Ez az a hely, ahol nem sétálhatsz el anélkül, hogy ne csalnának mosolyt az arcodra a festmények. Ők mindig mulatoznak, ezért nem egy vászonnak van borszaga, mely a folyosón is jelentkezik, különösen olyankor, amikor nem lehetnek tárva az ablakok. A freskók lakói vidám cimborák, akik szeretnek énekelni, táncolni és mulatozni. Minden járókelőnek ajánlják ezt a helyet, ha haláluk után portréként kívánnak majd tovább élni.

Kissé csepergett az eső, mikor a kastély felé vezető útra tért; hatalmas szemekkel, ámulva figyelte a magas építményt, s mindent, ami körülvette. Az alatta fekvő városkában nem sok ideje maradt körülnézni, ám a furcsa kirakatokat látva azonnal elhatározta, hogy mindent alaposan meg fog tekinteni, amint ideje engedi.
Az évnyitó utáni napon tudott csak az iskolába érkezni, mivel inkább hagyományos eszközökkel szeretett volna utazni, így számára minden új, s minden elemi erővel sokkolja - bár sok mindent elmagyaráztak neki, mégsem lehetett az összes váratlan körülményre felkészíteni, amivel találkozni fog.
Mind a hatalmas bejárati csarnok, mind a mozgó festmények ámuldozásra késztették, idegenvezetője szavaira gyakorlatilag egy cseppet sem tudott figyelni, s ez fatális hibának is bizonyult a későbbiekben. A túra végeztével ugyanis az új lakhelye felé vette az irányt; hol kényelmes, fekete melegítőnadrágját piszkálva, hol a csuklójára erősített vaskarkötőt szorongatva sétált gyanútlanul a folyosókon.
Meglepett, ijedt kiáltása azonban orkánként söpört végig az egyik folyosón - nem mást, mint egy szellemet pillantott meg. Félreérthetetlenül egy szellemről volt szó; hűvös, átlátszó derengéssel, a föld fölött pár centivel lebegett ugyanis át egyik faltól a másikig, s a fiú ijedt kiabálását egy rosszalló pillantással nyugtázta. Szellemek?!
Valóban, Kyungtae - ha figyeltél volna a körbevezetésen, talán nem ért volna újdonságként a Kishölgy alakja, s nem nyíltak volna szemeid lapostányérral veteksző méretűre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=853817#post853817][b]Lee Kyungtae - 2022.10.03. 22:43[/b][/url]

Kissé csepergett az eső, mikor a kastély felé vezető útra tért; hatalmas szemekkel, ámulva figyelte a magas építményt, s mindent, ami körülvette. Az alatta fekvő városkában nem sok ideje maradt körülnézni, ám a furcsa kirakatokat látva azonnal elhatározta, hogy mindent alaposan meg fog tekinteni, amint ideje engedi.
Az évnyitó utáni napon tudott csak az iskolába érkezni, mivel inkább hagyományos eszközökkel szeretett volna utazni, így számára minden új, s minden elemi erővel sokkolja - bár sok mindent elmagyaráztak neki, mégsem lehetett az összes váratlan körülményre felkészíteni, amivel találkozni fog.
Mind a hatalmas bejárati csarnok, mind a mozgó festmények ámuldozásra késztették, idegenvezetője szavaira gyakorlatilag egy cseppet sem tudott figyelni, s ez fatális hibának is bizonyult a későbbiekben. A túra végeztével ugyanis az új lakhelye felé vette az irányt; hol kényelmes, fekete melegítőnadrágját piszkálva, hol a csuklójára erősített vaskarkötőt szorongatva sétált gyanútlanul a folyosókon.
Meglepett, ijedt kiáltása azonban orkánként söpört végig az egyik folyosón - nem mást, mint egy szellemet pillantott meg. Félreérthetetlenül egy szellemről volt szó; hűvös, átlátszó derengéssel, a föld fölött pár centivel lebegett ugyanis át egyik faltól a másikig, s a fiú ijedt kiabálását egy rosszalló pillantással nyugtázta. Szellemek?!
