Tombornyák Őszike néni még azokban az időkben alapította meg kuckóját, amikre már senki sem emlékszik. Eleinte pár könyv nyomta csak a polcokat, aztán ahogy teltek a percek, úgy halmozódott fel a készlet, hogy aztán elérje a mai formáját, amiben ük-ük-ük unokája - Vittman Levente - átvette a vezetését.

A pincétől a padlásig, a legapróbb lyuktól a legnagyobb szekrényig mindent könyvek töltenek meg. A legkülönbözőbb köteteket lelheti fel akárki, aki betéved; a mugli irodalom remekei, a varázsirodalom legnagyszerűbb művei, varázslatos kiadványok, amik képesek magába szippantani az olvasót, hogy aztán hőseivel élje át a kalandokat, kéziratok, illetve olyan példányok, amikből senki nem talál meg sehol máshol egyet sem.
Szabályok nincsenek; a szabad padlórészeken elhelyezett párnákra dőlve, az elszórt fotelekben, vagy akár csak a falnak támaszkodva akárki olvashatja azt, amit éppen szeretne, addig, ameddig szeretné.

Nyitva tartás nincs, még csak árak sem; ha valamit szeretnél elvinni, elég annyit adnod, amennyit jónak látsz, sőt, ha szépen kéred, akkor elviheted csak úgy is. A könyvek mindig visszatalálnak a boltba, ha úgy érzik, az ideiglenes tulajdonosuknak már nincs is rájuk szüksége.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=633891#post633891][b]Adam Kensington - 2016.11.03. 22:30[/b][/url]

Végre nyitva vannak még a boltok az ébredésem után. Nyáron nagyjából esélyem sincsen bárhová betérni a pubon vagy a máguscsárdán kívül. Ebben az üzletben pedig hiába nincsen nyitvatartási idő, azért éjjel már nincs tárva-nyitva az ajtaja. Most viszont itt vagyok és a kínálatot böngészem a pincében. Egyedül. Minden más vevő odafent van. De csak addig, míg be nem toppan az a fiú, aki hamarosan már lépdel is lefelé a lépcsőn erre a szintre.
Odapillantok a vöröshajú srácra. Ő onnan nem lát engem. Legalábbis nem vett észre. Tovább olvasgatom a könyvek gerincét a polcokon. Nem telik bele sokba és a mágikus fények aztán egyszeriben kihúnynak idelent. Engem ez mit sem zavar, hiszen tökéletesen látok a sötétben is. Viszont a bagolykövest minden bizonnyal annál inkább. Ha minden igaz, már besétált néhány polcsor közé, szóval nem lesz egyszerű elbukdácsolnia a földszintről leszűrődő fényig. Persze, ha van nála pálca és tudja is rendeltetésszerűen használni, akkor nem lesz gond. Minden esetre inkább maradok csöndben. Szólítottam már meg embereket a sötétben hasonlóan ártatlan szándékkal, azonban az orgánumom és a hangom túlzott nyugalma pont hogy azt szokta kiváltani az emberekből, hogy halálra rémüljenek egy ilyen helyzetben. Mellőzném ezt most.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=634163#post634163][b]Adam Kensington - 2016.11.04. 12:12[/b][/url]

