BK Fórum - Őszike néni könyvesboltja

vásároljunk együtt, kicsit kínosan kezdek

Miután végre rájöttem, mi lesz az én irányom, az utolsó pillanatban adtam le a szakirányú jelentkezést. Nem éppen örültek neki, mert már azt hitték nem fogok és pakoltak volna a „végzett és nem akar semmit” stócba biztosan, ha létezik ilyen. Erre nem, berongyoltam és letettem a papírom, hogy akkor én most ezt szeretném. Azt hittem pár pillanatig, hogy félredobja, hogy elkéstem, de végül megkaptam a sikerességet a bizonyítvánnyal együtt. Ami, hozzám képest, nagyszerű lett. Bencét hatszor ugráltam körbe, hogy minden hisztim és sirámom ellenére sikerült minden, görbül, annál is jobban, mert még Elfogadható se lett közötte, pedig mindet arra saccoltam. A VAV jól megizzasztott, viszont innentől majd mesélhetek a fiatalabbaknak rémtörténeteket róla. Érdekes lesz, annyi szent. Mármint, hogy kérdeznek, mert be kell vallanom, ahogy leadtam a lapot, minden kérdés, ami ott volt, kiesett a fejemből. Nem tudom felidézni, vagy csak nagyjából megsaccolni. Mondjuk, azt tudom, emlékszem az érzésre, hogy nehéz volt, így nem bánom, ha ezek az információk nem maradtak meg a fejemben. Nem is érdekes.
Az annál inkább, hogy akkor ismét nekiindulhatok beszerezni mindent. Kicsit késve sikerült, mert nyaraltunk is, illetve a pót-jelentkezés miatt nem időben sikerült mindent megvennem, de oda se neki. Amim már volt, összecsomagoltam és elindultam ismét a kastélyba, a vonattal, többiekkel együtt. Lepakolva, aztán sarkon fordultam és már mentem is a faluba. Mivel már nem alapképzésre járok, nem kell olyan korán sem visszaérnem. Kedvem lett volna magammal vinni valakit, akárkit, mert ez a szabadságérzet tök jó és kedvelem, nagyon felpörget. Viszont, mivel hirtelen ötlet volt, így senkit sem találtam, egyedül maradtam hát. Kényelmes cipőben tértem a faluba be, hogy első utam a könyvesboltba vezessen. Ha előbb nézek ruhákat és minden vackot, félő, hogy rám esteledik és minden pénzem elverem, anyáék azonban elsődlegesen azt szeretnék, hogy meglegyen a felszerelésem. Egy apró köszönéssel nyitok be, majd már megyek is a polcok közé. Hamar megvannak a kötelezők, azonban nekem több kötet is tetszik az ajánlott irodalom listájáról, így azokat keresgélem. Mégis, leragadok egy egyszerű, romantikus történet első fejezeténél, amibe véletlen lapoztam bele és megtetszett az a pár sor. Épp lapozok, amikor valaki megszólít. Meglepve rezzenek össze, épp időben fogok a könyvre, hogy ne ejtsem el. Összecsukva szorítom magamhoz, ahogy fordulok a hang iránya felé, így tökéletesen látni, hogy szerelmes pongyolát olvastam és most nagy szemekkel pillogok Artúr felé. Nem mondom, hogy ez nem kínos pillanat, mert de, meg azért is, mert ő is az a fajta alak, akire szívesen nézek. Pedig nem, nem vallom magam romantikusnak.
- Szia! – mosolyodok végül el, sűrűket pislogva, majd lepillantok. – Ó, igen, igen. Vagyis nem, ezt pont nem – azzal már tolom is vissza a helyére, fordítva. – De tény, hogy utolsó percben. Nagyon késve sikerült leadnom a jelentkezésem, mert nem tudtam dönteni – fecsegek egy sort, majd észbe kapok. – És te? Mi újság veled?