36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek
A fővároson kívül - Kormos Katalin hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Témaleírás
Kormos Katalin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 30. 02:42 | Link

Maximillian
Sopron | VOLT Feszt | 0701
Imagine Dragons | Ruha




Akármennyire is finom hölgy hatását akarta kelteni, ha másokkal találkozott, amikor a kedvenc együtteseiről volt szó, elengedte magát. Évek óta a VOLT volt a kedvenc fesztiválja, nem tudta volna kihagyni. Bár elég rendesen odatette magát a SummerFest-en is, az élet nem áll meg, ahogy véget ér. Főleg nem Katának, aki képes lenne minden napját fesztiválokon tölteni.
Kivételesen egyedül jött el, tavalyi partnere nem válaszolt a baglyára. Nem is érti Kata, hogy miért nem, hiszen olyan jól érezték magukat. Minden nap első sorban tombolni, kivéve amikor a pogo miatt középre került. Persze összeszedett pár foltocskát, de hát az élmény számít, nem? Mondjuk a másik leányzó rosszabbul járt, neki eltörték a kislábujját. Ő nem bánta volna, elvégre boszorkány, egy ilyen kis törést ő maga is helyre tud tenni, ráadásul ez a pogo velejárója.
Aznap még nem vett részt ilyenben, még csak az első sort sem érte el. Nem aggódott egy pillanatig sem, mivel apró termetének köszönhetően könnyedén átjutott az összefüggőnek tűnő tömegen is. Épp megkezdte ezt a hadjáratát, egy kicsit elfordult, hogy előrébb férkőzhessen, mikor valami hideget és ragadósat érzett meg a mellkasánál. Pár másodpercig csak állt és nézte magát értetlenül, majd a hang irányába fordult.
Bármilyen más helyzetben eszméletlenül mérges lett volna, de ez Imagine dragons volt. Itt bármi megtörténhet, még az is, hogy egy érdekes figura leönti a kedvenc ruháját, amire még Hannah is áldását adta.
- Keine Problem - válaszolt németül, mielőtt realizálódott volna benne. - A sors szót jobban szeretem - mondta mosolyogva, miközben felnézett az illetőre.
A Nap elég kellemetlenül sütött, így kezével kellett árnyékolnia, hogy láthassa tisztán a férfi arcát.
- De egy kis kiengesztelés jól esne.
Sokkal inkább segítségre gondolt. Nem tudta megmondani, hogy a férfi is varázsló-e, így nem mert közelebb lépni hozzá, hogy a másik takarásában egy pálcamozdulattal eltüntesse, így maradt az, hogy a balján álló szendvicses fiútól lenyúlta a szalvétát, aminek segítségével le is törölte a kása nagyobb részét. Persze a java már beivódott a ruhájába, de nem akart feleslegesen bosszankodni. Majd megoldja.
Utoljára módosította:Kormos Katalin, 2017. június 30. 04:18 Szál megtekintése
Kormos Katalin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 30. 04:18 | Link