Leveszek a polcról egy albumot, amely európai mágustelepüléseket mutat be. A benne lévő képek körbekalauzolnak a falvakon. Mármint egyetlen kép egy egész falun. Ha hozzáérünk és húzzuk rajta az ujjunkat, körbenézhetünk kedvünk szerint és akár haladhatunk is. A varázslók Google Mapse. Úgy elmerülök ebben, hogy már csak akkor veszem észre ténylegesen a fiú közeledtét, amikor egy könyv a bakancsomon landol. Feldöntött egy kupacot. Ráemelem tekintetem a lapokról, ő pedig hamarosan fényt gyújt. Biccentek az üdvözlésre.
- Sajnos nem. - rázom meg finoman a fejem a kérdésre. Ha a lámpák itt árammal működnének, minden bizonnyal tudnék mondani valamit, azonban a mágikus fényekhez vajmi keveset értek. Bár ahogy tapasztaltam, a varázslók is szokszor tanácstalanok, lévén, hogy a bűbájjal elátott tárgyak gyakorta szeszélyesek.
Közben leszűrődik egy beszélgetés hangja. Az egyik vásárló éppen le akar jönni ide, de látja, hogy csaknem teljes sötétség van, erről pedig azonnal szól az eladónak. Valószínűleg hamarosan megoldódik tehát a probléma.
Mivel a vörös srác más kérdést egyelőre nem tesz fel, úgy vélem, más dolgunk most nincs egymással. Neki van világítása, nekem meg nincs rá szükségem, szóval nem vagyunk egymásra szorulva. Tovább nézegetem tehát az albumot olyan fényviszonyok között, amelyben egy ember számára ez természetesen élvezhetetlen lenne. Eszembe sem jut, hogy az eridonos ezt talán furcsállhatja majd. Főleg, hogy gondolom, most inkább azzal lehet elfoglalva, hogy végre újra láthasson rendessen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=635053#post635053][b]Adam Kensington - 2016.11.05. 22:42[/b][/url]

Azonban én pontosan tudom, hogy miért éppen engem kérdez meg. Azért, mert vonzom őt. Nem úgy, mint egy véla tenné, persze. A fajtám kisugárzása sokkal inkább a halandók sötétebb ösztöneire apellál. A sötétség és a régi korok egyszerre vonzzák bennem őket. Nem lep hát meg, mikor felém fordul segítségért a hirtelen támadt világosságban. Felnézek az albumból, és bólintok neki, miközben vissza is teszem a helyére a könyvet.
- A földszinten lesznek inkább. - felelem neki, összevont szemöldökkel. Ott láttam azokat a műfajokat felvonultatva, melyekbe szerintem beleillenek ezek az irományok a címük alapján. Ismerni ugyanis nem ismerem őket. További szószaporítás helyett azonban egyszerűen megindulok az emeletre. Reményeim szerint a srác követ. Odasétálok az egyik polcsorhoz. Mivel a gyorsaságom sokszorosa egy emberének, ez az olvasással sincs másként. A Híres mágusok a huszadik századbanra hamar ráakadok. Már emelem is le a többi közül. Utána haladok tovább az üzletben. Bakancsom jelentőségteljesen kopog a nyikorgó padlón. Azonban a másik említett könyvet nem találom. Ezt az egy szerzeményemet adom hát át a fiúnak.
- A másikat nem tudom. Kérdezd meg szerintem! - bökök fejemmel az eladó felé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=721244#post721244][b]Adam Kensington - 2018.04.22. 22:11[/b][/url]

Valóban érdekes társaság gyűlt össze odakint az utcán, különösképpen az egyik elhagyatottabb kis mellékutcában. Nem itteniek, a Minisztérium emberei. Ahogy a lány beléptekor majdnem nekimegy az ajtófélfának, a boltos varázsló kedves aggodalommal kéri, hogy vigyázzon magára, aztán maga is pislog tovább kifelé. Néha a pultból akar kiesni, máskor a kirakathoz megy, és hosszan eligazgat egy-egy kötetet, csak hogy megfigyelhesse a kinti eseményeket.
- Kisasszony! - szólítja meg aztán a polcok közt bolyongó lányt, amikor látja, hogy a pincébe tartó lépcső közelébe ér a nézelődésével.
- Odalent öm... - kezdi, kezét tördelve kissé.
- Szóval... - hebeg tovább, mert rájött, nem is tudja pontosan, miként kéne fogalmaznia. Csak mindenképpen fel akarta hívni a bagolyköves figyelmét valamire, mielőtt a lány esetleg a pincébe indulna.
- Nyugodtan lemehet, csak tudjon róla, hogy egy... öm... vámpír úr pihen ott. Minden a legnagyobb rendben vele, mindössze pihen. Kérem, csak csöndesen! Ne zavarja! De menjen le nyugodtan... - ismétli el ezt a frázist már sokadszorra, ami már önmagában némi idegességre adhat okot, hát még mindaz, amit és ahogy elmondja, hiába próbálta szegény finoman és bizalomgerjesztően.
Az a bizonyos vámpír pedig természetesen én vagyok. Az egyik könyvespolc végében ülök a hűs földön, hátamat a falnak vetve, felhúzott térdekkel. Szemem hol lehunyva tartom, hol résnyire kinyitom. Fehér kezeim térdeimet fogják. Megérzem a kis navinés illatát és hallom, amit az eladó mond neki, ám lépéseket nem teszek annak érdekében, hogy tudomást szerezzen arról, hogy én vagyok idelenn. Pedig szeretnék, de az a helyzet, hogy ez most nem megy.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=721265#post721265][b]Adam Kensington - 2018.04.22. 23:27[/b][/url]

