Minnie

Eddig soha nem örültem a hétvégének úgy, mint a mai nap. Életem egyik legkimerítőbb hetét tudhatom a hátam mögött, hiszen most töltöttem itt az első napjaimat új diák ként. A rengeteg új tantárgy és információ lefárasztott minden egyes nap és hiába terveztem, hogy felfedezem az épületet, sajnos ez a mai napig csak terv maradt. Na de majd ma! Ahogy végére értem a tanóráknak a hosszabbik utat választottam a szobám felé és útközben rábukkantam egy teljesen átlagos ajtóra. Először magam sem értettem miért torpantam meg előtte, de rájöttem, hogy az eszem megint előrébb járt, még így teljesen kimerülten is. A tanórákon való pusmogásokból hallottam, hogy ezen a folyosón van a Bagolykő társalgója, ahova mindenki járni szokott.
Pár pillanatig toporgok a kilincs felett...Megigazgatom a taláromat és táskámat a vállamon, majd mély levegőt veszek és kitárom az ajtót. Nem is értem, miért szeppentem meg a küszöb előtt, hiszen az a célom, hogy ismerősöket szerezzek magamnak és erre keresve se találnék jobb helyet. Körbenézek a helységben, nem sok embert látok. Ettől megkönnyebbülök. Nem szeretem a nagy tömeget és ismerem magam annyira, hogy tudjam: ha több tíz ember látványa fogadott volna, automatikusan sarkon fordultam volna.
Végigfut a tekintetem a szépen kidolgozott bútorokon és a gyönyörű kandallón. Kiszemelek magamnak egy helyet, egy ablak melletti kényelmes karosszékben, ahonnan kilátás nyílik az udvarra. Ahogy lehuppanok a vászon táskámat leejtem magam mellé és kikotrom belőle a vázlatfüzetemet, majd szépen csendesen úgy döntök, elkezdek firkálgatni. Ennél jobb péntek délutáni programot el se tudnék magamnak képzelni.

Minnie

Ösztönösen összerezzenek, ahogy rám köszön a lány. Olyan hirtelen és ijedten pillantok fel, mint egy riadt őz. Amire még rátesz egy lapáttal a hatalmas barna őzike szempár, amivel a természet megáldott. Zavaromban fel akarok állni és úgy kezet nyújtva bemutatkozni-így számomra elegánsabb-mire a lány leül a velem szemben álló székre. így ebből a kis akciómból egy külső szemlélő számára érthetetlen mechanizmus lett. Pár másodpercig rágódok a mondataimon, mivel is kezdjem el a beszélgetést. Számomra ez mérföldkőnek számít, ő az első, aki önszántából szóba áll velem.
- Pedig próbáltam titkolni, hogy új vagyok! - félénk mosolyra húzódik a szám és reménykedek, hogy az estelen kis poénomat megérti. Majd kezet rázva vele, bemutatkozok - Nagyon örvendek, Aislinn vagyok! Te melyik házba jársz? - teszem föl a kérdést és közben összecsukom a kezemben tartott füzetet, mert erre már úgysem lesz szükség.

Mina

Igazán jól esik Mina érdeklődése és a fáradtságom ellenére fellelkesülök. Azért is, mert közös házba tartozunk és mert elsőre nagyon szimpatikusnak találom. Ad egy kis biztonságérzetet, hogy végre megismertem egy embert, akinek feltehetem a kérdéseimet.
-A szüleim írek, azért ilyen a hangzása. A keresztnevem ősi kelta név, azt jelenti, álom. Édesanyám adta nekem.-kezdem a magyarázatot-Nos, ez volt az első hetem itt és eléggé kimerített. Nagyon tetszik minden, gyönyörű az épület és élvezem azt, hogy végre mágiát tanulhatok.
Egy levegővételnyire megállok és végig fut az agyamon, nem beszélek-e túl sokat így elsőre. De, ahogy ránézek a lányra megnyugszom és végig gondolom, hogy ha nem lenne kíváncsi, biztos nem ült volna ide. Pár másodpercre elmélázok és visszaemlékszem arra, milyen volt eddig mugli iskolába járni, ahol nem beszélgethettem a többi diákkal a mágiáról. Borzalmas volt. Mivel arany vérű családba születtem, kisgyermek korom óta tudtam a mágia létezéséről és szerves része volt a minden napjainknak. 4 éve, mikor Magyarországra költöztem a Nagyihoz, berögződése volt, hogy mugli iskolába járjak és ismerjem meg a szokásaikat. Így is cselekedtem, de sose éreztem magaménak azt a közeget. Ezért is örültem meg nagyon, amikor megkaptam a levelem. Észrevétlenül rázom meg a fejem, hogy saját magamat ébresszem fel a mélázásból.
-Öhm...te honnan származol és mióta vagy levitás?-fordulok hozzá kíváncsian. A válaszra várva összegömbölyödök a kis fotelban és felhúzom a térdeimet.