Adél nyers tényközlése okoz.
- Nem, nem Andrássy - megrázza a fejét, legalább ennyit tud rá mondani azonnal. - Hozzá akarok menni, de félek, hogy rámegy a barátságunk. Szeretem Damient, még ha szerinte ez nem is több, mint egy fém és egy darab papír. Utazgattunk nyáron, nagyjából bepótoltuk a múlt tanévet, más ő, mint a semmirekellő férjed... Ne haragudj, nem sértegetni akarom - a cipőjét fixírozva árulja el, ők milyen viszonyban is állnak a fiúval. - Utálok aranyvérű lenni - összegzi lényegre törően. Egyszerűbb dolguk lenne, ha minden normálisan zajlana és nem mások elvárásainak kellene megfelelniük.
- Nekem erre kell egy kávé, te mit gondolsz? Jut eszembe, ha ráunnál a kedves férjedre, nálam mindig van egy szabad kanapé számodra. Maximum el kell viselned, hogy a kutya nyalogatja reggel az arcod - mosolyog most már, mert minél többet beszél érzéseiről, annál kevésbé érzi a mellkasában azt a szorító érzést. Visszafordul a polchoz és leemel egy három kötetes sorozatot az átkokról, majd fejével az ajtó felé biccent. - Pumpkin spice latte? Azt szereted, ha jól emlékszem...
Szál megtekintése

Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2023. október 2. 19:49 | Link

Adél
megjelenés


- Nem érti, miért nem akarom a segítségét - forgatja hozzá a szemét. Az öregek, akiknek hatalom van a kezükben úgy játszanak vele, mintha semmi sem múlna rajta. Pedig Médinek az élete múlt volna rajta, a jövője. És a büszkesége nem engedte.
- Szavadon foglak. Egyébként is régen láttam már az alkotásaidat - ez amolyan kénytelen leszel megmutatni pillantással egybekötött megjegyzés Médi részéről. És mennyivel jobb téma a művészet, mint a valóságuk! Az aranyvérűek kényszerházassága, ami Adél részéről sokkal nehezebb, mint a szőkeségnél. Sőt, Radetzkyék még csak nem is vontak be plusz embert azért, hogy elsimítsa a házasságukat. Őszintén szólva nem irigyli a Machay lányt.
- Szeretnék rákérdezni, mi vitt rá, hogy a nevelés mellett dönts, de nem biztos, hogy a szűz füleim szeretnék ezt a sztorit hallani - lassan ingatja a fejét és kínosan felnevet. Nem kell ahhoz ismerni a pár tagjait, hogy az ember tudja róluk, nagyjából milyen titkaik vannak odahaza.
Médi közben felvázolja, milyen az ő kapcsolatuk, és mielőtt jobban belemennének, felveti a kávé, valamint a nála való csövelés lehetőségét. Adél válasza viszont meglepi, meg is torpan és visszafordul felé.
- Na na na! Állj csak meg - szinte döbbenten néz előbb a lány szemébe, majd a hasa felé. Nincs nagy forgalom az üzletben, de jobbnak látja nem rákérdezni. Pár másodpercig csak kérdőn néz rá, várva valami választ, aztán a kasszához megy kifizetni a könyveit.
Még szerencse, hogy kifelé mennek már, amikor olyan témák kerülnek elő, mint a beszélgetés Damival és a gyerektéma. Így Médi tud venni egy nagy levegőt.
- Azon voltunk, hogy felbontsák az eljegyzésünket, de hat év... Az rengeteg idő. Azt hiszem hozzászoktunk a gondolathoz, de nem. Nem beszéltünk arról, mi lesz, ha tényleg megtörténik - ajkára harap és rágcsálni kezdi, egy kis ideig csendben sétál a lány mellett. - Fogalmam sincs, ő el akar-e venni. Én egyszer szeretnék gyereket is, de nem így...elvárásra. Jó hogy nem mozit várnak az embertől. Komolyan végighallgatták? Mondd, hogy nem - elhúzza a száját és várja, hogy Adél nemet mondjon. - Egyébként is évek óta ott alszom közben nála, biztos azt hiszik, már rég túl vagyunk mindenen - szinte már fecseg, de bosszantja a dolog, hogy a mai világban ez még tényleges elvárás egyes családok részéről.
- Szóval akkor Adél, nagynéni leszek? - ha már így a gyerektémánál vannak, rá is kérdez, mi a helyzet kicsi Krise fronton. Nem maradt le az első bébiről sem, épp ezért nem lenne felhőtlen az öröm, de valahol meg mégis. - Ekkora pici lába lesz - mutat nagyjából öt centit nagy vigyorral az arcán.
Szál megtekintése

Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2023. október 3. 16:31 | Link

Adél
megjelenés


Van, amit annyiban hagy és vannak azok a dolgok, amiket biztosan addig fog hajtani, míg el nem éri. Ilyen például az a véletlen elszólás Adél részéről, amit Médi nem a boltban akar kitárgyalni, de biztosan rá fog kérdezni újra. Ők nem éppen a szülőségre termettek, ezért valahol szívesebben beszélné le Adélt a gyerekvállalásról, a másik, nagyobbik részről viszont iszonyatosan boldog lenne, ha lenne egy kicsi Krise, akit babusgathat.
- Tudom, muszáj lesz, de nyitott házasságot... Azt biztos nem. Részemről nem - nagyon könnyen kijelenti ezt, egy részét talán már meg is beszélték a kedves vőlegényével, na de hogy ez a gyakorlatban ténylegesen hogy fog kinézni, azt ennyire biztosan úgysem fogja tudni. Viszont sokat jelent a támasz és segítség Adél személyében.
- Basszus, mekkora hülye ez az ember, hogy inkább bealudt - nevetve ingatja a fejét. Will sosem lesz a szíve csücske, sőt. Talán most épp normális, de hát...meddig tart vajon ez az időszak? Ha Médi férfi lenne, a tenyerén hordozná a feleségét és a nászéjszakájukon is azon lenne, hogy kielégítse az igényeit. Bármilyen értelemben.
A kávézó ajtajában megállva tér végül a lényegre, ami azóta foglalkoztatja, hogy a lány válasz helyett a vállát vonogatta. Médi a felé nyújtott kézre pillant, aztán hagyja, hogy a kis dudorra vezesse az övét. Ajkába harap, a szemei kikerekednek és legszívesebben hangot is adna örömének.
- Merlinre - ennyit nyög ki széles mosollyal és rásimít a lány hasára, mielőtt visszahúzná a kezét. Érdekes látvány lennének, ha Médi percekig itt tartaná a kezét Adél hasán. - Bármikor. Komolyan. Értek a babákhoz, tudod, sok van a családban. És mikorra állítsam fel a babaágyat? - kérdezi a kilincs után nyúlva. Maga elé engedi barátosnéját és egy ablak melletti, de félreeső asztalhoz indul.
- Terveztétek vagy ő akart jönni? Én biztos rettegnék... - nem tér ki arra, hogy a legutóbbi után biztos nem vállalna újra terhességet és gyereket, de talán már ezzel a faggatózással is túlmegy a másik határain. - Nyugodtan szólj, ha nem akarsz róla beszélni. Bocsi, csak hát végre valami jó hírt is kapok.
Szál megtekintése

Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2023. október 8. 15:22 | Link