Lejön. Hirtelen azt hiszem, hozzám, ám a komótosságából ítélve mégsem. Látszik, hogy nem vagyok a helyzet magaslatán, hiszen ezt azért nem olyan nehéz megállapítani, nekem azonban beletelik most pár percbe. Végül a látóterembe kerül, a könyveket böngészve. Fejem a falnak vetem és így figyelem őt. Hamarosan észrevesz engem és odahúzódik hozzám.
- Megvagyok - felelem neki az őszintét. Hiszen azt túlzás lenne állítani, hogy rosszul vagyok, azonban egyértelmű, hogy jónak sem nevezhető az állapotom. Koránt sem.
- Volt egy kis összetűzésem - folytatom csöndes, szinte elhaló szavaimat. Különös egy meghatározása ez annak, ami odakint történt, de végülis helytálló. Szemeim különben egészen furcsák, mintha az íriszem sokkal világosabb lenne, mint szokott. Kifejezetten félelmetesnek mondható.
- Kint vannak még az aurorok? - érdeklődöm tőle. Igen, tudok róla, hogy itt vannak, hiszen miattam vannak itt. Jobban mondva az esetem miatt. Az nem áll össze bennem, hogy mindaz, amit most elcsepegtetek Annamáriának, egészen úgy hathat, mintha értem jöttek volna a hatóságok, én meg itt lent bujkálnék. Pedig nem erről van szó. Mindezt tudomására is hozom majd, csak most éppenséggel egyre hosszabbakat pislogok, míg végül lehunyva hagyom a szemem, és fejem előrébb dől, de hirtelen felkapom. Próbálok magamnál maradni. Úgy nézek ki, mint akin valami álomkór van és ébren akarja tartani magát.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=721379#post721379][b]Adam Kensington - 2018.04.24. 22:21[/b][/url]

