Chaske Tsosie
 

Sosem szeretett csak úgy egyedül járkálni a kastély ezen részein. Nem volt túl közel semmi sem, és a sok portré között, kicsit elveszettnek érezte magát. Tudta, hogy a régi arcok akik a festményekről néznek rá, már úgysem bánthatják, de kibeszélni ettől függetlenül még nyugodtan kibeszélhetik.
Ahogy elhaladt, az egyik szép hölgyike előtt, hallotta, amint a háta mögött egyből elkezdődik a sugdosás, arról, hogy milyen pórias ruhákban jár, és, hogy a haja mint a napon hagyott szalma. Nem vette jó néven ha kibeszélik, ám most elsiklott felette, ugyanis igencsak ki volt öltözve, az alkalomhoz illően, és ezt ő is tudta, mivel pont a festmények miatt vette fel az új fehér csipke berakásos nyári ruháját, természetesen egy meleg blézerrel, és egy ugyancsak meleg harisnyával. Beszélni kívánt a festményekkel, bár nem tudta, hogy hogyan is kezdje. Köztudottan félénk lány volt, és köztudottan két ballábas. Ezért történhetett meg az, hogy épp amikor az egyik festménytől a másikig ment, nem hagyhatta ki, hogy végigcsússzon a sima és fényes parkettán, ám amikor meg kellett állni, akkor megállás helyett a lába megbicsaklott, és úgy hasra esett, hogy a harisnyája kiszakadt, és a szakadás helyén elég durván meghorzsolta. Szép lassan el is kezdett vérezni.
- A franc essen bele. Hogy az ördög vigye el a pokol legmélyebb bugyrába és ott égesse cafatokra. - szitkozódott kissé hangosan, és remélte, hogy nem hallja meg senki, hiszen hogy is illett volna ez egy prefektushoz.
Megpróbált felállni, ám túl hirtelenre sikeredett, ezért azzal a lendülettel vissza is pattant. Valószínűleg kiment a bokája is. Remek.
Tudta, hogy nem messze innen van a Gyengélkedő, bár abban is biztos volt, hogy jó darabig nem megy el innen. Inkább dúl-fúl egy kicsit magában, az ostobaságáért.

Chaske Tsosie

Mivel felállni nem igazán tudott, megnyomkodta a bokáját, hogy hol is fáj tulajdonképpen. Igazából ebből csak az sült ki, hogy a bokája még jobban elkezdett sajogni, úgyhogy inkább hagyta is had fájjon. A sebével igazán nem tudott mit csinálni, maximum csak annyit, hogy felitathatta a pulcsija ujjával a kiszivárgott vért. Ez is rettentően csípett, úgyhogy ezt is hagyta inkább. Majd később lemossa, ha kikecmergett innen.
Hirtelen lépéseket hallott, és szörnyen boldog lett, hogy van akkora szerencséje, hogy erre járjon valaki, aki tud neki segíteni. Azután, a lépések hangját követte a hozzájuk tartozó ember is. A lány hirtelen nem is tudta, hogy mit csináljon, elfusson vagy esetleg több kevesebb sikerrel megpróbáljon úgy tenni, mintha itt se lenne, ugyanis a férfi, mert férfi volt, aki jött eléggé ijesztő alak volt, tipikusan az az ember aki egy nézésével eltöri mindkét lábad. Ám ahogy Inedra meglátta az arcát, rá is jött, hogy ez az akárki igazából nem akar rosszat. Nem húzott elő a zsebéből egy kést, vagy a cipőjéből egy pisztolyt, úgyhogy Inedra igencsak megnyugodott.
-Szia!Vagyis Helló, vagyis Jó reggelt...akarom mondani estét. - a lány rendkívül össze volt zavarodva, ugyanis hirtelen semmi nem jutott az eszébe angolul, de végül megtalálta a hangját, és tudott válaszolni, ám kicsit zavarban is volt, ugyanis a furcsa idegen azonnal a segítségére sietett, leguggolt mellé, és furcsán nézte őt, ami eléggé feszélyezte a lányt.
Mire bármi mást kérdezhetett volna az idegen rá is tért a lényegre, és ő bőszen bólogatva egyezett bele a segítségbe. Tudta, hogy egyedül úgysem tudna mit csinálni, és ha ez a valaki meg is akarná őt támadni, vagy bántani akkor már rég megtette volna. Na meg a kisugárzásában is volt valami, ami arra sarkallta a lányt, hogy nyugodtan megbízhat benne.
-I..Inedra vagyok. És a kastély legbénább tanulója. - utóbbit egy szemforgatással.  - Köszönöm a segítséget. Bár ez nem túl megszokott, egy maffiózó idegentől, akinek még a nevét sem tudom. - nem is értette, hogy miért mondta ezt, de azért voltak fenntartásai. Egyáltalán nem akart rosszindulatúnak tűnni, hiszen a férfi még segíteni is akart rajta, szóval úgy döntött inkább megpróbál csöndben maradni.
Azt nem igazán értette, hogy hogyan is tudná itt azonnal megoldani a horzsolást, úgy hogy nem volt nála semmi, de bízott benne, hogy sikerrel jár.
Ha Chaske-nak sikerül meggyógyítani őt, akkor a segítségét kéri, bár valószínűleg a férfi is látja, hogy egyedül nem tud lábra állni.
- Kérhetnék egy kis támaszt? A bokám még mindig rettenetesen sajog. - kérte a lány, és remélte, hogy útjuk a Gyengélkedőbe vezet majd. A lány ezúttal összeszedte minden angoltudását, amit csak tudott, de még így is csak az alap mondatok és nyelvtan jutott eszébe, amiért szidta is magában az anyját, aki kiskorában tanította.