Valóban, Kyungtae - ha figyeltél volna a körbevezetésen, talán nem ért volna újdonságként a Kishölgy alakja, s nem nyíltak volna szemeid lapostányérral veteksző méretűre.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=853828#post853828][b]Szentesi Kevin - 2022.10.04. 10:32[/b][/url]

Egy átlagos nap, egy átlagos diák, átlagos iskolájában. Almost. Egyébként, ha leszámítja a feje fölött elreppenő rontásokat és bűbájokat, amíg kifelé siet a Nagyteremből, vagy egy elsős és egy festmény vitáját: tényleg átlagos. Szokásosan megkapta az adagját a többiektől, és megint szó nélkül csak hallgatta őket inkább. Sokkal egyszerűbbnek bizonyult ez a taktika, mint bármelyik másik.
Táskája pántján ránt egyet, ahogy elhagyja a zajongó lépcsőházat és halkat szusszan. Végül is, lehetne rosszabb is. Sikerültek a vizsgái, az anyja ismét örömét fejezte ki, az apja csak biccentett egyet apró mosollyal, ő meg nem örül, amiért megint itt kell lennie. Vannak olyan diákok, akik a tanévkezdés első napját úgy várják, mint más a karácsonyt. Na, ő egyáltalán nem. Tipikus kamaszfiú. Sokkal jobban élvezné tengetni a mindennapjait a szobájában zene- vagy kiabáláshallgatással.
Mi?
Megtorpan a sarok előtt. Ha most bekanyarodik, belekeveredhet valami olyanba, amibe nem kellene. De ha nem avatkozik közbe, talán mást találtak meg az iskola barmai. Alsó ajkába harapva totyorog, míg végül haptákba vágja magát, állát felszegi és kitrappol a sarok mögül.
- Hagyjátok abba! - szólítja fel a semmit a semmire. Pár másodperc szükséges, amíg leesik neki: nem történik semmi, de még éppen elkapja tekintete a Kishölgy mozgó alakját. Feje biccen félre. - Összevesztetek? - néha nem nehéz a kislánnyal ezt megtenni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=853890#post853890][b]Lee Kyungtae - 2022.10.05. 18:22[/b][/url]

Szíve még mindig a torkában dobogott, mikor hirtelen kiáltást hallott meg a háta mögül. Relfexből lebukott, s a mozdulatot kezei is követték, hogy védekezőn fejét takarják - a körülötte eddig hangosan visongó, mulató festmények azonban nem sok ügyet vetettek rá, talán csak egy-két alak lesett le kíváncsian kupa söre mögül az ijedező, s fiatal felnőtt létére meglehetősen vállas huszonnégyévesre.
Tányér szemei immár egy bongyor hajú fiúra szegeződtek, s pupillái épp csak nem voltak akkorák, hogy egy feketelyukhoz hasonlatosan mindent elnyeljenek maguk körül, még önmagát Kyungtaet is. Kettőt pislogott.
A fiú második kérdésére most ő döntötte fejét enyhén oldalra, szinte már értetlenül, de láthatólag még mindig az előzetes sokkhatás alatt.
- Te... tessék?
Valóban elég komikusan nézhetett ki, hiszen egyik karját színes tetoválások borították - ő maga izmos volt, láthatóan ereje teljében, valószínűleg sportóló, melyet kényelmes öltözete is megerősített. Enyhén hullámos haja most épp kissé csapzottan meredezett a szélrózsa minden irányába, s ha az ember alaposan megfigyelte, jobb kezén húzódó tetoválásai alatt, a csuklóján még egy elemi mágikus jelet is megpillanthatott, mivel a fekete fémpánt - azaz az elemkorlátozó karkötő - a bal karján foglalt helyet.
- Össze... nem, nem! - Felpattant, jobban mondva felegyenesedett - azt remélte, hogy ha elég gyorsan csinálja, a vele szembenállónak nem marad majd ideje felfogni, mit látott. - Nem, csak... haha, tudod... most először láttam... szellemet - súgta a végét.
Gyors mozdulatokkal megpróbálta kiegyengetni a pólója gyűrődéseit - mégiscsak jobb összeszedettnek mutatkozni, gondolta -, miközben kissé zavartan nevetgélt.
