Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Angelica
Meglepődtem, hogy felajánlotta a segítségét, elfogadjam, vagy ne?
– Nem kell, de köszönöm. Jó, megyünk a konyhába?

És aztán elgondolkozok, hogy megkérdezzem-e, hogy hol a konyha, azért, mert ugye most jöttem, és ezért nem ismerem nagyon a kastélyt. Végül megkérdezem.

– Te tudod, Angelica, hogy hol a konyha? Én egy kicsit tudok főzni, de nem sokat, csak annyit, amennyit otthon tanultam főzni. De sütni jobban tudok egy kicsivel.

Amikor odaérünk a konyhába, odajön hozzám három ráncos arcú kis izé, biztos ezek a manók, és vagy nyolcféle ennivalót az arcomhoz nyomnak. Angelica figyelmeztet, hogy nem fognak továbbengedeni, amíg nem veszek belőle.
– Értem – mondom Angelicának, és a manókhoz fordulok. – Ezt kérném. De ha nem vagyok annyira éhes? Vagy is ha nem kérem.
Leülök az egyik székre Angelicával szemben.
– Hát jó, de szerintem inkább kérdezz te. Mindig én kérdezek, most te kérdezz, Angelica.

Lehet hogy meglepő neki hogy azt mondtam amit. És akkor most akkor mi legyen?
– Hova menjünk evés után majd, csak kíváncsiságból? Van ötleted hogy hova induljunk? Egy terembe vagy nem tom, kint vagy bent szeretnél lenni?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Angelica

(befejezés)

Persze! Nagyon örülnék. Néhány termet már ismerek. De még nem sokat láttam.
Kérdezzek vagy ne? Nem, nem fogok kérdezni mert tuti már nagyon idegesíti, hogy folyton csak kérdezek, nem, most nem fogok feltenni egyet sem. Hát amikor el… Aztán félbehagytam a mondatot, mert próbáltam visszagondolni az első gondolatomra. Végül úgy döntöttem, hogy nem mondom el. Hát hogy is mondjam…..  Amúgy meg nagyon szeretek a kastélyban lakni. Bár kicsit amikor beléptem a kastélyba, akkor kicsit elkedztem hiányolni az otthonomat meg a cirkuszt. Még elsőnek egy kicsit fura volt itt lenni az órákon, új közösségben lenni, meg hogy itt sok minden más, és hogy itt minden étel más mint a mugliknál, a szokások, meg hogy itt csomó minden lebeg meg… Közben ránézek az órára, és eszembe jut, hogy már el is kezdődött a gyógynövénytanórám. Lehet nem kellett volna elbeszélgetni az időt mert biztos neki is van jobb dolga.
ööö figyi, viszont most órám lesz, mennem kell. Akkor majd talizzunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Pár nappal ezelőtt fogadtunk a barátokkal. És mivel nem sikerült  nekem megcsinálnom azt amit ők adtak feladat ezért ők ki találták nekem a “büntetést”. Nagy nehezen belle mentem. És azt kaptam, hogy egy adott napon végig bekötött szemmel kell közlekednem az egész iskolában. És már előtte este felraktak rám egy fekete-fehér szemkötött. Nagyon furcsa volt benne aludni, mert rajtam soha nem volt még ilyen vagyis volt, de soha nem szeretem őket. Valamiért mindig zavart.

A másnap reggelem igen csak érdekes volt. Már eljutni az ajtóig nagyon furcsa volt. Nem éreztem a földet. És egy könyvet sikeresen a lábamra is ejtettem reggel. Szóval jól indult a nap. Azt nem tudom, hogy de valahogy felöltöztem és megcsináltam mindent. És valahogy kijutottam a folyosóra. Ezt abból következtettem ki, hogy mire eljutottam a következő szakaszra bele ütköztem egy oszlopba. Nem tagadom nagyon fájt. De végül csak feltápászkodtam és tovább mentem. És a következő sarkon bele ütköztem valakibe. Mert éreztem ahogy újra ki esnek a kezeim közül a könyvek és mivel pontosan tudom milyen össze ütközni valakivel ezért gondolom, hogy most is ez történhetett. És hirtelen belle gondoltam “fú vajon mennyire fog hülyének nézni az illető”. Mivel szerintem nem ismerem ezért kicsit félve meredek a sötétségbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Hirtelen nagyon meg ijedek a hangtól. De aztán elkezdek válaszolni.
