Rozsos Annamária

Csípte az arcomat a hideg, de elindultam. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne foglalkozzak állatokkal. A madarakat különösen szeretem, és tudom, ez nehéz időszak számukra. Hideg van, élelmet nehéz szerezni. Hoztam magammal egy zacskó szotyit. Tudom, tudom ez igen kevés, de még szándékomban állt több zacskóval hozni. Elindultam hát, az út kissé csúszott, de az ég derült volt. Lehajtott fejjel sétáltam, közben elmerengtem gondolataimban. Ilyenkor rendesen transzba esek, és csak arra vettem észre magam, mire már neki mentem valakinek. Egy lány volt, kezében ő is szotyit tartott.
-Bocsáss meg, ugye nem esett semmi bajod? - kérdeztem tőle, és felsegítettem.

Rozsos Annamária

Nagyon megijedtem amikor nekimentem ennek a lánynak, de szerencsére nem haragudott meg rám. Szerencsére már nem túl sok szotyi maradt. Kevés volt, mégis nagyon elszomorodtam, hogy miattam szóródott ki. -Csalódottság ült a lány arcán, de amíg kérdezett tőlem pár dolgot, néhány cinke szállt a napraforgó magokra, és vidáman csipegetni kezdték.
-Igen, a nagyapámmal ilyenkor már napirendre van tűzve a madár etetés. Így legalább itt is segíthetek. - egy kicsit elszomorodtam, hogy nem lehetek ott, a család mellett, de tényleg nagyon sok dolguk van, és nem mehetek haza -Nem köszönöm, nekem is van szotyim. Nézd a cinkék máris megtalálták a tiedet. - tényleg nagyon aranyosak, de azt hittem találkozni fogunk valami érdekes, rejtelmes varázs fajjal, ami csak bagolykövön rak fészket.