Napok óta bujkál az erdőben és a falu környékén. Újabb szökése főként dacból van, amiért Erik arra hivatkozott a születésnapja utáni napon, hogy gond volt az egyik fiával, azért nem vitte ki a falkához annak ellenére, hogy megígérte.
Dachercegnő sikernek könyvelte el, hogy az ELME kapuján végre úgy tudott kilépni, hogy nem vitték azonnal vissza a szobájába. Most felszerelkezett, egy kis színes hátizsákba pakolt néhány váltásruhát, semmi többet. Minden más, ami van nála, a boltról boltra járásból teljesen véletlenül a zsebébe csúszott. A tizenhat év alatt minden ilyen önállóságban talpon maradt, és ezt nagyban köszönheti egy szem barátjának, aki megtanította a bűnöző életmódra.
Kiflijét majszolva vág át a gazokon minden neszre odafigyelve, saját lépteivel óvatosan bánva. Mezítláb közeledik, rövid farmersortot és lenge, világos barackszínű inget visel. Utóbbit elöl egy csomóval kötötte fel azelőtt, hogy a faházhoz indult volna. Felfedezte a vízesést, ahol valamelyest lemosta magáról a napok alatt felhalmozódott koszt - így most kevésbé néz ki utcagyereknek.
Körbekémlel mielőtt közelebb menne, szeretné elkerülni a találkozást másokkal az új baráton kívül. Szájába tömi kiflijének csücskét, aztán felkapaszkodik a létrán, feje felbukkan a bejáratnál. Széles mosolyra húzódik ajka, vékony kis lábaival leküzdi azt a rövid akadályt kettejük között és lehuppan a fiúval szemben. Feneke földet ér, lábait törökülésbe húzza és kissé lesüti a tekintetét. Fel-felpislog rá, alsó ajkát beharapja.
A vak is látná, hogy a néma gyerek szavak nélkül is meg tudja értetni magát az emberekkel. Szemében vidámság csillog, ezt a gödröcskék is mutatják a barna pofin.
Hella hosszú ideje nem találkozott senkivel, aki úgy meghódította volna a kis szívét, mint ez a fiú. Na nem úgy, nem szerelem lobbant odabent, csupán boldoggá teszi a tény, hogy nem utálja és cikizi mindenki, aki csak körülveszi.
Táskáját a hátáról ölébe veszi, felpattintja az első, kicsi zseb csatját. Kicsit megremegnek hosszú ujjai a művelet közben, bátortalanul húz elő egy papírrepülővé hajtogatott lapocskát. Ajkát rágcsálja, mint mindig, majd néhány másodpercnyi gondolkodás után átnyújtja a fiúnak a rajzot.
Ő maga készítette pasztellkréták segítségével. Kettejüket ábrázolja, ahogy ülnek a tavacskánál. A háttérbe naplementét firkált, a víztükrön annak a fénye csillan. Háttal ülnek a nézőnek, kettejük között egy kis távolság van. Tristam feje fölé szövegbuborékot rajzolt, bele olyan mondatot írt apró, alig kiolvasható betűkkel, melyet ugyanúgy elmondott egyik találkozásuk alkalmával, ahogy azt Hajnal most a papíron visszaidézi.

A mai nap folyamán ez a kifli az első dolog, ami a gyomrába kerül. Sokkal jobb programjai voltak annál, minthogy elmenjen ételért kuncsorogni, aztán ne adj Merlin, valaki felismeri és visszaszállítja az előkészítőbe, onnan pedig egyenes út vezet az ELMÉ-be. Az utolsó létrafoknál lenyeli azt a falatot, ezzel lezártnak tekinti az étkezést, minden figyelmét a már ott várakozó fiúra irányítja.
Az öröm kölcsönös, és bár meg van kissé illetődve, ennek maximum annyi jelét mutatja, hogy inkább figyel a táskájára, mint Trisre. Ujjai megremegnek az izgalomtól, ami hirtelen átjárja. Minden szeretetét beleadta a készítésébe.
Feszült figyelemmel kíséri a fiú mozdulatait. Kihúzza magát, fejét érdeklődve dugja előrébb. Nézi a kezeit, aztán az arcát, mert látni akarja az első reakciót.
A másik mosolya belőle is kiváltja azt, hogy elengedje örökös kényszerét. Szája rágcsálása helyett mosolyog, és nagyokat bólogat - mibe még a göndör fürtjei is belerázkódnak.
Tristam megjegyzésére fülig pirul a farkaskölyök. Nem kapja el a tekintetét, de finoman meglöki a másik vállát, hogy ne beszéljen már butaságokat. Ő csak szeret rajzolni, nem tudja, milyennek kellene lennie a firkálmányainak. A sok szín, forma éppúgy kárpótolja a beszéd hiányáért, mint az érintések. Ezekben fejezi ki magát, ha már a hangját képtelen kiereszteni.
Nagy boci szemei felcsillannak a csoki és chips említésére. Sose gondolta volna, hogy lesz egy férfi Eriken kívül, aki egyszer meglepi ilyesmivel. Nagyon halk nevetés tör ki belőle, mintha csak egy lehelet lenne, aztán felpattan ülő helyzetéből és oldalt áll a fiúnak. Előre tolja csípőjét, kidugja beesett hasát és még így is csak úgy néz ki, mintha anorexiás lenne. Bármennyi édességet meg tudna enni, nem is szenved belőle hiányt, mégis olyan szerencsés, hogy ha cukron élne, az se látszana meg rajta.
Hamar visszacsüccsen a popsijára, érdeklődve figyeli, miket halász elő a másik a táska mélyéről. Ismét elcsodálkozik, o-betűt formál ajkaival és nem bírja megállni. Elemelkedik a talajtól, térdelve áthajol Tristam térfelére és átöleli a nyakát egy röpke másodperc erejéig.
Kedvellek.
Firkantja a lapra gyorsan, és elé tolja a füzetet.