Széjjeltörve MilyenmenőkvagyunkmárNorbi mellett

Nem nyitottam ki egyből a szememet, még vártam egy kicsit és próbáltam felkészülni a külvilágra. Meg persze több-kevesebb sikerrel megpróbáltam felidézni a pályán történteket. El se hittem, hogy voltam annyira idióta, hogy belementem a játékba. Bár ezek szerint nem csak én vagyok idióta, hanem Norbi is mert még akkor sem engedett amikor zuhantunk. Elvetemült az biztos.
Az elmúlt időkben kaptam pár levelet otthonról, hogy mi van a fiúkkal meg hogy vénlány leszek, és hogy ha nem közelednek hozzám, akkor nekem kell lépni. Hát az tuti biztos, hogy nem így értették.
 Miután Norbin landoltam már csak a sárra emlékszem, ami mindenhol ott volt, meg az éles sípszóra ami betöltötte a fejem és a hanggal egyidőben el is vesztettem az eszméletemet. Eszméletlenségem alatt azt álmodtam, hogy a piros srác elengedi a kvaffot én meg rádobok és nyer a Levita. Hát így is történhetett volna. Ehelyett most valószínűleg a Gyengélkedőn fekszem, Norbival egyetemben. Nem is akarok visszagondoloni a landolás utáni időre, mert csak Uff bácsi maradt meg, meg a szaladgálás körülöttem.
Nagy elmélkedésemből egy apró nyöszörgés ránt vissza a valóságba. Lassan nyitom ki a szemem, de ahogy bekúszik a fény a szemhéjam alá egyből fájdalom hasít a fejembe. Hoppszi, azt hiszem ez bizony agyrázkódás lesz. Szuper, hát mondjuk nem ez lesz az első. A nyöszörgés mögött felismertem Norbi hangját, hiszen a zuhanás óta az ő hangja visszhangzik a fejemben.
Még egyszer megpróbálom kinyitni a szemem már amennyire tudom. A kezeimet már megtaláltam, szerencsére mozognak a lábujjaimmal együtt.
Lassan nézek körül, először csak a szememmel, majd apró muzdulattal próbálkozom oldalra pillantani. De csak a másik ágy végét látom, ahol egy piros talár lóg. Oké ez tényleg ő, és mindkettőnk Gyengélkedőbe jutott.
-Na mi..khhmm - alig találom meg a hangomat, nem tudom mióta feküdhetünk itt - Na mi az, nem a kvaff az első szavad? - fogalmam sincs mennyire érthető a hangom, kábé mint egy döglődő, hat éve beteg pingvin nyöszörgése, azért megpróbáltam. Közben apró mosoly költözik az arcomra, belegondolva, hogy hogy nézhettünk ki a levegőben és ezt soha senki nem fogja tudni utánunk csinálni. Majd ha tudok már mozogni ez érdemel egy ökölpacsit az biztos.

