Rose Penelope Reakwood

Bár a faluban nem sikerült beszélnie Rosieval, Nyeste egyáltalán nem érezte magát rosszul emiatt. Az édesség, amit akkor vett igen finom volt a másik pedig most is biztos helyen várja, hogy majd elfogyasszák. Lehet majd Annussal eszi meg, még nem döntötte el. Viszont írt egy levelet Rosienak, arról, hogy ő nem akart goromba vagy illetlen lenni, de elkésni sem szeretett volna, na meg hogy, nem ismeri Rosie szüleit sem az említett szülők őt, márpedig Nyeste jó nevelést kapott, s így egész biztos nem lenne illendő ajándékokat elfogadni sem. Azt is leírta, hogy szerinte - meg Apuka szerint - az embernek meg kell dolgoznia mindenért, és ő igazán semmit nem tett, hogy egy akkora doboz valamit kapjon. Köszi szépen, de neki mindene megvan, amire szüksége lehet, és nem érzi, hogy bármi mást kérnie kéne.
Leírta azt is, hogy nem szeretné, ha a másik haragudna rá és ha van kedve találkozzanak kedden délután a "Vigadófreskó" folyosóján. Épp ezért ő most itt van. Nézegeti a festményeket, nevetgél és sorra rázza a fejét, ahogy egyik-másik festmény borral kínálja. Nyeste nem hiszi, hogy a festett kupákban levő folyadék valódi bor lenne, de a festék íze sem ínyére való. S hiába érez igazi mámoros illatot innen-onnan, az elmúlt hetekben már megtanulta, hogy nem szabad hinni a szemének, nyilván az orrának sem.
Iskolai talárja van rajta, és a táskája is vele van még, hiszen órák után rögtön idejött. Nincs most nála rajzmappa, azt már bölcsen a Navinés szobájában hagyta bár most, amíg vár meg-megfordul a fejében, hogy talán mégis jó lett volna, ha elhoz belőle legalább egy lapot. De végül csak vállat von, s egy újabb festménynek rázza meg nevetve a fejét. Nem, még mindig nem kér bort.

Rose Penelope Reakwood

Bár a faluban nem sikerült beszélnie Rosieval, Nyeste egyáltalán nem érezte magát rosszul emiatt. Az édesség, amit akkor vett igen finom volt a másik pedig most is biztos helyen várja, hogy majd elfogyasszák. Lehet majd Annussal eszi meg, még nem döntötte el. Viszont írt egy levelet Rosienak, arról, hogy ő nem akart goromba vagy illetlen lenni, de elkésni sem szeretett volna, na meg hogy, nem ismeri Rosie szüleit sem az említett szülők őt, márpedig Nyeste jó nevelést kapott, s így egész biztos nem lenne illendő ajándékokat elfogadni sem. Azt is leírta, hogy szerinte - meg Apuka szerint - az embernek meg kell dolgoznia mindenért, és ő igazán semmit nem tett, hogy egy akkora doboz valamit kapjon. Köszi szépen, de neki mindene megvan, amire szüksége lehet, és nem érzi, hogy bármi mást kérnie kéne.
Leírta azt is, hogy nem szeretné, ha a másik haragudna rá és ha van kedve találkozzanak kedden délután a "Vigadófreskó" folyosóján. Épp ezért ő most itt van. Nézegeti a festményeket, nevetgél és sorra rázza a fejét, ahogy egyik-másik festmény borral kínálja. Nyeste nem hiszi, hogy a festett kupákban levő folyadék valódi bor lenne, de a festék íze sem ínyére való. S hiába érez igazi mámoros illatot innen-onnan, az elmúlt hetekben már megtanulta, hogy nem szabad hinni a szemének, nyilván az orrának sem.
Iskolai talárja van rajta, és a táskája is vele van még, hiszen órák után rögtön idejött. Nincs most nála rajzmappa, azt már bölcsen a Navinés szobájában hagyta bár most, amíg vár meg-megfordul a fejében, hogy talán mégis jó lett volna, ha elhoz belőle legalább egy lapot. De végül csak vállat von, s egy újabb festménynek rázza meg nevetve a fejét. Nem, még mindig nem kér bort.

