TildusMeglehetősen jól szórakoztam az utóbbi napokban a sok rózsaszínbe öltöző, nyalókával, plüssunikornissal rohangáló és pusziosztó diákon. Természetesen én is értesültem a hírről, a Minisztérium fel is bolydult miatta, mindenki csak annyit tud, hogy a Kumagoro által kastélyba hozott plüssök indították el a lavinát. Nyilván az április elsejei rosszul elsült tréfa, aminek még most is isszák a levét vagy legalábbis cukiságát a kastély lakói. Természetesen engem is megtaláltak, de úgy döntöttem, én eléggé cuki vagyok a puszijuk nélkül is, meg amúgy sem vagyok az a fajta ember, aki csak úgy közel enged magához bárkit is.
A nap folyamán elkélt volna még legalább hat kar, hogy teljesen bevédjem magam. Szerencsém, hogy csak mestertanoncokat tanítok, ők is leginkább rellonosok, így nem kellett attól tartanom, hogy valamelyikük megtámad a cukiságával az óra közepén. Alig vártam, hogy végezzek, de most nem Dwayne irodája felé vettem az irányt. A cuccomat elküldtem az egyik diákkal, én pedig úgy ahogy voltam, talárban robogtam a konyha felé Tildához. Rég nem találkoztunk már, a munka eléggé lefoglalt, örültem, hogy élek. Eléggé elhanyagoltam azokat, akiket a barátaimnak és a családomnak nevezhetek, bár nem igazán tudom a mai napig, hogy a könyvtár drága őrével hányadán is állunk. Valakimnek a valakijének a valakije, ez viszont nem gátolhat meg abban, hogy a családom tagjának tekintsem és abban sem, hogy összeüssek vele valami finomat vacsorára.
Széles vigyorral a fejemen jelentem meg a hatalmas konyha ajtajában, remélve, hogy nem késtem el. Nem igazán jött be a számításom.
- Megjöttem! Bocsi a késésért, ezek szörnyűek. Nem lehet őket levakarni - fejemet kissé megdöntöttem az egymást mindenáron csókolgatni vágyó manók felé, közben lehámoztam magamról a fekete talárt és ledobtam az egyik székre.
- Na mit főzzünk? - előhalásztam egy hajgumit a zsebemből és felkötöttem a hajam, nehogy véletlen a szánkban landoljon a későbbiekben.
