Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Maga sem érti, hogy miért rá esett Belián választása, hogy tanítsa franciára. Mármint érti, elvégre egyáltalán nincsenek rosszban, meg hát jól beszéli a nyelvet, jobban is, mint a magyart, úgyhogy erre bizonyosan nem lehet panasz. Ettől franciásabb neve aligha lehetne - jó ez persze nem igaz így, hiszen vannak nagyon szép ékezetek, amik nincsenek a nevében, vszont a nyelvben meg igen. De eléggé bonyolult a betűzése így is ahhoz, hogy sokan meg sem próbálják leírni, noha édesapja névrokona a híres költőnek.
Sosem volt egy nagyon tanulós, Belián pedig a muglisága ellenére kifejezetten a jó tanulók közé tartozik. Picit izgul, hogy nem fogja tudni úgy átadni a tudását, ahogy kellene - elvégre anyanyelviként sosem tanult igazán nyelvtant meg hogy mit miért használnak úgy, ahogy. Nem különösebben jó a nyelvérzéke, a magyart is akcentussal képes csak elsajátítani - főleg azért, mert nem első nyelvként tanulta meg, amikor felnőtt, noha mára teljesen belejött, csak érezni ezeket a dolgokat. Maga sem tudja, hogy mire lesz szükség egy ilyen oktatáshoz, így belecsap táskájába egy nagy alakú füzetet meg néhány színes tollat, amikkel úgy gondolja, hogy könnyebb lesz a magyarázás. Tudja, hogy itt sokan előnyben részesítik a pergament meg az üveges tintát a pennával, azonban magán célra sokkal kényelmesebbnek tartja ezeket a mugli eszközöket. A könyvtárba beszélték meg a találkozót, ahol csendben tudják átvenni az alapokat, ennyi halk beszéd egy eldugott szegletben talán még nem zavar senkit. Belépve az orosz könyvtárossal találja magát szemben, akit még nem látott túl sokszor idén, főleg az első évében töltött itt el sok időt. Halkan üdvözli, majd a megbeszélt távoli szeglet felé veszi az irányt. Amikor megismerte Kazanovot nem is gondolta volna, hogy több közös érdeklődésük is van, mint azt a legvadabb képzeletében is eljátszotta volna, azonban sosem beszélt a férfinek a dolgairól. Bizonyosan tud róla, mint minden tanár, közülük néhányan már fel is hozták neki négyszemközt, de többségében csak a tekintetükből látja, hogy tisztában vannak a helyzettel.
- Szia, bocsánat, 'ogy késtem.. - Szabadkozik automatikusan, ahogy asztalhoz lép. Nem is nézte, hogy hány óra van, de többször elfordul vele, hogy felborul az időérzéke, nagyon sok felé kell figyelnie úgy, hogy az alvása nincs meg mindig. Most a szokottnál kevésbé fáradt, hiszen múlt éjjel nem volt fellépése, csak próbáltak este hétig, úgyhogy hamar hazaért lustálkodni. Az asztalhoz ülve gyorsan kipakolja a füzetét meg a tollait, amiből mindenféle szín van. Kicsit zavartan vigyorog, a kavalkádra, mert nem akarja, hogy felnőttként kifestős gyereknek tűnjön. Ahogy lehajol, hogy becsukja a táskáját, akkor veszi észre, hogy tegnapról a szövegkönyv a táskájában maradt. Nem sok minden látszik rajta, a társulat neve, a logó, a darab címe franciául és az, hogy szövegkönyv- szintén franciául. Kicsit esetlenül, de gyorsan rácsapja a felső lehajtós részt, ezt nem szerette volna elhozni. - Na, és... 'ogy... miért szeretnél megtanulni franciául egészen pontosan? - Kérdi gyorsan kikerülve a hogy-hogy szófordulatot, amit nagyon utál, mert borzasztóan hangzik h nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Az igazat megvallva meglepte Belián kérése, elvégre sokan úgy rettegnek a francia nyelvtől, mint a tűztől, sőt talán még jobban is. Pedig nem olyan nehéz, ráadásul gyönyörű.
Igaz, a szépség szubjektív, hiszen rengetegen utálják az orrhangokat, ami a franciában van, ráadásul elriasztja őket, hogy általában a szavak felét nem kell ejteni. Meg persze a hátul képzett r-rel sincs mindenki kibékülve, valamelyik évfolyamtársa ahhoz hasonlította, mintha valaki köpni akarna. Pedig egyáltalán nem olyan… maximum egy kicsit.