- Hát... olyasmi. De még sem. Az van, hogy a barátaimmal kitaláltunk egy fogadást és vesztettem és ezért vagyok be csukot szemmel. És sajnálom. - kérek bocsánatot
- nem ált szándékomban össze ütközni veled. És igen tudom. - de tényleg. Nem akarom becsapni
- Amúgy be sem mutatkoztam. Fekete Nonó vagyok. Eridonos, ötödikes. - hadarom el a szokásos szöveget. Egész jól megy beszélni becsukot szemmel - örülök amúgy neki, hogy semmi baja. Nem akartam megsebesíteni. Kicsit azért szégyenlem magamat. Már mint 19 éves korom létére ilyen hülyén megismerkedni valakivel akit nem is látok. Azért nagyon ciki. Ha ennek vége és végre le vehetem ezt a vackot akkor tarkón csapom mindegyik barátomat. Mert ez így nagyon égő. Remélem amikor ezt kitalálták nekem akkor ezt ők is tudták. Bár nyilván azért adták ezt a feladatott, mert tudták, hogy ezzel nagyon megfognak alázni.
- Figyi. Eszembe jutott egy furcsa ötlet. Mi lenne ha elkísérnél. És úgy lennénk mindig együtt, hogy rajtam van ez. És nem mondod el ki vagy. Hanem titok lesz egyenlőre. És nem tudom majd egyszer meglátom te ki vagy. Mit gondolsz? - ajánlom fel neki. Mert akkor nekem egy teljesen ismeretlen ember lesz. És lehet, hogy néha látjuk egymást a folyosókon és lehet órán, de csak ő fogja tudni. Nem tudom ez, hogy jutott eszembe, de valahogyan ez mégis kiforrt a fejemben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

A hangja nagyon szép. Amúgy nem szabadott volna elmondani, hogy ki.
– ahm… az a helyzet… hogy… na jó figyelj lehet félreértettél. Én úgy gondoltam legyünk olyan barátok akinél én nem tudom te ki vagy. De így, hogy elmondtad. Hát tudod…. tudom már ki vagy. És így már nem nagy dolog a találkozás. Nem azért tök jó, hogy barátok vagyunk. Csak így ez az ötlet kicsit elszállt. - sóhajtok egyet. - Ki akartam menni egy kicsit a vadőr lakra. Hátha ott kicsit jobban tudok bármit csinálni és annak reményében is, hogy nem lesz különösebb bajom ott. - bár az eredeti ötlet a volt, hogy a könyvtárban olvasok, de hát rá kellet jönnöm, hogy bekötött szemmel kicsit nehéz olvasni.
– Azt nem mondhatom el. És nem, nem gyakran szoktam fogadni a barátaimmal - nem akarom elmondani, hogy egy fiút kellett volna randira hívnom. Vagyis a kiszemeltemet kellet volna. De nem sikerült. És, hogy vissz utasított. - amikor megfogja a kezemet valami furcsa érzés fog el. Megdobban a szívem és nem úgy mint amikor megijed az ember. Hanem egy jóleső érzés. - ok… é… s… - mondom nagyon akadozva. A szívem elkezd gyorsulni és mintha ki akarna ugrani a helyéről. Valami nagyon furcsa érzés fog el. Mint amikor…
- Jacobbal voltam - hangosan fejezem be. Fú nagyon elpirulok. Ránézek Héliára és nagyon furcsa érzés fog el. Hirtelen elengedem a kezét és nagyon elkezdek pirulni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Elgondolkodom. Végül is igaz.