Maximillian
Sopron | VOLT Feszt | 0701
Imagine Dragons | Ruha




Még Kata is szerencsésnek tartotta a férfit, amiért ilyen jó pillanatot választott, hogy megismertesse közelebbről az italát a nő dekoltázsával. Nem, mintha ő választotta volna, legalábbis csak reménykedett abban, hogy újabban nem ez lett az egyre bénább ismerkedési szövegek pótlása. Ha igen, inkább zacskóban kezd el járni, leginkább mindenhová. Azok a buta kis mondatok sem voltak a legjobbak, de legalább képesek voltak mosolyt csalni az arcára, már természetesen ha olyan hangulatban kapták el, vagy olyan illetőnek mesélt a bakikról.
Ez a példány még sem tűnt annak a fajtának, aki másoktól lopott szövegek magolásának eredményét felmutatva érne el bármit is a gyengébbik nemnél. Nem, ennek az úrnak a vérében volt, nem kellett tanulnia.
Félmosolyra húzta az ajkát, merészen nézett a másik szemébe.
- Azt szokták mondani, puding próbája az evés, és kik vagyunk mi, hogy ellent mondjunk ennek.
Tetszett neki, hogy a férfi nem csak magyarul beszélt, illetve az akcentusát is csípte. Hiába élt éveket azonban Deutschland gyönyörű vidékein, nem tudta kitalálni, hogy honnan származik. Abban biztos volt, hogy nem München környéki, azt a kiejtést bármikor megismerné.
- Kata vagyok - felelt egyszerűen.
Ha valamit megtanult, akkor az az, hogy felesleges fesztiválokon elmondania az egész nevét. Általában a Linát se szerették, nem sűrűn jegyezték meg. Az L kezdőbetűs részegen kitalált becenevekre pedig már egy kicsit ráunt.
A szívességet inkább azonnal behajtotta, mint előbb kérte volna. A férfi jégkását tartó kezére tette a sajátját, majd az ajkához irányítva azt, megitta a maradék levet. Egy kicsit édes volt neki, de jól esett a hűsítő ital.
- Ezzel le is tudtuk a tartozást - jelentette ki vidáman.
Talán a fesztivál életérzése miatt, de nem volt tudatában annak, hogy nem feltétlen illendő ilyen dolgokat csinálnia egy férfi társaságában. Amennyire tudta, alaposan leszedte a maradékot, lehetőleg nem beledörzsölve még jobban az anyagba. Miután végzett, a szalvétát a földre ejtette, majd kicsit előre hajolva párszor meghúzta a ruha szegélyét, hogy az esetlegesen ott maradt darabok is leessenek.
Amint jobb lett, újra a barna szempárba nézett.
- Örülök, hogy megismerhettem Max. Elnézést a kérdésért, de honnan származik? - Csak nem bírta megállni, hogy ne kérdezzen rá. De ez van, ami egyszer befészkelte magát a gondolataiba, csak akkor hagyja nyugton, ha már megválaszolták.


Szál megtekintése
Kormos Katalin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 30. 05:16 | Link

Maximillian
Sopron | VOLT Feszt | 0701
Imagine Dragons | Ruha




Mint minden nő, szerette, ha igazat adnak neki. Pláne akkor, amikor egy ilyen kellemes témáról van szó, mint a Max-szal való találkozás sorsként való felfogása. Mi tagadás, tényleg kipróbálta volna, mennyire igaz ez a feltételezés.
Mégis meglepődött, hogy egyetértettek vele. Max annak a fajtának tűnt, aki nem isteníti a női nem intelligenciáját, sokkal inkább a gyönyöröket, amiket adni tudnak zárt ajtók mögött. Habár ki tudja, mennyire zárt ajtós úrról van szó, mikor elkapta férfi tekintetét, már közel sem volt ebben annyira biztos.
Hogy belemenjen a játékba, megnyalta a száját, majd úgy tett, mint aki elgondolkodik, hogy aztán aprót bólinthasson.
- Igen, nagyon élvezem ezt az utóízt. Tetszik - nem akarta észrevenni az iróniát, ahhoz túl jó kedve volt. Tökéletes háttérzeneként a Demons kezdődött el, mire a kedve már kiütötte a mércét. Hogy ne kezdjen bele a mozgásba, teljes figyelmét az úrnak szentelte.
- Oh, értem. Nagyon jó lehetett ott felnőni - csillogó szemei mögött azonnal elképzelte a kis idilli házacskát, pár utcányira a parttól. Mivel Németországról van szó, esőt is képzelt hozzá, de csak romantikusabbá tette számára, ha valakivel az ablak mögött egy kandalló melletti fotelban a takaró alatt összebújhat az illető.
- Budanekeresden születtem, de lényegében Münchenben nőttem fel - megvonta a vállát, már nem volt számára elég érdekes a téma.
- Még szép! Hogy ne lenne... - mondandója végét suttogva ejtette ki, ahogy meglátta Max enyhén felfedett hasát. Az ilyen pillanatokban imádta a legjobban, hogy alacsony nő, semmi kétség. A gyors pillantást követően újra felfelé nézett, mert még az Imagine dragons sem hatalmasítja fel arra, hogy ilyen helyzetben túl sokáig bámészkodjon, még ha szívesen tenné is.
- De ön sem panaszkodhat az ízlésére. Miattuk jött el? - folytatta a csevegést a csöppnyi kimaradás után.
Meglepődve önmagán, azt vette észre, hogy meg akar felelni Maxnak. Vagyis a teljes igazság az volt, hogy csak örült neki, amiért végre valaki nem tátott szájjal csodálkozik a muzikális ízlésén.


