37. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Átrium - Bánffy Albert Tamás összes RPG hozzászólása (10 darab)

Oldalak: [1] Le
Bánffy Albert Tamás
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


Berci | zsiráf
RPG hsz: 97
Összes hsz: 185
Írta: 2022. szeptember 28. 21:19 Ugrás a poszthoz

Kristóf


- Micsoda káosz... vagy lenne valami sajátos rendszere? - teszi fel a költői kérdést, miközben egyenként fedezi fel, melyik trófeát ki kapta és miért. Ez alkalommal egészen lazán öltözött, csak semmi nagyon feltűnő, sötétkék farmer és fehér ing, amit önmagához hűen félig gombolt be, így lánti lehet a nyakában lógó három nyakláncot. Egy sosem elég. A jobb csuklóján is legalább öt különféle karperec található, jobbján meg a méregdrága órája. Most már végre beköltözött rendesen is az Eridonba, legalábbis egyelőre, a többi majd elválik év közben. Talán még Dorkát is sikerül meggyőzni, hogy tanuljon tovább itt valami mestertanonci szakon, ez azonban legfeljebb következő tanévre lehet esedékes. Addig van ideje kideríteni, miért is tesz úgy a közelben élő unokabátyja, mintha nem is léteznének. Sejtése meg elképzelései vannak, de sajnos tényeket nem sikerült még összeszednie, és mi tagadás, ha már neki nem sikerült semmire sem jutni eddig, eszébe jutott, hogy az apja személyi titkárnőjének a fia mintha itt tanulna. Aztán gyorsan sikerült is megtudni, hogy nem csak mintha, valóban itt tanul, sőt, még prefektus is. Na majd jól meggyőzi, hogy segítsen neki, és quid pro quo alapon majd szépen megalkusznak valamiben. Írt is egy kedves levelet nemrégiben, elővette hozzá a legelbűvölőbb énjét, és javasolta, hogy fussanak össze, ha már ilyen kicsi a világ, úgyhogy most éppen rá vár, addig meg felfedezi ezt az érdekesnek tűnő helyet. A kupák és kitüntetések mindig is vonzották.
Bánffy Albert Tamás
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


Berci | zsiráf
RPG hsz: 97
Összes hsz: 185
Írta: 2022. október 1. 17:55 Ugrás a poszthoz



Valóban találkoztak néhányszor már. A folyosón meg az utcán biztos felismerné Kristófot, és különben is a kapcsolatépítés fontos dolog. Jó eséllyel akkor is megpróbálkozna a barátkozással, ha sose találkoztak volna, csak egy nevet hallott valahol valamikor valakitől. A fiú pontosan érkezik. Örvendetes tényként állapítja meg ezt, ahogy az órájára pillant. A késést nemhogy nem szereti, de még csak nem is tolerálja. Ritka kivételt csak az képez, ha valaki méltóztatja jelezni, hogy ezen vagy azon okból kifolyólag késni fog, és az az ok minimum vis majornak minősül. Az azért késtem, mert nem indultam időben... nos, ezt meg sem hallotta. Na de Kristóf pontos, ez a fontos.
- Szintúgy - válaszol barátságosan mosolyogva és kezet ráz a fiúval. - Mi a helyzet? Édesanyád bírja még az iramot, amit apám diktálni képes? - érdeklődik. Nem akar ám ajtóstul rontani a házba, az nem az ő taktikája lenne. Meg aztán különben is, jó színben feltűnni is igazán érdemes. Mégiscsak illedelmesnek és udvariasnak nevelték.
- És hogy megy az iskola? Rellonban tanulsz, jól tudom? Milyen? Jaj, és mondd már el nekem, mi a logikája ennek a teremnek? Tisztségek szerint vannak a kupák? Az évek szerint sehogy sem áll össze - ad hangot imént már a teremnek megfogalmazott kérdésének, merthogy akkor még nem volt, aki válaszoljon. Ám ha szerencséje van, talán Kristóf tudhatja már, mi is itt a rendszer, ami ő öt perce felfedezni igyekszik. - Vagy teljesen körbe kellene mennem, és akkor összeáll?
Bánffy Albert Tamás
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