- Kicsit új ez nekem még... - Arcáról észrevehetően, lassan olvadt le a mosoly, s fokozatosan ismét átadta helyét az ijedtségnek. Mikor a gondolat célba ért, felkapta a fejét, s elképesztő kétségbeeséssel pillantott fel az ismeretlenre. - Miért, veszekedősek?!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=854096#post854096][b]Szentesi Kevin - 2022.10.11. 13:33[/b][/url]

Pedig legalább lett volna mit mesélni az unokáknak, mikor odáig jut. Kevin papa a hős, aki megmentette ártatlan diáktársait a bully-któl. Remek - és jó hosszú - szalagcím lett volna, csak ahhoz valaminek történnie is kellene. De egy szellemmel igen nehezen száll szembe bárki is, még ő is, aki igen jó kapcsolatot ápol egyébként a Kishölggyel. Nem is olyan nehéz, mint bárki hinné.
Tehát nézik egymást. Nagyjából ugyanolyan értetlenül mindkettő, mert míg az idősebb levitás feje az egyik, addig Kevin feje a másik irányba billen, hogy most mégis mi történik. Ha más nem, legalább együtt jöjjenek rá, mert meglepő látni egy ekkora embert a földön, nem tudja mit csinálni négykézláb, de olyan hirtelen pattan fel, szemei sem tudják követni. Dehogynem, de adjuk meg az esélyt az agyunknak, hogy elfelejtse a képet. Akaratlan hajol közelebb, ahogy a mondat a végére kezd kicsit elhalkulni, végül... kitör belőle a nevetés.
- Óóó, hát igen. Tudnak meglepetést okozni mindenkinek, de ártalmatlanok, esküszöm - ingatja meg fejét, mintha akkora szellem szakértő lenne. A Kishölgy mondjuk kicsit minden lében kanál, ő ilyen szempontból nem biztonságos és kedves, de amúgy meg... - Én is a kastélyban láttam először szellemet - feleli felfelé pislogva a robusztus alakra. Soha nem látta még, valószínűleg ebben az évben kezd, és nem is lehetne szerencsétlenebb amiért éppen Kevinnel futott össze. A kastély nyomijával. Szegény.
- Megért- - értetlen pislog, ahogy az előtte álló arca ismét hófehér lesz. Minimálisan lép és hőköl hátra a hirtelen kérdéstől. - Éppenséggel lehet velük, csak nem érdemes - hadarja a választ, amilyen gyorsan csak tudja. Keze csúszik mellkasára, pár pillanat múlva néz fel ismét.
- Kevin vagyok, szia - nyújtja felé jobb kezét mosolyogva. - Honnan jöttél?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=854115#post854115][b]Lee Kyungtae - 2022.10.11. 21:31[/b][/url]

Gyors felpattanását kísérő zavart felsőigazgatásánál már csak karkötője piszkálása lehetett volna feltűnőbb. Úgy érezte, mintha valami nyugtalankodott volna, ami - meggyőződése szerint - az a rejtélyes mágia lehetett, ami valamiért méltónak választotta őt, egyébként varázstalan fiatalt, hogy bírjon vele.
Vállai megkönnyebbülten engedtek ki, mikor a vele szembenálló tájékoztatta a szellemek ártalmatlanságáról.
- Akkor jó, akkor jó - bólogatott még mindig. - Tudod, a filmekben elég ártalmasak, azért ijedtem meg, de végülis sejthettem volna, hogy egy iskolában nem lehetnek olyan nagyon vérszomjas... lények...? - Végtére is logikusnak tűnt, hogy egy oktatási intézményben, ahol legjobb tudomása szerint az első évfolyamot a 14 éves korosztály teszi ki, nincs is semmi túlzottan veszélyes.
Felvillanyozódott kicsit, mikor kiderült, hogy a másik is itt látott először hasonló jelenséget - máris kevésbé érezte egyedül magát ebben a hatalmas kastélyban. Fogalma sem volt arról, hogy az idegen hasonló helyzetből érkezett-e, mint ő, bár tájékoztatták róla, hogy esete igencsak egyedinek minősül, mégis reménykedett, hogy máris talált valakit, akitől nem állnak olyan távol az ő tapasztalatai.