Adél
megjelenés


A nyaralás óta Médi fejében többször is megfordult a gondolat, amire Adél most hangosan rá is kérdez. A lány részéről egyértelmű, hogy ha már van férje, akkor nem szeretne más felé kacsingatni. Motoszkál benne az a furcsa érzés is, ami a Balatonon, amikor a lányok kinézték maguknak vőlegényét. Az elmúlt egy-másfél évben mélyültek el az érzései, de kellett idő hozzá, hogy rájöjjön, nem azért akar a Felagund fiú felesége lenni, mert ő a legjobb barátja és még mindig jobb ez a lehetőség, mint egy idegen. Nem. Barátnője kérdései csak világossá teszik számára is, hogy menthetetlenül beleesett Damienbe. Valószínűleg igaza van Adélnak, le kell tisztázniuk, mit várnak a házasságtól és egymástól, a szöszinek vallania kell érzéseiről. Ahogy azt is el kell mondania, hogy nem akar nyitott házasságot, de nem várja ugyanezt cserébe. Még mindig azt szeretné, hogy a fiú boldog legyen. Magának pedig csak egy nyugodt délutánt szeretne, miközben kifaggatja a kismamát.
- Willel majd felváltva masszírozzuk a lábad - felnevet, de egészen komolyan gondolja. Szeretne Adél mellett lenni, legalább valami hasznosat is csináljon a felesleges, kudarcba fulladt nyomozás helyett.
El sem tudja képzelni, milyen érzés lehetett a gyermek elvesztése, ezért nem is akarja firtatni. Inkább a pozitív dolgokat szeretné bevonzani anyukának és pocaklakójának.
- És most már a kedvenc nagynénje is - vigyor kúszik arcára, gyermeki lelkesedés hallatszik a hangján. Ha nem is rokonok, a világ legjobb nagynénje címre pályázik Krise-éknál. - De tényleg, Adél, ha Will nem akar veled ultrahangra menni, vagy bababútort választani, tudod hol találsz. Már egész jól eltájékozódom az ikeában - ezzel megválaszolja a kérdést is valamilyen szinten, majd megvonja a vállát. A feléjük repülő tálcára pillant, már majdnem meg is köszöni neki a habos csodákat.
- Fogjuk rá. Bercivel kifestettünk, az jó buli volt. Te tudtad, hogy milyen kényelmes egy normális ágy a felfújhatós matrachoz képest? Hú... Rég aludtam annyira jól, mint első éjszaka - szinte le van nyűgözve az ágytól, amit végül választott. - Van egy oltári jófej szomszéd pasi, szerintem az eseted lenne - szemtelenül vonogatja a szemöldökét, továbbra is mások szerelmi életét tartja a legizgalmasabbnak. Milyen praktikus lenne őket összehozni, csak a szomszéd lakásig kellene mennie, ha találkozni akar Adéllal vagy a babával... - Idősebb, de max tíz-tizenöt évvel, a minisztériumban dolgozik. És szereti a kávét. Na?
Szál megtekintése

Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2023. október 9. 09:23 | Link

Adél
megjelenés



- Még a végén összebarátkozunk - épp csak azt nem mondja, hogy Will lesz a legjobb barátja, vagy mégis vevő a nyitott házasságra és lesz majd ő a harmadik az ágyban. Maga az elképzelés is érdekes.
Azért az új családtag érkezése minden családot megmozgat, beleértve a már családtagnak számító barátokat is. Médi sok születést megélt már odahaza, kinél lelkesebb volt, kinél kevésbé. Addig nyugodt, amíg ezt nem tőle várják el. Valószínűleg kiszaladna a világból, ha most azt mondanák, egy éven belül unokát, dédunokát akarnak. Erre a gondolatra a sorban állva csuriba szaladnak ujjai, rukkolva önmagának, hogy ez ne következzen be.
- Ő - bólint hosszan, ajkait összepréselve, hogy ne nevesse el magát. - Furcsák vagytok. Mindent rá lehet fogni a babákra? Anya amikor velem volt terhes, mogyoróvajba mártogatott uborkát evett. Nem szeretném kipróbálni...de rám fogta, hogy én akartam - viccesnek találja ezeket az ízlésficamokat terhesség alatt. Alig várja, hogy Adéltól hallja a többi problémát, ami ezzel jár. Dagadó boka, pipa. Húsgombóc az ikeából, pipa.
- Az ágyam vagy a szomszéd pasi miatt? - vigyorog vissza. - Nagyon bele akarsz vinni a rosszba, gyanús vagy - összeszűkíti a szemeit, de az édeshármas Damival elképzelésre fülig pirul. Inkább a tejszínhabba bújik, mintha nem lenne túlságosan forró a tökös latte. A Damival rész...igen. Hogy hármasban...nem.
- Mi? Will ennyire jó az ágyban, hogy már csak vele? Nem akarom elhinni - őszinte meglepetéssel mered Adélra. Nem gondolta volna, hogy ez nagyobb sokk lesz a terhességnél is. Azt pedig végképp nem, hogy erről fognak cseverészni a kávéjuk fölött.
- Ne gondold, hogy úgy nézek rá. A minisztériumból már ismertük egymást, de még ha ki is akarnék vele kezdeni, gondolhatod mit mondana. "Nem lehet, kisasszony. Ha ezt a nagyapja megtudja, vége a karrieremnek." - Előadja és szemét forgatva sóhajt fel a végén. - De ha tudni akarod, tojásért már átkopogtam hozzá. És néha együtt kávézunk a teraszon. Ő a sajátján, persze.
Szál megtekintése

Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2023. október 13. 18:30 | Link

Adél
megjelenés


- De a nutella az egyik legjobb dolog a világon. Máris bírom az unokaöcsémet - vigyorodik el. Ha Adél szerint a gyerek kívánós, akkor a gyerek az. Médinek ebbe nem lehet sok beleokoskodása, hisz nem volt még ebben a helyzetben, pont annyit ért hozzá, mint egy kisiskolás.
- Ezek nem szabályok, nem vágyom rá, hogy megfektessem magam egy vadidegennel. Ha emiatt nem fogsz velem barátkozni... - be sem fejezi a mondatot, csak cicceg egy sort és a fejét ingatja. Ha emiatt barátkoztak volna eddig is, már régen rossz lenne. - Gondolom Willt ez nem igazán zavarta - tudja ő, hogy Damient sem zavarná, épp ezért nem miatta nem keresi máshol a boldogságot. Leginkább sehol, ez a legjobb kifejezés rá.
Kíváncsian hallgatja a választ és próbálja elképzelni, mire utal ezzel Adél. Talán jobb, ha nem vizualizál semmit. Amennyire ismeri Willt és amennyire szabados Adél, valószínűleg nincsenek kemény határaik felállítva.
- Szóval szereted ha a falnak vág - bólint tudálékosan, mert ha tapasztalata nincs is, könyveket olvasott a témában. Érdekes, hova terjed az emberek fantáziája az ágyban.
- Azt mondod, legközelebb ha átugrok tojásért, az övét is marjam el? - felnevet a saját gondolatain és sóhajtva ingatja a fejét. - Most nézd meg, mit hozol ki belőlem... Borzasztó vagy! - átnyúlt az asztalon és finoman megpöcköli Adél karját. Hiányzott már Médinek, hogy valakivel ennyire könnyeden tudjon beszélgetni.
- Hát...nem. Vendégpapucsot láttam meg egy családi fotót az előszobában, semmi nőre utaló jel nem volt. Gyűrűje tuti nincs, csekkoltam neked - kacsint a barátnőjére. - Amíg nem látszik a hasad, szerintem simán összehozlak vele. Most komolyan, Adél, melletted engem észre sem venne - és ezzel neki semmi baja, vigyorogva vonogatja a szemöldökét. Új életcél; összehozni a szomszédot Adéllal, aztán szomszédként nagynéniskedni a kisfiúval.
Szál megtekintése

Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2023. október 15. 11:24 | Link

