Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Szorongató érzést kelt a tudat, hogy szinte bizton állíthatom; egyik vizsgám sem sikerült. A szüleim nem lennének rám büszkék, Teó is biztosan ráncolná a szemöldökét az egészre, hogy mégis miért nem, amikor tudom őket. Valóban így van és meg is érteném a haragjukat, amiért ellébecoltam a vizsgákra való tanulást, de olyan sok minden kimaradt, hogy a lehetetlennel éreztem egyenlőnek azt, hogy bepótolhassam az elmaradt tananyagot. Későn érkeztem vissza az iskolába, és bár ezek mind kifogásnak hatnak, sőt, mégsem tudtam megemberelni magam, hogy teljes mértékben a vizsgák közeledtére koncentráljak. Most pedig ott vagyok, hogy mindegyikre lelkiismeretesen bemegyek, igyekszem a legjobbat kihozni magamból, mégsem érzem a vizsgák utáni elégedettséget, mint amit eddig mindig.
Hátamat a falnak vetve, kezeimet magam mögé nyomorgatva állok a falnák, és a lehető legkevesebb feltűnést szeretném kelteni a fel s le sétáló diákok körében, amikor a semmiből tűnik fel egy fekete szőrpamacs lábamnál. Csak pillog fel rám, fejét oldalra biccentve, szökkenve egyet felém nyomul a lábamnak, én pedig ugyanolyan félrebillentett fejjel figyelem, hogy mégis mi a fenét művel. Akaratlan mosolyodom el, végül óvatosan guggolok le elé, hogy mutatóujjammal cirógassam meg állát.
- Nagyon aranyos vagy - másik kezemet hajlítva pihentetem térdeimen, államat támasztom rá, amíg cirógatom a macskát, aki aztán igencsak tudja halmozni az élvezeteket, vagyis tudná, mert a következő pillanatban, a legnagyobb csendben ugrik fel és szalad tovább - esküszöm - felkapva két színes valamit, mintha csak megcsípték volna. Vállam felett figyelem, ahogy a feketeség eltűnik a sarkon, majd rá pár másodpercre hallom meg a hangot, amely talán éppen őt szólongatja. Visszafordítom fejemet, pillogok párat, ahogy az előttem álló pár cipőt figyelem, végül - de nem túl időben - feleszmélek és felpillantok, hogy lassan álljak háztársam elé.
- Szia! Szóval zoknik voltak - ráncolom szemöldökömet az igencsak hitelen jött kérdésre. - Aranyosan szökkent tovább, mielőtt meghallotta volna a hangodat, mintha csak tudta volna, hogy jössz. Megharagudott rád? - aprón biccentem oldalra fejemet, mert valóban érdekelne, hogy egy macska miért szívatja ennyire a gazdáját. Pedig ugye biztos, hogy a gazdája csinált valamit, és véletlenül sem a macska.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Kicsivel több időre van szükségem, hogy feleszméljek mégis mi a fene történik. Nagyon sokszor eszembe jut, hogy én igazából egy másik univerzumból jöttem, csak a testi kivetülésem él a Földön, mert olykor annyira elvarázsolt vagyok, hogy szégyellem is magam mennyivel több idő kell pofonegyszerű dolgokhoz is. Na, nem azért, mert olyan nehezen oldanám meg őket, egyszerűen elkalandoznak a gondolataim, és sokkal érdekesebbnek tűnnek, mint az a dolog, ami akkor előttem van.