– Ez mondjuk nagyon is igaz - mondom
Bólintok - oké ez egy jó ötlet csak ne rakj bele undi dolgokat
– Igen. Egy fiú akit egy önkéntes alkalomkor megismertem jobban és azóta tetszik. De aztán bevallottam neki az érzéseimet, de végül visszautasított. - amúgy erről eszembe jut, hogy nem is mondtam még el neki a történetemet. Talán azért, mert nem látom és nem jött ez az automatikus “mozdulat”. De ki tudja.
- Amúgy magamról még nem is meséltem annyit. - először megkérdezem tőle, hogy szeretné-e hallani a történetemet, mert lehet nem is érdekli.
– Elmeséljem a történetemet? - kérdezem. És közben körülnézek, hogy hol vagyunk. De aztán rájövök, hogy semmit sem látok. - hol vagyunk? - kérdezem, mert annyira nem tudom hol járunk. Honnan is tudnám. Talán ha már kint lennénk akkor lennének növény illatok. Gondolkodom. Várok egy kicsit.
– Ja nem az. - próbálok kitalálni valami hazugságot, de végül csak ennyit felelek - mindegy semmi - még nem állok készen arra, hogy bevalljam a levitásnak, hogy lehet belé szeretem. Több dolog miatt is. Első, hogy még nem tudom mit érzek. És másodszor kisebb nálam így nem is annyira lehetne semmi. És még egy ok az, hogy nem is lehetne belőle semmi, mert ő kiskorú és lány. Az érzelmek miért ilyen nehezek. Hagyjuk. Nem akarom ezt a témát tovább firtatni. Felnézek a lányra. Fülig pirulok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Érzem a lányon, hogy kezd ideges lenni. Mivel nem látok ezért a többi érzékszervem sokkal kifinomultabb lett. Ezért nagyon is érzem a lányon, hogy mit érez. Akarom vagy sem. Megpróbálok a lányra nézni. Megnyugtatás képen rá mosolygok. A következő mondata kicsit megbánt.
– Miből gondolod? - kérdezem
– Ez mondjuk nagyon is meglehet. Bocsi kicsit bátrabb vagyok. Valamiért. - mondjuk amúgy is az vagyok. Nagyon durván közvetlen. Ami a legtöbbször nem jó. Ez egy nagyon negatív tulajdonságom, de ezt tudom magamról
– Nagyon közvetlen vagyok. Amiért bocsánat. (Sajnos.) – kicsit szomorúan tekintek rá
– oké. Szóval a szüleim cirkusz vezetők. Gyerekkoromban rengeteget voltam ott és rengeteget adtam is elő. Például tűz zsonglőrködőm, karikával ilyenek. És hát én úgy tudtam meg, hogy boszorkány vagyok, hogy egyszer láttam hogy anyukám varázsolt. Plusz volt egy kis incidens. Az, hogy volt az előadás és a közönség felé ment a tűzkarika - itt egy levegő szünetet tartok - ,de vissza repült a kezembe. Akkor még nem tudtam, hogy boszorkány vagyok. És utána kicsit később megjött a levelem. És akkor elmondta anyukám az igazságot. Aztán elkezdtem az első évemet itt a bagolykőben. – nem tudom mennyi idő volt ezt elmesélni, de remélem nem lett egy órás. Kicsit kuncogok.
Mikor elmondja hol vagyunk, bólintok. És mintha elkezdenék pirulni. Olyan hirtelen jön. Valahogyan elkezdtem kis szünet után érezni a kezét és fülig pirulok új fent.