- Tényleg? Akkor jó, akkor talán nem voltam olyan fura - nevetgélt még mindig múló zavarában. - Minden nagyon új még, most voltam idegenvezetésen, de negyed órán keresztül bámultam egy mozgó portrét. Annyira sokan vannak! És elképesztő, hogy egyik keretből ugrálnak a másikba, csak úgy! - Teljes beleéléssel, csillogó szemmel magyarázta újdonsült beszélgetőtársának, mennyire elámult a varázsvilág újdonságaitól: eddig csak fejében hangzott el ez a monológ, de most végre szóban is folytathatta. Tekintete az egyik mellettük helyetfoglaló képkeretre irányult; benne egy férfi ivott épp jó nagyot a kupájából, s az ülőhelyéül szolgáló fatönk mögül egy újabb üveget húzott elő. - Elképesztőek! - Lelkendezett. Száznyolcvan centiméter magas valója igencsak erős kontrasztot szolgáltatott arcán elterülő, ártatlan, lelkes vigyorának.
Rövidesen aztán a másik is bemutatkozott, kezet nyújtott felé, ráadásul mosolyoga. Kyungtae arcán is hasonlóan barátságos, kedves mosoly terült el, ahogy kezet nyújtott.
- Lee Kyungtae, nagyon örülök, Kevin - ismételte vissza a nevet, hogy biztosan megjegyezze, bár igaz, hogy egyelőre mindenki ugyanúgy nézett itt ki neki a kastélyban. - Oh, én? Dél-Koreából, egyenesen. Repülővel jöttem, mert féltem beleállni a lángoló kandallóba. - Még a hátán is végigfutott a hideg, ahogy hirtelen eszébe jutott, milyen érzés volt, mikor az állítólagos utazóeszköz elé állították.
- És te? Te helyi vagy esetleg?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=854636#post854636][b]Szentesi Kevin - 2022.10.19. 11:28[/b][/url]

Elmosolyodik  a fiú szavaiból kiérezhető bizonytalanságon, de mikor leesik neki, hogy teljesen komolyan gondolja, zavartan nyammogni kezd. Most erre mégis... nem hazudhat, de nem is szeretné, ha új ismerőse megijedne. Végül felpillant. - Szoktak történni meglepetések, de nem kell aggódni. Nagyon képzett a tanári karunk, se perc alatt megoldanak mindent - bólint határozottan. Ennél jobb nem jutott eszébe, amivel el tudja hinteni, hogy valóban vannak váratlan fordulatok a kastélyban, de általában azok igen hamar megoldásra is lelnek.
Látható a bizonytalansága után következő felvillanyozódás, ami kicsit őt is felvillanyoz. Tényleg itt látott először szellemet és majdnem megállt benne az ütő, de helyette - amitől háztársa annyira fél - inkább összeveszett vele. Mert ő is a Kishölggyel találkozott először, és éppen nem volt kedves hangulatában, szóval... jól kezdődött a kapcsolatuk.
Lassan fordul a freskó felé. - Nos, igen. És hangosak. Nagyon hangosak - húzza el száját látványosan, aminek köszönhetően egy férfi vigyorogva emeli meg a kupáját és kezdd el ismét ordítani. Mert ő nagyon jól érzi magát. - Valóban lenyűgözőek és szerintem pillanatok alatt hozzászoksz mindenhez majd. Megkérdezhetem, hogyhogy ennyire új minden? Mármint... engem is értek meglepetések, de nem... szóval, hogy... öm... - úgy dönt, inkább csendben marad és ezt nem fejezi be. Nem csak azért, mert nem tudja hogyan, hanem mert nem akarja megbántani a másikat. Még csak véletlenül sem. Ezért dönt úgy, hogy felesleges találgatás és egyáltalán nem anyanyelvén való megszólalás helyett inkább bemutatkozik. Sokkal egyszerűbb. Viszont a név, amit hall, értetlen pislogásra készteti. Mármint várható volt, hiszen látja, hogy a fiú ázsiai.
