Minden, ami nem Budapest és környéke. Olyan nagyvárosok, mint Pécs, Miskolc, Debrecen, Székesfehérvár, Szombathely, Nyíregyháza, Eger és sok másik, valamint falvak és határon belüli helyek és a Balaton, valamint azt körülvevő helységek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=500627#post500627][b]Kolf Krisztián - 2015.07.27. 18:41[/b][/url]

Utolsó munkám mára, hogy néhány gyógyszert leszállítok a pécsi egyetemnek a gyárból, ahol dolgozom. Egészen furcsa látni a mágusegyetemet, ahova persze semmi esélyem sem lett volna soha bejutni. Mármint diákként. Miután leadom a főzeteket, kedvem támad sétálgatni a városban. Késő van már, én is már jóval munkaidő után indultam el a kiszállítást teljesíteni, még szerencse, hogy a mágusegyetemen van éjszakai portás is.
Kevesen vannak az utcákon, és főleg muglik. Egyetemisták, akik egyik kocsmából hangosan nevetgélve kilépnek, és azt beszélik meg, melyik szórakozóhely legyen a következő. Fásult arckifejezésű középkorú emberek, akik az éjszakai műszak után szállingóznak haza. Fiatal párok egy színházi előadás után kézen fogva sétálnak.
Én pedig Gwenék háza felé veszem az utam. Persze ez csak akkor tűnik fel, amikor már majdnem ott vagyok. Mondhatnánk úgy is, hogy nem tudatos cselekvés feléjük kerülni hazafelé. Hiányzik a lány, gondolataim gyakran visszatérnek hozzá, de akkor sem hiszem, hogy tévedtem, amikor leléptem és szakítottam vele. Biztosan jobb lesz ez így. Majd néhány év múlva visszanézve látni is fogjuk ezt.
Mikor észreveszem, hogy hova kerültem, egyből sarkon fordulok, hogy eltűnjek, még akkor is, ha tudom, hogy Gwen ilyenkor a suliban van. Aztán meghallom a hangot: "Gwen?"
~Alíz?! Itt?! És Gwent keresi?~ Gyorsan körbenézek, és bár először nem látom a lányokat, mert az utca megvilágítása nem tökéletes, megpillantom a vörös és a szőke tincseket.
- Oh, a fenébe! - morgom, és megpróbálok eltűnni, mielőtt észrevennének.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=509289#post509289][b]Kolf Krisztián - 2015.08.25. 18:31[/b][/url]

Az állatok általában agresszíven vagy meghunyászkodva viselkednek a közelemben. Főleg a kutyák zavarodnak meg a szagom miatt. Ennek - a lányok közelében álló, veszettül jelző kutya - ellenére nem gondoltam volna, hogy észrevesznek. De úgy látszik, Gwen már szinte az árnyékomból kitalálja, ha én vagyok. Mondjuk, nekem is elég volt a tincseit látnom, hogy tudjam, ő az. Nem tudom, hogy ez most jót jelent, vagy rosszat.
Mindenesetre közelebb lépek, nem is törődve az ebbel. Bólintok Alíznak, végignézek Gwenen, de nem értem a lány dühét. Lépjen túl rajtam! Ahogy azt egy hozzá hasonló lánynak egy hozzám hasonló sráccal tennie kell.
- Úgy mondod, mintha én is a kutyája lennék - morgom, mikor meghallom Miko szavait. - Nem hozott senki, épp csak... erre jártam - vonom meg a vállam, hiszen bármilyen furcsán is hangzik, azért féligazságnak megfelel.
- De a legkevésbé sem számítottam rátok - szögezem le. - Nincs ilyenkor suli? - érdeklődöm, bár a válasszal tisztában vagyok. Annak ellenére, hogy szétlógtam az agyam, teljesen nem vagyok idióta. Bár a nővérem bizonyára vitatkozna ezzel az állítással. És ahogy elnézem a szőkét, neki is lenne mit a fejemhez vágnia.
- Gondolom, én léphetek is - mondom kissé zavartan, elvégre nem valószínű, hogy most hárman egymás nyakába ugrunk, mint az egymást rég nem látott jó barátok. Mondanivalónk nem sok maradhatott. Ilyenkor kell elegánsan lelépni, vagy esetemben szép csendben elsomfordálni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=510556#post510556][b]Kolf Krisztián - 2015.08.29. 22:19[/b][/url]