Azt nem lehet mondani, hogy a falkával töltött tizenhat év alatt kifinomultak volna egyes érzékszervei, de sokkal fogékonyabb a hangokra, illatokra, arra, amit lát, mint egy átlagember. Ezért cseppet sem nézi bolondnak a fiút, sőt. Minden ilyen pontnál, amikor más kicsit furcsának találná, ő csak egyre közelebb érzi magához. Lelkét simogatják szavai, képtelen megállni mosolygás nélkül. A napnyugtában él, amikor az éjszaka találkozik a nappal utolsó fénysugaraival. Minden elcsendesedik akkortájt, ő pedig szabadon sétálhat anélkül, hogy számon kérnék.
Mint mindig, most is gyorsan reagál. A folyton mozgásban levő lányt kevésbé zavarja a rögtönzött testi kontaktus, mint Trist, ezt a vak is láthatja. Benne hála, és szeretet van, a fiúban ki tudja. Miután leírja a papírra az egyszavas, de sok mindent kifejező gondolatot, tekintete a másik arcára siklik. Ajkát harap újra, míg meg nem érzi a vér fémes ízét. Nyelve hegyével lenyalja, és megszívja a bőrét.
Semmi rosszat nem akart. Lehajtja a fejét, ujjait összefűzi ölében és vár. Vár valami reakcióra, legyen az bármi. Erik mindig azt mondja, ne merészkedjen túl közel az idegenekhez, mert abból baja lehet. Nem ilyen bajra számított. Kicsit meg van zavarodva, bocsánatot kérne, de nem találja a hangját. Hiába bátorítja a belső hangja, ellenáll, a félelem útját állja a szavaknak.
Aztán felnéz. Az öngyújtó pattogása kizökkenti, szemöldöke felszalad. Nem szokott hozzá, hogy Tristam előtte rágyújt. Ahogy felszáll a füst és eléri, arca közepén azt a kisebb krumplit, vagyis az orrát ráncba húzza, behunyja a szemét, mielőtt megtelne könnyel.
Szavaira kipislogja szeméből a füst okozta nedvességet, majd kézfejével hamar letörli szemzugaiból. Megrázza a fejét, jelezve, hogy nem zavarja, aztán csak kémleli a fiú lélektükreit. Tényleg kedveli? Vagy az ölelés után csak meg akarja nyugtatni ezzel?
Eleget tesz Tris felszólításának, a zacskót hangos zörgéssel nyitja ki. Vigyáz rá, nehogy kiszakadjon és kipotyogjon belőle a popsinövesztő. Nyelvét kidugja, és ráragaszt egy kisebb darabot. Szintén egy újabb hülye szokás. Lenyalja az egyik feléről az ízesítést, csak aztán rágja szét.
Hátra pillant társa után kutatva, így látja meg, mit művel a füsttel. Elképed. Utánozni akarja.
Taníts meg rá.
Írja le a füzetbe, aztán kivesz magának egy szál cigit a dobozból. Szájába rakja, és bár fogalma sincs, hogy kell ezt csinálni, a füzetet odacsúsztatja a fiúhoz, ő pedig sokadik próbálkozásra lángot gyújt az öngyújtó végére. Mélyen megszívja a cigarettát, melynek vége hirtelenjében sokkal erősebben parázslik. Kiesik a kezéből az öngyújtó, és kis híján belefullad a benyelt füstbe. Köhögni kezd, orrát ráncolja.