Bólogatok az aurorokat illetően. Ők rajzanak odakinn. Ezek szerint még helyszínelnek vagy tanúkat hallgatnak ki. Hozzám már lejöttek ide, velem már beszéltek, hiszen én vagyok az áldozat, úgyhogy az én verziómat már tudják és úgy gondolom, el is fogadták. Bizony, én vagyok az áldozat. Azonban semmi olyan bajom nincs, ami miatt gond lenne, ha hozzám ér a lány. Ezt ő persze nem tudhatja.
- Igazából... igen - válaszolom tompán, rekedten, némileg töprengőn.
- Az a helyzet, hogy... - állok neki a kis navinés elé tárni, mi is történt velem. Most mintha éppen magamnál tudnék maradni egy ideig. Úgy érzem. A kérésem pedig magyarázatra szorul. Tudom, nem várná el tőlem feltétlenül, azonban szeretnék indoklással szolgálni.
- Egy vámpírvadász támadott rám. Harcoltunk egy keveset, de végül lefegyvereztem. Viszont megsebesített egy pengével, ami holt vérbe volt mártva. Nem tudom, tudod-e, de az kiüt minket - mesélem halkan, ajkaimat alig tárva szét. Nos ez van, pár évente megtalál egy önjelölt vámpírgyilkos. A legutolsó esetem az volt, amikor egy varázzsal elérték, hogy azt higgyem, éjjel van és kiléptem a házamból. Az az eset még ma is kísért. Ez azért ahhoz képest sétagalopp. Mondjuk legjobb lenne, ha egyáltalán nem támadnának meg soha, dehát kár ezután sóvárogni.
A varázsló egy rám vetett ezüst hálószerűséggel nyitott, amit messziről rám tudott lőni és már folytatta volna a karóval, azonban ehhez közel kellett jönnie a pontosság végett, csakhogy kiszabadítottam magam és egy nem túl hosszú viadalba kezdtünk. Ő éppen csak belém hasított talán kétszer a tőrével, én pedig a falhoz nyomtam és addig fojtottam, míg el nem ájult.
- A támadás után még be tudtam esni ide a boltba. Megkértem az eladót, hogy hívja az aurorokat és hogy hadd húzódjak a pincébe, arra az esetre, ha sok órára eszméletemet veszteném és nem lennék képes hazajutni napkelte előtt - jutunk el annak magyarázatához, mit keresek itt lent. Lehet, hogy a vadász kiiktatása után közvetlenül, amíg míg nem szívódott fel bennem teljesen a halott ember vére, lett volna annyi erőm, hogy elillanjak az otthonomba, azonban nem akartam ott hagyni egy ilyen alakot az utcán heverni. Persze, hogy aztán magához térjen, meginduljon a házam felé, és könnyedén ledöfjön, amíg magatehetetlenül heverek. Ráadásul Kírát is veszélybe sodortam volna, ha odahaza van.
- Viszont, ha innék egy kicsit, az segíthetne - susogom ki szemfogaim közül a megoldást, amelyek csak azért bújtak elő, mert most nem igazán vagyok ura a testemnek. Mindenem erőtlen, pilláim ólmosak. Örülök, hogy ezt így összefüggően el tudtam mondani neki és akarnám is még folytatni, de kell egy kis szünet. Lehunyom a szemem és mélyen beszívom a levegőt, mintha bármit számítana.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=721521#post721521][b]Adam Kensington - 2018.04.26. 21:44[/b][/url]

Nem mondhatom, hogy már jól ismerem a lányt, és azt sem, hogy ő jól ismer engem. Bár helyzeti előnyben vagyok, hiszen nekem sokkal több időm vált már erre a kiismerősdire, mint neki és nem kell mindent tudnom egy illetőről ahhoz, hogy pontosan tudjam, miféle és mit várhatok tőle. A kis navinéssel ez nem feltétlen van így, de ha nincs is, annyit már tudhat rólam, hogy nem sokat beszélek, de amikor teszem, akkor közlök. A szó szoros értelmében. Nem köntörfalazok, nincsenek töltelékek. Csak mondom, ami van. Nem durván vagy a másik tekintet nélkül, de mindenképp egyenesen és tisztán. Ezt teszem a ma este történtekkel is.
Az a fajta vagyok, aki inkább abba fektet időt meg energiát, hogy hagyja a másikban helyrerázódni és leülepedni a dolgokat, mint abba, hogy körmönfontan megfogalmazza. Úgyhogy, ha nem lennék ilyen kába is adnék szünetet, csak mondjuk nem akkor, mint most tettem. Hiszen még nem értem a végére. Ennek köszönhetően a lány már néz is innivaló után, aztán rájön, miféle szomjoltó kéne nekem és nem is kell lecsapoljak belőle ahhoz, hogy máris sápadjon a gondolattól.
Először csak bólogatok a kérdésére, mert per pillanat ennyire futja. Nem sokkal később aztán fejem visszatámasztom a falnak, lassan kinyitom a szemem, lustákat pislogva és a fiatal boszorkányra tekintek ijesztően világos íriszű, kába szemeimmel.
- A hűtőmben tartom a vérkészleteimet, fém tégelyekben. Hálás lennék, ha el tudnád hozni az egyiket - felelem, továbbra is szemfogaim közt lehelve a szavaimat. Felmerül bennem, hogy a Kins&Kensben is akadhat valamennyi az adományokból, azonban nem biztos, hogy van most ott valaki a boltból, aki segíteni tudna, és az sem, hogy van egyáltalán ott bármennyi adag. Az otthonom a biztos. Ott van. Közben pedig egyébként lassacskán ráébredek a lány arcát látva, hogy a kérésem máshogy hathatott. Azonban nincs szó róla, hogy belőle akarnék inni. Mármint szívesen innék, persze. Nekem az volna a legegyszerűbb és a legkellemesebb. De nem kérnék ilyet tőle, ha van más megoldás, illetve ha ő magától nem ajánlja fel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=721666#post721666][b]Adam Kensington - 2018.04.28. 22:11[/b][/url]