Adél
megjelenés


- Nem is kérdés - bólint határozottan. Médi nem titkolta soha, hogy szeretne majd családot ha elég felnőtt lesz hozzá. A következő tízéves tervben ez nem szerepel még, ezért is örül annyira Adél bébijének, legalább lesz kin kiélnie magát. Az összes pénzét furcsa könyvekre és babaruhára fogja elverni.
Miközben a barátnőjét hallgatja, újra meg újra megemelkedik a szemöldöke. Azt eddig is sejtette, hogy Krise-ék házassága nem éppen normális és nyilván nem a szereteten alapul, de hogy Will a tulajdonának tartsa a feleségét, valamint féltékenykedjen a saját testvérére... Ez nem tartozott az alap elképzelésébe. Médi fejében a beszélgetés mélyülésével kezd realizálódni, milyen az ő kapcsolatuk. Habár a Sárkányölőbe nem vették fel, nem lett volna rossz auror. Látja Adél arcán azt a pillanatnyi változást, de a megjátszott könnyedség miatt nem firtatja. Talán jobb erről nem itt beszélni, sőt, nagy valószínűséggel ez olyasmi, amit jobb nem is tudnia. Elviccelődni a házasságon és megtudni egy titkot más, mint beleártania magát egy kapcsolatba, ami csak a felszínen tűnhet normálisnak.
Ezeket tudva egyébként még nagyobb lelkesedéssel hozná össze az új szomszéddal, aki még csak nem is néz ki rosszul, ráadásul kedves is. Mert adott tojást, ugye.
- Azt mondod, felpuffadtál - megvonja a vállát. Az elképzelés egyszerű; gyors kavarás, aztán ráérnek randizni és hoppá, szomszéd úr már nevelheti is a kisfiukat, Médi meg csak a szomszéd lakásba kell, hogy átugorjon babázni.
Ahogy egyre belemélyednek a témákba, úgy a poénkodás is kezd komolyabb hangvételű beszélgetéssé alakulni. Túl sokszor megkapta már, hogy önző és csak magával foglalkozik, ezért a kávéspoharat kocogtatva hallgatja Adélt. Mert persze abba nem gondolt bele, milyen lehet ez neki. Csak abba, milyen jó, mikor az embernek a lábai előtt hevernek az emberek és ehhez a kisujjukat sem kell mozdítaniuk.
- A vélaság is te vagy, szóval szigorúan véve mindenki önmagadért szeret - halvány félmosoly húzódik ajkaira. - De ha ez számít, én csúnyán és szipirtyóság nélkül is szeretnélek - teszi hozzá, mielőtt kiürülnének a poharaik.
- Egy óra múlva állásinterjúra megyek, el kell tartanom a kutyám - az órára pillant, de azt kívánja, bárcsak már túl lennének rajta. - Vagyok olyan hülye, hogy a minisztériumba akarjak visszamenni, hátha sikerül leváltatnom a miniszterünket. Csak formalitás egyébként, három évet töltöttem ott, simán felvesznek. Papa rég berakott volna a bizottságba meg a bírói székbe, ha rajta múlna, szóval Adél... Te véla vagy, én meg Radetzky. Mindketten rácsesztünk, ahogy kell.
Utoljára módosította:Radetzky Médi, 2023. október 15. 11:25 Szál megtekintése

Felagund-Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2024. április 16. 21:09 | Link

Eddie

Borzasztóan jól érzi magát, az a helyzet. A motorozás valahogy kimaradt az életéből, meg a szőke pasikba való kapaszkodás is. Lehetne tippelgetni, melyik is tetszik neki az egészben jobban. Elengedte magát, ez látható az arcán, a fene nagy szemein, amik csillognak a kellemes érzéstől és persze az előtte elterülő habos-csokis gofrin.
- Megeshet - vonja meg a vállát vigyorogva. - Mi van a határon túl, amiért át akarnál csempészni? - kíváncsi, nem úgy, mint akár néhány nappal ezelőtt, amikor erre csípőből rávágta volna, hogy húzzon Eddie a francba.
- Kóstold már meg, nagyon jó - ajánlgatja a gofriját a tányérját közelebb tolva Szőke herceg urasághoz.
Szál megtekintése

Felagund-Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2024. április 16. 21:12 | Link

Eddie

Médi kacag és a fejét ingatja, mindezt még véletlenül sem harsányan teszi. Közelebb hajolva repteti a jó nagy falatot a szájába, hát bolond lenne nem belemenni a játékba. Még meg is törli a férfi szája sarkát a szalvétájával.
- Vigyázzon Tóth úr, ha ilyen szép ötletei vannak, még a végén magába szeretek - viccel, tényleg csak annak szánja, sejtése sincs róla, hogy ezzel milyen lavinát indíthat el. Otthon a férje meg azt hiszi, biciklitúrán van a Balatonon...
- Mehetünk, de! Veszel nekem bikinit, mert azt nem hoztam - és vigyorog, mint a tejbetök, miközben lelkesen folytatja cukorsokkját.
Utoljára módosította:Felagund-Radetzky Médi, 2024. április 16. 21:12 Szál megtekintése

