Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Fene sem gondolta volna, hogy ennyire hamar és simán sikerül átpasszolnom rájuk a fecsegőket. Ez király, nekem semmi más dolgom nem lesz, mint követni őket boldogan, hogy végig röhögjem az egészet, mert a dámák biztosan nem fogják hagyni, hogy csak úgy mozgatva legyenek, szóval Kende és Rin megkapja a lecseszést szépen, míg én a háttérben lehunyt szemekkel bólogatok a dámák szavaira. Borzalmasak a mai fiatalok, mit meg nem engednek maguknak, az ember még egy falon sem lehet biztonságban, és a többi, és a többi.
- Szétadom, hogy pletykálj nekik. Forrásnak itt vagy te, Rin, tuti van valami szaftos pletyka a tarsolyodban. Meglepő szerelmek, szakítások, mit tudom én - indulok el a folyosón bólogatva közben, hogy minél előbb a dámákhoz érhessünk, mert végül is csak egy másik szárnyba kell mennünk, így nem gondoltam át, hogy Rint a hátamra kaptam. Ó, bakker!
- Először is le kell tisztáznom, hogy szerintem komolyan sírva fakadna, ha elhagyná egy tankönyvét - nevetek fel gonoszkásan, hogy reagáljak Kendének, majd oldalra sandítva pillogok a hátamon lógó majomra. - Másodszor én azért teszek neki keresztbe, mert élvezem. Ő meg próbálkozik, csak… nem jön neki össze - vonom meg vállamat, de persze akaratlan jut eszembe az, ami a Vízesésnél történt. Túlságosan emberien viselkedtünk egymással, ami olyannyira életidegen volt, hogy minden másodperce megragadt bennem, pedig annyira nagy dolgok nem is történtek. Azóta pedig Kiscsibe… ugyanúgy Kiscsibe. Odamorran nekem valamit, amire visszamorgok, majd mindketten megyünk arra, amerre eredetileg indultunk.
- Szeretném hallani azt a dán szerenádot! Lehet még be is csatlakozok - nevetek fel hangosan. - Én kérlek, röhögök rajtatok, amíg ti szenvedtek - vázolom fel a tervet, miközben dobok egyet Rinen, hogy ne csússzon a bokámig. Hősiesen kitartok és palástolom azt, mégis mennyire fáradok, de amikor helyszínre érünk, gondolkodás nélkül engedem le hátamról a lányt.
- Ilyet soha többet nem csinálunk. Vagy híztál, vagy az önbizalmad lett nagyobb, de rendesen elfáradtam - mozgatom meg vállaimat, majd állok be a freskó elé csípőre tett kézzel és hatalmas vigyorral arcomon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Pffölve tör fel belőlem a nevetés Rin kérdésére. Fejemet csóválom nevetve, hiszen igaza van, soha nem hallottam pletykálni, de hát mégis lány, érted. A lányoknak mindig van valami olyan sztori a zsebükben, amivel képesek megbotránkoztatni egy egész iskolát. Fair enough, Rin nem ilyen lány. Kéne valami pletykafészket összeszedni a grúpba, mert ez így egyelőre elég hamvába halt terv, ha a dámák segítségével akarunk zavargást kelteni. Ki lenne a megfelelő alany erre vajon?
Rin magyaráz, én ledobom a hátamról, majd feltör belőlem a röhögés újonnan szerzett haverunk szóviccén. - Ez az a pont, dude, amikor hivatalosan is bevettünk a tímbe - veregetem meg röhögve Kende vállát, mert ékesen bizonyította, hogy rátermett arra, hogy közénk tartozzon, bármennyire is új szöszkének számít. Eltekintek attól, hogy két szőke nem fér meg egy iskolában, már csak azért is, mert Rinnel úgy viselkedik, ahogy elvárnám. Amíg ez így marad, és nem lép át egy bizonyos határt, felőlem maradhat. Bakkerka, tiszta jó fej vagyok!
- Brutálisan jó testem van - emelem fel jobb karomat, hogy fejem felé hajlítsam alkarom és befeszíthessem az egyáltalán nem létező bicepszem. Igen, valamikor volt arról szó, hogy nekünk, a híres-neves Móricoknak olyan testalkatunk van, mintha két botot egymásnak támasztanátok. Nagyjából annyira is hasonlítunk, a támasztás meg azért fontos, mert az izmos testünket lehúzza a gravitáció. Tök egyértelmű. És logikus.