SzenvedjünkegyüttNorbi és SzenvedésmegfigyelőSzira

-Merlin meg elrontja a tökéletes cseledet mi?! - húzom a srác agyát. Hiszen az a csel minden volt csak nem tökéletesen kivitelezhető. Konkrétan már az elején "halálra" itélt mindkettőnket.
Nem volt még itt senki a kékségeim közül, ám biztos voltam benne, hogy nem direkt nincsenek itt. Valószínűleg tart még a meccs vagy ilyesmi, jobb ötletem nincs. Mikor legutóbb ilyen történt, a Graciával való frontális ütközésünkkor nem csak mi és egy egész csapat levitás de néhány szurkoló is itt volt mellettünk az ágyakban akikre ráestünk. Nem gondoltam, hogy lehet annál durvább balesetem de hát úgy látszik ehhez tehetségem van. Vagy csak érzékem van megtalálni az öngyilkosjelölteket.
-Nem mondom azt, hogy haragszom de legközelebb hagyd a labdákat a nőkre. - én esküszöm megpróbáltam kierőltetni egy félmosolyt de leginkább csak vicsorgásra hasonlíthatott. - Én vagyok durva Mr.Sohanemeresztemelakvaffottöbbé?
Közben a bal karom elkezdett zsibbadni, ami tutira nem egy jó jel. Mozgatni is csak az ujjaimat birom és az is rettentően furcsa érzés. Na fantörpikus, ez meg tutira egy kulcscsont törés. Már inkább bele sem gondoltam, hogy milyen állapotban lehet a testem, bár addig jó amíg nem látom.
-Igazából én is tartozom egy bocsánatkéréssel, ha van egy kis eszem maradok a seprűmön kvafftalanul. - ha így lett volna Dasha tutira felakaszt vagy máglyán éget el, de legalább nem sérültünk volna, talán csak egy gólt kaptunk volna be és annyi, mondjuk ha szerencsénk van simán visszaszerezzük kevésbé menő cseleket bevetve. - Azért jók voltunk. De most hagylak titeket turbékolni - fordítom a fejem a plafon felé, majd lehunyom a szemem így próbálva enyhíteni a fejfájáson.