– oké - felelem kicsit bizonytalanul
– inkább csak az volt, hogy rengeteget beszéltem nekik róla és mindig mondták, hogy mondjam el neki. Mert nem veszthetek semmit. És azért találták ki mert talán ezzel egy kicsit motiváltabb leszek. Ennyi
– Igen, csak ügye onnan indultam. Már mint onnan indultam a legelején is. Szóval az nem lett volna túl igazságot onnan menni. Plusz a lelkemre kötötték, hogy el kell hagynom a körletet. Aztán vissza mehetek, de nem maradhatok végig ott. Pontosan ezért. De szerintem teljesítettem. Szerintem ha a vadőr lakik eljutok plusz ott el vagyok egy fél órát vagy valami és utána vissza téblábolok a klubhelyiségig akkor szerintem bőven teljesítettem. - magyarázom a lánynak

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nagyon igaza van a lánynak. Nem tudom miért, de kezdek egyre jobban bízni benne. Nem tudom. Valahogy két felé húz a szívem, hogy “nem is láttad még ne akarj neki rögtön szerelmet vallani” a másik meg “kicsit beszélgess vele és aztán vallj” próbálok a kettő között találni egy kiskaput. De mintha az a kapu kulcsra lenne zárva és a kulcs pedig elveszett volna.

Túlságosan is igazat tudok adni a lánynak
– Igen sajnos. Néha nagyon nem vagyok meggondolt - miket beszélek?? hogy néha nem vagyok meggondolt???? hiszen soha nem gondolkodom mielőtt beszélek, hiszen mindig ömlenek a szavaim.
– Ő se mondott semmit. Gondolom egyikük se akarta, hogy megtudjam, mert csak rossz sebeket téptek volna fel. Mert… - itt kicsit megakadtam. Elmondjam neki? gondolkodom. Na jó, bízom benne. A fejemet kicsit oda döntöm a fejemet, hogy oda súgjam neki:
- Anyukámat a szülei elítélték, mert a cirkuszban felhasználta a varázslatot. Ezért nem tartják a kapcsolatot. És nem akarta a sebeket feltépni. Fogalmazunk így - na úgy látszik a fogalmazásom is kezd egyre rosszabb lenni. Mi történt velem hat év alatt. Lehet, hogy igaza volt a lánynak… elmosolyodom. A következő mondatára még egy mosoly húzódik a számra
– Hát nem is tudom. Vesztettem… Amúgy meg kicsit magamat is fel akartam mérni mennyi ismerem a sulit… - fel nevetek
– Meg azért illene tudnom csukott szemmel is, hogy mi hol van az iskolában, ha már hat éve itt vagyok. Igen buktam egy évet. Ha érdekel elmondom - nem akarom ezzel untatni, de ha érdekli mesélek. Nincs ellenemre imádok beszélni. Mintha mondtam volna. Lehet, hogy lemaradt. Nevetek egy kicsit a saját gondolatomon. Nem tudom hirtelen mire mondja, hogy csend legyen. Ezért inkább hallgatok. Mert aztán lehet nekem mondja. De aztán elkezdtem hallani a portrékat.
– hallgassatok már el! - szólók rájuk határozottan. Érzem a hatását a szavaimnak. Mert utána olyan csendben voltak, hogy azon még én is meglepődtem, de lehet, hogy csak a saját határozottságomon lepődtem meg ennyire. Ezt nem tudtam eldönteni
– Nem kell őket sajnálni. - mondtam kicsit vigyorogva. Elképzeltem a szemem előtt a portrék arcát (persze a lány arcát is) és tovább vigyorogtam. Végül megszólalt a lány.
Egészen megszoktam a sötétséget. Mert valahogy hirtelen azon kaptam magamat, hogy mintha látnám őt. De aztán bele gondolok, hogy az nem lehet hiszen rajtam van a szemkötő. Csak bólintok egyet az ötletre.
És elindulunk. Közben kicsit beszélgetünk és azon kapom magamat, hogy kint vagyunk a vadőr laknál. (legalábbis nagyon úgy érzem. Valahogy meg csapnak a régi emlékek. Szóval csak megérzés) Nagyon nosztalgikusan tekintek körbe. Még úgyis, hogy semmit nem látok, mégis látom magam előtt az egész tisztást. A házat a füvet a szarkát ahogy rá szegezem a pálcát és A kolbászt, ahogy mozgok, a régi Nonót és a beszélgetésünket is fel tudom idézni ami a mi nap elhangzott. Elmosolyodom és megszólalok.