Berci | zsiráf
RPG hsz: 97
Összes hsz: 185
Írta: 2022. október 7. 23:20 Ugrás a poszthoz



- Az nagyszerű - állapítja meg egy illedelmes mosollyal kísérve a kijelentést. Kezeit háta mögött kulcsolja össze, akárcsak az apja szokta, bár nem mindig kedveli a férfit. Többnyire inkább nem. Az anyjához húz, és talán ezért érezhető a távolság az apja és közte. Vagy lehet, hogy ezért húz az anyjához, mert van az a távolság. Nehéz eldönteni, a gesztusaiból azonban némelyiket átvette akaratlanul is, mint ezt is, vagy azt, hogy a véleményét sokszor okosan megtartja magának. Például azt, hogy egyébként az apját gyakran tekinti zsarnokinak. Ugráltat maga körül mindent. Ebből kiindulva pedig úgy véli, hogy a válaszban talán nem minden szó igaz, de hát udvariasak egymással. Érthető végül is.
- Ezért hát a Rellon? Tele vagy ambícióval, úgy látom. Megvan már a végső cél, mit szeretnél az iskola elvégzése után? - érdeklődik, mielőtt még a hozzá intézett kérdésre válaszolna. Haját a füle mögé igazítja, majd újra a háta mögé rejti a kezét lazán összeakasztva az ujjait.
- Nem igazán ismerem még. Amit láttam, az szimpatikus. Energikus emberekkel van tele, ez tetszik. Izgalmas - mondja diplomatikusan. Akad azért ember, akiről úgy vélekedik, hogy hiperaktív, esetleg képtelen viselkedni, ám ez is olyasmi, amit előzékenyen megtart magának. Nem tervezi maga alatt vágni a fát, annál jóval okosabb, hát gondosan válogatja meg, miről mit is nyilatkozik.
- Ó, hogy átlós? Azt hiszem, már értem. Nagyon köszönöm, sokat segítettél - válaszolja hálásan, amint megéri, hogyan is kaptak itt helyet az elsőre meglehetősen rendezetlennek tűnő díjak. Még megnéz közelebbről egyet, kissé előre is hajolva, hogy el tudja olvasni, az egyik navinés prefektusnak ítélték oda öt éve.
- Nem titok. Jogot szeretnék tanulni és politikát az egyetemen, és a Minisztériumnál helyezkedni el. Különösen érdekel az értelmes lények és a képességbirtokosok jogi helyzete - válaszolja. Ugyan az sem nagy titok, hogy egyszer miniszter szeretne lenni, de egyelőre még meglehetősen távoli álomnak tűnik. Azt nem tervezi, hogy ő legyen a valaha megválasztott legfiatalabb miniszter, így igazából még hatvan évesen is rá fog érni erre. - Szóval most a tanulmányaimra koncentrálok. Te tudod már, hogy mit szeretnél tanulni a VAV után?  
Bánffy Albert Tamás
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


Berci | zsiráf
RPG hsz: 97
Összes hsz: 185
Írta: 2022. október 9. 16:50 Ugrás a poszthoz



