Catherine Alexis Rawen

A mai napom körülbelül abból telt, hogy szorgalmikat firkáltam és azon gondolkoztam, hogy mi a fenével üssem én el itt az időt? Levitás vagyok, a tanulás boldogsággal kéne elöntsenek, de nem... nem vonz a dolog. Egy ideig érdekel, aztán beleunok, nincs mit tenni, ki kell mozdulni. Mivel nem sok ötletem támadt, egy ideig a klubhelyiségben tespedtem, a macskámmal a hasamon, aztán mivel Sebastian az ajtó felé indult, rohanhattam utána. Egyszerűen én ezt nem hiszem el, miért nem tud egyszer a fenekén maradni? Csak egyszer maradjon már ott, egyetlen egyszer ne miatta csináljak magamból hülyét... Ááá, reménytelen. Elkezdtem magamhoz hívogatni, amire az esetek kilencven százalékában hallgatni szokott, de most fütyült rám, úgy tett, mintha ő egy süket uralkodó lenne, aki az égbe emeli az állát és soha nem néz az alattvalóira. Én megálljt parancsoltam a kiskirálynak a lábam segítségével, de a kis bugyuta kikerülte azt és meg sem állt a keleti szárnyig. Bukdácsolva rohantam felfelé a lépcsőn, hogy elkaphassam az ostoba jószág prémjét, azonban mindig valahogyan kicsúszott a kezeim közül, így már az első emeleti folyosón rohantam, mikor egyszer csak levágta a földre a popsiját és dorombolva bámult fel a falra. Kérdőn követtem a pillantását és lassan nekem is eljutott a tudatomig, hogy pont olyan illatok terjengenek ezen a folyosón, mint valami jó gyakran látogatott pubban. Mi a fene, nem úgy volt, hogy itt tilos alkoholt fogyasztani? Ja, hogy itt éppen a festmények dáridóznak... érdekes. Nem voltam teljesen hozzászokva, hogy egy rakás festmény részegen ordibál, miközben az egyik boszorkány bort önt le a torkán, egyik pohárral a másik után. Egyre értetlenebbül néztem a festményt, aztán megkínáltak, hogy igyak én is meg a csinos cicám is, hátha attól kevésbé vágok fancsali képet. Azt is megkaptam, hogy a macskám legalább tudja, hogy kell élni. Erre nekem egy grimasz, Bastinak pedig egy fejhangon szóló vernyogás volt a válasza. Mint akit nyúznak, ha tovább csinálja, akkor egész biztos, hogy engem az igazgatóiba küldenek állatkínzásért. Aztán igazából akkor kaptam fel a fejem, mikor a nyávogásra válasz érkezett. Még egy alkoholista macska? A folyosó végén egy hasonlóan "aprócska" szörnyeteg állt, mint Basti, hosszú, piszkosszürke szőrrel és egészen rémisztő zöld szemekkel, miközben nyekergő nyávogást hallatott. Az én cicám végre befejezte a dorombolást és a borszagú freskótól elfordulva az újonnan érkező cicusra pillantott. Elmosolyodtam halványan, majd leguggoltam a saját kedvencem mellé és a szőrét cirógatva néztem a másik macskát.
- Hát a te gazdid merre van? - tettem fel a költői kérdést, de nem vártam választ... Miért is vártam volna? Úgysem lehetne hallani a részeges freskók hamis énekeitől.