- Lee Kj- Kjun- - rázza meg fejét, miközben visszahúzza a kezét. - Bocsánat, nem szeretnélek megbántani, csak nagyon idegen a neved. Esetleg szólíthatlak másképpen, amíg nem tudom kimondani a neved? Vagy... melyik a vezetékneved? - szalad ráncba szemöldöke elgondolkodva. Mert egyértelműnek tűnik, de... ázsiai. Igen. - Semmi. A Lee. Oké. Megvan - bólint inkább saját magának, mint a vele szemben - és fölött - állónak. Az ázsiai nevek felépítése ugyanolyan, mint itthon, így a gondolatmenettel sikerül összeraknia saját magának. Ráadásul Dél-Korea! - Merlinre, ez nagyon klassz. Attól én is ódzkodtam az elején, mikor a szüleimmel kellett menni valahova - vonja meg vállait.
- Szalamandra-Szentegyeden születtem, majd költöztünk Szalamantonra. De az országban születtem, ha erre irányult a kérdés - fejezi be halkabban, kicsit zavartan, mert nem tudja, hogy jól válaszolt-e. Nem is a jól, hanem hogy a kérdésre egyáltalán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=858009#post858009][b]Lee Kyungtae - 2023.01.02. 10:48[/b][/url]

A másik válasza azért mégis megnyugtató volt számára - a meglepetésekkel persze nincsen baj, sőt, őt most igencsak könnyű is meglepni bármilyen bűbájos történéssel, így hát meg volt róla győződve, hogy a sok másféle meglepetés könnyen be fog olvadni a többi közé, s ő majd észre sem veszi a különbséget. Bólogatni kezdett, s kicsit meg is komolyodott a tanárok szakértelmét emlegetvén.
- Persze, ebben biztos vagyok - hangjában tisztelet csillant, hiszen az itt lévő tanárok természetesen elképesztő szakértelemmel rendelkeznek; erről meg volt győződve, hiába alig pár órája érkezett csak a kastélyba.
Hosszas, lelkendező monológját - magához képest - most rövidre fogta, de még órákig képes lett volna folytatni a parttalan áradozást; helyette inkább a másik kérdésére koncentrált. Hogyhogy ilyen új minden? Kicsit észbe kapott, s lassan kezdte megérteni Kevin perspektíváját: egy felnőtt, huszonéves srác épp olyan dolgokért lelkendezik, amiért a vele szemben álló világában talán egy négyéves szokott. Lehet, hogy egy négy éves sem, hiszen ő ebben nő fel, ugyebár.
- Óóó... haha, hát, nos... - nevetett zavartan, még a tarkóját is megvakarta mintegy pótcselekvésként. - Az a helyzet, hogy én... ugye most érkeztem, és előtte nem... szóval... Hm. - Lehet, hogy a másik számára úgy tűnt, szégyenkezett; az igazság ezzel szemben az, hogy fogalma sem volt, hogy mondja el úgy, hogy mi történt vele, mintha teljes mértékben értené ennek a világnak a szabályait.
- Szóval a lényeg az, hogy előjött ez a vízmágia dolog nálam, de amúgy fogalmam sem volt az egész... szóval semmiről, mielőtt ez megtörtént. - Ismét nevetnie kellett zavarában, melynek következtében arckifejezése leginkább egy csukott szemű, rajzfilmes macskáéra hasonlíthatott. - Úgyhogy most van rajtam egy ilyen... - mutatta fel elemkorlátozó karkötőjét - ...hogy ne ámokfusson a varázserő, és biztosan úgy viselkedek, mint egy ötéves. Ne haragudj.
Újdonsült ismerőse, Kevin kissé mintha zavarba jött volna a nevétől, de ezt már szinte várta - mikor Dél-Koreán kívül járt, mindig nagy ügyet csináltak a nevéből, annak kiejtéséből, s általában tévedésből Lee-nek hívták mindenhol. Ehhez már hozzászokott, bár mikor ikertestvérével utazott, sokszor okozott értetlenséget, hogy nővérének ugyanaz a "keresztneve", mint neki.
