Anais

A réten sétálgattam nagy magányomban, s az egyik kedvenc könyvemet szorongattam a hónom alatt azon célból, hogy ha találok egy megfelelő helyet - ami a hűvös széltől és hidegtől valamelyest védett helyen - akkor majd odatelepszem, s minden figyelmemet az olvasásnak szentelem. Illetve, a zsebemben meglapuló csomagnak, melytől rózsaszín hattyúk táncát reméltem, mint minden olyan napon, amikor magányosan kellett kóricálnom, s amikor még Kornél sem ért rá, hogy velem töltse a délutánját.
- Miauuu - Először azt hittem, hogy csak képzelődök, de amikor ismét meghallottam a nyervogást, s a hátam mögé pillantottam, akkor észrevettem azt a kiscicát, akivel már jó néhányszor összefutottam a kastélyban, s akiről még mindig nem derült ki számomra, hogy vajon kihez is tartozhat.
- Hát te édesem? Ilyen hidegben miért mászkálsz idekint, hol a gazdád, hm? Van egyáltalán gazdád, vagy valahonnét idekóboroltál. - A szőrén látszott, hogy kicsit koszos, mintha egy hamuval telített csőből bújt volna elő, mindenütt kormosnak tűnt, ráadásul sokkal vékonyabb volt, mint amilyennek korábban tűnt. Természetesen azonnal leguggoltam érte, óvatosan vettem karjaim közé a kisállatot, majd hirtelen körbepillantotam, hogy hová is mehetnék vele. Ekkor vettem észre a faházat, ami elég biztonságosnak tűnt ahhoz, hogy megtisztogassam, és egy kicsit felmelegítsem a kiscicát, míg kitalálom, hogy mi is legyen vele.
Hatalmas kabátzsebem volt, így oda bújtattam a kisállatot, s azután másztam fel a faházhoz, hogy bebújjak a belsejébe. Felérve azonban észrevettem, hogy társaságom is akad, méghozzá egy lány személyében.
- Szia, remélem nem zavarunk és bekuckózhatunk mi is. - Szólítottam meg, s ha már bent voltam, megtelepedtem az egyik babzsákon, és előhúztam zsebemből a kisállatot.
- Odalent találtam őt, nem ismerős neked? Már jó néhányszor láttam a kastély körül, de van egy olyan érzésem, hogy nincs is gazdája. - Jegyeztem meg, miközben a kezemet nyújtottam a lány felé.
- Ilda...nagyon megzavartalak? - Rellonoshoz képest valószínűleg nem várták volna, hogy tudjam az illemet, de alapvetően nem is értettem, hogyan kerülhettem a zöldek házába. Általában nyugodt és illedelmes voltam, könnyedén barátkoztam, ha éppen úgy hozta a helyzet, s ha épp nem kellett attól rettegnem, hogy valaki el akar rabolni.

Anais

A lány meglehetősen elfoglaltnak tűnt, pedig úgy láttam, hogy csak rajzolgat egy papírra, éppen emiatt mertem tovább zargatni a kérdéseimmel. Nagy nehezen sikerült is elérnem - ha nem is nekem, talán a kis jószágnak - hogy felfigyeljen, s végre felvegye a beszélgetés fonalát, ne csak a papírral foglalkozzon.
- Akkor nincs gazdája úgy hiszem, pedig olyan édes - jegyeztem meg, miközben a feje búbját megsimogattam, s ha elfeküdt előttem, akkor kicsit a pocakját is megcirógattam a cirmosnak.
- Rendben, örvendek Anais. Aha, a rellonban vagyok mestertanonc, az első évemet koptatom. Egyébként ismerős voltál, de most már tudom, hogy honnan - fűztem hozzá csak úgy mellékesen , majd törökülésbe helyezkedve, hátamat a bódé falának döntöttem, s ölembe húztam a cicát, aki kényelembe helyezkedett, s kíváncsian pislogott Anais felé.
- Miket rajzolsz? Művésznek készülsz, vagy ez csak egy hobbi? - érdeklődve fürkésztem az előtte heverő lapokat, egyelőre azonban nem nagyon tudtam kivenni azokból, hogy mit rajzolt a lány.

Anais

A macska jól érezte magát melengető ujjaim közt, egyáltalán nem félt tőlem, inkább szeretetre vágyott. Ez abból is érződött, ahogyan hozzám bújt, és érintésemre doromboló hangot adott ki magából.
- Tudod én is pont ezen gondolkodtam. Jó néhányszor láttam őt már, a kastélyban is , most legutóbb pedig idekint. Van egy olyan sejtésem, hogy ez a kis állat talán csak valahonnét idekóborolt, esetleg egy látogatóval érkezhetett. De azt hiszem, mostantól én vigyázok majd rá.- S miközben erről beszéltem, az ölemben pihenő jószágra pillantottam, máris azon gondolkodva, hogy minek is nevezhetném őt.
- Pedig a művészek elég jól keresnek a képeikkel - Bár a velem szemben ülő lánynak talán nem fordult meg a fejében, hogy ebből éljen, ránézésre a rajzai elég jók voltak ahhoz, hogy tovább fejlesztve azokat, akár még egy napon tényleg profitáljon majd a művészetből.
- Én aurornak készülök, elsőéves mestertanonc vagyok, szóval vár még rám néhány év, míg végzek, de egyelőre nagyon tetszik az egész. - Figyelve a lányt, egy kicsit úgy éreztem, hogy megzavartam őt, s talán nem is őszintén örült a hirtelen jött társaságnak. Ezt valahol meg is értettem, hisz olykor én is szívesen elvonultam a nagy tömeg elől, hogy saját gondolataimmal lehessek. Anaisnak bizonyára ez a hely lett volna az a kényelmes zug, ahol el lehet, én pedig szépen bele is kavartam a napjába.
- Na jól van, hagylak tovább rajzolni, elviszem ezt a kismacskát és megfürdetem, mert úgy néz ki, mint aki már egy hete avarban hempereg.- Jegyeztem meg mosolyogva, miközben a cicát a kabátom belső zsebébe raktam, hogy onnan kandikálhasson kifelé, majd megindultam a kijárat felé.
- A rajzoláson meg gondolkodj el, biztosan sikeres lennél benne. - Búcsúzóul még ennyit mondtam, majd integetve felé, elhagytam a faházat, és visszatértem a kastélyba újdönsült háziállatommal.

//köszi a játékot//