– Fú, ez nagyon nosztalgikus számomra. Tudod én amikor annyi idős voltam mint te akkor itt voltam. – adom át a tudásomat az elsősnek - És itt találkoztam az első legjobb barátnőmmel. Levitás volt mint te. Angelica Black Wingnek hívták. - kis szünetet tartok
- Azóta ő végzet. – közben vissza gondolok arra a napra.  
Vissza fordultunk. Az utat nem is figyeltem. Hélia néha szólt, hogy éppen merre tartunk vagy éppen figyelmeztettet az előttem lévő akadálypályára. De olyan gyorsan eltelt az idő, hogy az hihetetlen. Közben jól megismertem a lányt. Nem akartam elbúcsúzni tőle, de lehet hamarosan bekövetkezik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Már legalább három napja, hogy volt az ünnepély ahol is bejelentették, hogy Farkasházy Rudolf már nincs az Eridon házvezetői poszton. Bár sok pletyka keringett az iskolán belül mégis mindenkit meglepett a hír. Én őszintén nagyon is szomorú voltam. Hiszen sok mindent köszönhetem Rudolfnak és nagyon jó ház vezető volt.
Az Eridon körletből haladok a bejárati csarnok felé. Pont a lépcsőn felfelé igyekszem. Amikor észreveszem, hogy valaki tartózkodik ott. Morgok valami olyasmit, hogy “Miért van ez a lépcsőn”. Aztán felismerem az illetőt és nem leszek egy cseppet sem boldogabb. Köhintek egyet.
– Szia. – Remélem, hogy nem zökkentettem ki semmiből.
– Kicsit arrébb tudsz menni? Útban vagy. – Majd hozzáteszem.
– Min gondolkodtál? – Kérdezem fürkészve a tekintetét. Csak azt látom, hogy valamin gondolkodik, de hogy min azt nem tudom leolvasni. Amikor valamiért furcsa érzésem támad.
– Rudolfon gondolkodtál? – Kérdezem, mert valahogy az a megérzésem, hogy ő a gondolatainak a forrása. Azt, hogy hogyan azt nem tudom… Lehet, hogy a legilimencia órákból valami rám ragad. Kicsit kuncogok.
Majd Stepen arcát kezdem el fürkészni.
– Történt valami? – Kérdezem őszinte aggodalommal és kíváncsisággal. Amivel még magamat is meglepem. Talán kezd eltűnni a Stephen iránt érzett dühöm és félelmem. És ezeket az érzéseket a baráti közeledés és a kedvesség váltja fel. Aminek örülök. Mosolyogva várom válaszát és közben azon gondolkodom mit kell még csinálnom. És végül a fejemben kirajzolódik a bakancslistám és a e-heti teendő lista. Aminek nagyon örülök és ezt az emléket elraktározom. És aztán Stepent figyelem.
– Tudod, mindenkit megrázott a hír. Hiszen nem számítottunk arra, hogy Rudolf annyi munka után lemond a posztról. – Ami bennem akkor felmerült, hogy vajon miért megy el.
– Azt esetleg tudod, hogy miért ment el Rudolf? – Kérdezem, mert ez egy olyan dolog ami nagyon is sok kérdést vetett fel bennem. Lehet, hogy nem tudja, de ha igen az jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kicsit még vizslatom Stephent majd megnézem a lépcsőt. Valóban.
Meghökkenek.
– Oké… – Mondom sejtelmesen. Majd, hogy nem kapott tőlem egy teljesen új gitárt, sőt még többet is. És még mindig pikkelt rám. Mindegy. - veszek egy nagy levegőt és kifújom - nem lesz baj. Hagyom őt a francba.
– De voltam. Miért? – Oldalra döntöm a fejemet. És értetlenkedve nézem.
– Hát azt nem mondanám, hogy katasztrofálisak. – Még mindig nem értem.
