David
„ Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó”
Nekem mindig ezt mondták és ehhez is tartottam magam. Ezen a hétvégén is, mikor elutaztam a suliból, hogy az egyik unokatestvéremmel találkozzam. Már hetek óta bombázgatott a leveleivel, hogy muszáj hétégén hazamennem és találkoznom vele. Nem sok kedvem volt hozzá, mert ismerve Tinát, ha találkoznunk kell, akkor valakit keres. Én voltam az, aki el szokott vele menni és a „szerelmét” követte vele. Nem mondta, hogy most kit talált, de sejtettem, hogy megint szétnevetem az agyam, mint minden alkalommal.
Kora reggel volt, a nap még alig bújt elő, de Tina már a szobám ajtaján dörömbölt. Nagyon szívesen lecsaptam volna egy lámpával, de tudtam attól nem lesz jobb. Kénytelen voltam felkelni. Kinéztem az ablakon. A mai nap is elég melegnek ígérkezett ezért egy farmer rövidnadrágot és egy ujjatlan felsőt vettem fel, aztán a legkényelmesebb szandálomat, hajamat copfba fogtam és kimentem. Drága kuzinom már harcra észen állt.
- Gyere már! Időben el kell indulnunk! Siess! – Parancsolta. Sejtettem, hogy ebből nem lesz reggeli. alkut kötöttem vele, hogy elindulunk most, de meghív egy reggelire, ha odaértünk. Beleegyezett. Három óra utazás után Zalaegerszegre érkeztünk. Mikor megláttam a táblát forgatni kezdtem a szemem. Tinára néztem.
- Ugye nem? Még mindig ő? – Kérdeztem unottan. Tina hevesen bólogatott. Nem mondtam inkább semmit, pedig megvolt a véleményem Tina hülyeségeiről. Kiszálltunk a kocsiból és bementünk egy közeli kávézóba. Ott szépen megreggeliztünk és elindult a vadászat. Reggel héttől tizenegy óráig a várost jártuk. Tinával ellentétben és a könyvesboltok kirakatait néztem és nem az embereket. Kezdtem nagyon unni, mikor egy park körül sétáltunk.
-Figyelj! Én megnézem hátha megjelenik a parkba és elkapom neked, te menj keresd arra tovább…- mutattam a boltok irányába. Tina beleegyezett. Én megkönnyebbülten rohantam a parkba és a legtávolabbi padra leültem. Imádom a meleg időt. A legtöbb ember utálja, de én mindig imádtam a napon lenni. Néztem a szökőkutat és elgondolkodtam, hogy mi lehet most a kastélyba. ekkor ismerős hangot hallottam, megfordultam. David volt az.    
- Szia! Hát, köszi megvagyok. Most éppen az unokatesóm elől bujkálok. És te? Hogy kerülsz ide? Azt hittem a suliba maradsz – mondtam a fiúnak. Kissé meglepődtem, hogy egy iskolatárssal találkoztam.