Nagyot csattanva zuhan át egy random bőröndön, és lesmárolja a Bejárati csarnok kőpadlóját. Megint.
- Mi a fffu...ckereszt?! - hörög szemrehányóan. Megtanulhatná már, hogy ha a plafont nézi állandóan, akkor előbb-utóbb pofára esik. Inkább előbb, mint utóbb, dontvörri. Lassan rutinból nyalogatja a moha ízű járólapot.
Felpattan a földről, mintha mi sem történt volna, és egy könnyed mozdulattal hátrakotorja a kócos séróját. A frizurája semmivel nem lesz rendezettebb, mint előtte volt, de legalább az érzet megvan. Jóazúgy! A talárja alól kivillan a befáslizott jobb keze, és az ujjpercein virító horzsolások.
- Hallod? - pillant a csarnok közepén tanácstalanul ácsorgó lányra. - Te miért aknásítod el a terepet? Náci rohamosztagnak érzed magad?
Aztán alaposabban szemügyre veszi a kiscsajt, és a szája cickányos vigyorra húzódik. A tekintetében huncut fény villan, mert imád kötözködni, amíg egyszer valaki visszakézből rá nem nyom egy Avada Kedavrát, és kalandja véget ért. YOU DIED!
- Mi ez a sáskajárás színű árnyalat? - bök a lány hajára. - A fodrászod öngyilkos lett?