Artemisia Rubya

 Még nem jártam a kastélyt körülvevő vidéken. Ezért kaptam az alkalmon, és elmegyek egy kicsit csavarogni. Lehet, nem egyedül kellene mennem, de most nincs kedvem senkinek könyörögni, menni emberről emberre, amíg valakinek kedve lenn hozzá. Így legalább nem kell kompromisszumokat kötni, ha én odaakarok menni, ahova a társam nem, és fordítva. Szabad vagyok, nem vagyok kötve senkihez, meg most egyedül akarok lenni. kilépek a nagy kapun a kastélyból, és hasra ütés szerűen kezdek el menni egy irányba. Erdőt látok , nem nagyon akarok bemenni, kedvem lenne, csak így sötétedés környékén nem a legjobb ötlet. Azért elmegyek a széléig, megnézem milyen sűrűn vannak a fák. Az erdőszéléhez érve sem lettem okosabb, hogy bemenjek e. Az egyik fán megakad a tekintetem, mintha lenne valami rajta ami nem odavaló. Mikor odaérek, akkor veszem észre, egy létraszerűség van a fára rögzítve. Feltekintek a fa többi részére, és látom, egy faházikó van építve a fára. Gondolkozás nélkül mászok fölfele, majdnem ugrok fokról fokra. Kíváncsi vagyok milyen lehet belülről. Ahogy jobban szemügyre veszem a házat, így mászás közben, nem egy nagy tervezés, de itt ez nem mérvadó ezen a helyen. Végre felérek, benyitva igazolódott az a sejtésem, hogy itt ezen a varázslatos helyen, nem lehet mindent leírni első látásra. Nagyon otthonos, és fiatalos. Ezen az utóbbin nem tudom miért csodálkozom, hiszen itt fiatalok fordulnak meg, így nem kérdés ez. Leveszem a kabátok, elhelyezem egy fogason. Leülök egy babzsákon, nagyon kényelmes, szinte eltudnék aludni. Azon morfondírozok, lehet sok volt még felvennem két - három tantárgyat, de annyira érdekelnek, és valami oknál fogva érthetetlen miért nem vetten ezeket fel akkor, mikor a suliba jöttem. Ami késik az nem múlik. Jobban megnézem magamnak ezt a házikót. Csodálkozom, hogy itt nincs hideg. Nagyon barátságos kis hely, itt ellehet lenni kettesben is akár. Magányos gondolkodásra, vagy éppen azért, mert mindenkit a háta közepére kíván. Most engem egy harmadik dolog vonzott, mégpedig, az ismeretlen felfedezése. A ház egyik ablakán kitekintve kilátás nyílik a vidékre. Innen láthat egy - két dolgot az ember. Kastélyt is látom, néhány ablakban ég a villany. Visszaheveredek a helyemre. Lazulok egy kicsit.

Artemisia Rubya

 Ahogy magamban gondolkodom, rám is esteledik lassan. Kezd odakint sötétedni, de nem érdekel most valahogyan, nem tudom feladni a kényelmemet most. Nagyon jól esik itt ülni a halvány fényben. Kezdem megszeretni ezt a helyet. hangulatos ez a faház, ahogy a világítás is. Az a pont jó, nincs sötét, hanem csak annyi világítás, hogy lásson az ember, de nincs az a nagy fény. hangot hallok, mozgolódást. Biztos valami állat lehet, amelyik kimerészkedett az erdőszélére, vagy éppen a menedéket jelentő fák közé jön a nyílt terepről. ha meg ember, akkor biztos nem lehet tanár, bár nem csak tőlük lehet büntetést kapni, de kizárom hogy tanár egyáltalán erre járhatna.
 Nyílik az ajtó, és be kell látnom, hogy én sem vagyok tévedhetetlen, hiszen egy tanár toppant be, vele együtt jött egy kis csípős hideg is be. Nem is volt más mint Artemisia tanárnő, vele már volt szerencsém összefutni. Amúgy sem kaphatok semmit, hiába képzelegtem ezzel a gondolattal az előbb, hiszen nem vagyok tiltott helyen, sem olyan időben, amikor már nem lehetnék itt. Szívesen látom újra, mondhatni tanáromat, mivel csak felvettem a tárgyát, pedig eleinte nem akartam, de megtetszett a téma, amikkel foglalkozik.
- Szép napot kívánok tanárnő! Örülök, hogy újra láthatom. Ezek szerint nem csak nekem tetszett meg ez a faházacska. nagyon is kellemes hely, amit külsőleg nem is gondol erről a helyről. Helyezze magát kényelembe. Felvettem a tantárgyát, a találkozásunk másnapján. -
 Hellyel kínálom, és azzal az unalmas információval zaklatom, hogy felvettem a tantárgyát. Szerintem ezt már tudja, hisz már órán is láthatott, meg tudja, ki jár az órájára.