Semmi kedvem nem volt erre az eseményre eljönni. De arra még kevesebb kedvem volt, hogy hazautazzak, hallgassam a sok gyerekzsivajt majd felmérgelődve London egyik rosszabb hírű negyedében töltsem az estét. Komolyan ha ilyen vágyaim lennének már rég nem állnék a tükör előtt és azon törném a kis buksimat, hogy a piros vagy a kék áll jobban nekem. Feladva az óriási agymunkát inkább elvonulok a fürdőszoba magányába, egy gyors zuhany erejéig.
Visszatérvén a kék ruha mellett döntök. Egy egyszerű kék ruha, aminek derekán egy masni található. Masniból pedig kiindul egy réteg finom csipke anyag aminek végén virágminták tűnnek fel és izgalmassá teszik az amúgy nagyon unalmas kék ruhát. Térdig ér éppen, vagyis szabadon hagyja az amúgy is formás lábaimat. Hajammal nem töltöttem el órákat, elvégre amúgy is göndör hajam van, főleg zuhanyzás után. Csak kissé megigazítottam, raktam bele egy hajpántot ami egy nagy kék pillangóval volt kiegészülve. Apró, kis kövek, amik ugyan olyan színben pompáznak, mint a ruhám. Egy két, na jó, van vagy négy darab karkötő amik a kék különböző árnyalataiban pompáznak. Olyan sminket hoztam magamnak létre ami nem takarja a szép bőrömet, csak egy kevés szempillaspirál, szemfesték, rúzs és már kész is. Legvégül cipőmet veszem ki a szekrényből, még vadi új, éppen a dobozából veszem elő. Körülbelül ennyit tesz ha az ember lányának az anyja színésznő. Mindenből a legjobb, ami legalább bevált anyának is. Mosolyogva veszem fel a fekete magassarkú cipőt, ami úgy 5 centit dob az apró magasságomon.
Ilyen kinézettel vágok neki a kastélynak. Amúgy már rég lekéshettem az igazgató úr beszédét, úgy gondolom éppen akkor a meleg víz jó hatását élveztem. Mindegy, mosolyogva sétálok végig a Nagyteremig vezető folyósokon. Szerencsére ebből nincs sok, amúgy is utálom az olyan festményeket amiken lovagok vannak és még a széltől is óvni akarnak. Hát attól elkéstek és még bele sem tudnak törődni a fájdalmas kudarcba.
A fenyő illata ami először megcsap, orrba vág rendesen. Pár másodpercig csak a levegőt veszi, hála annak a jó kis fenyőnek. Jövőben kevesebb kell, ez biztos. Szólni is fogok a szervezőknek, csak akadjak össze eggyel. Beérve a terembe nézek körül. Navine asztalánál egész kis tumultus van, csak köszönök össze vissza az embereknek. Persze már aki egyáltalán szembe mer velem nézni, nem mintha olyan félelmetes lennék. Elvégre akárki nem nézhet szembe a legfélelmetesebb prefektussal, azért egyezzünk meg ebben. Akkor ha ez a prefektus cipő nélkül alig éri el a 165 centimétert. Mindegy, mosolygok ezen a okfejtésemen miközben kiszúrok valaki a sarokban. Pontosabban a falnak veti hátát a fiú, akinek talán az öltözete ennél jobb napokat is látott már. Egyáltalán nem akarok belekötni, ez éppen egy megállapítás volt részemről.
- A nyakkendőd honnan való? -
Másodpercek telnek el, mosolyogva szólalok meg a fiú előtt. Egyedül van, én is, talán ebből még lehet valami. Amúgy tökéletes egy témának néz ki az, hogy rákérdeztem honnan való a nyakkendője. Semmi értelmesebb nem jutott eszembe csak az, hogy nekem is szükségem van egy ilyen darabra. Talán a következő prefis találkozón, ezt viselném. Persze ezek a prefik csak sárgák, néha vannak ilyen kis találkozásaink. Valahogy fel vagyok arra is készülve, hogy kinevet, elküld innen rosszabb helyre vagy egyéb finomságok. De ha ilyet csinál, akkor meglátja mekkora szám is van nekem!
Ruhácska