- Óóó, mennyire aranyooo- nem az. Rossz cica, amiért lopkodja őket - komolyodom el hirtelen, bólintok is egyet mellé, mert komolyan haláli édes ez a cica, mert fogalmam sincs miért lopkod egy macska zoknikat egyébként, de legalább elfoglalja magát, nemde? Mondjuk lehet nem ezzel kellene, hiszen Marcinak szüksége lehet a zoknijaira, mégis... akaratlan araszolnak lejjebb kékjeim, hogy megnézzem van-e rajta zokni egyáltalán, nem az utolsó kettőt lopta el, de a nadrág kitakarja. Azt meg nyilván nem fogom arrébb lökdösni, hogy láthassam. Feltűnésmentesen húzom el a számat, majd emelem vissza kékjeimet Marci arcára. - Igazából ez nem olyan rossz dolog szerintem, mármint... feldobja a napjaidat legalább - gondolkodom hangosan, majd azonnal be is fogom a számat, ahogy eljut a tudatomig a mondat. Mert lehet ő ennek nem örül, plusz Matild éppen kihasználja ellene ezt az egészet, szóval Marcinak ez annyira nem vicces, míg nekem akaratlan kerül mosoly ajkaimra, ahogy eszembe jut a macska, amint elszalad a zoknikkal. Azt meg kell hagyni, hogy nagyon színes zoknik voltak, ha én lennék Matild lehet én is elgondolkodnék egy lopáson. Legalább lenne dinnyés zoknim mondjuk, és tudnék dinnyés sminket csinálni! Az mennyire...
- Nagyon szívesen! - csillannak fel kékjeim azonnal. - De tényleg csak akkor, ha... ha nem baj. Nem szeretnék láb alatt lenni és még messzebb kergetni esetleg... - azzal a lendülettel sütöm le pillantásomat, jobb kezem automatikusan siklik bal felkaromra. Másik lábamra helyezem testsúlyomat, ahogy az igencsak csekély védekezőmechanizmusom beindul. Igen, a jobb kezem mellkasom elé helyezése nekem már annak minősül. Pár másodperc után merek csak felsandítani háztársamra. Nincs jobb programom, Marci kedves, és még izgalmas is lehet... csak össze kellene szednem magam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Zavartan mosolyogva figyelem, ahogy felnevet. Nem rosszalló nevetés ez, inkább jókedvű, így én is elhiszem, hogy nem mondtam rosszat. Valóban, külső szemmel aranyos lehet, azonban, ha velem csinálná, bármennyire cuki is, lehet én sem boldogan szaladgálnék a macska után, hogy visszaszerezzem az ellopott zoknijaimat. Biztos nagyon jó szórakozást nyújtanék az iskola falai között mászkálóknak, de én akkor sem élvezném, szóval teljesen megértem Marcit is. Halvány mosolyt eresztek meg felé, bólintok is, mert persze, most, hogy jobban belegondoltam a dolgokba, megértem, hogy bosszantó is lehet.
- Akkor már tudom mivel lepjelek meg… mondjuk úgy, hogy mindig. Zoknit kapsz - kuncogok fel halkan. Ha már ennyire tovább vittük a témát, egyértelművé válik, hogy nem ez az első olyan alkalom, ahol Matild ilyen cserfes módjára lopkodja el Marci zoknijait, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy nem is az utolsó. Ha ennyire örömét leli benne, akkor nagyon nehezen szoktatsz le erről egy állatot, nem? Nem tudhatom, soha nem volt háziállatom, de az még nekem is világos, hogy a cicákkal soha nem egyszerű, elég öntörvényű állatok, és ha egyszer megkedvelnek egy tevékenységet, akkor sok sikert, hogy megmutasd nekik, mennyire nem jó muri. Szegény Marci.
- Akkor nagyon szívesen segítek! - váltja fel zavaromat azonnal a lelkesedés. Kedves tőle, hogy elhív magával, pedig eddig mindössze, ha pár szót váltottunk. És mégis… melegséget érzek belül, boldogsággal keverve, amiért sikerült nem elrontanom, és tudom, hogy apa és Teó is büszkék rám, amiért megpróbáltam és sikerült. Én is büszke vagyok, így szinte ugrálva követem Marcit, aki éppen pont megláthatja, mivel hátra fordul. Széles mosollyal érkezem mellé, kezemet hátam mögé dugva kulcsolom össze ujjaimat egymással.