Felagund-Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2024. április 16. 21:14 | Link

Eddie

Ha Médi tudná, menekülőre fogná úgy két hónappal ezelőtt, tényleges eltiltásért folyamodva. Bárcsak ezt tette volna és nem Kaposváron üldögélne élete megrontójával...
- Jó, megveszem magamnak - az kéne még, hogy egy szál cérnatangában pancsikázzon miatta, na nem. Szabad kezével tol is egyet Eddie fején, hát ne nézze már őt így!
- Lakót... A férjemet lefoglalja a sok papír és ember, hidd el, örül ha otthon legalább csend van és nyugalom a macskákkal - talán most beszél először ennyit Damienről. - Fejezd be ezt az idegesítő vigyorgást, azt hiszed, nyert ügyed van, mi? Inkább egyél még. - Kérdés nélkül töm egy újabb falatot a férfi szájába, főleg mivel a kávé már elfogyott, így le sem tudja öblíteni. Médi pedig ördögien vigyorogva nézi a fancsali képét.
Szál megtekintése

Felagund-Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2024. április 16. 21:16 | Link

Eddie

Boldog-e? Jelen pillanatban nagyon, hisz szabadon van, egészen jó társaságban és cukorral tömi magát. A reggeliről egyébként fotót is csinált, amit aztán elküldött az Eddie szerint lakótársnak tartott férjének.
- Hát igen, főnyeremény vagyok - rájátszik azzal, hogy még a haját is hátradobja, mintha a társasága Adél lenne és a nevető keresztfia. Bizony, Lucien mellett bohócnak lenni a világ legjobb dolga.
- Attól függ, melyik énemet kérdezed. A néhány évvel ezelőtti a szőke herceget fehér lovon - ez amúgy majdnem itt van előtte, nem? Szőke is, berregő lova is van, csak koronát nem visel -, egy focicsapatnyi gyereket és nyomozói munkakört. Ha a mostani érdekel, jó ez így. Szeretem az életemet. Nézd csak meg, ők a családom. - Előkapja a telefonját, amin a legutóbb készült képeket mutogatja. Kutya és macska egymáson szundikálva.
- És te? Mire vágysz? A kávén kívül - érdeklődve figyeli a férfit, meg a friss kávéját, miközben hátradől napoztatni az arcát.
Szál megtekintése

Felagund-Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2024. április 17. 17:07 | Link

Eddie

Nem ismeri eléggé Eddie-t ahhoz, hogy el tudja dönteni, lehetett volna-e ő az igazi, vagy sokkal jobban járt a férjével. Talán inkább utóbbi.
- Úgy nézek ki, mint aki nem boldog? - széles vigyor ül az arcán, jelen pillanatban tényleg boldog. Legfőként a napsütés és az édesség miatt. Felpörgeti, mint egy kisgyereket. - Úgy érzem sokkal rosszabbnak hiszed az életemet, mint amilyen valójában - teszi hozzá végül komolyabb hangra váltva.
- Haverok pénze helyett nyerd el gazdag vénemberekét. Nagy egó, kis szerencse - mert Médi is csak a szerencsének köszönheti a nyereményeit a pókerasztalnál.
- Kérdezz meg és megtudod - megvonja a vállát, a mosolya levakarhatatlan. Imádja a fesztiválokat, de nem vetítené előre, elmenne-e Eddie-vel szórakozni, ha egyébként csak elméletben szeretné tudni. - Vannak tesóid? Azt hittem valamiért, hogy egyke vagy - kíváncsiskodik, miközben visszadől és az asztalra könyökölve tartja meg a fejét. - Várj, kitalálom, igazából nem is vagytok tesók, csak buliban ismerted meg és lelkitársak lettetek!
Szál megtekintése

Felagund-Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2024. április 18. 07:00 | Link

