Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=536924#post536924][b]Benedict Ian Lloyd - 2015.10.30. 02:56[/b][/url]

Az első hétfő...de legalább a gyomra tele; hagymaleves, marhahús rizzsel és egy szelet csokoládétorta. Szombat éjjel érkezett egy bál kellős közepébe, úgyhogy egyelőre zsong az új élményektől; hamar megismerkedett Ethan társaságával és néhány kviddicsessel, belépett a csapatba és megnyugodott, hogy az itteni kaja is legalább annyira bőséges, mint a Roxfortban. Rémi se tett még kísérletet arra, hogy éjszaka rátörje az ajtót és megtámadja, ráadásul a tájékozódás is viszonylag jól megy - persze fogalma sincs, hogy éppen merre jár, de a fontos csomópontokat ismeri. Az ebéd utáni lyukasóráját, míg Ethan órán van, ártatlan mászkálással tölti, sok helyiségről hallott, ami felkeltette az érdeklődését, mint a medence, a nagy pálya és a konyha (ez utóbbi most talán kevésbé aktuális). A séta kifejezetten alkalmas arra, hogy gyorsan végiggondolja, hogyan is fog gyakorlatban kinézni a hét menetrendje - kivételesen örömmel hagyta ki a szokásos reggeli futást és nem azért, mert nem találna el a parkig (noha ez is igaz), hanem mert egyelőre kicsomagolni sincs ideje. Ettől függetlenül holnap megkezdődik az ingázás, amit ő kifejezetten vár. Szereti, mikor ennyire elfoglalt, feltölti energiával.
A kastély maga egyszerre tűnik otthonosnak a hasonló környezet miatt s borzasztóan izgalmasnak minden, egyelőre még túlságosan el van foglalva az élményeivel, hogy a Roxfortban maradtakra gondoljon - főleg úgy, hogy legalább hat ismerős arcot látott már eddig is, többek között Myra Blackburnt, aki abszolút nem ismerte meg, Aiden-t és azt a Révész Kornél gyereket (eh).
Egy ismeretlen folyosóra bekanyarodva először őszintén meglepődik annak ürességén - a kanyarban kíváncsian még vissza is néz, rossz helyre tévedt-e, mindenesetre folytatja útját, mert szimpatikusak számára az őt körülvevő részeg alakok; így akad meg a tekintete a lányon. A látványra kíváncsian oldalra dönti a fejét egy pillanatra, de rögtön elindul felé.
- Szia...- Közli egyrészt sután, idegennek hangzik szájáról a szó, másrészt már most féloldalasan mosolyog. Leplezetlen vidámsággal és nyugalommal méri végig, miféle helyzetbe is szorult a lány, még inkább hangsúlyozva, ő mennyire ráér, miközben lassít és végül egészen közel megáll mellette. Eltelik így néhány néma másodperc; Ian nem ajánlkozik rögtön, hogy segít, csak ártatlanul felméri a helyzetet, de amint összetalálkozik a tekintetük, töretlen szenvtelenséggel mosolyogva felvonja mindkét szemöldökét. Süt róla, milyen viccesnek találja ezt az egészet és finoman rá is játszik.
- Segíthetek? - Kérdezi immár angolul.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=536942#post536942][b]Benedict Ian Lloyd - 2015.10.30. 03:56[/b][/url]

Elvigyorodik, mikor a lány elfogadja a segítségkérést és még egy lépéssel közelebb megy hozzá - mikor aztán a másik elkezd ugrálni, még a karját is kinyújtja felé, hogy kapja el, ha akarja, mindez aztán valóban az odafigyelés csúcsa. Egyébiránt leginkább a lábával van elfoglalva; a lánynak talán szerencséje van, hogy egy olyan ember esett ide, aki ért valamelyest az emberi izomzathoz, ez rögtön meglátszik azon, ahogyan a bokájához nyúl. Kissé hátat is fordít most neki, miközben óvatosan meg-meglazítva elkezdi felfelé tolni a lábát - ez előbb-utóbb azzal fog járni, hogy a másik kénytelen lesz egyre közelebb és közelebb ugrálni, de legalább van kapaszkodója. Ian persze folyamatosan hátrapislog, mert bár elég hajlékonynak tűnik a lány, nem tudja, mennyi ideje van itt - és ez egészen addig megy, míg végre el nem érik azt a magasságot, amit a fiú megfelelőnek ítél; ekkor egy gyors mozdulattal szembefordul vele.
- Jó, akkor kapaszkodj meg. - Mondja továbbra is angolul, de ezúttal legalább nem vigyorogva; túlságosan koncentrál rá, hogy jól fogja meg a szorult bokát és a lány hónalját, mert, bár sose táncolt, most egy olyan kellemes emeléssel lendíti ki őt és teszi le féltő gonddal egy lépéssel arrébb magával szembe, hogy azt bármelyik balettszíndarab őszintén megirigyelhetné. Nagy szerencse, hogy ezt a furcsa problémamegoldást nem látja kívülről, elképzelni is épp elég nevetséges.
- Tessék, így jó lesz. Nem akartam használni a pálcát, mert nem tudtam, ki tudnálak-e úgy lebegtetni, hogy ne sérülj meg. - Magyarázza gyakorlatiasan, miközben elengedi a lábát, de ekkor még nem lép hátrébb, nehogy felesleges mozdulatot tegyen, ha az ismeretlennek túl zsibbadt lenne a tagja és támaszra szorulna. Nagyjából addig tart kedves érdeklődése, míg fürkészve a lányt biztos nem lesz benne, hogy megáll a két lábán, de bárhogy is, elég hamar visszaszökik arcára a korábbi szenvtelen, érdeklődő vigyor, még fel is nevet egy kicsit. Persze neki eszébe se jut, hogy létezhet olyan ember Európában, akivel ne tudna kommunikálni, vagy csak nehezen; luxemburgi kölyökként ezerféle nyelvhez hozzászokott, főleg ahhoz, hogy bárhol, bármikor, bármelyik használható, de a magyar sajnos nem tartozik közéjük.
- Jól vagy? Mégis hogy kerültél ilyen idióta helyzetbe?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=537824#post537824][b]Benedict Ian Lloyd - 2015.11.01. 05:40[/b][/url]