- Kedves tőled, hogy elhívtál magaddal. Tényleg köszönöm - mosolyodom el halványan, de kékjeim a padlót fürkészik. - Valahogy majd meghálálom - másik oldalamon tűrök el egy rövidebb lila tincset arcom elől, hogy folytathassam a sétát, amikor ráeszmélek, hogy így aligha leszek nagy segítség a fiúnak, szóval hirtelen - talán túl hirtelen - kapom fel a fejemet és kezdem el fürkészni azonnal a folyosót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Serényen bólogatok minden szavára. Bár nekem a legtöbb zoknim fekete és fehér, de van pár, amik igencsak... különlegesek. Van egy dinnyés, amin azok a fura mozgó szemek vannak, van kukacos, aminek szintén mozgó szemei vannak, de azokat leginkább télen hordom, csak akkor, ha egyedül vagyok a szobában. Nem biztos, hogy jó benyomást keltenék a furcsa zoknijaimmal az előtt, aki éppen betéved valamiért a szobába, de melegek és puhák, szóval a téli estékre tökéletes társat biztosítanak.
Szélesen mosolyogva követem Marcit, hogy megtalálhassuk a cicáját. Nem rossz az elképzelés, mert több szem többet lát, bár tartok tőle, hogy így sem lesz olyan egyszerű megtalálni a ludast. Főleg, ha nem is akarja, hogy megtaláljuk. Mint azokban a filmekben, amikor a gonosztevő félreérhető jeleket hagy maga mögött, de a nyomozó okos és rájön, hogy túl egyértelműek, szóval nem azokat a nyomokat követi, hanem valami tök másikat. Oké, mondjuk most egy cicáról van szó, de akkor is nagy lelkesedéssel sétálok Marci mellett, mert ez a gondolat, mintha nyomozók lennénk, csak még jobban feldob.
- Igazából... nem annyira volt programom, csak lézengtem a folyosókon, hogy teljen az idő, de azért... - sandítok oldalra egy zavart mosoly mellett. - Ez jobb elfoglaltság - aprót vonok vállaimon, mert ha rajtam múlik, nekem aztán ezt nem kell meghálálni, viszont én igenis hálás vagyok neki, amiért a béna próbálkozásomat elfogadta, és ennél jobban még a képzeletemben sem alakulhatott volna. Főleg úgy, hogy észbe kapok és még a fejemet is felemelem, hogy hasznossá tegyem magam. Mosolyogva figyelem, ahogy Marci felemeli a nyálas zoknit.
- Legalább tudjuk, hogy jó irányba megyünk. Kilyukadt? - emelem a zokniról Marci arcára a tekintetem, amiben őszinte érdeklődés csillan. Mert ha igen, akkor az nagyon szomorú, de ha nem, akkor örülhetünk neki, mert egy egyszerű mosás és jobb lesz, mint újkorában. - Úúú, ha igen, akkor veszek neked másikat, de meglepi lesz milyet! Bár remélem azért nem lyukadt ki - kékjeim kezdetleges csillogása azonnal elmúlik, ahogy befejezem a mondatot, kissé zavartan pillantok Marcira. Remélhetem csak, hogy nem vette rossz néven, pillantásomban is megcsillan a bűnbánat. Én nem úgy gondoltam...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Úgy vagyok ezzel a cica keresősdi dologgal, hogy így is nagyon sokan furának tartanak már. Bár nem áll szándékomban még egy lapáttal rátenni erre, de nekem tényleg jó program az, hogy segíthetek valakinek megkeresni az állatkáját. Már csak azért is, mert segítek, hasznos lehetek valakinek, talán még barátok is leszünk a közös élmény hatására, plusz tényleg sokkal izgalmasabb, mint a kastélyban téblábolni fel s alá, amíg már annyi kilométer van bennem, hogy mérni sem lehetne már. Sokkalta izgibb.
- Ez valóban jó hír - bólintok egy határozottat, ahogy Marci végez a zokni vizsgálatával. Nem különösebben érdekel a pénztárcám, a lényeg, hogy a zoknija megmenekült a cica éles fogaitól és karmaitól, ha már a nyálától nem sikerült. Teljesen ki vagyok békülve azzal, hogy hátam mögött összekulcsolt ujjakkal sétálok háztársam mellett csendben, el is merülök gondolataimban, miközben figyelem a padlót, a falat, minent, hátha észreveszek valami nyomot, így ennek hatására rezzenek össze kicsit, amikor Marci megszólal.