Eddie

Igaza lehet, de ezt nem nyilvánítja ki felé a szöszi. Épp csak bólint hosszan Eddie okosságára. Ha ő mondja...
- Csak nem a megfigyelők közé tartoztál aurorkorodban? - felvonja szemöldökét. Könnyű ilyen következtetéseket levonni, Médi nem szeret magáról beszélni (már), de útitársa csak nem hagyja. - Szeretek utazni és kiszakadni az életből, amit kaptam. Nem így terveztem volna tizenötévesen a jövőmet, gondolom ez nyilvánvaló. Damien egyébként a legjobb barátom, tavaly nyáron bejártuk Európát - igyekszik azért tudatosítani Krisztiánnal a valóságot.
- Mindig mondasz valami olyat - jókedvűen forgatja nagy szemeit, kezdi megszokni a férfi viselkedését. Ha nem így lenne, mondjuk nem ülnének most itt és nem beszélgetnének máris tervekről a jövőre nézve.
- Lehet. Attól is függ, melyik fesztivál, a drogos tuctucot nem bírom - márpedig kinézi belőle, hogy ő meg ezerrel tolja a coronitát és társait feketeöves karatemozdulatokkal a feje fölött.
- Oh! Mennyivel jobb lehet az, mint nálunk a Hollóházi porcelán fölötti villogás... - Elég csak elképzelnie azt a furcsa családot, amire ő is mindig vágyott. Radetzkyéknél csak Médi volt a fura.
- Ha van, akkor jól el van titkolva - nevet fel. - Egyke vagyok, de van egy unokabátyám, aki szinte a testvérem - azért Bercit nem lehetne ebből kihagyni, hát az oltárhoz is ő kísérte februárban. - Azt mondtad, téged örökbefogadtak. Lehet, hogy te vagy az eltitkolt bátyám!
Szál megtekintése

Felagund-Radetzky Médi
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


hercegnő
offline
RPG hsz: 193
Összes hsz: 420
Írta: 2024. április 19. 17:45 | Link

Eddie

- Majd bemutatom és megtudod - fenyegetésnek is lehetne akár venni, Eddie nagy valószínűséggel úgysem akarja megismerni a férjet, Médi pedig nem azért jött, hogy róla meséljen.
A szöszi szeme abban a pillanatban felcsillan, ahogy az egyik kedvenc bandáját említik. A Lo Siento bagázzsal gyakran ment ide-oda, fesztiválra, koncertre és a srácok nem csak jó zenét és bulit csinálnak, de nagyon jófejek is.
- Megvettél, megyek - vágja rá gondolkodás nélkül. Ekkor még nem tudja, hogy az a bizonyos testvér olyasvalaki, akinél már meggondolja, megér-e annyit a Phantoms.
- Látod, ilyen ez a burzsuj népség - halkan felnevet, de valójában ezerszer szívesebben eszik akár papírtányérról is. - Ohhohóóó, máris be akarsz mutatni a családodnak? Ez még csak a...harmadik randink, korai, nem? - villant vigyort, ami aztán hamar le is fagy az arcáról. - Nárcisz ugye nem AZ a Nárcisz? - de, kurvára az, melyik másikról lenne szó? El is húzza a száját.
- Így sem fűzhetsz, férjnél vagyok - említi újra, most már szigorú pillantások helyett mosolyogva, szemforgatással. Valljuk be, igazán élvezi ezt, amit most csinálnak. - És ha nem a mugli világban kellett volna kutakodnod? Még csinálhatunk vértesztet. Ha Radetzky vagy, te is ehetsz a porcelánon. - Ha mégis kiderülne, hogy van egy eltitkolt, elpaterolt bátyja, nem repesne az örömtől. Arra pedig nem fogja buzdítani új barátját, hogy így lassan harminc év után kezdjen el kutakodni.
- Én nem fogok, de te sem dobhatsz le útközben - figyelmezteti a hoppanálásra visszagondolva. Még a végén megunja a csicsergését és egy könnyed mozdulattal megszabadul potyautasától. - Kimegyek a mosdóba - és már ott sincs, eltűnik az épületben, ahol előbb fizet, majd csak ezután intézi dolgait. Tíz perccel később pedig már úgy kapaszkodik Eddie-be, mintha hozzá lenne ragadva.
Szál megtekintése

A fővároson kívül - Radetzky Médi hozzászólásai (16 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek