Vizsgaidőszak. Ugyebár. Erre reggel eszméltem rá, furmányos kis agyacskámmal, ahogy arra is, hogy kettőt már átaludtam, de sebaj, még van, ö... Valamennyi. Gyors számolást végzek az ujjaimon, a folyosó közepén, kék halállal az arcomon. Vajon hogy jutottam el harmadikig?
Ne sebaj. Tudod mihez lenne kedvem? Mert én nem. Céltalanul lézengek a folyosón, ide-oda lengetem a talárom, ragasztottam rá szép új plecsniket, kedves kis üzikkel. Az egyiket egy topjoy kupakból csinntem, kicsit modifikálva, az van ráírva hogy
"a szivárvá ny hoz ÁD eső is kell" közvetlenül az LMBTQ+-gyökkettő Putyin portré mellett. És ha már a trendiségnél tartunk, babakék klumpám ütemesen csattog a felnyalt márványpadlón, majd egy jókorát a társalgó ajtaján.
- BOOM BABY! - nesze neked diszkrét belépő. Szökő évente egyszer fordulok meg itt amúgy, ha épp nincs kitől tarhálnom, de valamiért ellenállhatatlan késztetést éreztem berúgni az ajtaját. Ez ilyen... Megérzés. Női megérzés. Az.
Önelégült vigyorral huppanok le a legpufibbnak tűnő sikkes karosszékbe, és gondtalan bájjal kezdem birizgálni a mellettem ülő szőke csaje pulcsiján a gyöngyöket. - Egyszer vettem egy csomag ilyen bizbaszt, hogy majd felvarrom a bugyimra, de az öcsém megette. A bogyókat mármint. Nem a bugyimat. Az csúnya lenne. - a távolba pillantok, elmélázva, majd vissza rá, kíváncsian bedugva a fejem az olvasmánya elé. Mennyi betű... - Neked nem viszket az agyad ha túl sokat olvasol? - zavartan tekergetem félig lenőtt pink póthajam a mutatóujjamra.