– Azóta, hogy a házvezetőm. Nem is tudom. Nevezünk mindenkit úgy ahogy hívják.
– Oké. – Mondom neki határozottan és a két szemébe nézzek.
– Nézzük csak… – Gondolkodást színlelek, majd újra megszólalok.
– Szerintem kicsit hülyének tartanálak. De nem t’m. – Vonom meg a vállam. – Még nincs tapasztalatom ilyen téren. – Végig gondolom újra a kérdést.
– Lehet, hogy meglepődnék. Aztán peddig vagy megkérdezném ezt miért kaptam. Vagy elküldenélek a francba. – Elnézek.
– Már bocsánat a kifejezésért. – Nem szoktam így beszélni. Nem ez a megszokott nálam.
– Szóval végső válasz. Fogalmam sincs. Miért? Valakinek zenéltél egy sort a gitároddal? Vagy csak gondoltál rá? – Kérdezem érdeklődve. Mert úgy kérdezte, hogy a mi asztalunknál. Lehet, hogy bejön neki valaki az Eridonból. Ú… Talán az évfolyamomból. Vagy nem is… Az ő évfolyamából. Nem kérdezem még meg ki a kiszemelt illető. Talán elmondja ki az a személy, de lehet nem. Kicsit elmosolyodom majd őt figyelem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Most komolyan elgondolkodom. Igaza van. Figyelnem kéne mit mondok és kinek.
– Hát nem annyira. – Válaszolom.
Őszintén ezt nem is tudom miért mondtam. Kezd kicsit  vagyis nem is kicsit hanem nagyon az agyamra menni Stephen.
– Fáradt vagyok már. – Mondom ki végül.
– Értem. – Mondtam neki unottan. És még egy ásítást is hozzá fűztem, hogy még hihetőbb legyen az unalmam. Majd újra felvettem a fonalat.
– Értem. Én nagyon sajnálom, hogy elment. Hiszen nagyon jó tanár és házvezető volt. Sokat segített nekem. – Újból gondolkodásra ad alkalmat.
– Én biztos felkutatnám. Vagy legalább írnék neki egy levelet. – Kezd kicsit elegem lenni a keresztkérdéseiből.
– Végül is beszélsz vele vagy sem? – Vettem fel a leglogikusabb kérdést.
Közben körbe pillantok majd a karomon lévő órára terelődik a tekintettem. És ekkor kapok észbe, hogy milyen késő van. Megpróbálom le rendezni gyorsan a fiút és aztán megyek. Mert még van egy kis elintéznivalóm. De még meg várom hátha felvetődik még valami kérdés vagy téma. Megrázom magam és stephenre tekintek. Két szőke hajtincs a szemébe lóg. Hirtelen olyan cukinak tűnik, hogy az hihetetlen. És közben próbálom lebeszélni magam. “Nonó, ő nem a barátod. Ne akarja az ellenségeiddel kezdeni… Hagyd!” Bármennyire próbálom nem tudom levenni róla a tekintetemet. De végül mint egy varázsütésre eltűnik az érzés. Megrázom magamat. És mintha misem történt volna várakozom Stephenre aki még mindig nem folytatja a beszélgetést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bólintottam. Majd felkiáltás kissé összerezzentem.
– Ugye? – Egy kis mosoly húzódott az arcomon. De nem vártam választ. Tekintetemet elkaptam. De még így is feltűnt neki.
– Igen. A levél mindig egy lehetőség. – Mosolygok a fiúra.
Még egyet bólintottam majd én is felálltam, majd útnak indultam. De érdekes mód most nem dühvel és félelemmel hanem boldogsággal és melegséggel a szívemben. Befordultam és csak akkor veszem észre, hogy még mindig rajta agyalok. Hogy lehet, hogy pont az ellenségem lesz az új kiszemeltem. Egyszerűen ez nem lehetséges. Visszaérek a klubhelyiségbe és egy könyvel a kezemben elterülök az egyik kanapén. És kb két órát olvasok.