- Áh, én se mondhattam volna szebben - állapítja meg a fiú felé biccentve. Azért a válasz némileg betanultnak hangzik, mintha a szájába rágták volna a szülei, de hát mi mást is várhatna. Tudja, hogy a Draskovichok nem érintkeznek szinte senkivel, aki nem aranyvérű. Vagy az is lehet, hogy senkivel. Őt is majdnem sikerült erre ránevelni, de aztán a Herzbergben kitárult a világ, és rájött, hogy mennyi érdekes ember van, a vér mit sem számít. Mi több, Dorka nagy megrökönyödésére első afférja éppen egy mugliivadékhoz fűzte, de hát a menyasszonya aranyvérű úgyis, éppen csak ebből egyik sem érdekli ugyebár. Mármint se a lány, se a vére.
- Egyetértek - bólogat a válasz hallatán. - Annyi érdekes ember van itt, és kissé meglepőnek találtam elsőre, hogy annyi képességbirtokos is, de aztán kiderítettem, hogy itt állítólag nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a tehetséggondozásra és képességoktatásra - teszi még hozzá. Nemrégiben kikölcsönözte a könyvtárból a Bagolykő történetét, most éppen azt olvasgatja szabad perceiben, és egészen sok érdekességet sikerült már megtudni.
- Hektort nem akartam azzal nyomorgatni, hogy költöztetem, de szerencsére a faluban akad lovarda, úgyhogy nem panaszkodhatom. A könyvtár is nagyszerű, noha úgy gondolom, még felvethetem anyának, hogy adományozzon egy kisebb összeget a bővítésére, illetve még a párbaj-szakkört gondoltam kicsit felpezsdíteni, mármint nem ártana oda sem egy kis anyagi támogatás, ha már úgy néz ki, hogy a vívás errefelé nem a legnagyobb divat - sorolja. Az anyja szerencsére nagy filantróp, fel se fog merülni szerinte, hogy nemet mondjon, ha egy iskolának lehet a hasznára. A díjakra még vet egy-egy pillantást, érdekes, ki mire kapott ilyet, közben pedig azért válaszolgat a kérdésekre is.
- Köszönöm - biccent a fiú felé, majd a tanulmányai felől is érdeklődik. - Rendészet. Követnéd édesapádat? - kérdezi meg kíváncsian, sőt, némileg reménykedve is, hogy a felsorolni szándékozott tételek közül az érdekli a másikat, ami neki meg abszolút hasznos segítség lenne. - Vagy melyik terület érdekelne? Harctér? Begyűjtés? Netán nyomozás?
Bánffy Albert Tamás
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


Berci | zsiráf
RPG hsz: 97
Összes hsz: 185
Írta: 2022. október 10. 21:35 Ugrás a poszthoz



- Egyetértek. Egy kis támogatással pedig még nagyszerűbb hely lehet. Már azon is eltöprengtem, hogy felvetem, lehetne egy Bánffy-ösztöndíj is hátrányos helyzetű diákoknak vagy valamelyik tehetséggondozó program résztvevőinek - teszi még hozzá a témához. Az anyja amúgy is szereti az ilyen jó felebaráti dolgokat, na meg végtére ő is, és ha belegondol, könnyű is úgy jótékonykodni, ha van miből. Márpedig ha van, akkor meg miért ne jótékonykodna. Inkább ezért emlékezzenek rá, mint valami hülyeség miatt. Bólogat még kicsit arra, hogy a Draskovich család is úgy gondolja, érdemes támogatni az iskolát anyagilag is, nem csak azzal, hogy ide küldik a gyereküket. Ugyan ő a Herzbergben végzett, de hát az meg a von Hessen-Darmstadt felmenők számlájára írandó meg az anyjáéra, aki nem engedett ebből.
- Igazán érdekesnek hangzik. Képzeld csak, van is egy rokonom, aki ha jól tudom, időnként mentorál. Ugyan kihallgató tiszt, de úgy hallottam, annak elég jó. Állítólag húsz év alatt sose használt még igazságszérumot - dobja be a csalit, hogy végre ahhoz a témához is eljusson, ami még az eddig vázoltaknál is jobban érdekli mellékesen.
- Mondjuk biztos édesapád is be tud szervezni bármelyik éppen induló mentorprogramba, ami talán még sokkal jobban is fókuszál a nyomozásra - mondja aztán, mint akinek éppen csak eszébe jutott, hogy jobb megoldás is van. Azért reméli, sikerült már felkeltenie Kristóf érdeklődését.