Annak ellenére, hogy véleménye szerint a francia az egy könnyű nyelv, természetesen megérti az emberek előítéletét vele szemben, elvégre nem hangzik egyszerűnek. Ráadásul ő maga is sokszor küszködik még a saját anyanyelvével is. Hiszen magyar az anyukája, elvégre ez az anyanyelve, de gyakorlatilag később tanulta meg egy kicsit és akkor is keveset használta. Nem szerették volna, ha az iskolába kerülve nyelvi nehézségei vannak, meg hát ugye egy család már beszéljen olyan nyelven, amit minden egyes tagja megért. Így az apukája miatt evidens volt, hogy a magyar háttérbe kerül, annak ellenére, hogy az anyukája igyekezett megtanítani nekik. Valószínűleg nincs túl jó nyelvérzéke, ha sem a magyar sem pedig az angol nem megy úgy, ahogy szeretné. Érdekes módon, az olaszt nagyon könnyen magára tudta szedni, de ez valószínűleg azért van, mert mind a két nyelv újlatin, egészen hasonló gondolkodásmódot igényel – a hasonló szavakról nem is beszélve.
A fiatal férfi azon kevesek egyike, akik nem tartják különösnek Szofit – de legalábbis nem mutatják azt. Tudja, hogy ő is tesz érte azzal, ahogy titokzatoskodik, meg hát nagyon sok embert zavar a szeme, többször kapott már rá megjegyzést még a Beauxbatons alatt is. Mindig olyan, mint aki csodálkozik – ő legalább is így írja le, mások szerint a lelkükbe bámul. Mindenesetre most őszinte meglepődés tükröződik kékjeiben, amikor meghallja a kalapács kifejezést. Először nem érti, hogy miről van szó, aztán leesik neki, hogy magyaros fonetikus franciát hallott imént. – Áh, malliet! – Ismétli Belián után kiejtve. Igyekszik nem túl gyorsan beszélni, hogy felszedje a kiejtést. – Miért kell neked kalapács? – Kérdi halvány mosollyal az arcán. Nem éppen az első szó, amit az emberek meg szoktak tanulni franciából. Bár kétségtelen, hogy szép szó. – Szia! – Köszön vissza halványan elmosolyodva. – Salut! – Teszi hozzá gyorsan franciául, ez mégis fontosabb szó, mint a kalapács – bár lehet valamiért nagyon fontos ez Belinek.
A helyére ülve boldogan teríti szét a tollait – mások furcsának találják, hogy ilyenekkel ír felnőttként, de ha egyszer neki ezt tetszik? Kicsit kihúzza magát, amikor végre talál valakit, aki nem forgatja a tekintetét. – Igen, ámelyik tetszik. – Tenyerével az összeset Belián irányába tolja, hogy nyugodtan válasszon csak. – Áh, áz illátos. Volt nekem is, amikor kicsi voltam. – Jobban belegondolva most sem bánná, ha olyat kéne használni. – Meg vannak olyanok, amik színet változtatnak. De azzal nem jó… színet kódolni? – Sosem használta még ezt a kifejezést magyarul, mindig csak a fejében fogalmazta ezt meg, az pedig egyértelműen nem magyarul történik a mai napig sem. Vagyis néha magyarul is gondolkozik, de francia szavakkal egészíti ki, ami előbb jön. – Ráérek, hetente egy-kettőször. Nem minden nap megyek el… - Azt tudják, hogy dolga szokott lenni franciahonban, azonban mindig valamivel kimagyarázza, család, valami színházi munka. Amilyen kis tesze-tosza, valószínűleg nem feltételezik, hogy a színpad közelében van a feladata. – Tudol jól angolul? Nekem az olyan ne’éz! Az olasz nem… Pedig én próbáltam, komolyan! – Tárja szét a kezeit, hogy kifejezze a tanácstalanságát. Valószínűleg itt rossztanuló hírében áll, ezért nem olyan meglepő. De neki kicsit rosszul esik, hogy az illúziómágia előbb megy, mint az angol. – Nekem nincs időm a növényekre. Mámának van kertje meg fűszerei. Friss provancei keveréket csinálunk né’á. – Fogalma sincs, hogy ez miért érdekelné Beliánt, de ő egyszerűen imádja azt az ízesítést, még a sült krumpliját is provancei sóval szórja meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Lehet manapság már nem botránkoznának meg annyira a dolgain, mint néhány évvel ezelőtt, amikor 15 évesen beesett a francia iskolájába, ahol csodabogárként tekintettek a horroról szenvedélyesen mesélő Sophiera. Neki akkor ez teljesen természetes volt és nem is feltételezte, hogy ezt bárki taszítónak találná. Utólag persze rájött, hogy csak féltékenyek voltak rá, elvégre kijárhatott és egy különleges képességet is sajátított éppen el. Mégis ő húzta a rövidebbet és rúgták ki egy olyanért, aminek valószínűleg alapja sem volt, hiszen nem tűnt valósnak neki az a pánikroham. Látott ő már komoly rohamot az előadás közben, amikor ki kellett vinni embereket.
