Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Új tanév, új lehetőségek, mondá mindenki valaha, kivéve Augustine-t, aki természetesen ugyanúgy tervezte tölteni ezt az évet is, mint az előzőt. Balhékkal. Meglepő módon idén még egyetlen verekedést sem írhattak számlájára, de ez inkább annak volt köszönhető, hogy a szünetben apja kellőképp ellátta a baját és a széttört favállfa, valamint a bőröv nyoma még mindig ott éktelenkedett hátán. Nem fáj annyira és korántsem éget úgy, mint aznap, mikor a büntetést kapta és képtelen volt védekezni, ellenben ahhoz elég volt, hogy emlékeztesse a húzódás. Ha bárki azt hinné, ettől kevésbé volt kedve másokat szétütni, akkor nagyon tévednek, viszont ezúttal úgy volt vele, hagyja, hogy belé kössenek.
Mindig mikor így van vele, általában számításai be is jönnek, ám ezúttal nem egy tökös srác esik neki, hanem valami random csaj fordul felé a folyosón, kapja el és rángatja meg. A vállát markoló ujjak még érintik a nemrég szerzett sebhelyeket, emiatt pedig szíve szerint felszisszenne vagy elhúzódna. De vajon mi történne, ha valami kislány miatt megfutamodna? Ne, bele se gondoljunk.
Mivel alapelvei közé tartozik, hogy nőt nem bánt – legyen bármilyen idegesítő és semmirekellő is -, így mindkét karját használva lesöpri magáról a kezeket, majd ő maga ragadja meg a finomnál valamivel erősebben az eridonos felkarjait. – Az a szerencséd, hogy nőt nem ütök. Ettől függetlenül egyszer azért elmondom Neked is, hogy még te is megértsd – azzal a lendülettel erővel próbálja kibillenteni a lányt egyensúlyából és a mellettük lévő falhoz nyomni. Nem kifejezetten durva egyetlen mozdulat sem, így leginkább a váratlanság erejével csap le. – Ne üsd bele az orrod a dolgomba. Menj és nyalogasd a kis Somogyi és Hollósi sebeit, úgy látom te amúgy is nagyobb tököt növesztettél, mint amekkora annak a két madárnak együttvéve van – azzal elereszti a lányt, ám szemeiben gyilkos indulat csillan. Tudniillik, lehet, hogy fizikálisan sohasem bántana egy ellenkező neműt, de ki mondta, hogy adott esetben nem küldene rá átkot…? Nem operál tehát komoly erővel, inkább megfélemlítéssel és dominanciával reagál a heves kezdeményezésre. Persze, ha esetleg nekiesnek, meg fogja védeni magát, bár erre remélhetőleg semmi szükség nem lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

A gúnyos megjegyzésre egyszerűen csak nem reagál, pontosan jól érzi, hogy a másik csupán kötözködni akar, kihozni a sodrából és olyasmire kényszeríteni, amit egyébként százezer százalékig megbánna. Néha jobb elengedni néhány megjegyzést a fülei mellett, semmint magára venni. Az viszont üdítő volt, hogy teljesen leblokkolt, mert Augustine ezt is akarta elérni.
A monológon fel kell nevetnie, hiszen a szarkasztikus riposzt is igencsak gyengécskére sikeredik. Ha azt hiszi az eridonos, hogy ezzel jól földbe döngöli a fiút, akkor bizony nagyon téved. - Milyen édes, hogy Hollósinak egy törpére van szüksége, különben nem tudja megvédeni magát - gonosz mosolyra ívelnek ajkai, ám ha szólna is a lány, bizonyára belé fojtja a szót az a tekintet, amelyet a levitás rávillant. Az ember azt hihetné, hogy valóban megcibálja és pofon fogja vágni, még úgy is, hogy ez nem áll szándékában. - Mesélj csak Törpilla, mit fogsz csinálni, ha megint bántom? Ha olyan bátran fogod kezelni a helyzetet, mint Zalán, mikor majdnem betörtem a koponyáját, csúnya vége lesz a dolognak - a végén már szinte sziszegi a szavakat, s talán pont azért, mert nem harsány vagy kiabál, jóval rémisztőbb a helyzet. Ugyanis ez azt jelenti, hogy Augustine-nak nincs szüksége közönségre ahhoz, hogy valaki tyúkszemére lépjen: ahogyan szarrá verte Somogyiékat a levitások gyűrűjében, élvezve a rá irányuló rettegéssel vegyülő figyelmet, úgy különösebb külső elismerés hiányában is szívesen kifésüli az összekuszálódott agyráncokat.
- Naaa, azért ne húzd fel magad - mosolyogva lép hátra egy lépést és már inkább tűnik szórakozottnak, semmint ingerültnek. Semmilyen fenyegetést sem vesz félvállról, ezért bár kívülről úgy tűnhet, elbagatellizálja a szituációt, nem felejt el résen lenni. - Menj, emberkedj tovább a többi előkészítőssel. Ja és ne felejtsd el pátyolgatni a legjobb barátnődet - egyértelmű, hogy ezzel a gúnyos jelzővel Hollósira céloz, s bár nem mozdul, láthatóan végzett. Azért annyira nem őrült meg, hogy hátat fordítson a lánynak: nem félelemből, pusztán józan paraszti ésszel végiggondolva is akkor lenne a legnagyobb esélye ellene Autumn-nak, ha hátba támadná a levitást. Nem adja meg ezt az örömet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Lepereg róla az érezhetően gúnyos megjegyzés, mely teljesítményét kívánja megkérdőjelezni.