Szinte tapintható a megkönnyebbülése. Ettől függetlenül pontosan tudom, hogy megtette volna mindenképp, amit meg kell. Azonban azzal sem lenne semmi gond, ha nem tenné meg. Nem szabad az ilyenekből messzemenő következtetést levonni, hiszen van, akinek bármi könnyedén megy, és van, aki egy apróbb tettel is erején felül teljesít.
- Nincsen... Semmi... - felelek neki rémesen vontatottan, szinte csak kilehelve szavaimat, miközben szememet már hunyom is le. Fejem oldalra hanyatlik és tompán koppanva dől a könyvespolcnak mellettem. Eszméletemet vesztettem. Így se túl gyakran látni szerencsére.
A lényeg, hogy nem akadályozza semmi a kis navinést abban, hogy véghezvihesse küldetését. Az ajtóm tárva-nyitva. A hűtőm szintén. Aki olyan ostoba, hogy betör hozzám, az meg is érdemli a következményeit. De ezt nem sokan kockáztatják. Aki elég rátermettnek érzi magát ahhoz, hogy keresztbe tegyen nekem, az így szemből (viszonylag szemből) teszi, mint a mai delikvens. Lehet, hogy Kíra vagy Dwayne otthon van, azonban bármelyiküknek elég röviden elmondani, mi a helyzet velem, és biztos vagyok benne, hogy gondolkodás nélkül segítségére lesznek Annamáriának. Vagyis lennének. Viszont egyikük sincs most ott nálam. A lány üres, csöndes otthonomba fog belépni. Elvileg már ismeri a járást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=721776#post721776][b]Adam Kensington - 2018.04.29. 21:12[/b][/url]

Míg a lány távol van, részemről meg sem mozdulok. Lélegezni sem lélegzem, hiszen nem vagyok magamnál annyira se, hogy ilyen alapvető dolgokat véghez vigyek. Szerencsére úgysincs szükségem rá.
Bejön közben még valaki az üzletbe, akinek az eladó szintén szól a pincében pihenő vámpírról. A varázslónak se kell több, kínos mosollyal az arcán kioldalaz a könyvbirodalomból. Mikor pedig épp magunk vagyunk a boltossal, az lejön hozzám, rám nézni. Szólítgat kicsit, közelebb merészkedik, de látja, meg se rezdülök. Nyel egyet és inkább visszamegy a földszintre, ahol örömmel veszi észre, hogy a kis navinés visszatért, nála egy fémtartállyal. Tudja, mi lehet benne, hiszen szemtanúja volt már párszor, ahogy a Kins&Kensből viszek el néha magammal ilyet.
Szegény Annamária, hiába az a vállrázogatás. Csak heverek tovább, hátam a falnak döntve, fejem a könyvespolcnak, kezeim élettelenül pihennek ölemben. Egyedül talán annyi különböztet meg egy tényleges holttesttől, hogy nálam nem áll fenn hullamerevség. Inkább hajazok egy ottfelejtett rongybabára. Egy lidérc fehér, nagy hajú, gótikus rongybabára.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=721994#post721994][b]Adam Kensington - 2018.05.01. 21:11[/b][/url]