Bánffy Albert Tamás
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


Berci | zsiráf
RPG hsz: 97
Összes hsz: 185
Írta: 2022. október 11. 22:58 Ugrás a poszthoz



- A családomban akad néhány elemi mágus, szerintem még ők is boldogan rábólogatnának erre. Különben is úgy vélem, hogy a jó oktatás minden pénzt megér - válaszolja egy széles mosoly kíséretében. Ő is büszke magára, hogy ez eszébe jutott, és biztos benne, hogy az anyja is az lesz.
- Sajnálatos módon nem igazán vagyok vele beszélő viszonyban. Azaz... ez így nem teljesen igaz. Az unokabátyám, de még azelőtt elváltak a szülei, hogy megszülettem volna... ám de itt laknak a faluban, sőt, ismered a tanulmányi irodából a negyedvéla ügyintézőt? - kérdezi. Még nem különösebben ismerkedett meg a nővel, egyelőre csak a beiratkozáskor találkozott vele, viszont már akkor feltűnt a Kelemen családnév. Ugyan nem túl ritka, nem is egyedi, de túl sok Kelemen nem él Bogolyfalván, inkább Pécs a székhelyük, mint azt megtudta. Szóval hamar sikerült kideríteni, hogy a Franciska névre hallgató, Révay családba született negyedvéla ügyintéző történetesen az unokabátyja felesége.
- A lényeg, hogy majd megoldjuk, ha érdekel. Mondjuk hivatalos úton sem lehet nehéz bekerülni hozzá. Ahogy hallottam, nem vagy azért a sor végén kullogó diák - mondja. - És az ambíció sem hiányzik belőled. Különben ő a családom egyetlen tagja, aki Roxfortban tanult. Már természetesen leszámítva azokat, akik külföldi aranyvérű családokból házasodtak be hozzánk - magyarázza büszkén, pedig tényleg nem ismeri különösebben a férfit, sőt, gyakorlatilag szinte semennyire sem, mivel valami különös oknál fogva már látta ugyan Szalamantonban is, de sosem tette tiszteletét náluk. Pedig hát a kastélyt eltéveszteni sem lehet, akkora.
- Cserébe? Á, ugyan. Csak eszembe jutott, hogy néha vállal mentoráltakat. Hallod, a végén kiderül, hogy még kihallgatónak is jó lennél. Gondoltál már képességtanulásra mellékesen?  
Bánffy Albert Tamás
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


Berci | zsiráf
RPG hsz: 97
Összes hsz: 185
Írta: 2022. október 12. 19:59 Ugrás a poszthoz



- Ő a felesége - válaszolja. Bár így már nem is tűnik fontosnak, ha Kristóf nem ismeri a nőt. Bonyolult ez így igazából, ha végiggondolja rendesen, de aztán csak legyint a kérdés hallatán.
- Á, csak szeretném én is megismerni. Azzal viszont mégsem szeretném becsapni, hogy azt mondom, auror szeretnék lenni, ha egyszer nem igaz - feleli végül némi gondolkodást követően. Végtére is ez is egy igaznak mondható kijelentés. Igaz, hogy azt is nagyon szeretné tudni, mi történt, amiért Farkas ignorálja őket, de ehhez jó eséllyel járna a családi szennyes némi nemű kiteregetésével, az pedig nem szokása. Csak ezért jelentkezni meg egy mentorprogramba, hogy esetleg megpróbálja elvenni olyanok elől a helyet, akik tényleg ezt szeretnék csinálni, nem tűnik fairnek. Neki meg még letörne a körme. Esélytelen, hogy ilyen színjátékba belemenjen.
- Ugyan - legyint. - A származásom csak a szerencsémen múlt, nem az én érdemem. Az más kérdés, hogy mit hozok ki belőle - állapítja meg, végtére is nem csak aranyvérű, de echte arisztokrata felmenőkkel is rendelkezik, meg több száz éves családfával. Csak hát ugye az is a családi szennyes része, hogy annak idején felmerült a gyanú, hogy ő meg Dorka nem is Bánffy gyerekek. Aztán szerencsére kiderült, hogy ez csak valamelyik unatkozó rokon fejéből pattant ki.
- Ráér az. Bár igazán lehetek önzetlen is, az ösztöndíjért se várnék semmit cserébe, legfeljebb azt, hogy végezzék el a tanulmányaikat, akik megkapják, de az meg ugye nekem hol éri meg? Legfeljebb egyszer támogatóim lesznek, ha politikai pályára lépek - feleli egy sóhaj kíséretében. Úgy tűnik, Kristófban azért rendesen van gyanakvásból, pedig elég fölösleges. Legalább is egyelőre biztosan.
Bánffy Albert Tamás
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


