Fogadni mernék rá, hogy ha anya most látna (meg hát asszem hasonlóan lenne vele az egész kedvös fámíliá is), azt hinné, álmodik; hogy a majd' harmincéves medveforma gyermeke kamaszlázas tekintettel, ajkán félreérthetetlen pimaszsággal, szótlan engedi át az irányítást a törékeny lánynak, akiről mondjuk - micsoda véletlen - épp tudja, hogy reptében a legyet is típus? Maybe... de kérdem én, ha akarom, ha kell, ha...?
Hagyom, hogy ujjaim a kis Ombozi ujjai közé csússzanak, és elindulva oda vigyen, ahová csak akar. Ha a lépcsőházban szeretné csinálni, tessék, itt vagyok, csapassuk... most még azt is telibe leszarnám, ha utunk az erkélyre vezetne, és esélyesen boldog-boldogtalan látná, amint nekiesek. Nem érdekel. Vicces, de valójában ebben a pillanatban semmi sem érdekel; sem vélemény, sem megítélés - egyetlen dolog jár a fejemben: ő, ez az őrült nőszemély. Mellét a számban, sóhaját a fülemen akarom érezni, miközben eggyé válunk, és a sűrű köd szép lassan egészen belakja a tudatom.
- Nézdmár', igazi mintaprefektus - vigyorodom el a pillantását keresve, miután minden benttartózkodó kiviharzott a helyiségből, és ő vetkőzni kezd. A látványra fejem éppen csak, hogy oldalra dől, pillantásom hűen követi a Boriról lecsúszó ruha útját. A számat persze azonnal kiszárítja az új életre kapó vágy. Az a kibaszott vágy. - Tudod, ezzel a stílussal engem is könnyen térdre kényszeríthetnél...
Vállaimat óvatosan, szégyenlősséget tettetve vonom meg, aztán, mikor elindul felém, én is teszek egy lépést, hogy megelőzve őt, a feneke alá nyúlva felemeljem, és mielőtt bármi mást is tennék, egy kimaradó lélegzetvétel erejéig mélyen a szemébe nézhessek. Látni szeretném még egy utolsó, tiszta pillanatig, mielőtt végleg eszemet vesztem.
Aztán közelebb hajolok hozzá, és vastag ajkaira pillantva tudom, hogy végem; szemeim lecsukódnak, és míg egy hosszúra nyúló, minden ízében forró csókot követelek, addig jobbomat kihúzom alóla, hogy végigsimítva a hátán érintésemmel a pólóját is feljebb tornázhassam. Nincs már rá szükség, ahogy a melltartója és a még mindig nyakában lógó szemüveg is feleslegessé vált. Azok észrevétlen, a csókok apró szüneteiben hullanak le mögöttünk a társalgó padlójára, miközben türelmetlenül mozduló ajkaimmal a lány nyakán elindulok vele a kanapéhoz.
Az emberbőrbe bújt ördög törékeny teste halkan puffan a régi bútordarabon, tekintetem egy kósza pillanatra sem választom el tőle; először arcát, íriszein át a lelkét figyelem, onnan a magasból, akár egy hatalma teljében lévő istenség - ahogyan most érzem is magam -, majd szürkés fényű szemeim a melleire vándorolnak, és miután megszabadulok az ingemtől, és megnyitom a nadrágom fémesen csengő övét is, lassan elé térdelek. Fordul a kocka; mindenhatóságból így válok alárendeltté - kérés nélkül adom meg magam.
Nem eresztem, sóvárgó pillantásom leplezetlen falja a testét, miközben combjai alá nyúlok és határozottan rántva egyet rajta közelebb húzom magamhoz. Lábait szétfeszítem, csak hogy érezze, itt vagyok, és hasára hajolva észveszejtően lassú csókokat hintek köldöke köré, a csípőcsontjára, a bugyivonalába, és az anyagon keresztül ajkaim szeméremdombját is végigjárják. Egészen halkan morranok, újra meg újra, beszívva testének üdvözítő illatát, a számon érezve egyre inkább tapadó bugyiját.
- Imádlak - suttogom alig érhetően, fogaim között az anyag pántjával, és míg a lány arcát figyelem, a pántot messze húzom bőrétől, hogy egy nem várt pillanatban elengedjem, és az hangosan csattanjon hófehér bőrén. Pirosodjon csak, ráfér. Eszem ágában sincs levenni róla, csak játszom, lassan, nagyon lassan kergetve őrületbe a kicsit. Balommal végigsimítok a hasán, oldalán elkalandozva igyekszem hetyke kis melléhez, amire aztán éppen akkor fogok rá, mikor arcomat szorosan lábai közé nyomva, szabad kezemmel a bugyin csak aprócskát mozdítok, hogy nyelvem legnagyobb, puha felületével beköszönhessek végre a mennyország kapujába. Kezem alatt a szívverését, nyelvemen vágyának ízét érzem, és bár a nadrágom kelletlenül feszít, még csak véletlenül sem akarom ezt elsietni... csiklóját finoman veszem puha, meleg ajkaim közé, és lecsukódó szemmel, körkörös, egyenletes mozdulatokkal kezdem kényeztetni, figyelve minden apró reakciójára, sóhajára és lélegzetvételére, hogy a lehető legtöbbet adhassam - mindazt, amit megérdemel. Már nagyon-nagyon régóta.
Jobbommal közben combját tartom, hogy ha megremegne a teste és önkéntelenül is csukódna a lába, akkor is tartsam, és minél jobban hozzáférhessek nőiségéhez. Később aztán, mikor már az egész szakállam tőle nedves, középső ujjammal is besegítek, hogy megtalálva a nőstényördög számára legmegfelelőbb ütemet, egyszerre mozduljon a nyelvem és az ujjam. Azt akarom, hogy élvezze, hogy sóhajtson, ha kell, sikítson, hogy odáig taszítsam, ahonnan már keresve sincs visszaút.
- Annyira finom vagy... - válok el kicsit tőle, de a kezem nem áll meg. Az szépen lassan mozog, nyelvem helyét tenyerem veszi át. Finoman izgatom, türelmesen csinálom, nem kapkodok. A tempó a titok nyitja, mélységes kár, hogy sok férfitársamnak fogalma sincs erről.