A lány mindenféle ügyes mozdulattal nyújtani kezd, feltételezhetően azért, hogy leellenőrizze, minden izma épségben maradt-e a kényszerhelyzet után. Ian ezt természetesen végignézi, ráérősen fekete farmerje zsebébe dugva a kezét, hiszen közben válaszra vár.  
- Hát, elég hajlékony vagy. - Jegyzi meg, mintegy mellékesen, békésen nézelődve és tűnődve, töretlenül és kitartóan mosolyogva. Az erős akcentussal ejtett mondatok billentik ki mélázásából; az idegen hangzás és az, hogy láthatóan nem jön olyan természetesen a szájára, mint amennyire boldogan megtámad különböző dekoratív elemeket a folyosón, mindenképp figyelmet érdemel. Ian állati ritkán találkozik olyanokkal, akikkel nem megy teljesen gördülékenyen a kommunikáció, ez először mindig meglepi. Sok mindenre számított, mikor Magyarországra készült, de ez furcsa módon soha nem jutott az eszébe.
- Imádom, ahogy a magyarok beszélnek angolul. - Elvigyorodik és futólag körbenéz a folyosón; körülötte a festmények teljesen érthetetlenül hadoválnak, kiáltoznak mindenfélét ezen az idegen nyelven, azzal a hangsúlyozással, hangképzéssel, ahogyan kezdetben az angol szavakat is kiejtik - mindez tényleg tetszik neki, különlegesnek és aranyosnak tartja, bár pusztán a szavaiból nehéz megsaccolni, mennyire beszél ironikusan.
- Nippon Zengó? Valamiféle harcos aerobik? - Fogalma sincs - jelezve kiemelkedő érdeklődését megvonja a vállát, másfelé néz, a sértetlenül és büszkén feszítő páncélra. Csak képzelte, hogy még feljebb emelte az állát, mikor felé fordult?
- A jó hír, hogyha egy ember fejét akarod majd lerúgni, az jó eséllyel alacsonyabban lesz, mint a páncélé. - Nem tudni, mit tervez a lány hosszútávon ezekkel a gyakorlatokkal, de ártani csak nem árthat - maximum magának, ahogy a példa mutatja.
- Ian vagyok. - Udvariasan közelebb lép és kinyújtja a kezét a lány felé.  Miután ennyire letaperol valakit, igazán illik bemutatkozni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=538341#post538341][b]Benedict Ian Lloyd - 2015.11.02. 13:55[/b][/url]

Bólint az információra - a tornáról (bár főleg az atlétikáról) már sokkal többet tud, mint az aerobikus dolgokról, valahol többre is becsüli és egyáltalán nem lepődött meg az információn. Néhány év ugrálástól és bokszolgatástól biztos nem lenne ilyen hajlékony a lány, amennyire most megmutatta a...tehetségét.
Elmosolyodik az aranyos vallomáson, amelyben a lány töredelmesen bevallja, miféle nyelvi nehézségekkel küzd, ami részben azért megmagyaráztat érthetetlen zavarát. Lotti izeg-mozog és folyamatosan a lábát bámulja, bár nem mondhatni, hogy Ian ezt különösebben lereagálná, úgy tűnik, tulajdonképpen nem foglalkoztatja őt a dolog. A rögtönzött harcbemutatón azonban lelkesen felnevet - nem lép hátra egy lépést se, de azért megnézi az arcától néhány centire lévő lábat, ami prezentálja, mekkora veszélyben is lenne, ha Lotti úgy akarná...
- Nagy szerencse, hogy nem akarsz bántani. - Ugyan széles vigyora nem arról árulkodik, mintha igazán megijedt volna a fejberúgás lehetőségétől, úgy tűnik Lotti se akar további mozdulatokkal fenyegetni - hamar visszatérő lányos zavarával együtt újra dülöngélni és nézelődni kezd. A kézfogáskor Ian gyorsan alkalmazkodik; Eszternél egyértelműen mindig a réges-régi, tradicionális üdvözlési formákat szereti (legalábbis hivatalos helyeken), de a fiúnak esze ágában sincs ezt bárki másnál alkalmazni - Lotti felé tiszteletteljesen nyújtja a kezét, majd érezve a leheletnyi, finom szorítást  -talán önkéntelenül- biccent egyet ahelyett, hogy a kéz biztos fogásán kívül bármennyire is szorosabbra fogta volna.
- Nos, örülök, hogy megismertelek, Lotti. - Amennyire az lehetséges, beszéd közben ő eddig is megpróbálta tartani a szemkontaktust (már amikor felnéz rá), most pedig kifejezetten megvárja ezt, még mielőtt újra megszólalna.
- Esetleg el tudnád mondani, merre találom a konyhát? - MOST ETTÉL, IAN! Mindenesetre a lyukasórája továbbra is tart, a desszertből sose elég, ráadásul a konyhát sehol nem lehet elég korán bemérni, bármikor szüksége lehet rá az embernek. A felkeresendő helyekkel teli listáján, úgy hiszi, magától ezt találná meg a legnehezebben.