Berci | zsiráf
RPG hsz: 97
Összes hsz: 185
Írta: 2022. október 15. 12:20 Ugrás a poszthoz



- Mellékes is - állapítja meg legyintve, hiszen tényleg az. Inkább igyekszik a lényegre koncentrálni. Ismét összekulcsolja lazán ujjait a háta mögött, és figyelmét futólag egy másik kupának szenteli, elolvasva, ki és miért kapta, mielőtt újra Kristófhoz intézné a szavait.
- Valóban - helyesel aprókat bólogatva is a válasz mellé. Igaz ugyan, hogy őt az aurori hivatás nem érdekli, sőt a mások fejében turkálás sem, semmilyen formában sem, de akiről a nagypapa elismerően tud nyilatkozni, az mégiscsak vitte valamire. Ő csak akkor óhajt másokról bármit is tudni, ha az igazán érdekes vagy a véleményük arról, hogy ő mennyire szép, okos, röviden összefoglalva nagyszerű, ahogy azt sikerült már kiskorától kezdve belenevelni az anyjának. Egóból akkora jutott neki, hogy akár saját holdja is lehetne.
- Igen, teljesen igazad van. Óriási előny. Mondjuk hozzátenném, hogy a vér nem elég, nem árt az sem, ha emellé az embernek megvan a kellő anyagi háttere is, de szerencsére emiatt sem panaszkodhatunk ugye? Szerencsésnek születtünk - válaszolja egyetértően. Azért nagyon tudatában van, hogy sem a kék, sem az arany vére nem lenne elég semmire, ha szegény lenne, mint a templom egere. Mindkettő jutott, de még jó, hogy mellé azért vagyon is akadt, és így még azt is megengedheti magának, hogy nagylelkű legyen, ne csak nagy lábon éljen.
- Majd visszatérhetünk rá egyszer, most tegyük félre - közli a döntését, egyelőre ugyanis korai lenne még közölni, mit szeretne megtudni. Sőt, talán felesleges is. Ki tudja, az is lehet, hogy elég lenne csak találkoznia az unokabátyjával, és sikerülne megbeszélni. Mégiscsak értelmes embernek tűnik.
- Hm... hát az igazat megvallva csak azt vettem fel, ami kötelező volt. Abból azonban eddig a jogot találtam érdekesnek és az asztronómiát, az az egyetlen, amit szórakozásból választottam. Na és neked? Van kedvenc tanárod? - érdeklődik ő is illedelmesen.

Bánffy Albert Tamás
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


Berci | zsiráf
RPG hsz: 97
Összes hsz: 185
Írta: 2022. október 20. 23:06 Ugrás a poszthoz