Szál megtekintése
Kormos Katalin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 30. 06:51 | Link

Maximillian
Sopron | VOLT Feszt | 0701
Imagine Dragons | Ruha




Lina egy kósza pillanat erejéig megpróbált visszaemlékezni arra az időre, amikor még tapasztalatlan kiscsikó volt. Pár hiba eszébe jutott, mint ahogy az lenni szokott. Azok a kis apró dolgok, amik jó szerencsével csak az illetőnek szúrnak szemet, mégis kísértik életük végéig. De ezektől eltekintve soha nem volt szótlan, mindig próbálta úgy alakítani a dolgokat, hogy az neki kedvezzen. Nem volt ez most sem másképp, bár már annyira belérögzült ez, hogy nem is tudatosan csinálta. Ha akart valamit, tett érte, nem pedig a sarokba bújva várt a csodára.
- Határozottan. A következő körben is megkínálhat. - Hagyott pár pillanatnyi hatásszünetet, hogy hozzátehesse: - Akár mással is.
Nem akart túlságosan tolakodó lenni, ezért inkább oldalra nézett. Szerette figyelni, amikor a tömeg egy emberként énekel. Legalábbis sokan próbálták, néhányuknak csak a kínai szerű dünnyögésre futotta, de még a dallamot sem kapták el. Megmosolyogta őket, de nem tudta, hogyan kerülhet a tömeg közepére ember, aki nem tudja kívülről ezt a dalt. Túlságosan híres ahhoz, hogy legalább a dallamot ne ismerjék.
- Mesésen hangzik. Még ha az idő gyanítom nem lehetett mindig tökéletes - élete nagyobb részét abban az országban töltötte el, így nem kell neki bemutatni a német időjárást.
A zene haladtával már Lina sem bírta megállni, hogy legalább a lábával ne doboljon. Pár ütemen keresztül lehunyt szemekkel élvezte a zenét, olyan halkan dúdolt, hogy senki nem hallhatta meg a többi sztárénekes üvöltözése közepette.
- Járt már Münchenben? - Azonnal lecsapott a témára, bár csak félvállról kérdezte.
Hiába volt az egyik kedvenc száma, mégis kizökkentette Max. Meleg volt, ezt ő is érezte, de volt egy sanda gyanúja, hogy nem csak a teste lehűtése érdekében tette meg a mozdulatsort.
A férfi mondandóján elgondolkozott, a beadandó szón különösen. Meg persze a varázslatos fesztiválon sem tudott csak úgy átsiklani, még ha a kedvenc számának a kedvenc része következett is.
- Esetleg nem a Summer festről érkezett ide? - kezdte furcsán érezni magát, amiért csak ő kérdezget, de ezt inkább a férfi számlájára írta. Majd tesz olyat, ami után érdeklődni akar Max is.
Szál megtekintése
Kormos Katalin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. június 30. 19:39 | Link