Minek mentek oda….
Minden nehézség ellenére azonban nem bánja, hogy itt tanulhat – igaz már kezd elege lenni ennyi év alatt. Vagyis csak szűk két év, de olyan soknak tűnik. Örül, hogy még közelebb van a nagymamájához, mint valaha.
- Jó! Bien! – Feleli büszkén Beliánnak, ahogy a kalapácsot mondogatja. Gyorsan tanul, ha így folytatja mehetnek az r-re, meg az auxra. Az emberek a kiejtéstől félnek a legjobban, pedig a nyelvtan nehezebb, nagyon sok a rendhagyó ige és több időben használják őket. Legalábbis ezt mondta az anyukája, hiszen a nő idegennyelvként tanulta, tudja milyen az. Fofinak ez már természetes volt, ebben nőtt fel. – Ez egy szép szó. Szeretem azokat, amiben van ailler. De az ailler az fok’atyma. Nem minden’ol fok’atymát jelent, csak ezt is. – Magyarázza, amennyire sikerül neki. A fokhagyma az egy nehéz szó, a h-t eleve furán ejti még akkor is, ha nincs előtte k-betű, meg hát a gy… Nagyon hasonlóan mondja a ty-hez.
Érdeklődve nézegeti a tollakat, pedig ismeri őket már jól. Sokszor csak firkálgat velük értelmetlenül mindenféle alakzatot, amikor tanul. Jobban tud figyelni, ha valamivel leköti a kezét. – Én lilát választom. Le stylo violet… a lila toll. De azt ’iszem nem ilyeneket akarol tanulni. – Hirtelen azt sem tudja hogyan kezdjen a nyelvtanításhoz. Próbál visszaemlékezni, hogy olaszból mivel kezdték, elvégre az kicsit franciás és még jobban is megy neki, mint az angol. – Ilyen alap mondatokat, mint mi a nevem, ’ány évem van… ömm… igen… ’ány éves vagyok. Ezt úgy mondod franciában, ’ogy ’ány évem van. Quel âge as-tu? j'ai vingt ans. – Mondja a kérdést és a választ felírva a lila tollával. – ‘ány éved van ? ‘úsz évem van. Neked ‘ány éved van Belián ? – Kérdi vigyorogva jelezve, hogy már tudja hogyan kéne kérdeznie, azonban már csak a vicc kedvéért sem tesz úgy. A magyar rokonoktól tudta meg, hogy mennyire szokatlan így kérdezni valakitől a korát. – Igen, áz illatos radír. Meg a sokszínű ceruza, de nem tudtam szép színváltozást rajzolni vele. – Nem biztos benne, hogy tudja a férfi, hogy melyiket mondja. Gyerekkorában volt egy, aminek a feje mindenféle színű volt. Azt hitte, hogy ha döntögeti, akkor mindig mást színt kap.