Megkönnyebbül, amikor végre sikerül félretenni a szívesség kérdését. Valahogy feszélyezi, hogy ilyen számítónak gondolja a másik, mert ha még van is benne, azért nehogy már könnyen kiszámítható is legyen. Ugyan már. Na nem mintha titokzatos szeretne lenni, de ha az ember politikus szeretne lenni - egy jogász végzettséggel megtámogatva természetesen -, akkor nem árt mégsem, ha nem tereget ki mindent mindenki orra elé. A tantárgyakról beszélgetni már egész jólesik ezek után.
- Az igen, rengeteg mindent tanulsz. Hány tárgyat vettél fel összesen? - érdeklődik. Ő idén, mint azt már mondta is, beérte az abszolút minimummal. Szabad időre is szüksége van, most kell kapcsolatokat építeni.
- Mhm - veszi tudomásul a tanárokat illető véleményt némi kétkedéssel. Leheletnyit a szemöldökét is megemeli, de hát jó. Olyan politikus válasznak hangzik, pedig melyik iskolában nincs legalább egy laza tanár vagy egy olyan, aki nem veszi komolyan magát se, hát még a tárgyát. Ez szinte már örök érvényű szabály.
- A VAV? A Herzbergben a ZAG van, ami annak megfelelő szintű, itt is elfogadták, amikor jelentkeztem mesterképzésre. Hát... nem is volt különösen nehéz, azt hiszem. De ha az ember rendesen tanul az évek során, akkor semmi sem az szerintem - válaszolja nagyon bölcsen. Persze az is benne van a pakliban, hogy néha az is hasznos, ha az ember gyerekét bármikor korrepetálják szívesen. A bájitaltanból iciripicirit rászorult ugyanis, mert a főzőcske nem erőssége, de végül az is meglett némi kis extra gyakorlást követően egész jóra. - Nincs kedved benézni a nagyterembe inkább? Vagy itt lehet bármilyen enni- meg innivalót szerezni a meghatározott reggeli, ebéd és vacsora között? Egy tea jólesne például egy kis süteménnyel.  
Bánffy Albert Tamás
Egyetemi hallgató, Világalkotó, Végzett Diák


Berci | zsiráf
RPG hsz: 97
Összes hsz: 185
Írta: 2022. október 21. 17:03 Ugrás a poszthoz



- Hmm... minden elismerésem - jelenti ki tényleg őszinte csodálattal. Mindig is felnézett azokra, akiket ennyi minden érdekel. Ő a maga részéről már nem szándékszik polihisztori babérokra törni sokkal inkább szeretne egy bizonyos területen lenni szaktekintély. Mindkettőnek megvannak a maga jó oldalai, ám úgy véli, neki sokkal nagyobb hasznára válna, ha inkább kevesebb témába ásná bele magát nagyon, hogy aztán többé-kevésbé kikezdhetetlen tudást szerezzen. Na persze, ettől még ugye bármit tanulhat hobbiból, csak vizsgázni mindenből is ki szeretne. Na ő nem. Akad annál jobb dolga is azért már így a felnőtt kor határán.
- Zaubergrade - osztja meg, mit is takar a kifejezés, ami neki tulajdonképpen magától értetődő. Talán még jobban rá is áll a nyelve, mint arra, hogy VAV. - Akkor bizonyára minden rendben is lesz, és fölösleges aggódásra pazarolni az energiádat. Fektesd tanulásba - válaszolja, nagyon bölcsen. Kicsit még büszke is, hogy ilyen tanácsokat tud adni, hiszen ő az idősebb. Bezzeg, otthon mindig a legfiatalabb. Nála fiatalabbak már csak a testvére és unokatestvérei gyerekei vannak, de az meg egy másik generáció. Meg persze Dorka a maga öt percével.
- Az itt nem tilos terület? Rémlik valami a szabályzatból, de őszintén bevallom, még csak egyszer olvastam el. A Herzbergben biztos, hogy nem kedvelik, ha az ember látogatja, mert zavarná a manókat - feleli elgondolkodva. Egészen fáj az egójának, hogy be kell vallania, még nem tudja kívülről a teljes szabályzatot, hogy bárki mást kioktathasson, ha megszegné.
- Nézzük meg a nagytermet szerintem. Különben is, lassan már vacsoraidő lesz, ha más nem, megvárhatjuk ott - javasolja végül.

Átrium - Bánffy Albert Tamás összes RPG hozzászólása (10 darab)

Oldalak: [1] Fel