Hella <3
Egy kicsit már kezdett megkattanni az utóbbi napokban. Nála ezek a bátyó-ösztönök egyébként is meglehetősen erősek voltak mindig is, ráadásul hozzá volt szokva, hogy otthon mindig Hella közelében lehetett. Azonban rá kellett jönnie, hogy ahogyan Hella ide került az iskolába, elkezdett önállósodni, és egyre kevésbé volt arra szüksége, vagy igénye, vagy a fene tudja micsodája, hogy Olivérrel találkozzon. Ez először akkor tűnt fel Olivérnek, amikor Hellát lassan már négy napja nem látta, de még csak a folyosókon sem, sőt, még a nagyteremben sem futottak össze egy puszira, vagy legalább egy mosoly erejéig.
Éppen ezért, az öröm helyett már-már bosszúságot érzett, amikor Hella levele bepottyant a szobája ablakán. Nem azért, mert nem szerette volna látni, hanem mert idáig tartott. Szinte dühösen rántott magára egy farmert és egy piros rövid ujjút, majd bosszúsan bevágva maga mögött az ajtót indult el az Eridon körletéből. Mindenesetre, igyekezett félretenni a sértődöttségét, és megindult a társalgó felé, ahova hívva lett.
A folyosókon végigflangálva néha benézett egy-egy terembe ahol ismerős hangokat hallott, beköszönt egy-két barátnak és ismerősnek, de alapvetően szakadatlanul igyekezett a társalgó ajtaja felé sietni. Ezer éve nem járt a helyiségben, neki ugyanis nem volt túlzottan szüksége a társalgóra, hogy bárkivel is társalogjon, jött az magától.
~ Tedd félre a sértődöttséged... ~
Győzködte magát, de persze tipikus Eridonos mivoltát most sem tagadta meg. Nem igazán tudta az érzéseit elnyomni magában, világ életében béna volt benne. Savanyú mosollyal lépett be a helyiségbe, tekintetével a húgát kereste.
- Hahó! - zuttyant le mellé, miután megpillantotta, majd érdeklődő tekintetét a lányra szegezte, ám morcos hangulatára való tekintettel, a beszéd-áradat egyelőre nem indult meg belőle.