Az erdő mélye felé közelítve bukkanunk egy hatalmas, fölénk magasodó öreg és korhadt fára, amelynek elsőre csak vastag törzse tárul elénk, meg egy felfelé induló lépcsőszerűség. Felpillantva egy kissé lepukkant faházikót látunk, ami szinte hívogat minket, hogy fedezzük fel.
A lelakott külső ellenére, belül igen is használatban lévőnek tűnik, valószínűleg sok diák járkál ide, más-más okokból. Mikor felmegyünk a lépcsőn és belépünk a házikóba, babzsákfoteleket látunk, egy két itt felejtett hálózsákot, véséseket a faház falában, mint „ELŐRE UNIKORNISOK!” vagy „Szeretlek Anna!”. Igazán alkalmas egy jó kis beszélgetésre, de a magányra is.

Emma McNeilly munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=387675#post387675][b]Noel Greenwood - 2014.09.19. 14:39[/b][/url]

Hál' Istennek egyből belement a fura szoba elhagyásának ötletébe. Akkora teher esett le a vállamról, mint ide Timbuktu. Kb. fejvesztve menekültem ki a helyiségből, természetesen előre engedve a hölgyeményt.
A folyosón elmeséltem neki, hogy valóban nem vagyok még képben a kviddics kapitányokat illetően, de ezen igyekszek változtatni, és egyébként is! Pont egy terepszemlére készültem, mielőtt rámtört az igazmondás. Logikusnak tűnt volna, hogy a pálya felé vegyük az irányt, ám én inkább egy csendesebb, és kevésbé balesetveszélyes helyet javasoltam helyette. Később is ráérek megnézni a csapatot.
Tehát frissen visszafordított pólóban, még mindig elég szakadtul, de egy bájos fiatal lány társaságában baktattam kifelé a kastélyból.
- Szerinted mi a rosseb volt ez az előbb? Ez az egész. Ugye csak a szobával volt valami, és nem mi vagyunk megátkozva, amolyan elsős beavatás képpen? - kérdeztem a lányka véleményét.
- Nem vagyok egy nagy taktikázós, de azért - valljuk be - jobb ez úgy, hogy ha az emberke nem mondja egyből egy idegen szemébe, hogy például milyen cukin eláll a füle. - és ebben a pillanatban pillantottam a fülére.
- EZT PERSZE NEM RÁD ÉRTETTEM, csak példa volt! - próbáltam tompítani.
A kínos érzés bennem állandósulni látszott. Hát, jó! Megtanulok együttélni ezzel az új érzettel.
Eközben elérkeztünk a helyre, amit célul tűztem ki. Szemem sarkából pillantottam Cat-re, hogy elcsípjem első reakcióját.
- Jó, mi? - kérdeztem - Olive mesélt erről a helyről, neki pedig egy levitás srác. Még sosem jártam itt, de pont így képzeltem. Másszunk fel!
Előre iramodtam, és a létraszerű képződmény tövében megtorpantam.
- Akarsz előre menni? Úgy lenne illendő, de nem ígérem, hogy nem leszek szorosan a nyomodban. - mondtam, már-már megszokva ezt az nyílt őszinteség dolgot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=389543#post389543][b]Noel Greenwood - 2014.09.22. 14:50[/b][/url]

A lánykának elnyerte tetszését a környék, és ennek nagyon örültem. Feltett szándékomban állt lenyűgözni, ezzel ellensúlyozva folyamatos, és szűnni nem akaró nyomiságomat. Komolyan nem értettem, hogy mitől szállt meg engem a szerencsétlenség, de igyekeztem mindezt betudni a korábbi szoba utórengésének.
Előttem mászott fel a kunyhóba, mialatt én erőteljesen koncentráltam, hogy el tudjam kapni, ha véletlen tényleg leszakadna egy létrafok. Még jó, hogy nem nézett hátra, mert a koncentrációtól eléggé citrombaharapott arcot vághattam.
Felérve eltátottam a szám. Ez igen! Nem semmi a hely! Egymás mellett állva forgattuk körbe a fejünket felmérve a terepet. Rögtön szemetszúrt, hogy nincs egy talpalatnyi hely sem, ahova ne lenne valami vésve. Az inger - miszerint nekem is MUSZÁJ firkantanom - már feléledt bennem. Nem hiába! Mindig is huligán voltam, és az is maradok. Úgy voltam vele, hogy majd távozás előtt hagyok némi jelet az utókornak, addig is huppanjunk le a babzsákok közé!
- Köszönöm, hogy megmutattad a helyet Noel, hálás vagyok neked. Én biztos nem találtam volna ide egymagam! - jegyezte meg Cat, én pedig egyből mosolyra húztam számat.
- Igazán nincs mit! Gyere, üljünk le oda! - böktem mutatóujjammal a korábban kinézet sarok irányába!
Úgy vágódtam le egy plöttyedt fotelba, mint egy krumplis zsák, a leányka - természetesen - ennél jóval kecsesebben foglalt helyet mellettem.
- Nahh! - fújtam ki a levegőt - Ez így már sokkal kevésbé feszengős, nem igaz? Ééés mondd csak, Cat! Mit szeretsz még a cicádon és a kviddicsen kívül? A sütiket bírod? Jó magam írtózatosan jó szakács hírében állok. Olyan citromos répatortát tudok sütögélni, hogy megszólal! - büszkélkedtem.
Határozottan nagyon komfortosan éreztem magam a hölgyike társaságában. Kedves, aranyos, vicces és szép teremtés. Plusz okos is, hiszen tud segíteni a vizsgáimban. És ami abszolúte nem utolsó szempont: látszólag nem zavarja a bénázásom és a - még mindig - madárlakta hajzatom. Ez utóbbi miatt kicsit féltem is a lombkoronák magasságában, de aggodalmamról könnyedén elterelte figyelmemet a kellemes társaság.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=404088#post404088][b]Noel Greenwood - 2014.10.15. 12:36[/b][/url]

