Levita asztalánál
Évnyitó

Sietősen érkezek az iskolába. Bár kevesebb izgalom volt bennem, mint tavaly, elsősként. Valószínűleg lekéstem az igazgató beszédét. Ezt gondoltam magamban. Lekéstem a vonatot, ami az iskolába hozta a diákokat. Így hát a szüleim hoztak el az autónkkal a birtok határáig. Onnan pedig futottam az iskolába. Kissé nyitva volt a Nagyterem ajtaja. Besurranok és gyorsan a Levita asztala felé veszem az irányt.
Úgy tűnik nem csak én késtem! Látom magam mögött, hogy mások is még csak most érkeztek meg. A maradék szabad hely egyikére leülök.Most tekintek csak körbe.
A terem sárgában pompázik, a Navine nyerte a bajnokságot. De mi is jók voltunk, hiszen jó nagy dobozok vannak az asztalunkon. Ebben az évben, már nem elsősként kellett bejönnöm és ez megkönnyebbülés volt számomra. Legalábbis azért, mert most nem én vagyok a legkisebb. A tanári asztal felé pillantva sok új arcot látok. Új tanárok. Visszagondolva az előző évre szinte semmi fontosat nem tudnék mondani. Csak annyit, hogy nem buktam meg. Bízom benne, hogy ez az év izgalmasabban zajlik majd mind az előző.
A szünet eléggé jól sikerült, részben ez az oka, hogy késtem. Mugli barátaimmal és az egyik szüleivel Skóciába mentünk egy hétre, ami nagyon jól alakult. Viszont az iskola előtt egy nappal jöttünk meg, és nem volt sok idő a pihenésre, ezért eléggé fáradt vagyok. De a kedvem attól még jó, hiszen újra itt vagyok!

Évnyitó-Keiko

Gondolataimban még messzi Skóciában járok. Milyen jó volt Glasgowban Tommal és Linnel. Bár eléggé hideg volt az esti sétákon. De így is fergeteges volt. Nem úgy, mint az első nap ,a mikor a többiek még nem voltak ott és Coventryben voltam a nagynénémnél. Az borzalmas volt. Éppen ezen szörnyülködtem, amikor egy lány ült le mellém.Nem volt annyira ismerős,de meglepődtem a kérdésén.
- Szia! Nem! Nem vagyok új, már másodikos vagyok! - nevetek fel kissé, de aztán rögtön elhallgatok, nehogy rám szóljanak.
- És te? - kérdezem suttogva, miközben egy sütit veszek az asztalról - Jaj, de szeretem az epres sütiket! - szólalok meg sem várva, hogy a lány válaszoljon.
Gyorsan megeszem és iszok pár kortyot. Közben gyorsan megnézem, hogy a többiek mit szedtek ki az ajándék dobozból.
- Elfelejtettem mondani, David Anglesea vagyok! - mondtam halkan.
Engem senki nem ismer? Teszem fel a kérdést magamban. Igaz szinte semmit nem beszélgettem senkivel, és sokat voltam beteg is, ami nem jó. Nem vagyok valami könnyen barátkozós típus.
- Neked, milyen tantárgyaid vannak? - érdeklődök tőle. A nagy választék közül még kettő sütit választottam és a tányéromra tettem közben, pedig őt hallgattam.
- Hogy telt a szünidő? - kérdezgetem mosolyogva, majd gyorsan megeszek egy csokis muffint.

