Kolosnak
a bál után napokkal
[zárt]

Kora este üldögél kint a tónál, amikor még elég meleg van a pancsoláshoz, de elég késő ahhoz, hogy sokan legyenek. Az iskolából csak igazolással tudott elszabadulni, de nincs szándékában visszamenni még egy ideig. Gyűlnek a vezetői figyelmeztetései, Kirill viszont aranyos vele és pártfogójaként sokat tesz azért, hogy Hellának könnyebb legyen az élete.
A maga mellé gyűjtött kavicsokat hajigálja a tóba és próbál kacsázni, de nem sikerül. Egyébként is kreol bőrén látszik a bikini csíkja, ahogy néha elmozdul a pánt a nyakában. Derekát törölköző takarja, egy ütött-kopott hátizsák hever néhány méterrel odébb, abban van a többi ruhája.
Lábát óvatosan a tóba lógatja, az pedig még mindig olyan meleg, mint amikor érkezett. Már néhányszor megmártózott. Ez az új játéka a nyárra. Most senki nem piszkálja.

Kolosnak
a bál után napokkal
[zárt]


Amikor meghallja a közeledő lépteket és megérzi a stég remegését, önkéntelenül húzza össze magát. Begörnyeszti gerincét, előreboruló haja alól pislog ki, mintha csak a végítéletre várna.
Szép meglepetés éri. Kolost ismeri fel az alakban, aki mosolyt csal arcára. Ellazítja magát, testtartásán látszik, hogy nem retteg már. Vékonyka kezei hátra csúsznak, csípőjével egy vonalban támasztja ki magát. A kő felkavarja az állóvizet és gyorsan tűnik el a szemük elől.
Válaszul a tóra mutat, majd a maga mellett összegyűjtött kövekre. Talán ebből egyértelmű lesz Kolos számára, mit csinál itt a stégen. Nincs még annyira késő, de a legtöbben ilyenkorra már elszállingóztak. Most kettecskén uralják az egész tavat.
Fejét oldalra döntve néz a másik rellonosra. Szeretné tudni, mi történt vele ami miatt ennyire ki van bukva. A fiú pedig talán már ismeri annyira, hogy tudja, neki aztán elmondhat mindent, mert meghallgatja.

Bíboranna

Reggel óta a tavacska környékén bolyong, ellógta az óráit rosszullétre hivatkozva. A gyengélkedőt kikerülve a faluba ment, s a kirakodós árus portékáiból magához vett egy-kettőt. Finom kalácsok és édességek voltak kiterítve a kocsija mellett, Hella pedig úgy gondolta, néhányat tud majd nélkülözni a boszorkány. A kelleténél legalább három számmal nagyobb, vélhetőleg férfipólója alá be is fért minden, amivel nem akart lebukni, aztán kisétált ide, a vízpartra.
Hol a fák lombjai alatt üldögélt, hol az esőben ült a parton, lábát a vízbe lógatta. Ő uralta az egész környéket, hisz a diákok a kastélyban, a falusiak pedig a falu zárt részein töltötték inkább az idejüket - főleg az esőzéskor.
Tiszta sár és piszok, de nem érdekli, mint ahogy máskor sem. Combja közepéig érő pólóján látszanak a mancsa által hagyott nyomok, bongyor haja a kisütő napocska ellenére is nedves még.
A távolból figyeli a tanítás után megjelenő egyéneket. Lábait felhúzza és átöleli, a stég egyik oszlopának dől. Fogai közt a póló ujjának szegélye, tekintete pedig a vörös lányon meg a békáján. Felkelti az érdeklődését. Nagy zöld szemei kíváncsian követik az idegen játékának előkészületeit. Van egy kötele, és azt felköti a fára. Ismerős ez Hellának, sokszor csinálták a gyermekotthonban a barátnőjével.
Karjába rejtett pofiján megjelenik egy halvány mosoly. Nem mer elindulni felé. Csak figyel.

Bíbor

Hella épp annyira veszi komolyan az iskolát, mint amennyire őt veszik ott. Bejár az órákra, a leckéit jól megírja és a bájitaltannal is elboldogul, de bűbájtanon például nem sokat tud felmutatni. Az órákon nonverbálisan próbálkozik, de javarészt azok a varázslatok mennek a kisasszonynak, melyeket maga tanult meg egyedül, vagy Erik segítségével.
Valószínűleg nem hiányolják, inkább örülnek, hogy a kis néma kölyökkel kevesebb és nem kell vele bajlódni. Hajnal pedig élheti a szabad életet idekint és fantáziálhat arról, milyen lehet azok között élni, akiket innen, a stég széléről figyel.
Észre sem veszi, hogy a vörös hajú is látja őt. Láthatatlannak érzi magát, hisz úgy is kezelik. Emiatt elkapja tekintetét róla, amikor tudatosul benne a szemkontaktus. Sűrűn pislogva tűri füle mögé az egyik vizes tincsét, s mikor lopva újra odapillant, rendesen meglepődik.
Bátortalanul emelkedik fel és szorítja magához a reggel lopott portéka maradékát, majd halványan elmosolyodva megindul felé. Lábai hozzászoktak a földhöz, nem zavarja, hogy itt-ott összekaristolják talpát a letört ágak darabjai, a kosz pedig már nem számít. Nehéz lenne találni olyan felületet a lánykán, ami még tiszta.
Pár méterre Bíbortól áll meg, fejét oldalra biccentve nézi meg a kifeszített kötélre visszamászott lányt és a szintén koszossá vált ruháit. Halványan elmosolyodik, kezét felemelve int neki. Szia!