Alig helyeztem magam kényelembe a puffok közé süppedve, máris kedvemre való válasszal kecsegtetett a leányzó. Na, jó! Igazából feltett szándékom volt elbűvölni sütési tehetségemmel, és szerencsére járt is a megérdemelt kacsintás. Büszkén húztam ki magam, már amennyire a ülőhelyzetem megengedte. Túl sokáig nem lazulhattam, hiszen miután kifejtette, hogy hasonló dolgokat szeret, mint például én, hirtelen belecsapott a lecsóba. Valaki, akit kinéztem a suliból, vagy blablabla? A kérdés második felére már nem is volt kapacitásom koncentrálni. Magamban azonnal felküldtem egy hálát az égbe, hogy csak egy "szimpla" faházban üldögélünk, és nem a korábbi helyiségben, ahol valószínűleg ezen a ponton fúrtam volna a fejem vállalhatlanul sok párna közé.
- Hát. Izé! - próbáltam időt nyerni - Egészen a mai napig két típusú hölgyeménnyel sikerült összefutnom a Mágustanoda falain belül: vannak a mutatós lányok, akik úgy nyerítenek, mint egy ló, ha megeresztek egy poént feléjük, de igazából nem is értik a viccet, és vannak a kedves, aranyos, okos lányok, akiből eddig csak olyat láttam, akiknek legalább két orruk volt, és egy szemöldökük... Ha ESETLEG találkozoknék olyannal, aki csinos is, és nagyon szimpatikus, akkor bizton elhoznám a Faházba dumálgatni...
Tekintve, hogy a mondatom eleje óta lesütött fejjel kapirgáltam a házikó padlózatán, fogalmam sem volt róla, hogy Cat arcán miféle reakció tükröződhet. Vissza szerettem volna kérdezni, de egy szimpla "És neked?" ügyefogyottan hangzott volna. Miközben azon gondokoztam, hogy hogyan puhatolózzak kreatívabban, felvetette a javaslatot, hogy találkozzunk máskor is. Ekkor váltott béna arckifejezésem halványan önelégült vigyorba. Nem mertem nagyon szabadjára ereszteni elégedett mosolyomat, már csak azért sem, mert a monológja a szokásos magyarázkodásba csapott át, ami szerintem irtó aranyos, azonban azt véletlenül sem akartam, hogy azt higgye, őt nevetem ki.
- Nehogy sajnáld! Nem léptél túl határokat. De nem bánnám, ha megtennéd! - kacsintottam, amit bíztatásnak szántam, de a folyamat közben rájöttem, hogy elég perverzül nézhetett ki, úgyhogy gyorsan ismét elkaptam a pillantásom.
- Mindenképpen találkozzunk így, úgy, csak úgy!
Azután rájöttem, hogy mivel tudnám tompítani zavarának élét, úgyhogy kedvesen hozzátettem:
- Egyébként is! Egyelőre, a húgomon kívül, te vagy az egyetlen emberke, akivel több szót váltottam azon kívül, hogy "Szia, milyen óránk lesz?". Szívesen bandázok veled!
Eközben előkaptam pálcámat, ami eddig ügyetlenül lógott ki melegítőm zsebéből, és már égettem is a mellettem lévő fa oszlopba egy C-betűt.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=417638#post417638][b]Noel Greenwood - 2014.11.07. 14:40[/b][/url]