 

Évnyitó-Keiko

Mosolyogva hallgatom a lányt, aztán kérdezgetek is tőle.
- Én is szeretem a csokisat! - mondom utána. Aztán a másik sütimet is megeszem és az italokra pillantok. Ő is vesz egy muffint és azt eszegeti.
-Jó sok tantárgyad van! Nekem Bűbájtan, Átváltoztatástan,Repüléstan, SVK, Bájitaltan, Gyógynövénytan, LLG, Mágiatörténet. Akkor találkozunk, majd néhány órán! - szólok.
Kiválasztok egy narancslevet, de amikor felveszem valaki meglök és az egész a tányéromra és az asztalra ömlik. Elhúzom a számat, lesütöm a szemem. Ez nem lehet igaz! Csak én lehetek, ilyen ügyetlen! Gyorsan felveszem a szalvétámat, és próbálom felitatni a kiömlött üdítőt. Sikeresen felitatom a narancslevet és úgy döntök inkább nem iszok-eszek ma már semmi többet. Időközben Keiko is szerencsétlenül járt, és egy kék trutyiba lógott bele a talárja.
- Ó, hogy nekem nem jutott eszembe a pálcám! - mondom bosszúsan, mikor látom, hogy ő egyből a pálcájával tisztítja meg a talárját.
Lassan már vége lehetne az évnyitónak. Ekkor meglátok egy tálcán még egy epres sütit. Felcsillan a szemem és gyorsan nyúlok érte.
- Ezt nem hiszem el! - mondom hangosan - Az utolsó darabot pont most vették el!
Még egyet sóhajtok és könyökömmel az asztalra támaszkodom. Keiko, pedig hatalmas mosollyal beszél. Végül kissé jobb kedvem lesz, és az ő szünetéről kérdezek:
- Neked, hogy telt a szünet?- kérdezem, majd hozzá is teszem a válaszom - Nekem nagyon jól telt, csak elfáradtam az utazásban!
Nem is tudom, ilyen fáradtan, hogy lehet tanulni?
- Nem tudod mikor lesz vége? - kérdezem ásítozva.
 

Leila

A délelőtti órán büntető munkát kaptam, mert beszélgettem egyik társammal. A büntetés minimum 3 lapot teleírni arról a témáról, hogy: miért érdemes figyelni a tanórákon? Miután végeztem ezzel a nevetséges feladattal, gondoltam elolvasok valami könnyű olvasmányt, hátha jobb lesz a kedvem. Feltúrtam az egész szekrényemet, de már mindegyik könyvet kivégeztem.  Elindultam sietősen a könyvtárba, mert este volt, és tudtam, hogy hamarosan bezár. Elhaladtam a legelső oszlop mellett, levettem néhányat, majd visszaraktam. A negyedik polcnál jártam, amikor egy számomra érdekes című könyvet levettem a polcról. A szárnyaló griffek történetei. Elolvastam a hátulján lévő tartalmát. Nagyon izgalmas, érdekes egy könyv, valamint megtudtam, hogy ez egy trilógia. Ez az első része. Felnéztem a szekrényre, de nem láttam a többi részét. Ez egy nagyon vékony könyv, ha nekiállok, akkor két nap és ez is ki lesz végezve. Tovább mentem, itt már asztalok voltak. Megfordultam, mert ott volt az utolsó polc.A tetején megláttam A szárnyaló griffek történetei II-t. Megörültem neki, de hiába nyújtózkodtam, nem értem el. Bosszúsan felugrottam, majd boldogan elkaptam, de ekkor elszállt a boldogságom. A kihúzott könyv magával rántotta a többit is. A legfelső sor valamennyi könyve rám zúdult.
- Jaj, ne! – nyögtem fel, mert a sok könyv miatt elcsúsztam, és a legközelebb lévő asztalra estem rá. Egy szőke hajú lány ült.. vagy inkább aludt mellettem. Sajnos az ő fejére is csak potyogtak a könyvek.
- Bocsánat! Nem volt szándékos – szabadkoztam, valószínűleg nagyon vörös arccal. A kezemben szorongatott griffekről szóló könyveket, az asztalra raktam. Gyorsan felálltam, összeszedtem a legtöbb könyvet, amit csak fel bírtam emelni, majd sietősen próbáltam visszarakni. Lesütött szemmel felálltam egy székre, nehogy megismétlődjön az előbbi, aztán elkezdtem visszapakolni a könyveket.