Vigyorogva hallgatom Kende köszöntését a dámák felé, majd áll meg bennem az ütő, ahogy meghallom Rinét. Volt már ehhez a hangszínhez szerencsém, nem is emlékszem mi miatt, de akkor is ilyen reakciót váltott ki belőlem. Bah, fertelmes. Amikor rám néz bólogatok hevesen és erősítem meg a mindent is. - Reméljük, hogy egy kis séta egy ilyen gyönyörű hölgy… - pillantok Rinre. - És két megtermett fiatalember társaságában egy szaftos kis történetért igazán nem okoz Önöknek problémát - legellenállhatatlanabb mosolyomat villantom meg a dámák felé, kicsit előre görnyedve hajolok meg - ki ez a dzsentülmen? -, de azért nem viszem túlzásba, majd a kép egyik sarkához lépek. Ennyit arról, hogy én csak röhögök, mert így jobban felmérve a kép méreteit, esélytelen, hogy Rin elbírhassa. Fejemmel biccentek oldalra Kendének, hogy akkor nyomassuk, és amint behelyezkedett újdonsült brom, azonnal emelni kezdem a képet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ha nem lettem volna bánat, akkor nem kellene most úton lennem, mint egy… hát, mint egy bánatnak. Órák után nagyon ügyesen indultam a Rellon felé, hogy a leghangosabban szenvedve - ami köhögésbe fullad - vágódjak be a szobába, abban reménykedve, hogy Móric is ott van, megsajnál és kicsit szeretni fog, de nem volt bent. Szóval fújtatva és mérgesen csaptam le a táskámat a székre, azzal a feltett szándékkal, hogy másnap reggelig ott rohadjon meg. Átöltöztem, kapucnimat húztam a fejemre, amikor az asztal fölötti post itre siklottak kékjeim. Hát akkor kabbe, de csak így diszkréten. Mert látod? Ha nem lettem volna bánat, akkor nem a Rellonból kellett volna megint elindulnom a gyengélkedő felé, hanem csak simán elmegyek oda órák után, lerendezem egy körben, és mindenki boldog. De ehelyett teljesen kihagyott az agyam, hogy nekem jelenésem van ott, mert kell tarcsi bájital a köhögésre.
Kezeimet hoodie-m zsebébe süllyesztem, kapucnimat a fejemre húzva cammogok a helyszín felé. Útközben pacsizok le annyi emberrel, amennyivel nem szégyellem, mert ez az első napom, mióta otthon voltam dögrováson. A férfi megfázás nagyon komoly dolog. Bárki mondhat bármit, de ez komolyan nagyon durva volt. Lázas is voltam meg minden, szóval Malvin közölte, hogy akkor szépen otthon maradási a terv, amíg iskola kompatibilis nem leszek. Nem mintha bántam volna, teljesen jól feltaláltam magam, dudi is meglátizott meg minden, úgyhogy egész hamar kikúrálódtam egyébként, csak a köhögés maradt meg. Az a száraz, tudod, amivel semmit nem tudsz kezdeni, mert ha jön, akkor jön, és addig köhögsz, amíg levegőt tudsz venni nagyjából.
Jobb lábamat lendítem előre és fordulok be a folyosóra, lehajtott fejemet emelem fel a hangokra, majd azzal a lendülettel fordulok a fal felé, hogy feleszkábálódjak rá, mint valami gekkó. Mivel beleolvadni nem tudok, így maradt ez, hátha nem vesz észre. Se Améliával, se Bettivel nem találkoztam azóta - még jó, nem voltam itt, nem figyelsz? -, és őszintén szólva nem is akartam volna talázni velük. Talán sikerül kiküszöbölnöm, hogy meglásson, ha nagyon mozdulatlanul préselődök a falnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Mondanám, hogy megviselt ez az egy hét kimaradás, de akkor hatalmasat hazudnék, és ekkorát még nekem sem kellene. Valami csaj küldte a tananyagot, mert természetesen dudira nem számíthatok ebben, viszont a kisokosa meg nagyon kis okos, úgyhogy hasznát vettem a csajnak, amíg elhaláloztam. Persze annyit foglalkoztam a tananyaggal, hogy senki nem tudja elképzelni. Ez annyit jelent, hogy: a mindenes füzetem megfelelő részéhez bedobáltam a jegyzeteket és szenvedtem tovább annyira hangosan, amennyire tudtam, hogyha testvéremet haza ette a fene, akkor jöjjön és szeressen. Mindig jött, és mindig szeretett. Gihi. De komolyra fordítva a szót, amikor visszaértem a kastélyba, a buli még mindig téma volt, úgyhogy legalább az biztos, hogy maradandó élményt nyújtottunk a diákoknak. Így is van! - császár, 2021.07.04. - mert az biztos, hogy ezt sosem felejtik el, bakkerka.