Heroesofthekviddicspálya

Megmosolyogtam a fiú válaszát, bár egyáltalán nem lepődtem meg rajta. Ezek után már semmin se fogok meglepődni amit ez a bolond srác csinál.
-Csak legközelebb olyan alanyt válassz aki készségesen átnyújtja neked a bőrt. - ezzel persze nem azt mondom, hogy a többiek gyengébb akaratúak, csak ebben a helyzetben most én is makacsabb voltam bárkinél a csapatomból.
Igazából örülök, hogy most tudunk egy kicsit beszélgetni, de minden szó fáj egy kicsit, levegőt vennem sem egyszerű, csak reménykedem hogy a kulcscsontom kivül másom nem tört össze, de a kilátásaim nem túl jók.
Ahogy behunyom a szemem, csak arra tudok gondolni, hogy ha felépülök mit fogok én ezért kapni, de nem is baj, megérdemlem. Mikor kinyitom a szemem Yarista már ott áll az ágyam mellett, furcsa arckifejezéssel. Na most akkor felkészülök arra amit kapni fogunk, elvégre teljes mértékben megérdemeljük.
Probálok kicsit szebb látványt nyújtani, de egy apró és fájdalmas mosolynál többre nem futja az erőmből. Hát ez nem hangzik leszidásnak, kicsit meg is nyugszom hogy annyira nem vagyunk idióták mint amennyire gondoltam.
-Igazából egyszer mindenkinek kell egy őrület valamelyik meccsre. Nekem ez most jött el, de azt hiszem egy életre elég volt. - nevetnék fel, ha tudnék, de csak valami furcsa rekedt hang jön ki a torkomból. Na igen ez pontosan egy döglődő pingvin. - Próbálgatok gyógyulni, egyelőre csak azon aggódom, hogy a csapatom ne utáljon ki. - Végül is ez is egy eshetőség, és kicsit sem csodálkoznék rajta, ha megtörténne, de szerencsére a kékségeim ehhez túl cukik, inkább csak attól félek, hogy a meccset talán befolyásolta ez a baleset, vagy a másik lehetőség, hogy ez még jobban lelkesítette a drágáimat. - És te még kinzol minket.
Az aprócska ajándékot csak úgy tudom megnézni, hogy icipicit megemelem a fejemet de egy pillanat alatt konstatálom, hogy ez bizony rossz ötlet volt, majd óvatosan rakom vissza a fejem a párnára.
-Azt hiszem ezt inkább tartósítom és elrakom ennek a meccsnek az emlékére, bár nem mintha könnyen el lehetne felejteni. - mondom immár csukott szemmel, újfent arra koncentrálva, hogy kevésbé fájjon mindenem.

Jányok
/meccs után nem sokkal/

Most valahogy érthetően nem birok enni, úgyhogy miután Yarista elhagyja a szobát a csokikvaff ugyanolyan nyugodtan pihen az asztalkámon mint ahogy ő otthagyta. Ahogy Látom Norbié nem élte túl még az első öt percet sem.
Reméltem, hogy tudok pihenni egy kicsit, de valahogy a szervezetem úgy gondolta, hogy nekem most nincs kedvem aludni, úgyhogy ez a terv nem igazán jött be.
Nem, én tényleg nem számítottam rá, hogy bárki is meglátogat, elvégre néhány nap és újra kint leszek - remélhetőleg - és majd mindenkinek válaszolgathatok egyenként, hogy mi történt.
Végül csak Yaristának lett igaza, és első látogatóm meg is érkezett. Rá is néztem, de ő épp Norbival volt elfoglalva.
 Mikor nyikordult az ajtó, azt gondoltam csak Lori vagy Uff bácsi lépett be, hogy újfent megkapjam mennyire bolondok vagyunk emiatt a "csel" miatt. De most hirtelen jobb kedvem lett, ahogy megláttam a háztársamat - és egyben szobatársamat - belépni a Gyengélkedő ajtaján. Alina halkan lépett oda az ágyam jobb oldalára s ült le mellém. Olyan aranyos volt, hogy még süteményt is hozott, amit majd egyszer ha jobban leszek talán meg tudok majd enni.
-Nagyon aranyos vagy köszönöm - megint megpróbáltam egy mosolyt csalni az arcomra, most kevesebb fájdalommal egyetemben. Már nem voltam olyan rossz állapotban, Uff bácsi tényleg tudja a dolgát.
Ahogy Alina leült mellém újra nyilt az ajtó. Mikor odapillantottam csak Yart láttam kilépni rajta, így nem is gondoltam, hogy bárki bejött utána, de a következő percben Lazriell már ott állt az ágyam bal oldalán. Azt hittem egyből az eredménnyel fogja kezdeni, de ő is cuki levitás révén az állapotomra kérdezett, ami láthatóan nem volt túl fényes.
-Áhh túlélem, volt már ennél rosszabb is. De ez nem fontos. Nyertünk vagy nem? Kérlek mondd el, nem fog befolyásolni a gyógyulásomban meg semmi. - reménykedve vártam a lány válaszát. Bár az alapján, hogy nem csapatban jöttek be a kékek kiabálva, gondolhattam volna, hogy nem túl jók a kilátások.