- Igen, a... a Kyungtae a keresztnevem. De Európában sokan hívnak csak "Tí"-nek, tudod, mintha angolul kimondanád a "t" betűt. Szerintem az jó lesz kezdetnek, mit gondolsz? - Barátságos mosolya elárulta; egyáltalán nem haragszik a másikra, hogy nincs teljes mértékben képben az ő kultúrájával és nyelvével, s nevének utolsó szótagja tökéletesen megfelel.
A másik válaszának tényleges tartalmára nem tudott figyelni - túlságosan elterelte a figyelmét a Merlinre! felkiáltás, ami hatalmas vigyort csalt az arcára. Most tényleg ezt mondta? Ez annyira menő.
A helynevekre természetesen nem túl okosan pislogott - ismét oldalra döntötte fejét, mint egy értetlen kisállat, ahogy próbálta feldolgozni ezeket a furcsa, magyar neveket, amiket nem fordított le a fordítóbűbáj. A válaszát azonban végül megkapta: a másik Magyarországon született.
- Nagyon furák ezek a magyar nevek még nekem. - Nevetgélt. - Biztosan majd megszokom idővel. Még az iskola nevét sem tudom rendesen kimondani....

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=859757#post859757][b]Szentesi Kevin - 2023.02.24. 17:52[/b][/url]

Egyetértően bólogat a fiú szavaira. Tényleg remek a tanerő a tanodában, így valóban nem kell tartania semmitől a levitásnak. Egyiknek sem. Kivéve, ha őt is kipécézik, ami, figyelembe véve azt, hogy mennyire kedves és magas, idősebb is, nem fog megtörténni. Valahol megkönnyebbül.
Ami tart kettő másodpercig, mert fogalma sincs arról, hogy az előtte álló miről beszél. Ez lehet kiül arcára, de igyekszik moderálni vonásait, hogy ne tűnjön úgy, mint aki teljesen hülyének nézi a másikat, egyszerűen nem tudja összerakni a képet. Mindennek ellenére hümmög, ahol úgy érzi szükséges, és bólogat közben, hogy tudja, tényleg figyel. Legalábbis, amennyire tőle telik: amíg fel nem bukkan a karkötő. És a... vízmágia!
- Hydromágus vagy! - szólal meg kicsit hangosabban. - Szóval elemi mágus vagy, de egyebekben mugli. Akarom mondani, varázstalan ember - teszi hozzá gyorsan, hogy értse is újdonsült háztársa. - Én is úgy viselkednék, mint egy öt éves, ha kiderülne, hogy uralom az elemek egyikét. Emiatt ne érezd magad rosszul - mosolyog rá kedvesen. Valóban így lenne. Elképzelni nem tudja, hogy egy elemi mágus mégis miken mehet át eleme kijövetelekor, de mégis vágyná azt a tudást, amivel ők rendelkeznek. A fő elemek egyikét uralni? Biztosan hatalmas élmény, még ha ugyanekkora felelősség is.
A név úgy rántja ki az elemi mágia körüli merengésből, ahogy kell neki. Elsőre, sőt, másodjára sem sikerül kimondania a nevet, így inkább nem is próbálkozik tovább. A legtávolabb áll tőle, hogy megbántsa a másikat, mikor ilyen kedves vele. Szemöldöke szalad ráncba. Tí?
- Nem is tudom. Az kicsit személytelennek hat. Megígérem, hogy igyekszem minél előbb megtanulni a neved - bólint. - De addig maradjunk a Tínél akkor. Talán mindkettőnknek egyszerűbb - Tínek azért, mert nem kell hallgatnia Kevin szenvedését a névvel, Kevinnek pedig azért, mert van ideje valóban megtanulni rendesen kimondani a nevet. Ez már büszkeség kérdése.
A vigyort figyelmen kívül hagyva mondja tovább, nagyjából születésének történetét, míg végre ki nem nyögi a lényeget.
- Néhányuk még nekem is különös - gondolkodik el, végül vállat von. Ez legyen a legkevesebb, mikor Tínek valószínűleg még nehezebb. - Ha segít, mondj csak annyit, hogy a tanoda. Az itt, vagy a környéken élők tudni fogják, hogy erre gondolsz, ez az egyetlen nem specifikusan, nem is tudom... például művészetet oktató iskola. Itt kapja meg minden mágus az alapokat - lendül bele kicsit a magyarázásba, majd veszi észre magát. - Bocsi, szóval a tanoda szerintem elég - mosolyodik el, ami lassan tűnik el arcáról, zavartan pillant félre.