Éppen csak egy csepp gördül be résnyire nyitott számba, máris rezdülök, amint pedig követi még jó pár, szemem felpattan és megragadom a lány csuklóját. Nem erősen, csak erélyesen. Másik kezemmel pedig a tégelyre fogok és visszabillentem. Imádnék többet inni belőle és jelenlegi állapotomban aztán végképp kísértésbe esnék efelé, de nem lehet. Egyszerűen nem.
Lehunyom szemem és éterien felsóhajtok, élvezve, ahogy a vér folyik alá torkomon. Agyaraimról is lenyalom, majd a kis navinésre nézek, akit még mindig fogok nagy, hideg kezemmel. Ujjaim közt érzem lüktetni ereit, hallom heves szívverését. Álmából felébresztett bestiaként fújtatok, miközben figyelem őt. Tekintetem vékony nyakára is elkalandozik, ahol meg is állapodik. Ismét lecsukom szemem és mélyeket lélegzek, nyugtatva magam, terelve gondolataimat, korlátozva ösztöneimet. Szép finoman el is engedem közben a lányt.
- Köszönöm - susogom neki csöndesen, mint aki attól tart, ha hangosabban beszél, kizökken a meditálásból. Visszahúzott kezeimet térdeimre vonom és maradok még pár hosszú pillanatig így, önhiggasztás közepette. Végül feltárom tekintetem, amely ismét olyan, mint szokott. Agyaraim pedig visszahúzódtak.
- Köszönöm - ejtem ismét, ezúttal nyomatékosabban a hála szavát, Annamária arcát nézve. Hiszen az imént magát az itatást köszöntem csak meg, és jeleztem, hogy ennyi elég, most pedig az egészet köszönöm. Hogy elment a vérért és hogy adott nekem belőle. Ha nem is életmentő volt, de csaknem az.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1232&post=722395#post722395][b]Adam Kensington - 2018.05.05. 23:11[/b][/url]

Túlzás volna azt állítani, hogy a kapott, friss vér után immár majd' kicsattanok, de tény, hogy lényegesen jobban vagyok. Van már annyi erőm, hogy ura legyek magamnak, ez pedig az egyik legfontosabb. Kiszolgáltatottnak lenni senkinek nem jó, hát még egy magamfajta halhatatlannak, akinek az eszméletvesztés és az éberség állapota közti különbség ég és föld. Az egyik helyzetben alig van valami, ami tényleges veszélyt jelentene rám, a másikban pedig igazán sok.
- Most már boldogulok - közlöm így a kis navinéssel, hogy innentől nem szükséges ám istápolnia, folytathatja mindazt, amit félbehagyott miattam, legyen az bármi. Nem kell aggódnia, most már megleszek.
- De örülök, ha velem maradsz - szögezem le azért ezt, arcom odafordítva, lepillantva a mellém ült lányra. Fejem a falnak döntve, hajam halántékomnak lapul tőle. Nyugodtan figyelem Annamáriát. Nem sietek a világon sehova. Eddig azért nem tettem, mert nem is tudtam volna, most meg azért, mert már nincs hova. Az aurorok lerendezték a támadómat, a hajnal meg még messze. Különben sem feltétlenül kell ugrálni egy ilyen élmény után.
Ahogy nézegetem a lányt, az jár a fejemben, hogy talán ezért élek ilyen sok ideje. Jobb hát nekem: szeretnek s szeretek: Nem űzök mást s más nem űz engemet - mondta Shakespeare. Erre így konkrétan kevésszer gondolok, pedig meghatározza a mindennapjaimat. Természetemnek ellent mondva, viszonylag békésen létezem. Amennyire egy hozzám hasonlónak lehet. Ennél fogva pedig számíthatok arra, hogy ha bármi baj ér, van, akihez fordulhatok. Össze se tudom számolni, hányszor mentett már meg egy halandó. Régen nem lennék itt, ha nem lenne ennyi szép az emberekben. Ha nem sajnálnának meg egy elesett ragadozót, mit sem törődve azzal, hogy a sérült vad harap-e fájdalmában.