Lolának
Merlin szent szakállára, ez a kastély hatalmas és pontosan olyan, mint egy labirintus. Már háromszor, ha nem négyszer körbejárta az egész épületet a Nagyterem után kutatva, ami pár jártasabb diák szerint valami elsőn van. Első emeleten? És melyiken? Keleti, nyugati, északi vagy déli szárny? És ugyan melyik melyik? Adhattak volna valamiféle térképet a kiscsikó pack-be, éppen csak olyan gyorstalpalót - nem baj, ha a tantermeket nem találja meg, de éhen azért ne haljon már szerencsétlen.
Egy pillanatra megtorpant a víg kedélyű freskók folyosójának elején. Már járt itt korábban, mi több, még meg is kérdezett egy vicces kedvű betyárbajuszos ürgét két ostorcsattintás és pálinka között, hogy merre is kellene indulnia. Balra el, oszt' ottan jobbra! - hangzott az utasítás, ő pedig naivan követte is, mit sem törődve a háta mögött felhangzó kegyetlen röhögéssel. Hallott pletykákat a kastélybeli életről, a rellonosok és a portrék rosszindulatáról, de álmában sem gondolta volna, hogy már az első napján belefut egy ilyen heccbe. Kinek ártott ő? Vagy ez amolyan beavatási szertartás?
- Kisasszonka, he'! Mög tetszett találni, amit kerestt? - hatalmas vigyorral a képén fogadta ismét az ismeretlen ismerős, de ő ezt a gesztust nem igazán tudta viszonozni. Szája egy vastag vonallá préselődött, szemei összeszűkültek és úgy bámult vissza a parasztra.
- Cseppet sem vicces, Uram, remélem tudja - hangja sértődötten csengett. Nem szereti, ha szórakoznak vele.
Szoknom kell ezt az új légkört itt. Nem minden nap válik az ember újra 14 évessé. 