Maximillian
Sopron | VOLT Feszt | 0701
Imagine Dragons | Ruha




Nagyon tetszett neki a helyzet, de a férfi mosolya talán még inkább. A cukros lötty, a meleg, a tömeg és igen, Max hatása miatt is kicsit kiszáradtak az ajkai, de hogy ne legyen túl közhelyes, picit lehajtotta a fejét, míg megnedvesítette a száját. Már nem reménykedett abban, hogy a másik nem látta, hiszen érezte magán a pillantását, de talán így nem volt annyira erőltetett.
A helyszín csodája, hogy mikor válaszolt volna, épp kellemes sorok jöttek, amiket halkan énekelt, közben újra Maxra nézett.
- I cant escape this now, Unless you show me how.
Nem volt tökéletes válasz, de úgy érezte, a másik érteni fogja, mire gondol.
- Ó, igen, a tökéletes társaság minden helyzetet képes feldobni - hevesen bólogatott, talán már kicsit kezdte megcsapni a meleg, még ha ezt soha nem is látta volna be magának.
De Lina addig marad, míg a srácok is a színpadon. Nincs olyan természeti erő, ami képes lenne elmozdítani onnan, nem számít, hogy nem is rájuk figyel elsődlegesen.
- Érdekes lenne? Én nagyon szerettem ott lakni, bár leginkább csak a nyarakat töltöttem ott az iskola miatt. Tény, hogy szép város, de nekem New York például hívogatóbb. Nagyon szeretnék egyszer eljutni oda. - Szeretett álmodozni az amerikai nagyvárosokról, talán ez volt az egyetlen, amit nem tett meg azonnal.
A csak neki szóló mosoly feloldotta volna a gátlásait, ha lettek volna. Így viszont már bűntudat nélkül fogja folytatni az érdeklődést.
Tartotta volna a szemkontaktust, ha épp nem lépnek rá a lábára. Megszokta már ezt a fesztiválozás során, de az illető egy leheletnyivel átlépte a normális súlyhatárt, így nem tudta megállni, hogy egy pillanatra ne torzuljon el az arca.
A kis közjáték után inkább ő is közelebb húzódott Maxhoz, hátha így már kevésbé fogják eltaposni, még ha nem is hisztizett érte. Majd mintha mi sem történt volna, vigyorogva tekintett fel Liebhartra.
- Pontosan. Most először jutottam el oda, és nem is bántam meg. Tehát ez azt jelentené, hogy maga is... - nem mondta ki azt, hogy varázsló, mert innen még vissza tud táncolni. Ha a férfi az, akkor kimondja, ha nem, akkor csak valami olyasmit fog rávágni, hogy fesztivál kedvelő.
Szimpatikus volt neki Max, ezért nem bánta volna azt se, ha épp mugli. Sosem volt még csak futó kapcsolata sem a varázstalan emberekkel, mivel annyi mindig a mágikus térben forgott, vagy ha nem is, olyan társasága volt.
Szál megtekintése
Kormos Katalin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 5. 00:27 | Link