Úgy tűnt, jobb lábbal keltem. Bele kéne írni a Nagy Babona Könyvbe, hogy "Bagoly - ha egy bagollyal a hajában ébred, szerencsés napra számíthat!". Cat abszolúte lazán vette a bénázásomat, és bár nem láthattam a fejébe, éreztem, hogy mindent úgy ért, ahogy én szeretném, hogy értse, de mégsem dörgöli szándékosan a szeplős orrom alá, hogy milyen bénán udvarolok. Hálás voltam, amiért nem hoz zavarba egyetlen jólirányzott kiröhögéssel. A séróm színéhez a legkevésbé passzolna az eseményt követő arcszín.
Arról mesélt, hogy hogyan szokott félresiklani egy-egy varázslata, amit én kedvesen mosolyogva hallgattam, miközben egymás után égettem a betűket a fába: C A T . Úgy helyezkedtem, hogy ne lásson rá egyből az irományomra, majd csak a végén. A betűk után egy kissé szerencsétlenül sikerült, egyvonalas cica-fejet is biggyesztettem a felületre. Kész! Próbáltam a diadalittas vigyoromat, egy lazázó arckifejezésre cserélni, úgy fordultam felé, feltárva az elkészült művet. "Minthamisemtörténtvolna" című tekintetemmel kezdtem a mondandómba, de persze majd' meghaltam, hogy lássam első reakcióját:
- Egyszer megnézném egy ilyen elrontott varázslatodat! Miután halkan kirhögnélek, megvígasztalnálak, talán még mindig kicsit nevetve, aztán megpróbálnánk közösen helyrehozni a kárt.
A pálcámat kezdtem szugerálni, hogy előhívjam hasonló emlékeimet.
- Én általában csak órán bénázok. Tudod, ez amolyan Murphy. De ez nem csak a konkrét varázslásra vonatkozik. Egyszer bájitaltanon 2 és fél óráig kotyvasztottam, kavargattam, kevergettem és fortyogtattam egy főzetet, amiről a végén kiderült, hogy egy gyenge tea lett belőle. Eközben persze végig minimum Pitonnak képzeltem magam, hogy "na, majd most előállítok egy Szerencselét"...
Beszélgetésünk közben rádöbbentem, hogy az új hobbim, hogy ezt a lájt kacagásra bírjam.
- Mondd csak, Cat! Nem vagy éhes?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1099&post=419221#post419221][b]Noel Greenwood - 2014.11.11. 12:21[/b][/url]

Olyan finom illata volt! Amikor megölelt mélyen szippantottam magamba könnyed parfümjének hullámait. Imádtam a helyzetet! Viszont megint eszembejutott, hogy én milyen lepukkant vagyok ehhez a lányhoz! Zavartan csusszant ki az ölelésből. Tudtam jól, hogy mit érez. Ilyen kevés együtt töltött idő után is sikerült kiismernem annyira, hogy tisztában legyek azzal, hogy pont olyan mint én. Egy ösztönös lépés előre, egy gyors, szégyenlős ugrás hátra. Szerencsére még így is határozottan haladtunk előre az ismerkedés szimpatikus útján.
Már a bájitaltanról beszélt, piruló arcát a haja mögé rejtve, amikor én még mindig az ölelésén ábrándoztam. Kora reggel még fogalmam sem volt, hogy efféle események és érzések határozzák majd meg a napomat. És éltem a gyanúperrel, hogy nem is csak ezt a napomat, hanem a következő időszakot.
Fantáziálásomnak a tudatalattimba bevillanó kajahalom vetett véget. Éhség! Fajunk hím egyedeinél ilyen egyszerű formában érkeznek a túléléshez szükséges információk. Azonnal vettem a jelet, és döntöttem a továbbiakról. Kajára van szükségem. Viszont abban egy percig sem kételkedtem, hogy enni Cat-tel fogok menni vagy sehogy. Ez utóbbi lehetőség magában foglalta, hogy valószínűleg itt, a faházban fogok végelgyengülni, ígyhát megkezdtem a lány evés felé történő terelését.
Miután feltettem neki a kérdést, a hasa egy igen bájosat kordult. Lányos haskorgás! Zseniális! A vigyor azonnal kiült az arcomra, de igyekeztem nem szabadjára engedni ezt a gesztust, nehogy magára vegye. Amíg nem ismeri ki 100%-osan a hülyülő énemet, véletlenül sem szeretném, hogy félreértsen.
-Ühüm, a konyha kitűnő ötlet! Mondjuk nekem mindegy, honnan szerzünk élelmet... Viszont szeretném előtte kicsit ráncbaszedni magam, ha nem bánod! Úgy nézek ki, mint akit megrágott, és kiköpött egy medve. Szóval csak felkapnám az ebédelős frakkomat és cilinderemet, mielőtt elviszlek a konyhára vacsorázni, mit szólsz? - csillogtattam a szemem huncutul.