Kezd elegem lenni. Nagyon elegem. Mindenki úgy csinál, mintha elkövettem volna az évszázad baklövését. Megértem, hogy nem örülnek neki, de ez mégiscsak az én életem, az én döntésem. Gwen pedig megszabadult tőlem, inkább örülne neki, hogy a továbbiakban nem hátráltatom. Másrészről úgy is tűnik, hogy már továbblépett, elvégre felőle aztán le is léphetek. Megzavartam kis éji sétáját. Pardon. Majd mindjárt bocsánatot is kérek, sőt térdelve könyörgök érte.
Alíz rángatását csak azért hagyom, mert meglep a vakmerősége. De az, az utolsó csepp a pohárban, amikor elkezd úgy beszélni velem, mintha óvodás lennék. A nevemet és a jelemet ne soroljam el, óvónéni?
- Elég volt! - mondom, és kivételesen tisztán érthetőek a szavaim, talán kicsit túl hangosak is. - Titeket valójában egyáltalán nem érdekelnek az indokaim! Önzőségetekben egyszer sem gondoltatok bele az én helyzetembe! Valójában tojtok rá, hogy én mit érzek! Meg vagytok győződve róla, hogy én Gwennek csakis rosszat akarok, érzéketlen tuskó vagyok, mellesleg pedig a vérfarkasság szivárványnyalás pehelycukorral!
A végén már konkrétan üvöltök, néhány közeli lakásban fel is kapcsolódnak a villanyok, valószínűleg valaki hamarosan ránk fog szólni, hogy húzzunk a rákba, vagy ránk hívják a rendőröket. Az még buli lenne.
A kiabálástól és az adrenalintól némileg lihegve, halkabban folytatom véleményem kifejtését.
- Nem az. Egyáltalán nem. Nektek végignézni sem lenne merszetek egy átváltozást, nemhogy átélni azt a borzalmat. Minden hónapban, újra és újra. A tehetetlenséget, a fájdalmat, az undort... De minek is koptatom a szám, inkább lelépek, nektek úgyis mindegy, nem?
Elfordulok, nem várok válaszra, de, ha van, nem fogok elmenni anélkül, hogy meghallgatnám őket. Nem vagyok olyan, aki megfutamodik egy ilyen helyzetben. Ráadásul régen voltam már ennyire dühös.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1345&post=513318#post513318][b]Kolf Krisztián - 2015.09.04. 22:01[/b][/url]

Dühöm nem csillapul sem a lány szelíd szavaitól, sem Alíz hallgatásától, de megértem, hogy ezt nem itt és nem most fejezzük be. Vélhetőleg nem is szavakkal, mert hiába is beszélünk, egymást meg nem győzhetjük. Ő azt hiszi, tudja, mit vállal azzal, ha mellettem marad. Én tudom, hogy fel sem tudja fogni, mennyire nincs így.
Nem csak attól féltem, ami vagyok, de az emberek véleményétől. A vérfarkasok megítélése még napjainkban sem túl pozitív. Persze azt mondaná, hogy nem érdekli. Amíg nem éli át, nem tudja átérezni. Most még gondolhatja azt, hogy nem bántanák a vélemények, a negatív diszkrimináció, a pletykák, az összesúgások, a kirekesztés... De vajon hónapok, évek múlva is ugyanígy gondolkodna? Kétlem.
- Legyen. Bagolyban megbeszéljük a részleteket - egyezek bele ebbe a teljes őrültségbe, még magam sem tudom miért. Talán mert annyira feldühítettek. Talán mert be akarom bizonyítani az igazamat. Azt, hogy ő sem bírná ki mellettem. Ugyanakkor valahol félek, sőt rettegek tőle, hogy tényleg így lesz. De már nem fogok visszatáncolni.
Figyelem a lány eltűnő alakját, és csak ekkor tűnik fel, hogy Alíz már rég nincs mellettünk. Mélyet sóhajtok, majd elsietek a helyszínről, mielőtt a mugli rendőrök valóban feltűnnének.