Nagyon rossznak érzi, hogy a fiú szinte semmit nem tud az életéről, eltűntek az emlékei, mintha csak papírlapok lettek volna, melyeket el lehet égetni - és ezt valaki megtette. Hella annak ellenére, hogy napi szinten érik támadások és alázzák meg a mutizmusa miatt, imádja az életet. Így, hogy nincsenek barátai, csupán arra az egy barátnőre és a nevelőjére, Erikre támaszkodik, valamint a falkára. Ennyi elég is ahhoz, hogy csodás emlékeket szerezzen, melyeket nem szeretne soha elengedni elméje fogáságból. Most pedig itt van ez a fiú is, aki különcként maga mellé fogadta, barátként tekint rá. Épp ezért nem szeretné megbántani, és a határokat se akarta átlépni szánt szándékkal, csak az a fránya lelkesség...
Az megnyugtatja, hogy a másik nem hagyja egyedül a faházban, csak kicsit eltávolodik. Kíváncsisága továbbra is él irányába, néz utána, és így látja meg azt, amit aztán ő is utánozni szeretne. A chips helyett cigarettát vesz a szájába, melyből minden bizonnyal nem kellett volna egy helyett két slukkot letüdőznie. Fulladozva kezd köhögni, és ez még akkor se csillapodik, amikor Tristam kezét megérzi magán. Eltelik pár perc úgy, hogy köhögéssel igyekszik megtisztítani tüdejét a káros füsttől. Homlokát a másik mellkasának dönti, jobbját a szája elé tartja, míg a bal kezét az álla alá, Tristam hasára helyezi. Mély levegőket vesz az utolsó néhány köhögést követően.
Zavartan, elpirulva néz fel a fiú szemébe, aztán ugyanezzel a zavartsággal húzódik el. Felveszi a füzetet, ahová az előbb felírta, amit most áthúz.
Taníts meg rá. Inkább ne, majd nézlek.
Mosolyogva mutatja felé újabb gondolatát, aztán kibámul az égboltra.
Farkasok között nőttem fel, van egy sziklás rész, belátni onnan mindent. Onnan néztük a naplementét.
A füzetet először magához öleli, ajkát rágcsálva gondolkodik el rajta, megossza-e a másikkal a titkos gondolatait. De úgy érzi, szeretné a tudtára adni, miért érezheti közel hozzá ezt a napszakot. Kissé oldalra billenti fejét, és kémlelő pillantással figyelve mutatja meg neki.

Érdekes, hogy barátnőjével annyi mindent kipróbáltak, de a dohányzást még sosem. Az otthonban sok gyerek megy félre sutyiban és gyújt rá, aztán ha elcsípik, még fel vannak háborodva. Most, hogy Hella is kipróbálta, egyáltalán nem érti, mire jó ez. Rá is hagyja új barátjára, ha neki ez jól esik, nem fogja érte megharapni, csak nem érti meg.
Sok-sok érzés kevereg benne. Nehezen tudja felfogni, hogy szerzett valakit, aki kedveli és nem akarja megváltoztatni. Valahogy az első pillanattól kezdve bízik benne és ezért is van az, hogy megmutatja neki a titkát. Erik valószínűleg haragudna rá, ha tudná, elmondta valakinek.
Kíváncsi vizslatásából kizökken, elmosolyodik. Felhúzza lábait, az orrához egészen közel kezdi el leírni a történet folytatását.
Van nekem nevelőapukám, ő vigyázott rám amikor a koraszülött osztályon voltam és utána, mikor babaként gyerekotthonba kerültem.
Kis szünetet tart az írásban, lejjebb engedi a füzetet, és felpillant társára.
Eriknek hívják és animágus, farkassá tud változni. Ahol laknak, ott van a falkánk, piciként hozzájuk szoktatott. Ők nem bántanak emberek módjára.
Ahogy ezt leírja, elpirul. Pislogás nélkül mered a papírra, a zavara ellen küzd. Egy pillanat alatt érzi azt, hogy zsugorodni kezd, nyakát be is húzza, védekezik.
Ahelyett, hogy folytatná a mesét, az érzések elhatalmasodnak rajta és egy gyors pillantást vet a fiúra. Vegyül abban a pillantásban félelem, bocsánatkérés, szeretet... A füzetet lesöpri az öléből, majd pánikszerűen ugrik ki a faház kis ajtaján.
Menekülőre fogja.
A földet érés kicsit rosszabb, mint gondolta, nyekken egyet, ahogy azt a bokája is teszi. Sikeresen kificamította, de ez nem állítja meg abban, hogy mindent hátrahagyva sietős léptekkel eltűnjön a fák sokaságában.
Idő kell neki.

//Köszönöm  //