- Egyébként... hát szóval, ha kell segítség bármiben, akkor nyugodtan keress meg - motyogja maga elé szavait, véletlenül sem néz rá. Sokkal fiatalabb, semmiből nem tűnik ki, teljesen átlagos, míg az előtte álló idősebb és elemi mágus. Mindene megvan ahhoz, hogy a menőkhöz tartozzon.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=126&post=860625#post860625][b]Lee Kyungtae - 2023.03.12. 19:04[/b][/url]

- Az! Az vagyok! - Sóhajtott megkönnyebbülten, mikor Kevin végre kimondta azt a bizonyos szót. Neki igencsak bonyolultnak tűnt megjegyezni, legalábbis most még, hiszen mondjuk egy hónapja nem tudott róla, hogy létezik bármi hasonló; senki sem hibáztathatja, hogy nem tud ilyen furcsa idegen szavakat az eszébe vésni. Már a "Bagolykővel" is voltak problémái, hát még minden más...
- Igen, mondták, hogy ez nem egy túl gyakori dolog, hogy mást meg nem tudok... meg amúgy sem az, ez a fajta varázserő. - Bólogatott határozottan, hiszen ezt éppen tudta, ugyanis két minisztériumi dolgozó volt olyan kedves, és elmagyarázta neki az ominózus... elázásos eset után. Természetesen azt követően számtalan prospektust, könyvet, segítőanyagot kapott az itteni dolgokról, s talán már ragadhatott is rá valami.
A másik kedves gesztusai kis lelket öntöttek belé nagy zavara után, s a mosolyt ő is egy hasonlóval viszonozta. Eddig mindenki nagyon kedves volt vele itt, és ez alól újdonsült ismerőse, Kevin sem kivétel. Mindenre, amit mondott, elfogadóan reagált, és sosem hangzott kioktatónak; a levitás ezt felettébb nagyra értékelte.
- Személytelennek? Áááá, nem az, tényleg, már megszoktam. - Kuncogott. - Jártam már Európában párszor, tényleg mindenki T-nek hívott. Semmi gond! - Természetesen háztársa nem tudhatta, de Kyungtae, nővérével karöltve tényleg rendszeres látogató volt Európában balettpályafutása miatt, így valóban nem érte meglepetésként, hogy T-nek szólítják. Az igazság az, hogy már rögtön T-ként kellett volna bemutatkoznia, ám ezt kerülni szokta, mert a végén még azt hiszik, direkt adott magának valami furcsa becenevet.
Kevin ismét felettébb kedvesen magyarázott neki, nevezetesen arról, hogy az iskola nevét nem feltétlen kellene megtanulnia, ha elsőre nehéz neki, ő pedig csak mosolyogva hallgatta. Végülis igaza van, de mégis - ő szerette volna megugrani ezt a kihívást, hiszen pár évig most itt fog időzni, ha minden igaz, így nem tehet mást; kissé hozzá kell szoknia a magyar szavakhoz, mert van, amit a fordítós varázslat sem ért.
Ám a legkedvesebb dolognak mégis a másik felajánlása bizonyult: nevezetesen a segítsége. Kyungtae hatalmas, valahol mégis félénk mosollyal pillantott a másikra, meghallva a segítségnyújtás ígéretét.
- Köszönöm, tényleg nagyon kedves tőled, Kevin! Lehet, hogy élni is fogok vele, ha épp összetalálkozunk, mikor kicsit elveszve érzem magam. - Nevetett halkan. - Nagyon örültem! És köszönöm még egyszer!
Nem igazán akarta fenntartani a másikat - bár kezet nem nyújtott elbúcsúzásnál, integetni viszont integetett, s hamarosan már ott sem volt. Csak 20 perc gyaloglás után jött rá, hogy egyáltalán nem jó irányba indult, és hogy teljesen eltévedt. Először, mióta itt van - de nem utoljára.