Drámaian kivágódik a Társalgó ajtaja, és fájón nyikorogva nyög egyet a tokjában. Sűrű, színpadias füst dől be rajta, melyből egy ösztövér sziluett bontakozik ki. Elmosódó férfialak, távoli sóhaj a semmi tengerében, szilfaüszögként hamvadó jelenlét... Egyszóval állati heroikus!!
- Na szevasztok, szilvásbukták! - rikkantja el magát élesen, majd fülsiketítő csörömpölés közepette átbucskázik a küszöbön.
Arccal tompítja a padlót, ahogy azt illik - sőt kötelessége - egy drámai hősnek.
- Miről maradtam le? - kérdezi érdeklődve a kanárisárga szőnyegtől, mintha az a legjobb barátja lenne.
Há' na. Talán nem kellett volna keresztülzuhanni a szárazjeges vödrön, amit egészen az Eridonból cipelt magával idáig a misztikus hatás kedvéért.
- A grand belépő érdeklődés hiányában elmarad - fordul át hasról a hátára, és szemügyre veszi a plafont is. - Csúcs!
Közben átlép rajta, meg a veder füstölgő romjain két felsőbb éves, akik kissé szkeptikusan néznek rá, de a drámai hősök első számú szabálya, hogy senki nem esik pánikba.
- Csőzi! - mondja a fiú. Gyorsan feltornázza magát ülő helyzetbe, és kíváncsian körülnéz. - Jé, itt van kaja?!