37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Morvay Abigél összes hozzászólása (10 darab)

Oldalak: [1] Le
Morvay Abigél
Mestertanonc Eridon (H), Előkészítős önkéntes, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 14
Összes hsz: 18
Írta: 2024. március 23. 14:45 Ugrás a poszthoz

Mersike

Ruhácska

- Nééézd, ott vannak lilásabb kékek. Olyat kéne szednünk. - mutatok lelkesen előre, mint egy törpe vezér a hosszú és egy fős seregem élén. Anna engedélyt kért rá, hogy csokrokat szedjünk a réten, amiket aztán az előkészítőben a gyerekek fognak megtanulni lepréselni meg szárítani, hogy szép örök csokrok legyenek belőlük. Egyedül uncsi lenne, ezért addig rágtam Merse fülét, amíg el nem jött velem. Persze csak képletesen, tizenhét éves korom óta nem haraptam meg a fülét, akkor is csak védekezésből. - Pénteken leszel a párom a húsvéti tojáskeresésben vagy idén is azok között leszel, akik elrejtik őket? - mert ha rejtegetni fog, akkor úgy mint tavaly, figyelnem kell őt, árgus szemekkel. Akkor csak második lettem, de idén nyerni szeretnék.
Morvay Abigél
Mestertanonc Eridon (H), Előkészítős önkéntes, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 14
Összes hsz: 18
Írta: 2024. március 23. 18:37 Ugrás a poszthoz

Mersike


Kinyújtom a nyelvem arra, hogy bánatos birka képem volt. Nem is! Bánatos vörös birka voltam, de az is csak azért, mert nagyon párás idő volt, és akkor a hajam olyan, mintha gyapjam volna.
- Idén már húsz vagyok. Felnőttesen kell viselkednem. - forgatom meg a szemeimet, és a hangomban van valami kis kedveskedő korholás, éppen csak nem teszem hozzá, hogy "te kis buta." - Jól döntöttünk, hogy visszajöttünk? - pillantok rá kérdőn, ahogy a tekintetem óhatatlanul is a kastélyra siklik. Amikor kiléptem a kapuján, túl az utolsó vizsgákon, kezemben a papírommal, megkönnyebbültem. Vége van, senki sem akar majd kisajtolni belőlem varázslatokat, és most mégis, már a szobámban van minden, ami a következő tanévhez kelleni fog. Amikor azt mondta, eljön, ösztönösen mondtam, hogy vele jövök, ha szeretné, nem is értem magam.
Morvay Abigél
Mestertanonc Eridon (H), Előkészítős önkéntes, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 14
Összes hsz: 18
Írta: 2024. március 23. 18:55 Ugrás a poszthoz

Mersike


- Talán... frusztrált. Lehet, hogy idegesítettük és nem akarta, hogy ott legyünk a közelében. - guggolok le, hogy pár szál sárga virágot is leszedjek. - De megkérdeztem, hogy csinál-e neked bolognait és azt mondta, hogy igen, ha átmegyünk vacsorára, lesz. - estig titokba kellett volna tartanom, de szerintem már az is szép, hogy eddig titok volt, és Anna sem hiheti, hogy sokáig titkot tudok őrizni.
Nagy szemekkel pillantok fel rá, amikor odalép hozzám felállva elmosolyodom, cica mosolyos lesz a szám, és a fülem mögé tűrök egy tincset, majd átvéve a virágokat, bólintok. - Köszönöm. - lepillantva rendezgetem őket egy kicsit, majd lassan kifújva a levegőt felpillantok rá megint. - Merse? - Mit is kellene mondanom, ugye? Végül egy szavaknál sokkal nagyobb tettel köszönöm meg, azzal, hogy sután és vigyázva a virágokra, megölelem őt, de csak egy picit. - Nagyon jó barát vagy.
Morvay Abigél
Mestertanonc Eridon (H), Előkészítős önkéntes, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 14
Összes hsz: 18
Írta: 2024. március 23. 22:00 Ugrás a poszthoz

Mersike


Elnevetem magam, amikor azt mondja, Anna szerelmes belé, és mégis, kicsit érzek egy kis furcsa nyomást, amit eddig még nem tapasztaltam. Mintha a reggeli kakaóm megfeküdte volna a gyomromat, csak a gyomrom éppen a szívem helyén lenne. Fura egy érzés ez, biztos, hogy túl gyorsan mozdultam. - Nem, ő az idősebb férfiakat szereti. Lehet, hogy a te szerelmesed még előkészítős, azért nem tudsz róla. Talán Lujzi az, vagy, hogy ne mondj rossz nevet majd az oltárnál, Kelemen Annácska. - húzom az agyát mosolyogva, amíg komolyabb témát nem hozunk fel, amire aggódva megint az épület felé pillantok, aztán vissza rá. - Nem nagyon szeretnék bent lakni, de apa nem akarná, hogy egyedül maradjak, a tudod mi miatt. Viszont lett jó pár munkája, el kell utaznia sokszor. - a pánik makacs, nem lesz idővel kedvesebb, tapintatosabb, ha jönnie kell, akkor jön. - Lakjunk együtt? - kérdezem reménykedve, mert olyan jó lenne, ha ő mellettem lenne. Akkor biztonságban érezném magam, és nem kéne másokkal osztoznom és aggódnom, hogy mikor tör rám a pánik, ami ugye még jobban elő is idézi azt.
Morvay Abigél
Mestertanonc Eridon (H), Előkészítős önkéntes, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 14
Összes hsz: 18
Írta: 2024. március 24. 21:35 Ugrás a poszthoz