- Nincs - biggyesztem le alsó ajkamat azonnal. - De nagyon régóta szeretnék cicát amúgy. Vagy teknőst. A teknősök nagyon cukik, és egy narvál is jó lenne, csak nehezen tudnék neki helyet biztosítani - halkítom el hangomat ráncolt szemöldökkel, végül vállat vonva emelem vissza csillogó kékjeimet Marcira. Mosolyogva lépek párat, mielőtt megszólalnék. - Neked van mási- MERLINRE! - kiáltok fel, ahogy meglátom Marcit elvetődni a macska irányába. Vagy rá. Kezeimet kapom szám elé azonnal, mert Marci a kövön koppan, míg Matild nagy vígan szalad el. Azonnal Marci mellé térdelek. - Jól vagy? - hangom aggodalmas, kékjeim is valószínűleg aggodalmat sugároznak. Nem mondhatom, hogy halkat csattant a földön, de azért… - Ezt a vetődést nagyon sokan megirigyelnék tőled - varázsolok elbűvölő mosolyt ajkaimra, ahogy Marcit fürkészem. Sajnálom, hogy nem vezetett eredményre a vetődése, de így, hogy már túl vagyunk rajta, nagyon nehezen fogom vissza a feltörni készülő nevetésem, így alsó ajkamba harapok, hogy valahogy mégis sikerüljön. Nem szeretném kinevetni, és nem is őt nevetném ki, hanem magát a helyzetet lényegében, de akkor sem szabad. Barátokat szeretnék szerezni, nem elüldözni őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Szólásra nyitom ajkaimat, mert végül is igaza van. Valószínűleg egy teknős tökéletesen kijönne egy cicával, mindössze itt a legnagyobb kérdés az, hogy én elbírnék-e egy cicával. Mert a teknős oké, nem csinálna sok mindent, de azért egy cica kicsit elevenebb, én meg... hát, mint a mellékelt ábra is mutatja annyira nem válok Marci hasznára sem, mint macskakereső szakember. Mondjuk ez még változhat, szóval elrakom talonba az ötletet, és amint lehetőségem van találkozni anyával, neki is felhozom majd. Tuti, ami biztos.
- Úúú - csillannak fel szemeim azonnal az ötletre. - Mekkora menő lenne egy akváriumszoba! Akkor nagyon sok narválom lehetne! - teljesen feldob a téma, míg Marcit inkább ledobja. Vagyis ő dobja le saját magát annak érdekében, hogy elkaphassa a macsekot, de az gyorsabb nála. Aggodalommal telve térdelek mellé, hogy minden rendben van-e, majd amint megállapításra kerül, hogy igen, halkan nevetek fel. Kezemet rakom szám elé, miközben rázkódnak vállaim, igyekszem visszafogni, hogy ne törjön ki teljesen, mert eléggé furán venné ki magát, ahogy a fekvő Marci mellett nevetgélek, mint valami hülye, szóval mélyeket lélegezve rendezem vonásaimat, mielőtt ráemelném kékjeimet.
Mosolyogva követem, ahogy ülőhelyzetbe kerül, pillantásomat veszem el róla, hogy elpillantsak abba az irányba, amerre Matild futott el a zokni másik felével. Nos, ez sokkalta nehezebb lesz, mint elsőre gondoltam volna. Hátrabillentve magamat kerülök guggoló pozícióba, kezemet nyújtom háztársam felé, miközben lassan felegyenesedek. - Segítek - mosolygok rá szélesen, és ha elfogadja a felé nyújtott kezet felhúzom a földről. - Ha sietünk, még utolérhetjük. Addig kitalálok valami becserkészési tervet - bólogatok is párat szavaimra teljesen komoly ábrázattal, mert nem szeretném, ha Marci még nagyobbakat vetődne mellőlem. Mármint nagyon szép vetődés volt, csak talán túlságosan is fájna neki másnap, ha még több sérülést szerez. - Muszáj egy terv, mert ez már háború! - dehogy az, halkan fel is nevetek saját ostobaságomon, majd kissé elpirulva, amiért kimondtam hangosan, fordulok az útvonal felé, amerre Matild eltűnt. Tiszta elszánt vagyok!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → A "Fecsegő Dámák" freskójának folyosója

Marci lelkesedése teljesen rám ragadt, már ami az akváriumszobát illeti. Igazából bele sem tudok gondolni, hogy mégis ez hogy lehetne kivitelezhető, egyáltalán hol, mert egy majdnem tropikáriumban az ember nem szívesen lakna, de olyan klassz lenne egy saját narvál! Nagyon-nagyon az lenne, és ez minden realitásomat elnyomja, mintha soha nem is létezett volna, bár kicsit visszaránt a valóságba, ahogy Marci koppan a padlón.
