Szerelmem
Ruhácska (sapka nélkül)
A 3. évfordulónk

Szomorkodva, egykedvűen túrta azt az egy szem palacsintát a tányérján, amit hajlandó volt elfogyasztani, mert a piciknek enni kell adni. Semmi kedve nem volt sem az evéshez, sem máshoz. A harmadik évfordulójukat úgy képzelte el, hogy együtt töltik Kristóffal, meg az ikrekkel a pocakjában, nem pedig külön, mert az urának edzése van. Hát nem repesett a boldogságtól, de tisztában van vele, hogy hozzá kell szoknia, hogy sokat vannak külön, ha azt akarja, hogy teljesüljön párja álma, és kviddicsezhessen egész életében.
Nagy szusszanással nyugtázta, hogy negyed óra kínlódással, de sikerült elfogyasztania valami ételt, és megivott fél pohár narancslevet is. Pocakjára tette a kezét, és szépen felállt az asztaltól, majd a szobája felé indult jó lassan. Rózsaszín kabátja a kezében volt, csizmájának kopogása szépen visszhangzott a kőfalak között. Azt tervezte, hogy elmegy egyet a faluba, de aztán mégse, mert az ágya jobban vonzotta.
Éppen hogy felért az első emeletre mikor furcsa fényforrást pillantott meg közeledni. Egy lebegő lámpás nem mindennapi látvány még itt sem, pláne ha azon egy kis papírfecni is van. Gondolta, megvárja míg elmegy mellette, aztán elfelejti, de az megállt tőle körülbelül fél méterrel. Szemöldöke felemelkedett, és pár másodpercig várakozott, csak ezután vette le róla a papírt. Összeszorult torokkal olvasta el a sorokat, melyekről elsőre tudta, hogy Kristóf szavai, és az ő írása. De felötlött benne a szomorú gondolat, hogy ő nincs itt, és ez biztos csak átverés. Ajkába harapva pillantott fel a lámpásra, ami egy szempillantás alatt visszafelé kezdett lebegni. Erre Mira kötött ruhájának rejtett zsebébe dugta a papírt, majd elindult a fényforrás után, ami kifelé vezette őt. Még jó, hogy nála volt a kabátja, így gyorsan belebújt, elkerülve a megfázást. A pálcájával a kezében ment utána, valahogy nem bízott ebben az egészben. Önkéntelenül megsimogatta kerekedő hasát ahogy az erdő közelébe ért, majd leengedte kezeit a világító mécsesek láttán. Óvatosan ment közelebb, figyelve, hova lép. Nagyon nem volt kedve magára vonni a figyelmet ha nem muszáj, bár a repkedő lámpás, meg a rózsaszín kabát aligha bujkáláshoz való.
A mécsesek egy magasba futó lépcsőhöz vezették, és "most vagy soha" alapon sóhajtott egyet, majd elindult felfelé a kihalt, sötét faházba. Bátor harcosként, pálcával a zsebében nyitott be a kis házba.

Szerelmem

Több lehetőség is felmerült Mira gondolataiban arról, hogy mi fogja várni a faházban. Arra viszont a legkevésbé sem számított, hogy ahogy benyit, tucatnyi gyertya világítja be a kis házat. Ledermedt a hirtelen jött meglepetések soraitól. A gyertyák között nem volt nehéz kiszúrnia az asztalon megjelenő ételeket, de valahogy erről egy pillanat alatt el is terelődött a figyelme. Pislogott párat, dermedtségéből szerelme ölelése zökkentette ki. Továbbra sem akart hinni a szemének, de borzasztó nagy boldogság lett rajta úrrá. Beleborzongott a pusziba, és mint egy rongybábú, úgy viszonozta a csókot. Olyan volt ez, mint egy csodálatos álom, és ha lett volna bármi lélekjelenléte, biztos, hogy megcsípte volna magát, vagy azt kívánta volna, hogy ebből sose ébredjen fel.
-Ez...te...te nem... -nem talált megfelelő szavakat, a gondolatai sem álltak még vissza normál helyzetükbe. Ingatta a fejét, majd szerelme nyakába kapaszkodva kotyogni kezdtek a könnyei. Minden reményét feladta már, hogy az évfordulójukon együtt lehetnek Kristóffal, erre kiderül, hogy a háttérben ő közben meglepetéssel készült.
Egy kis idő elteltével hajlandó volt elengedni Őt, hogy kézfejével letörölje könnyeit az arcáról. Arcára hatalmas mosoly ült ki, régen volt ennyire boldog.
-Ennél boldogabb nem is lehetne -megrázta a fejét, aztán a vállára döntötte a fejét, így csókolta meg újra, már nagyjából tudatában annak, hogy ez valódi, és Krisi ott van, és öleli.
-Ezt te csináltad? Értem? -felvonta a szemöldökét miután kicsit körbenézett a helyiségben.

Szerelmem

Negyed órával korábban eszébe sem jutott Mirának, hogy ilyen meglepetés fogja érni. Valami olyasmi boldogság volt látni Kristófot ennyi hét után, mint mikor megtudta az ikreket, vagy mikor az alagsori medencénél megkérte a kezét. Mikor sikerült észhez térnie valamennyire, a helyzet felfogásához kérdéseket tett fel.
-Elképesztő - mosolygott rá őszintén, bár arra még nem jött rá, ki az a Narancs. Kellett hozzá fél perc, hogy leessen neki, hogy Narancs a narancssárga konyharuhácskát viselő házimanó.
-Az előbb ettünk meg egy palacsintát, egyelőre nem éhesek -válaszolta nézelődés közben. Csillogó szemekkel pillantott párjára amikor megsimogatta pocakját. Mérhetetlenül boldog volt, hogy ennyire jól megvannak, és hogy a második terhessége már úgy néz ki, jól alakul, és ennek mindenki örül.
Hagyta, hogy az asztalhoz vezesse, bár már most kicsit kiakadt azon, hogy az alacsonyabb helyekre való leülés nem olyan egyszerű két picivel a hasában, pedig még csak a második hónapból lépett ki.
-Olyan vagy, mint egy hiú modell -piszkálódott vele egy kicsit, közben persze vigyorgott. Tudja nagyon jól, hogy ez nem azért van, hogy ne kerekedjen az asszonykájával együtt abban a kilenc hónapban, hanem az egészsége miatt. Kezét Krisiére csúsztatta, és csak pislogott rá. -El sem hiszem, hogy itt vagy.
-Nem akarok erre gondolni, de...meddig maradsz? Szeretném kihasználni -sajnos nem mindegy, hogy csak egy este erejéig, vagy egy-két napig lehetnek együtt. Bár most itt a szünet lassacskán, és összehangolhatnák a dolgokat, az Kristófra nézve nem biztos, hogy túlzottan jó lenne. Első most a kviddics, aztán majd ha készen lesz a házuk, és megszületnek a babák, már gondolkodhatnak másképp is.