Mersike


- KamKam! - kiáltok fel nevetve arra, hogy kik az esélyes feleségjelöltjei. - Frászt kapok a szőkéktől! Nem is igaz, tökre bejönnek. Minden fiúnak a szőke lányok tetszenek. - forgatom meg a szemeimet, mert nem értem, hogy mi ez a szőke mánia, de minden fiú, tényleg mindenki, akit ismerek, a szőkéket részesíti előnybe. Aztán a barnákat, minket meg a végén. De én inkább nem leszek senkié, mint, hogy maradéknak tituláljanak.
- Beszéljünk velük. Úgyis el kell vinnünk a virágokat. És apával is. Vele majd én beszélek, de a Bánkikkal beszéljünk együtt. - szeretnék a barátommal lakni, és jó lenne, ha ez működne. Kinyújtom a kezem, az ő érintése már nem zavar, és ha megfogja a kezem, akkor kéz a kézben indulok el vele kifelé. - Csak a tanévnyitón jöjjünk vissza, még élvezni szeretném a szünetet. Egy évig nem volt napirendem, furcsa lesz szabályok közé kerülni megint. De azt mondják, hogy a mesterszakokon, ha olyat választasz, mint a művészetek, nincs sok pálcás mágia, ami azért jó. Picit várom az órákat.
Morvay Abigél
Mestertanonc Eridon (H), Előkészítős önkéntes, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 14
Összes hsz: 18
Írta: 2024. március 26. 21:37 Ugrás a poszthoz

Mersike


- Nem tudom, csak a szőke lányok különlegesek. - sokan szeretik őket, és félek picit, hogy egy nap majd Merse is rá fog jönni, hogy nem is olyan rosszak, sőt. Csak még ne. Egy kicsit még csak az én barátom legyen. Tudom, hogy elkerülhetetlen, hogy szerelembe essen, de nem kell elkapkodni.
- Köszönöm. Örülök, hogy együtt jövünk ide vissza. - egyedül nem jöttem volna, de vele szívesen. Ő lesz a motivációm, hogy ne adjam fel, és, hogy merjek nyitni mások felé. Persze meg kell majd szoknom, hogy lesznek új barátai is és új közössége, de azért most jó, hogy csak ketten vagyunk itt. - Megmutassam a kedvenc helyemet? - diákként, hiába voltunk itt egyszerre, valahogy nem volt bennünk annyira sok közös, minket főleg a Menedék kovácsolt össze. Ott iskolán kívül tudtunk beszélgetni, és teljesen más volt, mint itt, ahol minden figyel. A legjobb barátom lett, a legszerethetőbb emberré lépett elő.
Morvay Abigél
Mestertanonc Eridon (H), Előkészítős önkéntes, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 14
Összes hsz: 18
Írta: 2024. március 28. 21:00 Ugrás a poszthoz

Mersike


Csak húzom az agyát, de lehet, hogy jobb lenne, ha nem tenném? Azt nem szeretném, hogy veszekedjen velem, csak mert a lányokról kérdezem. Csak, ha ide visszajövünk, akkor jönni fognak a lányok is, és nem szeretném elveszíteni a barátomat. A lányok tudom, hogy nem szeretik, ha a fiú, akivel vannak, egy másik lánnyal vannak, még ha az úgy is néz a másik lányra, mint a kishúgára. Cinti szerint legalábbis ez a nagy helyzet. Szerinte Merse egy aranyos kishúgot lát bennem. Hogy jó lesz-e ez? Már tűrhetőről indul, mert együtt csináljuk.
- Gyere. - érintem meg kicsit a kézfejét, hogy kövessen, és néhány fa mögé sétálok, amiket most sűrűn lep el a fehér virág, hogy a mögöttük álló, vízpart nélkül indokolatlanul magányos fűzfához lépjek. Hátrapillantok rá, aztán belépek a sűrűn leomló ágak mögé, tartva azokat, nem mintha Merse magasságához egyedül szét tudnám nyitni azokat. - Valahogy ide nem jönnek az emberek úgy be, kellemes és csendes, ha nem akarod, hogy mások zavarjanak. Csak ne csókolózz itt lányokkal, de bármikor szívesen látlak. - ez a hely az én kis menedékem. Szó szerint, mert  kettőnknek kényelmes, de annál több már tömeg lenne.
Morvay Abigél
Mestertanonc Eridon (H), Előkészítős önkéntes, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 14
Összes hsz: 18
Írta: 2024. március 28. 21:14 Ugrás a poszthoz

