Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=616166#post616166][b]Farkas Kamilla - 2016.09.08. 21:25[/b][/url]

A kért időpontnál hamarabb érkezek meg, így meg sem lepődök azon, hogy nem is találok senkit. Ahogy felmászok, le is huppanok, s lábaim lelógatva nézek a semmibe. Az anyámmal való találkozás.. Nem éppen úgy sült el, ahogy azt elképzeltem, és most nem a kellemes csalódásokra gondolok. Mert az minden volt, csak nem kellemes. A gondolatra megfájdul a fejem, ahol belevertem a csempébe, s mikor odakapok, az alkarom kezd sajogni, aztán a bordáim is csatlakoznak, hogy kerekebb legyen az egész. Felszisszenek ugyan, de nem játszom el a halálom, egész jól hozzászoktam már a fájdalomhoz - már amennyire az ember hozzá tud szokni. Szusszanok egyet, a ezzel egy időben enyhe szellő keletkezik, ami melegen simogatja a bőröm. Az érzéstől még egy halvány mosoly is megjelenik az arcomon, fejem oldalra billentem, mintha csak bele akarnék simulni - és jelenleg nagyon örülök annak, hogy ezt senki nem látja. Kissé előre hajolva pillantok körbe, majd, ahogy még mindig nem látok semmit, el is fekszem, hátam nekifeszül a fának.
Nem mondanám, hogy ideges vagyok, elvégre nem tettem semmi rosszat - legalábbis nem emlékszem rá -, és a helyszín sem tűnik annak a tipikus fejmosásosnak. Inkább kíváncsi vagyok, hogy miért írta azt, hogy akar velem beszélni, és miről akar beszélni, és miért velem akar beszélni. Amúgy még nem tudom, hogyan gondoljak rá, mert ugye tény, hogy tanárnő meg minden, de nem akarom magázni sem, mert nem öreg, és nem is tűnik annak. Szóval tökéletesen disappointed vagyok a dologgal kapcsolatban, és ezen felismerés tiszteletére át is pörgetem azokat a formulákat, ahol nem kell feltétlenül öregítenem. Szóval ja, ezzel így most tök jól elvagyok, addig sem kell az életem gondolkodnom. Mert azon is van pár átgondolni való.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=618380#post618380][b]Farkas Kamilla - 2016.09.17. 11:59[/b][/url]

A nevem hallatán a nőre pislogok, bólintok. Szóra nyitom ajkaim, viszont még mindig nem tudom, tegezzem-e, vagy mit csináljak, szóval vissza is csukom őket. Liv felé fordulok, térdeim felhúzom, állam rájuk támasztom, s úgy hallgatom végig, hol az arcát, hol pedig a kezében levő kis valamit vizsgálva.
- Hát... - beletúrok hajamba, ujjaim hátratolják a szőke tincseket. Így hirtelen ennyit tudok mondani, annak ellenére, hogy amúgy nem volt velük különösebb probléma, tényleg.
- Egy kicsit félelmetesek voltak - elhúzom szám, szemeim a cipőm orrára szögezem. Amúgy tényleg azok voltak, csak úgy megjelentek, én meg azt hittem, hogy el akarnak vinni. Mert ugye közölték, mi vagyok, nekem meg nyilván az volt az első gondolatom, hogy az erőmmel fullasztottam egy muglit. Még ha bántott is. De végül is itt vagyok, szóval ja, még nem zártak be.  
- Ömm - összeszorítom ajkaim, felpillantok rá, ahogy próbálom megfogalmazni a gondolataim - magázzam...alak? - nyilván nem ezen múlik a világbéke, de nekem ez igenis fontos kérdés, még ha most per pillanat nem is kapcsolódik úgy semmihez. Pedig amúgy biztos, hogy de, és általában egész hamar rá is szoktam jönni az ilyenekre, de könyörgöm, pár napja még be voltam zárva egy fürdőbe és azt hittem, vége mindennek. Szerintem normális, hogy most úgy minden zavaros a fejemben, és nehezen kötöm össze a dolgokat.
És ő fiatal, vagyis nagyon annak tűnik, de közben tanár, és nagyon nem tudom, hogy most akkor mi van, meg mit kéne hogyan csináljak. Szóval ja, ennek a legjobb útja a kérdezés, úgyhogy én rá is kérdezek, utána pedig megint elhallgatok, mert mást nincs amit mondanom. Vagyis lenne, de nem tudom megragadni, és nem akarok összevissza hülyeségeket beszélni egy.. Nos idegennek? Mert Livet tulajdonképp most ismertem meg, és ez az én felfogásomban eléggé idegennek számít.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=628275#post628275][b]Farkas Kamilla - 2016.10.15. 15:53[/b][/url]

Az engedélyre elmosolyodom, bólintok. Odafigyelve hallgatok, igyekszem az agyam szivacsként hasznosítani, hogy felszívjon mindent, amit mond. Így hirtelen nem is nagyon vannak kérdéseim, mármint érted, amikor a nyakadba zúdítanak mindent, akkor nem igazán tudod, mit is kérdezz. Csak van a sok információ, és bármennyire is szeretnéd, úgy hirtelen nem jut eszedbe semmi, amit nem értesz, vagy hiányos. Szóval ja, nem szólok bele, csak csendben hallgatom, mint valami jó kisdiák aki ért mindent.
Ahogy megtudom, hogy az állatka az enyém, bólogatva hümmögök egy sort. Hát, az jó.
- Mit eszik? - felpillantok a tanerőre mikor megindul felém a patás. Kinyújtom kezem, hogy megszagolja, s mikor úgy dönt, hogy nem vagyok rá feltétlen veszéllyel meg is simogatom a fejét. Körbejár, átmászik rajtam, végül lefekszik a lábaim mellé, fejét a combomra hajtja. Aranyos. Tetszik.
- Most kell elneveznem? - összeráncolom homlokom, ahogy a mondat többi része is eljut a tudatomig. Tulajdonképpen örülnék, ha nem most kellene, mert hirtelen semmi nem jut eszembe a Bodri és Cica változatokon kívül, ilyet meg nem akarok adni. Főleg, hogy utána meggondolnám magam, és lehet, hogy még bánnám is a dolgot.
- Mikor kezdel tanítani? - felhúzom szabad térdem, állam ráfekteti, ahogy a kis lény szőrét a hozzá közelebb eső kezemmel tovább piszkálom. Most így ennyi lenne felőlem, de szerintem a következő alkalomra lesz egy csomó kérdésem, ha lesz időm jól átrágni a témát.