Rose nem futott, hanem mintha szállt volna. Amióta megkapta a levelet, csak ezen járt az esze. Na, jó talán a Rellonos Prefektus- és gólyaavatóról sem feledkezett meg, azon is gondolkozott egy ideig, de most a külvilág meg szűnt létezni a számára. Lehet, sőt egészen biztos, hogy egy picit még neheztelt Nyestére, de így, hogy a lány megírta, hogy nem gorombaságnak szánta amit mondott, már szégyellte magát, amiért nem állt szóba a lánnyal. Bár örült volna, ha a lány el fogadja a seprűt. De a lány megírta azt is, hogy miért nem fogadta el az ajándékot. Nem tudta, hogy miért nem ért még oda, a Vigadófreskó folyosójához. Aztán megkapta rá a választ: figyelmetlenségében már régóta ugyanazon a folyosón járkált körbe-körbe. Rápillantott órájára, és leszidta magát, mert ilyen fontos pillanatról nem szabad késni. Gyorsan, és céltudatosan elindult hát az eredeti cél felé. Mikor odaért, megpillantotta a lányt, és a hörgés, rekedtség, és szégyen furcsa hangú "mixével" találkozott mikor megszólalt:
-Szia. Bocsánatot kérek, amiért nem álltam szóba veled. Csak tudod, én még nem szoktam meg azt, hogy nem fogadják el az ilyen " Szia Rose új barátja, ezt mi, Rose szülei küldjük neked" csomagot.-Rekedt nevetést hallatott. - Érted? Csak ennyi az egész. Egyébként egy seprű volt benne. Egy Jólsep-R 11. Nem olyan seprű, amivel takarítanak, ezzel repülnek, kviddicseznek. De már mindegy. Hogy vagy? Biztos haragszol rám. Tényleg megbántam amit tettem. Mert ha valaki egyszer kissé gorombán viselkedik veled, méghozzá véletlenül, akkor nem kell direkt duplán visszafizetned. És én ezt tettem. Tényleg nagyon sajnálom.

Rose Penelope Reakwood

Nagyon jól elrötyög a festményeken, a vicceiken, a fura beszédükön. Abszolút érti, miért hívják így ez a folyosót és annak is örül, hogy ez a helyet választotta a találkozóra. Már ha Rosie eljön, mert egyelőre sehol sem látja a rellonos lánykát, de nem türelmetlenkedik. Ha mégsem jönne el a másik, abból is fog érteni, akkor többet nem keresi és pont. Addig viszont, amíg ilyen vagy olyan következtetésre nem jut, jól fogja magát érezni a falon lévő portrékkal. Azokat ugyanis láthatóan nem zavarja az ő szótlansága, sőt! Figyel hát mindenféle butaságra, amit összehordanak neki, bár sosem lehet tudni, még az is lehet, hogy egyik-másik képtelenség igaz. Ezen azonban nem igazán tud elgondolkodni, egyrészt mert tényleg egymás szavába vágnak a portrék, másrészt, mert ahogy újfent körbefordul megpillantja Rosiet is. Ahogy odaér hozzá, a zöldházból származó lányka máris hosszas monológba kezd. Nyestének legalábbis hosszú, ő ennyit egy óra alatt nem mondna el. Részben ebből is volt a félreértésük, hogy ő rövid akart lenni, ami a másiknak gorombán hatott. Most viszont csak rázza a fejét, hogy ő nem haragszik, aztán bólogat, hogy érti, máshoz szokott a másik. Közben némi csodálkozás is kiül az arcára, a seprűre picit el is tátja a száját, de aztán ismét csak a fejét rázza. Mihez kezdene ő egy seprűvel? Aztán megint csak rázza, mert hát nem haragszik. De ezt már "mondta" egy korábbi fejrázással.
Mikor Rosie befejezi a mondandóját, megragadja a lány kezét és elhúzza őt az egyik festményhez, amin két nő vitatkozik, majd mikor észreveszik őket, egymásra néznek és láthatóan kibékülnek. Nyeste ezt már meg akarta mutatni a másiknak, most pedig végre megtehette. Ezzel próbálva elmagyarázni, hogy egy kis "vita" még nem a világ. S hacsak Rosie nem szalad el, meg is öleli egy pillanatra. Kissé sután, mert igazából nem csinált még ilyet ő, de most úgy érzi, ez a helyes viselkedés. S miután elengedi Rose-t csak várakozóan pislog rá, hogy akkor rendben vannak-e a dolgok?

Rose kicsit megijedt, mikor a lánynak, ahogy ő mondja szeretetkimutatásikiborulása volt. Ez az ő "nyelvén" teljesen normális hosszúságú, de a többiek számára végtelen monológ ez az egy szó is, igaz 3 valódi szóból áll. Rose elgondolkozott azon, hogy milyen vicces, hogy ő beszédes, Nyeste pedig kis híján néma, és barátok. Legalább is most már azok. Viszonozta azt a bizonyos szeretetkimutatásikiborulást, és fürkészve rápillantott a lányra.Elmondta-elnevette neki ezt a dolgot, hogy neki ez  bizonyos szeretetkimutatási miafene. És ő is rápillantott a festményre, amiről eszébe jutott valami. Hátatfordított a lánynak, remélve, hogy ezt nem úgy érti, hogy távozni készül, és kotorászni kezdett a táskájában. Megtalálta azt amit keresett, megfordult, és Nyeste kezébe nyomta a tárgyat, ami egy apró festmény volt.
Ezt az édesanyám festette. Ez az idős boszorkány, akit a képen látsz az én "dajkám". A szüleim vele felügyelnek, hogy mit csinálok. Látod, van ott egy kék könyvecske a kezébe. Az a Bogár Bárd meséi. Varázslómesekönyv. Kiskoromban az ágyam mellé volt állítva, felnagyítva nagyító bűbájjal. Mindig ő mesélt nekem esténként, mert sokszor volt az, hogy anya már lefeküdt, vagy már túl fáradt volt, mert túlhajszolta magát a munkában. Apa sem ért rá, mert a hippogriffek nem gondozik magukat. Tudod, ő hippogriff tenyésztő. Nem tudom, ismered-e, bár nagy eséllyel nem. A neve Jacob Agustus Reakwood. Mesélj te is a családodról. Mármint Nyeste.-Mondta, mert az öreg boszorkány már belekezdett volna az ő családjáról mesélni, amit Rose őszintén csodált, hisz neki nincs is családja.-Kérlek mesélj a családodról, Nyeste! Ha megtennéd, óriási szívességet tennél nekem, és mindenki örül annak, ha valaki szívességet tesz neki, nem igaz?