Mosolyogva nyújtok neki - szó szerint - segítő jobbot, majd egyenesedeme fel vele, miközben igyekszem nem rá esni, ahogy húzom felfelé. Az remek lenne, aztán jönne pár iskolatársunk, hogy kicsi a rakás, mi meg kilapulnánk legalul. Na, azt biztosan nem fogom megkockáztatni, szóval minden erőmet beleadva támasztom ki magam és segítek Marcinak. Bár nem nehéz, szó sincs erről amúgy, viszont én amúgy sem a szerencsémről vagyok híres, így nem szeretem kísérteni a sorsom. Jobb a békesség mindenkinek.
Egyetértően bólogatok felé, mert örülök, hogy ugyanazon a véleményen vagyunk: kell egy terv. De nem is akármilyen. Egy olyan, ami tutira működik. És nem is kell rá sokat várnunk, mert Marci felkiált, én megszeppenve kapom rá kékjeimet a folyosóról, amerre a macsek eltűnt, majd szélesen elmosolyodom. - Szóval azt mondod, ez működhet? - elmélázva tűrök egy tincset fülem mögé, másik lábamra helyezem testsúlyomat, miközben bólintok egy nagyot. - Rendben, próbáljuk meg, de nem vállalok felelősséget azért, ha megint elszalad, mert nem tudom feltűnt-e, de nagyon gyors cicád van - nevetek fel halkan, majd utolsó mosolyt eresztek meg háztársam felé és indulok el immár egyedül a következő folyosó felé, ahol Matild annak közepén mosakszik, mellette az igencsak viseletes zokni. Szegény Marci. Kissé félrebiccentett fejjel közelítek felé, és nagyon nagy önuralom kell ahhoz, hogy ne nevessek fel, mégis mennyire nyugodt ahhoz képest, hogy ketten is kergetjük. Pár méterre tőle guggolok le és támasztom térdemre államat.
- Nem tudom mondták-e már, de halálian aranyos vagy egyébként - nyújtom ki felé kezemet, majd guggolva kezdek el hozzá közelebb araszolni. Hatalmas tekintetét emeli rám, pár pillanatig méreget, aminek hatására meg is állok, mielőtt ismét elszalasztanánk. Most ilyenkor jön az, hogy órákig ebben a pozícióban kell lennem, amíg az állat nem kezd el bízni bennem? - Bár az aranyosságod nem hiszem, hogy minden esetben kompenzálja majd a rosszaságodat - lehunyt szemekkel nevetek fel, amik arra pattannak ki, hogy Matild kinyújtott kezem ujjaihoz dörgölőzik. Kedves mosoly ül fel ajkaimra, azonnal cirógatni kezdem fejét, vállam felett sandítok hátra Marcira, szabad kezem hüvelykujját emelem fel, majd fordulok vissza Matild felé és emelem fel könnyedén a nyálas zoknival együtt. - Kicsit nyálas, kicsit megviselt, de szerintem egyben van - nyújtom Marcinak a visszaszerzett zoknit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Vannak olyan napok, amikor a könyvtár sem adja meg azt a kellő nyugalmat, amire szükségem lenne a tanuláshoz. Egy hangosabb társaság hatalmas hangzavarral robbant be, idősebbek voltak, ráadásul Kazanovval elegyedtek szóba, így nem szólhattam, hogy legyenek szívesek halkabban. Házvezetőm valószínűleg nem örült volna neki, ráadásul biztosan okuk volt elkapni a HV-t. Halkan szusszanva igyekeztem megtartani a koncentrációmat az LLG szorgalmira, és bár halkultak, de így sem volt megfelelő. Halkan szedtem össze a cuccaimat, a könyvekbe csúsztattam az eddigi jegyzeteimet, néhány könyvet a táskámba csúsztattam, míg a maradékot a kezembe fogtam, mert már nem fért bele. Veszélyes ez rám nézve, de talán nem járok úgy, mint pár éve, amikor Kende mentett meg.