Kedvesen megköszöni a meghívást az ételre. Ritka, ha egy férfi főzni tud. – A franciában akkor 8 millió igedők vannak, ‘a az angolnak van ‘at. Én nem szeretem azt a logikát, az olasz egyszerűbb. – Bizonyosan azért, mert nagyon sokban hasonlít a franciához, szinte meg sem kellett erőltetnie magát a nyelvvel. Igaz, az angollal sem foglalkozott annyit, amennyit illett volna. De most mit mondjon egy francia, na ? – Van kalapod a szerep’ez ? – Úgy az igazi a keresztapa, ha minden kellék megvan hozzá. Számára Belián egyáltalán nem egy rémisztő keresztapa figura. – Pedig nem csak csigák vannak benne. Mindenki arra gondol. – Csóválja a fejét. Sok francia meg nem enné, ez amolyan turista látványosság, mint a hollandoknak a fű. – Melyik a kedvenc idegen konyhhád ? – Hopp, egy fura h. A nagymami beleverte már a konyha szóba a h-t, mert idegesítette, hogy anélkül mondja, amikor beszélnek. Ezért cserébe erősebben ejti, mint kéne. – Azt kéne, mert az írás kicsit nem könnyű, látod ? – Mutat arra, amit írt korábban. Segítségnek szánta, de lehetséges, hogy elborzaszt inkább. Főleg, ha a ma szóra terelődne a beszélgetés fonala. Az szigorúan tilos kezdőknek, pedig alap kifejezés.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Jeles nap a mai, már persze annak, akinek. Sophie nem különösen rajong a La Guerre des Étoiles-ért, vagy ahogy a nemzetközi nyelv szereti hívni Star Warsért. Ciki, nem ciki, ő Ádámmal és Ádám miatt nézte meg először, mert bár nagy klasszikus, nem különösebben keltette fel az érdeklődését. Sokkal több mugli horrorfilmet nézett, hiszen abból nagyon jó inspirációt tudott nyerni az illúzióihoz, vagy egyszerűen csak megítélni külsős szemmel, hogy mi az, amit biztosan nem szabadna beilleszteni a saját munkájába. Ezek a technikák, amiket a muglik utólag raktak a filmekbe egészen lenyűgözték, hiszen egyfajta illúziómágiát hoztak létre mágia nélkül.
Ebben a Csillagok háborúja filmben is nagyon sok számítógépes effektus volt, amihez ő annyira nem ért, de cserébe milliók rajonganak érte, de annyira, hogy szójátékos napot is találtak, hogy megünnepeljék. Hiába ismerte egyébként ezeket az angol szavakat külön-külön, kicsit nehezen rakta össze, Ádám vezette rá, hogy miért is olyan vicces ez a May the forth dolog. Mindig olyan butának érezte magát a filmekkel kapcsolatban, mert akárhogy is figyelte a fiú minden szavát, több évnyi lemaradása volt ezekben a klasszikusokban.
Nem csak a levitás volt oda ezekért a dolgokért, a franciákat is izgatta az a bizonyos nap. Ilyenkor több üzletben felszaporodtak a pólók, csészék és mindenféle csecsebecse, amit egy rajongó magára akarhat aggatni. Azonban volt egy dolog a kávézóban, amire nem számított, és ez pedig a Star Wars macaron. Csak egy kicsit enni meg feltöltődni akart betérni a múlt héten erre a helyre munka előtt, amikor kiszúrta a süteménykollekciót. Egy pillanatra le is fagyott, meg a szíve is erősebbet dobbant, mert eszébe jutott Ádám. Végül nem vásárolt olyat, hiszen ki akarta volna, hogy a további emlékek fojtogassák, azonban a fejébe időnként be-bekúszott a gondolat, hogy volt barátja örülne neki.
Tegnap aztán rászánta magát a próba előtt és ismét elsétált a helyre, ahol ezúttal már nem volt kapható annyiféle, így végül egy Baby Yodát és egy Chewbakkát választott a fiúnak. Kérte, hogy egy átlátszó celofánba csomagolják, ne a szokásos papírba, mert így mégis ünnepélyesebb.
Aztán meg teljesen dilisnek érezte magát, hát nincs szülinapja Ádinak, mit kell ünnepelni? Csak odaadja, és megy… egyszerű.
Ma reggel sikerült még a reggeli előtt bekászálódnia az iskolába, úgy gondolta, hogy ekkor lenne a legideálisabb odaadni kis… ne haragudj ajándékot.
Fél, hogy Leilával együtt érkezik, ám akkor még sarkon tud fordulni és később odaadni, talán egy szünetben. Egy félreesőbb részen várja, ahol talán kevesebben vannak, viszont a levitásoknak innen kell érkeznie a körletből. Egyhelyben áll, idegesen pislog az érkezőkre, azonban egyik sem a fiú. Tiszta bolondnak nézik, itt topog magában. Talán az is, nem kéne ezt az egészet erőltetnie. Alsó ajkát behúzza a szájába, ahol a felső fogaival idegesen nyammogni kezd rajta, miközben az ujjaival a celofán tetejét nyomorgatja. Ám ekkor megjelenik a színen Ádám. Hirtelen azt sem figyeli, hogy egyedül van-e, vékony ujjaival int egyet az irányába, és bizonytalan hangon megszólítja. – Á-ádám!- Igen, ez nagyon hülye ötlet volt. Miért pont most nem kerülnék egymást, ahogy eddig?