Mersike


- Cinti azt mondta. Meséltem neki, hogy visszajövünk tanulni, amikor festettük a kerítést az előkészítőnél, és akkor mondta, hogy jönni fognak a lányok, akikkel majd csókolózni fogsz. - ez egy kiborító dolog, mert tudom, hogy természetes, de nem szeretném, hogy "dobjon" miattuk. - Csak stresszelek. - sütöm le a szemem, és kicsit megrázom magam, hogy felpillantva mosolyogva nézzek rá. - Nem, nem szabad ilyen dolgokon rágódnom. Visszajövünk és jó lesz. Most már a nagykorú diákok között vagyunk, meg azok között, akik bármikor hazamehetnek, és nem kell mások szuszogását hallgatnunk. - ezek azért nagyon jó dolgok, és éppen ezért én is nagyon optimista szeretnék lenni. - Lassan lehet, hogy mennünk kéne, nehogy a virágok miattunk hervadjanak el. És beszélnünk kell Barniékkal, meg apával is. - mindenen szeretnék minél előbb túllenni, nem szeretek várakozni, nem nagyon megy az nekem.
Morvay Abigél
Mestertanonc Eridon (H), Előkészítős önkéntes, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 14
Összes hsz: 18
Írta: 2024. március 28. 22:04 Ugrás a poszthoz

Mersike


Az biztos, hogy tapasztaltabb, mint én. Nem vagyok prűd, csak valahogy nem volt senki ahhoz fogható, amit keresek. De, hogy mit keresek? Őszintén nem tudom. Olyat, aki olyan mint apa, meg olyan, mint Merse, meg kicsit Barni is, pozitív férfi példáim összességét. Valójában, azt hiszem van egy fa, amitől nem látom az erdőt. Másoknak sikerült, nekem meg nem. Szóval beszélek és beszélek és beszélek, egészen addig, míg csak meg nem érzem, hogy egy száj van a számon, és olyan közelről nem látom Merse szemeit, mint eddig még soha. Mit kellene tennem? Pár pillanat ugyan az egész, de az agyam vadul kattog, és kiabál, más és más hangokon: "HUNYD LE A SZEMED!", ez sokszor elhangzik, és én mégsem tudom megtenni, a szemem jön ki, mint a csigának. Hogyan kell lecsukni a szemünket? Most valahogy nem is tudom. Csak nézem őt, a szívem meg olyan, mintha a torkomban dobogna, és amikor ellép, és össze-vissza magyaráz, akkor sem pislogok. Ami eléggé szemfájasztós, és csak annak köszönhetően nem égetem ki a szemem, mert Merse lefejel egy ágat, de nem ájul el, szóval nem csak pislogok, de ki is fújom a levegőt. Közelebb lépek hozzá, és a vállammal óvatosan megbököm a keze azon részét, ami a vállam magasságában van.
- Mindig van kivétel a szabályok alól, Merse. - nem tudom, hogy milyen arcot vág, én se merek ránézni, mert a vörösek másként vörösödnek, mint mások, mint ahogy jobban le is égnek. Szóval tutira nem kellene most felnéznem, mert még a végén megijedne. - De azt hiszem, ezt jobb, ha nem mondjuk el apáéknak. Akkor nem aludhatnék nálad.
Morvay Abigél
Mestertanonc Eridon (H), Előkészítős önkéntes, Bogolyfalvi lakos, Elsős mestertanonc



RPG hsz: 14
Összes hsz: 18
Írta: 2024. március 30. 13:20 Ugrás a poszthoz

Mersike


Nem teszem többet, ígérem
Ennek jónak kellene lennie nem? Mert tisztel. De akkor mégis, miért érzek csalódottságot? Nem volt rossz, hogy megcsókolt, csak nem tudom. Nem vagyok ennek a dolognak a nagy tudora. Bólintok egyet, mintha rendben lenne amit mond, közben meg szívem szerint elfutnék, de közben meg nem szeretnék tőle távol lenni. Ahj, olyan nehéz dolog ez.
- Menjünk. - Felelem végül vidám hangon, mintha tényleg minden rendben lenne, és olyan lendülettel, de szorosan mellette indulok el, mintha egy mágnes tartana ott. Barátok vagyunk. Nagyon jó barátok és szépen haladunk egymás mellett, miközben csacsogok, nevetek és nem, nem gondolok arra, hogy vissza kellett volna csókolnom. De azért annak örülök, hogy nem vagyok szőke hajú lány.


Love Love Love
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Morvay Abigél összes hozzászólása (10 darab)

Oldalak: [1] Fel