Boldogan, halvány mosollyal intek Kazanov felé, majd hagyom el a könyvtárat. Előtte totyorgok párat, mert fogalmam sincs merre kellene mennem. A klubhelyiségbe nem mehetek, mert vége az óráknak, biztosan tele van, a szoba kizárva, hátha zavarnám Rókát, szóval… hát persze! A társalgó! Biztos nem lógnak ott sokan órák után, mindenki megy kiélvezni az órák utáni szabadságot. Szökkenve indulok is el, halkan köszönök mindenkinek, akinek kell, pár szót is váltok pár háztársammal, akiktől nevetve válok el, míg végül halkan lépek be a társalgóba. Majdnem üres.
Kékjeim zizzennek oldalra, fejem is mozdul, hogy meglássam Zentét, aki éppen akkor fekszik el az asztalon, amit teljesen elfoglalnak a jegyzetei és könyvei. Laza ökölbe fogott kezemet emelem szám elé, ahogy visszafogom a nevetést, így csak kuncogok egy halkat, ahogy mellé sétálok. Könyveimet csúsztatom az asztal egy üresebb szegletébe, majd simítom kezemet hátára, lejjebb is hajolok, néhány tincsem simul a papírjaira.
- A tanulás miatt szenvedsz ennyire, vagy mert fáj valamid? - mosolyom széle megremeg a kérdés végével, mert remélem nem az utóbbi. - Ha rosszul vagy, elkísérlek a gyengélkedőre - hangom sokkal aggodalmasabb lesz, mint eddig volt, kékjeimben is az villan meg, ahogy fürkészem Zente arcát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Társalgó

Sokkal szélesebb lesz arcomon a mosolyom, amikor meglátom, hogy Zente viszonozza azt. Így már nem is kellene aggódnom azon, hogy vajon rosszul van-e, de valami akkor sem az igazi. Mármint hozzá képest. Nem is tudom. Nem tudom összeegyeztetni a mindig jókedvű srácot ezzel a mélabús tekintettel, szóval ha fizikailag nem is, de valami baj biztosan van. Vagy vészmadár vagyok. Nos, a legegyszerűbb megoldást választom, szóval csak rákérdezek inkább az opciókra, és amikor érkezik a válasz, megkönnyebbülten szusszanok.
- Akkor jó. Már kezdtem aggódni - ami mondjuk hazugság, mert az első pillanattól aggódtam, de ne akadjunk fenn a részleteken, amikor az számít, hogy nincs baja. Ajkaim elnyílnak a folytatásra, majd megingatom egyetértően a fejem. Na, igen. Valakinek a tanulás átok, valaki pedig pillanatok alatt ráhangolódik. - Elakadtál valamivel? - zizzennek kékjeim kezei felé, ahogy pakolni kezd. Szólnék, hogy ne tegye, hiszen nem szeretném zavarni, de ismét megszólal. Ajkaim ó-t formáznak, majd ülök le mellé végül. A székemet húzom közelebb hozzá, érdeklődő kékjeimet emelem rá.
- Mert? - kérdezek vissza. - Megértem, ha nem szeretnél róla beszélni, de hátha tudok segíteni - pislogok rá őszintén. Ha máshogy nem, akkor ülök vele és szenvedünk együtt, de szeretném megpróbálni. Ha olyan anyaggal akadt el, amiben jó vagyok, akkor pedig végképp segíteni szeretnék neki, hiszen nem telik semmibe elmagyarázni pár dolgot egy iskolatársamnak. Előre hajolva fürkészem kicsit arcát, majd egyenesedem fel hümmentve.
- Furcsa vagy te nekem ma, Zente. Biztos csak a tanulás a baj? - sápadtabbnak is tűnik, de lehet csak a fényviszonyok miatt. Nem tudom, de valahogy rossz érzés van bennem, és nem szeretném, ha bántanák. Sehogy. Bár nem tudnék sokat tenni azon kívül, hogy szólok Kendének, hogy legyen szíves megoldani ismét a felmerülő problémámat, de hát… több, mint a semmi.