Dominic, Évi, Rellon asztalnál

Rosszul sült el az Évivel vívott párbajom a tisztáson, lefülelt minket egy prefi. A feladatot, bevallom kicsit furának találtam, de hát a büntetés, az büntetés, nem lehet válogatni, azt kell megcsinálni, ami a szigorúan vett feladat. Dominic és én közöttem több országnyi távolság és különbség feszül, hiszen a neve alapján ő magyar, míg én angol vagyok, bár tökéletesen értem az itteni nyelvet, legalábbis azt hiszem. Néha elő szokott fordulni, hogy valamit rosszul értelmezek, ezért nagyon gondosan elolvastam a baglyot, amiben értesített arról, miként kell bűnhődnöm a rendbontás miatt. Ültem pár órán keresztül a feladat fölött, és le is írtam a gondolataimat, nehogy hibát vétsek a Nagyteremben. Amikor úgy éreztem, hogy kész, felvettem az ünnepi mosolyom, szépen felöltöztem, majd dobogó szívvel indultam el büntetésem helyszínére.
Izzadt a tenyerem, a torkomban gombócot éreztem, hiszen ez volt az első büntetésem, nem akartam, hogy bármi gikszer beüssön. Ezek után jól fogok viselkedni, mert kész tortúra ez az egész, a hátam közepére nem kívánom megint, nem én. Amint beértem a terembe, éppen ebédidőben egyébként, körülnéztem. Még kevesen lézengtek, úgy látszik korán érkeztem, de még mindig jobb, mintha késtem volna. Leültem a levita asztalához és türelmetlenül vártam, mikor jön el az én időm, amikor végre letudhatom a büntit. Lassan gyülekeztek a diákok, de azért nemsokára megtelt a helyiség étkező diákokkal. Gondoltam, várok még egy kicsit, én is utálom, ha evés közben zavarnak, meg éhesen mindenki morcosabb, ezért a desszertre akartam időzíteni a fellépésemet. A percek lassan teltek, de mindennek eljön az ideje, így vettem egy mély levegőt, és levitás társaim tekintetét keresve, bátorságot merítettem. Kaptam pár biztató pillantást, hiszen mindenki tudta, mire készülök. Nekem egy falat sem ment le a torkomon, nem mintha nem lettem volna éhes, de túlságosan izgultam. Mikor elég bátorságot begyűjtöttem, remegő lábakkal és gyomorral indultam el a rellonosok asztala felé. Megálltam egy olyan helyen, ahonnan jól láthattak és hallathattak, aztán a drukktól magas hangon beszélni kezdtem.
- A büntető feladatot jöttem teljesíteni, amit a Piknikező tisztáson való párbajozásért kaptam Dominictól. Azt kell elmondanom nektek, hogy felnézek rátok és tisztellek titeket.
E szavak után elővettem a jegyzeteimet és olvasni kezdtem a szöveget.
- Tanultam növénytanon, hogy a fény elsődleges a normális növekedéshez, meg a víz és a tápanyagok, különben elpusztulhatnak. Felnézek a rellonosokra, mert mindegyikük magasabb nálam. Nem csak azért,mert én még csak másodikos vagyok, hanem mert ők, eleve magasak. Növénytani tanulmányaimból kiindulva azt gondolom, hogy ott lent a pincében, nem éri őket túl sok fény, és ezért nyúltak meg, mint a zöldségek, napsütés nélkül, úgy, mint a krumpli csíra a pincében. Láttam olyat, amikor a nagymamám leküldött pár darabért a pincébe. Gondolom, ezért kell felnézni a rellonosokra. Tisztelet is illeti őket azért, hogy kibírják ott lent, meg hogy bevállalták azt, hogy ott éljenek azon a dohos helyen, és például mi levitások élvezhetjük a napfényt a levita toronyban. Ha viszont ebből a szempontból nézem a dolgokat, akkor mi vagyunk magasabban, de ennek csak az az oka, hogy a pince alul van. Ha teszem azt felül lenne a pince, akkor a levita valahol alatta helyezkedne el. Ilyen értelemben is felnézhetnénk rájuk, de nem az a feladat, hogy egyéb lehetőségeket boncolgassak, így maradok a valóság talaján. Akkor is felnézhetünk egy rellonosra, ha ő épp áll, mert mondjuk rendetlenkedett az órán és a tanár felállította. Mi ülünk, tehát alacsonyabban vagyunk, ezért fel kell néznünk rá!
Azért is lehet tisztelni őket, mert vállalják, hogy ők rosszak, és mi lehetünk jók, ezért nagyon hálásnak kell lennünk nekik! Meg azért is, mert így magukra vonják a tanár figyelmét és haragját. Ez nagyon rendes tőlük, mert a fegyelmezésükkel telik az óra. Csak dolgozatnál nem annyira jó, de az nincs mindennap.
Csak azt tudom még elmondani, hogy én miért tisztelem őket. Például azért, mert nehéz a dolguk azzal a jellemmel, amit megadott nekik a balsors. Nem tudnak rendesen tanulni, mert ez nem lenne jellemző rájuk és nem hazudtolhatják meg magukat. Mégis teszik a dolgukat, annak ellenére is, hogy majd esetleg nehezebben boldogulnak majd az életben. Nem adatik meg nekik olyan karrier lehetőség, mint például egy levitásnak, mégis vállalják. Csodálatra méltók, valamint igazi túlélők, mert ilyen sanyarú körülmények között is élnek és virulnak. Sajnos olyan nagyon nem ismerek egyetlen rellonost sem, hogy hirtelen mást tudjak még felsorolni, de remélem, bepótolhatom ezen hiányosságomat.
A feladatot teljesítettem, összehajtogatva a zsebembe süllyesztettem a papírt, majd visszatértem az asztalunkhoz, hogy végre magamhoz vegyek pár finom falatot. Nagy megkönnyebbülés szabadult fel bennem. Vége, ezt is megcsináltam, nem is volt olyan borzalmas. Meg voltam elégedve magammal, és afelől sem volt kétségem, hogy a feladatot precízen, betű szerint teljesítettem.. Ezután Évi jött. Mielőtt megszólalhatott volna megböktem a vállát:
- Sok sikert!
Az asztal felé fordultam, néhányan nevettek, néhányan elismerően bólogattak, mások nem szóltak semmit. Sejtettem, hogy mit gondolhatnak, valószínűleg azt, hogy ez nem tetszett a rellonnak. De, én tényleg csak viccnek szántam az egészet. Vettem egy rántott húst, meg egy fasírozottat, hozzá rizst. Reménykedtem, hogy a lánynak is jól fog sikerülni, különben pontokat vonhatnak le a háztól, és annak senki sem örülne.

