December 19.
Izgatott, csillogó szemmel rontok be a Társalgóba, ugyanis a folyosón az a pletyka szállt, hogy van itt egy igazi hóember. Mármint persze nem élő meg minden, de hóból, jégből, meg minden. Vigyorogva rontok be a Társalgóba, és jártatom körbe mohón a szemem. Uramisten, olyan vagyok, mint egy 5 éves kisfiú. Hát igen, gyermeki lelkem ilyenkor karácsonykor bizony előtör. De a csillogás a szememből és a széles, várakozó vigyor hamar eltűnik, hiszen néhány tálca süteményen, a kandalló ropogásán, forró csoki és mézeskalács illaton és egy számomra ismeretlen lányon kívül nem sok minden van a Társalgóban. Még karácsonyfa sincs, nem hogy hóember. Csalódottság ül ki az arcomra, és állok meg az ajtóban, ami lassan becsukódik mögöttem.
- Hát ez nem jött össze... -motyogom magamban, végül tekintetemet a számomra - még - ismeretlen leányzóra emelem.
- Szia! Nyugi, nem vagyok őrült, bocs, hogy így betörtem. Azt pletykálták, hogy egy igazi hóember van idebent, de ezek szerint tényleg pletyka volt. - jegyzem meg és levetődöm az egyik fotelba, a kandallóhoz közel. Eszembe sem jut, hogy esetleg zavarnám a lányt, vagy ilyesmi. Persze, ez egy közös helyiség, szóval elég kínos lenne, hogyha a csajszi fogná magát és elküldene innen engem.
- Amúgy mizujs? - fordulok felé vigyorogva és átnyúlva a fotel karfáján, a kezemet nyújtom a lány felé, kissé kitekeredve:
- Caius Randy Woodrow, hívj ahogy akarsz, mindhárom nevemre hallgatok. -mutatkozom be vigyorogva, a szokásos szövegemmel. Hű, de régen mutatkoztam már be bárkinek is. Általában a saját korombeliekkel lógok, őket pedig már ismerem.
- Eridon. - teszem hozzá büszkén a házamat is, majd kíváncsian pislogok a lánya, hogy vajon totálisan idiótának néz-e, vagy csak egyszerűen bolondnak és gyerekesnek.