Rose Penelope Reakwood

Nos, nem pont ilyenre számított, de végül is már mindegy. Gyorsabb volt és egyszerűbb - neki legalábbis -, mint kimondani bármit is, és ahogy vesszük Rose megértette a lényeget. Még nevet is a másikkal, ahogy az ölelést szeretkimutatásikiborulásnak nevezi, aztán már csak mosolyog és érdeklődve figyeli mit vesz elő a másik a táskájából. Az apró festményt először furcsának véli, de Rosie meséjével együtt minden értelmet nyer. Vagyis nem minden, de nagyon érdekes. S talán furcsa, de Nyeste Rosiet kezdi sajnálni, amiért a szülei nem értek rá mindig vele foglalkozni. Bezzeg az ő Apukája! Szinte mindig ott volt neki. Igaz, úgy könnyű, ha az édesapád ács, és a műhelye a házatokban van. De Nyeste nem gondolkodik el ezen, csak bólogat Rosenak, ahogy a rellonos beszél, aztán elneveti magát, mikor a portré nyitná a száját, majd elgondolkozik, mert hát... egyrészt, nem nagyon tud mesélni. Másrészt, nem érti mi ebben a szívesség. Épp ezért csak vállat von, felemeli a kezeit is, amolyan "de mit mondjak"? pillantás kíséretében, majd leengedi a vállait és a kezeit is és gondolkodik, hogy mi érdekelhetné a másikat.
- A...apuka á..ács - mondja végül kissé sután és a Rose-t nézi, hogy ezt várta-e? Aztán ha biztató visszajelzéseket kap, akkor megpróbálkozik egy újabb mondattal is.
- A..any...anyuka m...me..meme...meghalt - de ezt meg már tudta Rose szóval ezt igazából felesleges volt mondani. Kár, hogy csak most jutott eszébe. Na mindegy. - V...v...van e..egy t..t...tes...tess...test..v...v..vére. N...n...nene...neki... v..v..vavan, e...e..gy lá...lánya. An...n...na. I...ide, j...jár ő is.
Egyelőre ennyi. Igazán nem tudja mit kéne még mesélnie. Na meg, Rosie is érezheti, hogy neki azért nem olyan egyszerű ez a "mesélés" dolog. Persze gondolatban már a fél gyerekkorát is eldarálta. De azok csak gondolatok a fejében és nem a hangok, amik a száját is elhagyják.

Rose sokáig hallgatott, de aztán kitört, kiszakadt ez a "némaság gát", és a lányból ömleni kezdett a szó: -Értem. Akkor neked könnyebb a dolgod, mint nekem. Neked van valakid, akitől tanácsot kérhetsz, és segít neked. Igaz, nekem van egy bátyám, de ő már kijárta az iskolát. Cristofer William Reakwood a neve. Az apám imádja az ilyen hosszú neveket. A Penelope, a második nevem nem is tetszik. A Rose-ban meg csak szerencsém volt, hogy anyának megtetszett. Különben mehettem volna Euforzinának. Apának is igen hosszú a neve. Jacob Agustus Reakwood. De hosszúságban mégis csak a bátyámé az első hely. Bár gondolom, ez a név téma nem nagyon érdekel. És igen, most már belátom, neked nem olyan könnyű mesélned. Na szóval hol is tartottunk? Megvan! Ott, hogy neked ott van az unokatesód, nekem meg senkim sincs, akitől itt tanácsot kérhetnék. Csak a szüleim, de ők se itt laknak, és ha bár gyorsan ide- vagy odaér a levelem vagy levelük, azért az mégse olyan, mintha egymással szembe állva beszélnénk. Tudod Cristofernek nincs konkrét, hivatalos munkája. Csak bolyong, ide-oda, felfedez ezt-azt, értékes dolgokat eladja, és ebből él meg. Például akromantuláktól szerez mérget, aminek literéért akár 200 galleont is megadnak. Bár mostanában máson jár az esze.... Folyton csak egy lányról beszél, Amandáról. Egyszer találkozott vele, és elcsavarta a fejét. Van egy gyanúm, hogy véla a csaj. De nem akarok gyanúsítgatni, vagy ilyesmi. - Miután abbahagyta a tízórás monológot Rose, fürkészve figyelte barátja arcát, hogy mit szól az elmeséltekhez.