Maximillian
Sopron | VOLT Feszt | 0701
Imagine Dragons | Ruha




Nem szerette évekig fűzni a témákat, így nem is válaszolt, csak mosolyogva bólintott egyet. Nem figyelt fel arra, hogy ismét végig lett mérve, mivel épp előre nézett, a színpad felé. Már lemondott arról, hogy előre verekszik, tényleg nem bánta, hogy középen ragadt meg. Végtére is társasági lény volt, fontosabb volt neki, hogy fent tartsa partnere érdeklődését, minthogy az első sorban egyedül tomboljon. Azért egy pillantás még nem a világ vége, neki tökéletesen elég volt.
- Ez nagyszerű! - csillogó tekintetét ismét csak Maxnak szentelte. Nagyszerű volt végre megismerni valakit, aki már járt álmai városában. - Tényleg nem nagy szám? Mióta tudok a létezéséről, a bakancs listám első helyén van. Mindenképp mesélnie kell róla! - Legszívesebben ott helyben elkezdte volna faggatni, de tudta jól, hogy nem mindenki olyan, mint ő. Vannak, akiknek sokat számít a helyszín, és egy óriási tomboló tömeg közepe nem biztos, hogy megfelelő álmai helyszínének kielemzése.
Tekintete levándorolt a férfi kezére, majd mire felnézett, csak azt látta, ahogy a pohár az illető után repül. Nem bírta megállni, hangosan is felnevetett, de hogy elrejtse, Max mellkasa felé hajolt. Kellett pár pillanat, mire összeszedte magát és eljutott a tudatáig, hogy varázslóval áll szemben.
- A varázslatosnak többféle jelentése is lehet. Az egyikben biztos voltam,
 azt első ránézésre meg lehet állapítani -
röviden kacsintott a férfira, ez túlságosan magas labda volt, mintsem meg se próbálja leütni. - A másik része viszont már nehezebb dió.
Reménykedett benne, hogy senki nem figyel épp a beszélgetésükre, mert ha erővel kényszerítették volna, se akart volna körbetekinteni.
Szál megtekintése
Kormos Katalin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 17. 17:39 | Link

Maximillian
Sopron | VOLT Feszt | 0701
Imagine Dragons | Ruha




Jóformán csillogó tekintettel hallgatta Max mondandóját. Pont így képzelte el, legalábbis azt a kis részt, amit a férfi említett. Talán ezért is tetszettek neki annyira a nagyvárosok - egyszerre személytelenek és van lelkük. Szerette ezt a különös kettősséget, főleg, ha sikerült megtalálni az arany középutat.
- Van olyan város, amibe igazán beleszeretett? - nem akarta használni az ujjait, ezért csak más hangsúllyal ejtette ki. Valahogy sejtette, hogy ez a kifejezés távol áll egy kicsit a másik értékrendjétől.
De még magát is meglepte, mikor hamarabb kérdezett Max ízléséről, mint álmai városáról. Órákig tudta hallgatni a beszámolókat róla, most mégsem tűnt olyan fontosnak már. Nem tulajdonított neki nagy jelentőséget, egyszerűen betudta a férfi karizmájának.
- Dehogy probléma. Sőt, szeretem a kihívásokat, nem is az igazi, ha olyan könnyen elérjük a célokat.
Nem tudta, mit is akar pontosan ettől a férfitól, de az biztos, hogy nem akart csak úgy elsétálni. Ugyanakkor ötlete sem volt, hogy a másiknak van-e valamilyen terve. Egyelőre csak élvezte a kellemes társaságot, még ha talán el is szomorodott volna, ha a koncert végével - ami egyre közeledett nagy bánatára - nem is látják többé egymást.
Szál megtekintése
Kormos Katalin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. július 29. 23:59 | Link