Leila

Nem voltam nevetgélős hangulatban, de ezen még én is elmosolyodtam. Láttam, hogy bocsánatot kért a könyvtárosnőtől, bár nem tudom, hogy ő miért, én is követtem a példáját.
- Bocsánat! Nem volt szándékos! - kértem elnézést, szerencsémre egy könyv sem szakadt el, így a lány segítségével seperc alatt végeztem. Megvolt mindegyik könyv, amit kiválasztottam, leraktam az asztalra, majd leültem.
- Persze, beszélgessünk! - szóltam boldogan, remélve, hogy egyre több diákkal megismerkedhetem, majd megörültem, mert ő is levitás volt - Én is levitás vagyok! David Anglesea, másodikos diák!
Örültem, hisz valószínűleg lesz közös témánk, mert egy házba jártunk.
- Milyen könyvet olvasol? - de nem vártam meg a választ, mivel kissé felemeltem a könyvet, így látta  a nevét, valami vicckönyv volt.
- Szereted a vicckönyveket? - kérdezte mosolyogva - Én ezt veszem most ki.
Megmutattam neki a griffes könyveket. Aztán eszembe jutott, hogy ő végzős.
- Tényleg! Te végzős vagy? Maradsz itt mestertanoncnak? - érdeklődtem tovább - Milyen szabadidős tevékenységeket szeretsz csinálni?
Nálam volt a táskám, amit sokszor magammal hordok, mert mindenféle dolgot beleszoktam rakni, ezért elővettem a Rúnatan jegyzeteimet.
- Öhm... megkérhetnélek, hogy segíts ebben a Rúnatan házi feladatban? Egyszerűen nem értem! - szóltam, aztán megmutattam a feladatot.
Miután megmutattam elővettem a pennámat, és azt mutogattam neki, mert egy ritka fajta volt. Azt elrakva sütit vettem ki, kettő muffint.
- Szereted a muffint? Ez csokis ízű - mondtam, majd beleharaptam, nagyon finom volt, valaki csinálta, mert ott találtam a konyhában, mivel sok volt, és senki sem volt ott akié lehetett, ezért elvettem egy-kettőt.

Leila
- ZÁRÁS -

Leila elárulta, hogy nem csak vicckönyveket, hanem szépirodalmakat is olvas, emiatt érdeklődve néztem rá.
- Milyen könyveket szoktál? - kérdeztem, majd kinyitottam az egyik regényt, ami miatt leborultak a könyvek, és belelapoztam, közben pedig a lányra figyeltem. Meglepődtem, amikor azt mondta, nem akar itt maradni, akkor ez az ő utolsó éve!
- Én még nem döntöttem el, hogy maradok-e, vagy sem. Én nem kviddicsezek, de nézni szeretem, és egy nagyon kicsit tudok repülni is! - egy kicsit elpirultam, mert ő biztos szuperül tud repülni, meg kviddicsezni, én meg alig értek hozzá.
- De mihez fogsz kezdeni, ha elvégzed a sulit? Elmész valamilyen klubba játszani? - szóltam, majd ekkor jutott eszembe a házi feladatom, amit nekem is meg kéne csinálnom, ezért vettem elő a könyveimet, papírjaimat. Végül is... egy próbát megér, hátha tud segíteni! Sajnos a válasza nem volt, így szomorúan leraktam a rúnatan könyveimet, és vettem még egy sütit, aztán felálltam.
- Elmehetnénk holnap, mert ma már túl késő! Hamarosan a könyvtár is bezár, de te lehet, hogy nem tudod, hiszen aludtál ezidáig! - mosolyogtam rá - Most elmegyek keresni magamnak valami olyan könyvet, amiből jobban megértem a rúnatant! Neked kell valami?
Útnak indultam a könyvtárban, és ahhoz a polchoz mentem, ahol tankönyvek voltak, sajnos csak olyanok voltak, amik nekem is, így megkértem a könyvtárost, aki segített is, így szereztem egy 'Rúnatan kezdőknek' című kötetet. Örömmel mentem vissza, mosolyogva lehuppantam a lány mellé, aki elég fáradtnak tűnt.
- Elég fáradtnak tűnsz... ezt a könyvet kaptam, mert ez állítólag jó! - mutattam neki a könyvet. Gyorsan magam elé húztam a könyveimet, a pergament, és nekiláttam. Szerencsére ebből a könyvből megértettem a rúnákat, így fél óra múlva elégedetten tettem el a táskámba a holmimat.
- Kviddicshez visszatérve... melyik posztot szereted? Valahogy úgy rémlik, mintha tavaly láttalak volna játszani! - tűnődtem el, de egyre biztosabb lettem benne, hogy őt láttam játszani, mikor még elsős voltam. Még beszélgettünk egy kicsit, majd sóhajtottam egyet.
- Lassan elmegyek lefeküdni! Holnap akkor kijössz velem a pályára, hogy repüljünk egy kicsit? - kérdeztem, majd fáradtan elköszöntem tőle - Jó éjt!
Egy nagyot ásítottam, majd a kikölcsönzött könyvekkel, és a holmimmal elhagytam a könyvtárat, hogy végre aludhassak.