Én mondjuk a másnapot elfelejteném, sőt a buli közepén történteket is, csak ahhoz több tequilát kellett volna innom, de igazából mindegy, ha el is felejtem, mert az egyik fele éppen felém közeledik. Mármint nagyon, de nagyon felém. Jó, akkor legalább már tudjuk, hogy ez a gekkózás nem jött be. Következő életemben kaméleonnak születek. Minimum. Mert az sokkal egyszerűbb ebben a világban, mint egy metamorfmágus. Vágom, tesó. Szusszanva fordítom fejemet abba az irányba, amerről Betti támad, majd sóhajtok egy hatalmasat. Tényleg erre jön. Ellököm magam a faltól, majd hátat fordítva annak támaszkodom neki, és várok a csodára. Ami jön, csak közben mégsem, mert a csaj megáll előttem, de egy szót sem szól. Fejem félrebiccen, ahogy tetőtől-talpig végig mérem, majd szemtelen vigyort eresztek meg. Ha ő nem, akkor én.
- Jól nézel ki - krehácsolok bele laza ökölbe szorított kezemet szám elé kapva. - Majdnem, mint egy hete. A vodka kivirágoztat, tudtad? - nevetek fel halkan, miközben folytatom a halk köhögést, mert nem kellene megfulladni. Vagy legalábbis nem itt szeretném megtenni, hanem mondjuk Megan Fox karjaiban, érted. Az lenne az igazán szép halál!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Tudod mi a ciki? Ha olyanokkal találkozol, akikről nem tudod, hogy nem akarsz velük találkozni. Na, valahogy így vagyok most én. Egészen addig nem tudtam, hogy nem akarok Bettivel találkozni, amíg meg nem történt, és nem áll előttem olyan tekintettel, mintha elloptam volna a háziját és beadtam volna én helyette. Eszembe ötlik, hogy mi lenne akkor, ha gekkózás helyett kapnék egy forintot és vennék rajta egy éles kanyart, de késő, mert begekkózok, Betti meg már ott is van mellettem, szóval nyakig benne vagyok a helyzetben, amiben nem akarok. Ezt hívják úgy, hogy instant szo- szoprán. Igen. Úgy fogok visítani a végén, ha Betti is meg kíván csapkodni. Ami nem lenne baj, felőlem csapkodjon, kezdek hozzászokni, de jelenleg mindenem is fáj. Még kérek szépen pár napot. Amit nem kapok meg, mert a kis pici kezei helyett a hangjával csapkod. Fejemhez kapok automatikusan, megdörzsölöm szemeimet, miközben másik kezem szám előtt pattog, ahogy köhögök. Nem úszom meg. Vettem. Görcsbe rándul a gyomrom attól, ahogy meghallom: majdnem megfulladt. A francokat fulladt meg, hát ott voltam mellette! Agyamban fokozatosan megy fel a pumpa, ahogy hallgatom Betti szavait. Felciccenek néhány szavánál, de egyébként csendben hallgatom végig - viszonylag csendben, mert néha meg kívánok fulladni, de belefér.
- Befejezted? - emelkedik meg szemöldököm. Bólintok, mert úgy tűnik, hogy igen. Akkor az én köröm jön. - Nem mintha pálcát tartottam volna a fejedhez azért, hogy igent mondj a piára, vagy megidd a kibaszott a vodkás lőrét, amit a kezedbe nyomtam. Rohadtul nem kenheted rám, amiért berúgtál, és még esetleg jól is érezted magad - mert akkor nem úgy tűnt, mint aki annyira bánja, hogy kicsit többet ivott a kelleténél. - Szarom le, hogy levitás vagy és részeg voltál - mi a fasz ez az érv? Hát tényleg rohadtul nem érdekelt, hogy a szende levitás részeg lesz, mert rajta kívül a legtöbben azok voltak, és nem csak a rohadt jó arc rellonosok, vagy az egyetlen jó arc navinés, aki a dudim. - Kiscs- Amélia nem fulladt meg majdnem, mellette voltam! Nem számít már, mert valószínűleg soha többet nem beszélünk, szóval megnyugodhatsz, a biri-barid biztonságban van tőlem - vigyorodom el gonoszan, majd rebben meg szemöldököm. Aprót lépek közelebb Bettihez, majd még egyet és még egyet, és pontosan úgy, hogy Betti háta a falnak ütközzön pillanatok múltán. Jobb kezemet támasztom meg a feje fölött kicsivel, ahogy közelebb és lejjebb hajolok arcához.