- Bármily hihetetlen is, nem én kezdtem a balhét. De gondolom a pici szíved csücske ezt a részletet már nem osztotta meg veled - ez az a helyzet, amikor hülye emberek hülyeségeket csipognak, ám ezt már nem teszi hozzá. Halálos nyugalommal válaszol ellenben, mert tulajdonképpen az akkori eset nem az ő számlájára volt írható. Persze a toll kérdése felvet egy s mást, ám mivel nem bizonyítható, hogy valóban ellopta volna, teljesen esélyes, hogy találta, innentől fogva pedig Zalán támadt, ő védekezett. Jó, talán egy kicsit túlzásba vitte a dolgokat, de hát istenem, megesik, hogy a dolgok néha eldurvulnak.
- Nah, a húgomat még pártolom is. Nem is rossz ötlet. Viszont úgy gondolom, hogy túlságosan magasra pozícionálod magad - kárörvendőn nevet fel, majd jobbját kivéve zsebéből megpöcköli a jelvényt. - Ha azt hiszed, hogy ettől hatalmad van, akkor el kell keserítselek. Ez csak egy fém szar, te pedig egy jelentéktelen senki vagy, bár gondolom ezt a testvéreid árnyékában Te magad is pontosan jól tudod - visszamélyeszti szabadon lévő kezét a zsebébe és felvonja fél szemöldökét. Mindenki tudja, hogy Winter a nagymenő, akinek bandája van, aki rellonosként komoly befolyással van dolgokra. Aztán ott a kis ártatlan hugica, a kis angyalka, akit mindenki szeret. Hol marad a képletben Autumn? Ja, hogy sehol! Fantasztikus.
- Nincsenek barátaim - félvállról veti oda a választ, ám mielőtt elindulna a folyosón, természetesen nem hagyja ki a megszokott Augustine féle jótanácsot. - Neked viszont kellenének, mert ha így folytatod, sírva fogsz visszamenekülni a pöcegödörbe, amiből a nagyanyátok húzott ki Titeket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Mindig is ínyére való volt, ha elvethette a sulykot, tulajdonképpen létezése céljának tekintette, hogy mások életét megkeserítse, hátha ez enyhít az apjától kapott örökös bűntudaton, fájdalmon és csalódottságon. Látja, ahogy Autumn megtörik, hiszen ez történik. Pillantása üvegessé válik, tehetetlen lesz és nem szól egyetlen szót sem, mert nem tud. Augustine-nak nem is kellett sokáig keresgélnie, hogy megtalálja az egyik gyenge pontot, bár tagadhatatlan tény, hogy volna még mit mondania, amennyiben az eridonos úgy döntene, tovább feszegeti azt a bizonyos húrt.
Gúnyos mosolyra ívelnek ajkai: ő ne tudná? Amióta csak a szülei elváltak, egy utolsó szarházi senki, erre pedig nem átallják hol szavakkal, hol tettekkel emlékeztetni. A hátán izzó nyomok még mindig billogként vijjognak és folyamatosan rántják egyre mélyebbre a gennytől bűzölgő mocsokba. Mert a bensője, ami egykor kedvességet, odafigyelést, szeretetet és humort rejtett, valahol eltűnt, megsebezték, az pedig először csak elfertőződött. Megfelelő kezeléssel ott lett volna Augustine teljes valójában, ezt azonban nem kapta meg. Újabb és újabb vágások, szúrások kellettek ahhoz, hogy olyan mélyre ássa el sebezhető és egyben szerethető énjét, amilyen mélyre tán már visszanyúlni sem lehet. Ebből kifolyólag pontosan tudja, mit érez most Autumn, a bezárt kisfiú tükörképét lája az elhomályosuló íriszekben.
Mégis, arra nem számít, hogy szavai ilyen mértékban találnak célt. Nincs esélye elhajolni, ám igazság szerint akkor sem tenné, ha lenne. A lány tenyere hangos csattanás kíséretében találkozik arcával, ami szinte rögtön sajogni kezd, tán még feje is kissé oldalra bicsaklik. A falat bámulja pár másodpercig, hogy rideg, jeges tekintetével a lányra nézzen, aki most már nem csak összetörve van, hanem meg is zavarodott és hebegve próbál bocsánatot kérni.
- Nincs olyan dolog, ami jobban fájna az igazságnál Danvers. Ez a pofon erre a tökéletes bizonyíték - nem mosolyog, csak érzelemmentesen, kifejezéstelenül néz az eridonos arcába. Ha lehet, ez csak még inkább ront a helyzeten, mert legalább elégtétel lehetne az arcát csípő, égető fájdalom, egy apró könnycsepp szemének sarkában, mely fájdalmat sejtet. Azonban azon kívül, hogy folyamatos sajgás emlékezteti az ütésre, nem adja meg azt az örömet, hogy bármilyen reakciót is kicsikarjanak belőle. - Sajnálhatod. Takarodj innen, mielőtt vissza találom adni. Gyerünk.