Maximillian
Sopron | VOLT Feszt | 0701
Imagine Dragons | Ruha





Élvezettel hallgatta Maxi mesélését. Figyelte a férfi arcát, hátha lát valami csillanást a szemében, amit végül meg is talált, csak éppen nem úgy, ahogy azt elsőre képzelte. Katának is nehéz volt elvonatkoztatni, de lehetetlen feladatnak bizonyult, hogy lakatot tegyen a szájára.
- Ó, igen, Róma nagyszerű város. Akárhányszor arra jártam, mindig zenészeket ismertem meg, igazán érdekes jellemek. A boruk pedig isteni.
A pillanat hevében mégsem jutott eszébe annak a dobos fiúnak az elképesztő mosolya, mikor egy földalatti pincébe törtek be, hogy jobb italt szerezzenek ingyen. Na igen, nem volt minden tettére büszke, ezeket nem is fogja elmesélni soha a testvére unokáinak.
Nem, ez a kép sosem fog már eszébe jutni, főleg nem akkor, amikor Maxi ilyen áthatóan néz a szemébe. Még az is megfordult a fejében, hogy a gondolatait is hallja, pedig aztán ő a legilimentor, ő lenne erre képes. Régen volt már, hogy munkán kívül alkalmazta ezt a képességét, azt is megbánta, éppen ezért sosem veti be. Igazságtalan, Kata pedig a fair playeket szereti.
- Egyet kell értenem - felelt egy pár pillanat elteltével. - Főleg, ha egy igazi játékossal állunk szemben.
Engedte, hogy Maxi irányítson és tetszett neki az új szituáció. Kellemesen elbeszélgettek, Kata lelke még mindig örült ennek, most már ideje volt a kémiát gyakorlatba is átültetni. Tudatosan nem is érzékelte, hogy már nem a kedvenc száma megy, ugyanakkor dúdolta halkan dúdolta a refrént.
Ha nem jutott volna eszébe azonnal a megfelelő válasz, biztosan az ajkába harapva simulna közelebb hozzá, de így csak enyhén oldalra döntötte a fejét, hogy hallhassa Maxi a hangját.
- Kérem, akkor ne fogja vissza magát, szívesen megnézném, ahogyan táncol.

Szál megtekintése
Kormos Katalin
Nyugodjék békében!



offline
RPG hsz: ?
Összes hsz: ?
Írta: 2017. augusztus 16. 22:09 | Link

Maximillian
Sopron | VOLT Feszt | 0701
Imagine Dragons | Ruha




Színésznők, hát persze, ki mások. Egy jó pillanatig elgondolkozott azon, hogy mit szólna a férfi, ha kiderülne, hogy ő csak egy tanár. Valahogy úgy érezte, hogy nem passzolna a listába, bár ha már itt járunk, még csak tippje sem volt, hogy mivel foglalkozhat a másik.
- Mindjárt gondoltam, hogy nem csak egyet ismert meg - nevetve legyintett egyet. - De ha adhatok egy tanácsot, akkor maradjon inkább azon a vonalon. A zenészek mind furcsa teremtmények.
Erre gyorsan rájött, hogy nincs zenész furcsa szokás nélkül. Valahogy egyenes arányos az egész dolog, ha valamelyiknek csak kisebbek vannak, abból viszont több fajta, viszont ott a másik véglet, amikor valakinél óriási érdekesség van, amit elég nehéz megemészteni. Például az egyiküknek mindene hárommal volt osztható. Ha inget vett, mindig hármat vett, három cukorral itta a kávét, még a hangerő szabájozója is mindig egy számára tökéletes számnál volt. És ez még ne is volt annyira súlyos, mint a srác, aki a Star Wars megszállottja volt. Egyikkel sem élt még együtt, ezért nem is csinált belőle problémát. Amíg megkapta, amit szeretett volna, nem szenteskedett.
Ahogyan akkor sem, mikor Max keze a csípőjére csúszott. Ez csak játék, semmi több, miért is venné komolyan?
Egy aprócska tény ott motoszkált a feje hátuljában, de egyelőre figyelmen kívül hagyta.
Felvette Maxi ritmusát, a zene kellemes ritmusára amúgy sem csápolt volna, így csak a csípőjét mozgatta. Egész érzékinek is mondható volt a táncuk, amit élvezett Kata, jobban is, mint azt remélte. Csak azért nem szerette ezt a fajtát, mert nem látta a partnere arcát, számára pedig szinte minden volt, hogy olvasni tudjon az arcán, a szemében, a mozdulataiban.
- Tudja elég türelmetlen típus vagyok. Ha már itt járunk, milyen programja van a koncert után?
Ó, igen, bele a közepébe. Tudta, hogy magának tervezett valamit, esetleg más előadót megnézni, de már nem is tűnt olyan fontosnak az egész.
Szál megtekintése
A fővároson kívül - Kormos Katalin hozzászólásai (9 darab)

Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBagolykőtől távolMagyarországi helyszínek