- Nem mintha bármi közöd is lenne hozzá, Furcsaj, de beteg voltam - a gonosz vigyor csak még inkább felvillan arcomon. - Ja, képzeld el. Az ilyen halandó lények, mint mi, akik élvezik kicsit az életet és nem kenik másra, ha berúgnak, azok tudnak ilyet is - nem bántam meg, hogy magam helyett Améliára került a pulóverem, és így valószínűleg ő megúszta. Ha ő beteg lett volna, teljesen kikészül, neki fontos, hogy megjelenjen az órákon, nekem meg olyan mindegy. Volt egy hét pihim, teljesen jó helyzet. Volt jó a helyzet, mert most egyáltalán nem jó. Még elfogadhatónak sem mondanám.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Ki nem állhatom, ha valaki másra akarja kenni azt, amit önszántából csinált. Bevállalom, hogy igenis én kevertem ki a piát Bettinek, de nem erőltettem rá, hogy elvegye a poharat, megkóstolja, majd úgy nyelje, mint kacsa a nokedlit. Egyszer sem szólt, hogy nem kér többet, szóval spóroljam meg az energiát, és csináljak magamnak piát, vagy valami, hanem csak itta. És mindezek után ki a hibás? Én. Hogyne, tesó, meg ahogy megálmodtad, mert bevallom és vállalom, ha egy helyzetben fogyatékos vagyok, és még esetleg valami abból adandó következmény az én saram, de azt nem vagyok hajlandó eltűrni, hogy valami hasonlót rám kenjenek. És mindezt tökéletesen öntöm szavakba Furcsajnak is, miközben érzem, hogy száraz a torkom, kapar, és hamarosan olyan roham fog rám törni, mint annak a rendje. De ha megfulladok is elmondom neki. És nem is akárhogy.
Szemtelen vigyorral ajkaimon préselem a falnak, amennyire tőlem telik, ezek után még egy kibaszott Edictum pletyka is belefér, szarom le, amikor ismét ott tartunk, hogy a rellonosok mekkora faszok. A levitások meg önzőek és képmutatóak. Körbeértünk.
- Aha - rebben meg szemöldököm, miközben ismét aprót lépek előre, töretlen vigyorogva. - Talán, ha nem ütnéd bele az orrod mások dolgába, akkor nem kellene ezen aggódnod - biccen félre a fejem, hangom csöpög a megvetéstől. A kérdésre nevetek fel halkan, hagyom, hogy ellépjen előlem, ennyi elég is volt a mókából, rohadtul nincs ehhez erőm. Hátat fordítok a falnak, neki is vetem azt, kezeimet süllyesztem a hoodie zsebébe, ahogy kicsit lejjebb ereszkedem, csak Bettire sandítok.
- Ti levitások tökéletesek vagytok, nem? Mindent másra kentek, így nem is hibáztok. Remek taktika egyébként, csak kár, hogy vannak olyanok, akik ezt nem viselik el - egyenesedem fel lassan, szám elé kapva kezemet köhögök párat. - Önzőek vagytok, képmutatóak és álszentek. Az első találkozásunkkor kiakadtam, amiért sztereotipikus voltál velem a házam miatt, amit nem szeretek - kapom el tekintetét, gonoszkás mosoly villan fel arcomon. - De tudod mit? Ráerősítettél a levitások sztereotípiára. Gratulálok, Furcsaj! - csapom össze tenyereimet lassan és szarkasztikusan. - És köszönöm, amiért megtiszteltél, hogy láthassam, sőt, hogy átéljem - elszakítom róla kékjeimet, előre fordulok, lazán ökölbe összeszorított kezemet emelem fel, hogy utat engedjek a köhögésnek, ami egy ideje kaparja a torkom. Remek, itt fogok elhalálozni.