Nagy nyikorgás töri meg az ódon felek csendjét, Damian akármennyire is halkan próbálta meg kinyitni a kaput. A hangra a festmények morgolódással felelnek..amire szöszink csak lemondóan sóhajt.
~Ha meg lenne bűvölve és nem nyikorogna, ti se nyavalyognátok.. nem hogy szólnátok egy tanárnak vagy akárkinek.. neem.. ti nyafogtok..~
Fut végig az agyán a gondolat, majd kilép a rétre. Hosszú szövetkabátjába burkolózva körbe néz, mikor is egy hirtelen szél felborzolja a most kibontott haját.
~Még csak ez hiányzott.. utálom az őszt.. hideg is, nedves is, szeszélyes is..
Szeszélyes, akárcsak tegnap Awer-Kowai.. hogy azt a nőt mi lelte..~
Gondolkodik tovább, miközben jobban szemügyre veszi a tájat. A megsárgult falevelek vígan táncolnak a szélben, de ez Damian-t nem hatja meg. Egy pár bizonyosan romantikusnak tartaná ezt a környezetet, de a mi hősünk nem. Csak friss levegőt jött szívni, meg megnézni, mégis milyen a környék. De semmi meglepőt nem talál, hisz hasonló kertje van az ő kúriájuknak is, csak ott nincsenek a falevelek szétszórva a pázsiton, mert a szorgos szolgák mindent feltakarítanak. Ekkor megint egy nagyobb szélroham az arcába fújja az összes haját, amit bosszankodva söpör félre bőrkesztyűs kezével. Ilyenkor utálja, hogy apja az ősi hagyományokhoz mérten neveli, és nem engedi, hogy levágassa. Igaz, a bálokon sok nő megfordul utána, és nem egyszer hallotta már, hogy ez a szexepilje a metsző tekintete mellett, de akkor is a szél egyáltalán nincs tekintettel rá.